Megjelent a Windows OneCare Live
2006. június 1. 12:27, csütörtök
A Microsoft által a korábbi ígéretek szerint szinte percre pontosan bejelentett csomag tartalmaz egy vírusirtót, egy személyi tűzfalat, egy kémprogramok elleni szoftvert, valamint egy biztonsági mentéseket készítő és a PC-t karbantartó alkalmazást.

Hirdetés

A Microsoft ígérete szerint a Windows OneCare Live a számítógépeket átvizsgálja a lehetséges hibák és problémák után kutatva és ha szükségesnek találja, még tanácsokat is ad a felhasználónak, hogy miként teheti még biztonságosabbá a számítógépét. A csomag részét képező vírusirtó semmiben sem különbözik az hasonló termékektől, míg a kémprogramok elleni szoftver a már jól ismert Malicious Software Removal Tool, ami azonban csupán a kártevők egy részét képes felismerni és eltávolítani.

Szintén nem számít jó pontnak, hogy aki feltelepíti számítógépére a Windows OneCare Live-ot, az előtte kénytelen lesz minden más biztonsági programot letörölni a merevlemezéről. A szoftvercsomag ugyanis képtelen együttműködni más vírusirtókkal és alkalmazásokkal. "Hisszük, hogy a Windows OneCare Live segítségével sikerült egy teljesen új kategóriát létrehoznunk a szoftverpiacon. Már nem csak a biztonság kérdéséről van szó, hanem arról, hogy az egész számítógépre felügyeljünk" - nyilatkozta a ZDNet online híroldalnak Dennis Bonsall, a Microsoftnál az OneCare termékmenedzsmentjéért felelős igazgatója.

A Windows OneCare Live évente 49,95 dollárba kerül és egyszerre legfeljebb három számítógépre telepíthető fel. Üröm az örömben ugyanakkor, hogy az új szoftvercsomag egyelőre csak és kizárólag az Egyesült Államokban lesz kapható. A tervek szerint egy éven belül elérhető lesz Európában, Ázsiában, Ausztráliában és Afrikában is. Arról nem szól a fáma, hogy lesz-e és ha igen, mennyire rendszeresen frissítés a vírusirtóhoz és a kémprogramok elleni szoftverhez. Már pedig ez egy elég fontos kérdés a biztonsági szoftverek tekintetében.

Az új termék miatt egyébként már korábban is számos kritika érte a Microsoftot, mondván ismét a Windows sikerével kivívott piaci pozícióit használja fel arra, hogy egy új területen is megvesse a lábát és monopolhelyzetbe kerüljön. A redmondi cég egyelőre nem kívánt reagálni ezekre a felvetésekre.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
GLewy  
2006. jún. 04. 03:15 | válasz | #25
vindóz rulez
2006. jún. 02. 12:00 | válasz | #24
2006. jún. 02. 11:59 | válasz | #23
lolollolOlLOllOLL :A:SS:D:D:A:AS:S:D:S::DD::D:DlolollolOlLOllOLL :A:SS:D:D:A:AS:S:D:S::DD::D:DlolollolOlLOllOLL :A:SS:D:D:A:AS:S:D: S::DD ::D:DlolollolOlLOllOLL :A:SS:D:D:A:AS:S:D:S::DD::D:DlolollolOlLOllOLL :A:SS:D:D:A:AS:S:D:S::DD::D:D
2006. jún. 02. 11:59 | válasz | #22
a efender még BÉTA 8még csinálják "fejlesztési állaőotban van) . ha ennyit se tudsz minek szólsz hozzá? erről beszéltem az előbb, hogy mindenféle hülyegyerek beszövegel

MRT meg tök ingyenes.
2097  
2006. jún. 02. 11:44 | válasz | #21
A defender nagyon zsír soha nem talált semmit és utána csak kiváncsiságból feltettem a spybot-ot és "csak" 169 bejegyzést talált!:) Tehát én biztos nem áldozoknék 1 fillért sem!!!
2006. jún. 02. 11:22 | galéria | válasz | #20
muhahahaaaaaa
gomb2  
2006. jún. 02. 09:40 | válasz | #19
Nod32+ZA+/Ad-Aware&Ad-Watch&Spybot/ - nekem ez bejött.

Ennek a fejlesztésnek akkor lesz igazán értelme, hogyha magyar nyelven elérhető változat (erről nem találtam infót) és egyszerű lesz a kezelése, hogyha a PC világban nem túl jártas otthoni használók is megértsék az üzeneteit és ne pánikoljanak, mint anyám szokott a ZoneAlarm megerősítések megjelenésekkor
kev  
2006. jún. 02. 07:56 | válasz | #18
Én kipróbálnám csak nem települ Hungarian beállításu Windowsos gépekre (még béta).
A cikkiró tévedett abban is hogy a program anti-spyware része, csak a Malicious software Remover tool, a Windows Defender benne van, erre a célra.

Azért tetszene (egy próba erejéig) mert teljesen integrálódik a rendszerbe, és valszeg még kevésbé lassítaná a rendszert, mint más "külsö" porgramok.

Az persze más kérdés, hogy szerintem nem tud annyit mint egy Nod32+ZA,+SpywareDoctor kombó.
mrzool  
2006. jún. 01. 23:41 | válasz | #17
Kedves 'nyomi'! Fel sem merült benned, hogy félrekattintottam? Szerinted neked szólt a postom? Akinek nem inge...
2006. jún. 01. 22:06 | válasz | #16
de hivatalos források: (habár úgyse tudjátok elolvasni és megérteni)

Windows Defender

Microsoft Windows Rosszindulatú szoftvert eltávolító eszköz (KB890830)

2006. jún. 01. 22:03 | válasz | #15
Nah, lámák vagytok, semmit se tudtok.

Pl: NOD32, Kaspersky installnál egyből felhívja figyelmet, hogy NE LEGYEN másik antivírus telepítve mellette. egyik példa: Kaspersky 6.0 már ne mis hajlandó települni más antivírus termék után. Telepítve volt Kasp5.0 és NOD32, és kasp 6.0 installnál NEXT-et ne mis lehetett nyomni, amíg MAGA A KASPERSKY (automata) vagy kézileg ne muninstallálta az előző kettőt. (kasp 5.0 teljesen ki volt kapcsolva, a szolgáltatásokban is.)




MRT: ez ne mantispy program, SEMMI KÖZE az antispy-hez, ez a legismertebb férgeket távolítja el. működése roppant egyszerű. x db (kb 50-60) ismert féreg/vírus után kutat regiszteriben és az ismert mappákban ahol megtalálhatók lehetnek.

de már van benne bővített keresés is ha úgy tetszik...

Windows Defender: antispyware és egyéb nem kívánt rosszindulató programok ellen van, ez SEM víruskereső.

Miért nem értetek hozzá? és akkor miért szóltok hozzá a témához?

2006. jún. 01. 21:58 | válasz | #14
ezt miért nekem mondod te nyomi?
izb  
2006. jún. 01. 21:48 | galéria | válasz | #13
hehe ez súlyos.
hol látsz te itt Intelt ember?
Radnix  
2006. jún. 01. 21:46 | válasz | #12
Végre egy normális dolog az Inteltől...
2006. jún. 01. 21:28 | válasz | #11
Szép sok program , még jó hogy ekkora szeméthegyet csinált a m$ ,igy legalább lehet még másik féltucatot mellé tenni ,hogy talán müködjön is.
2006. jún. 01. 21:26 | válasz | #10
Ahogy már előttem is mondták, a többi víruskereső sem szereti, ha van mellette mégegy, illetve senki sem vállal garanciát.
A csomagra amúgy kíváncsi vagyok. Évi kb 10 ezer, s ezt 3 gépen lehet használni... NOD32 is ennyi egy évre, de csak egy gépre. Bár egyelőre maradok annál:)
DjDano  
2006. jún. 01. 21:19 | válasz | #9
na azért ne keverjük itt a fogalmakat, vannak a vírusok és vannak az egyéb kártevők mint az (adware, spyware, maleware, keylogger...stb amiket semmi esetre se lehet vírusnak vevezni, maximum kártevőnek..
mrzool  
2006. jún. 01. 20:23 | válasz | #8
"Amúgy az ativírus programok megtűrnek mást is maguk mellett, attól függ,hogy mit. Még 1 vírusírtót nem, de antispy-t igen."

És én nem ezt mondtam?
2006. jún. 01. 20:09 | válasz | #7
:) Hali! :) Szerintem akkor a gének elég hamar annyi lesz.:) Amúgy az ativírus programok megtűrnek mást is maguk mellett, attól függ,hogy mit. Még 1 vírusírtót nem, de antispy-t igen. De végülis az antispy és trojan downloader pucoló is vírusírtó ha úgy nézzük, nem? Mert ugye hagyományos értelemben vett vírus már nem sok van. Ezek az új dögök elég rafkósak, pláne a férgek.
mrzool  
2006. jún. 01. 19:18 | válasz | #6
"míg a kémprogramok elleni szoftver a már jól ismert Malicious Software Removal Tool"

Ez nem igaz, mert a Defender véd a spyware-ek ellen. Bár nyilatkozni egyelőre még nem tudok, csak most tettem fel a tesztkörnyezetre a cuccost, amint lesz időm, ráengedem a vírus-féreg-egyéb gyűjteményem.:)
mrzool  
2006. jún. 01. 19:17 | válasz | #5
1. Általában semmilyen antivírus szoftver nem tűr meg másikat maga mellett. Ennek mély rendszertechnikai okai vannak.
2. Egyetlen egy antivírus cég sem vállal felelősséget a termékükért.

Egyéb...?
2006. jún. 01. 19:11 | válasz | #4
nem attól lesz vmi jól védet hogy mindenből 3 db van.
2006. jún. 01. 17:58 | válasz | #3
Az miért fikázás, hogy idéz a cikkből, és értelmezi a leírtakat? :D
Azért mert elvakult vagy még te is megtehetnéd ugyanezt...
2006. jún. 01. 16:15 | válasz | #2
ügyesen fikázol, gratulálok, most már mehetsz játszani.
2006. jún. 01. 15:41 | válasz | #1
"A Windows OneCare Live évente 49,95 dollárba kerül"
"Szintén nem számít jó pontnak, hogy aki feltelepíti számítógépére a Windows OneCare Live-ot, az előtte kénytelen lesz minden más biztonsági programot letörölni a merevlemezéről. A szoftvercsomag ugyanis képtelen együttműködni más vírusirtókkal és alkalmazásokkal."
Enyi pénzért válalnak -e valami garanciát, akkár kár eseténi pénzbeli kárpótlást? Különös tekintettel arra, hogy elvárnák a feltétlen bizalmat a csomaggal szemben, hisszen nem hagyják ellenőrizni annak megbízhatóságát (ha jol értem).
(Vagy feltelepülése után más védelmi eszközt engdne telepíteni ?)