Az Ügy: dokumentum sorozat a TV2-n
2006. május 30. 13:41, kedd - Forrás: SG.hu
"Az Ügy" címmel kétszer négyrészes dokumentum sorozat indul Magyar Telekom és a TV2 együttműködésével.

A filmeken valóságos történeteket láthatnak a nézők, olyan szereplőkkel, akik társadalmi problémák megoldásáért dolgoznak: hátrányos helyzetű emberekért, krízishelyzetbe került társainkért, nehéz sorsú közösségek fejlesztéséért vagy akár azért, hogy társadalmunk civilizációs hibáira megoldást találjanak. A szereplőket, ügyeket, pályázat alapján független, társadalmi zsűri választotta ki.

Június minden keddjén, este 11 után kerülnek sugárzásra az első sorozat "ügyei". Június 6-án az első magyar hajléktalan futballválogatottat, 13-án az életveszélyesen beteg gyermekek vágyait teljesítő alapítvány munkáját, 20-án a vágóhídtól megmentett beteg versenylovak menhelyét, 27-én pedig a fogyatékosok színházának társulatát ismerhetik meg a nézők.

A tévé előtt ülők segíteni tudják a szereplők áldozatos munkáját: telefonos szavazással dönthetnek arról, hogy a négy hét során bemutatott szereplők, célok közül ki, melyik kapja a Magyar Telekom által felajánlott adományokat. A legtöbb szavazatot szerzett film hőse 5 millió, a többi három film hőse 1-1 millió forint adományban részesül.

A szolgáltató hálózatából leadott szavazatok ára 200 forint (Domino előfizetéssel rendelkezők kivételével az összeg áfamentes) amely összeget a távközlési vállalat teljes egészében annak a szervezetnek továbbítja, amelyre a néző a szavazatát adta. Így - az összesen 16 millió forint elnyert adományon felül - a nézők adományaként ezek az összegek is segítik a filmeken látott célok megvalósítását.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2006. jún. 05. 00:26 | válasz | #4
A TV2-n és az RTLK-n olyan nem volt soha és nem is lesz. Az paradoxon.
2006. máj. 31. 18:19 | válasz | #3
Vagy az is lehet hogy egy kivételesen értelmes és jóakaratú műsor.
Bár ahogy elnézem nem véletlenül nem főműsoridőben lesz...
Tetsuo  
2006. máj. 31. 02:31 | válasz | #2
"dokumentum sorozat a TV2-n"
LOL ekkora poént rég olvastam..
akyyy  
2006. máj. 30. 17:40 | galéria | válasz | #1
na akkor szavazzanak a sok rózsaszines szolgáltató tagjai... nekik készül a műsor ugyis. egybiztos, ha itt is lehet nyerni valamit akkor ez is átverés mint a vasárnapi "szombat esti láz"