![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Törvény óvhatja az internet semlegességét
2006. május 26. 13:37, péntek
Meglepetésszerű győzelmet aratott a világháló semlegességét garantáló javaslat az amerikai képviselőház jogi bizottságában, ám a fontos kérdés a szemben álló testületek közti vitává degradálódhat.
Amint arról az elmúlt hetekben beszámoltunk, az ügy igen nagy vitákat váltott ki a képviselőházon belül. A végleges döntés jelentős következményeket vonhat maga után, és az otthoni internetezők életét is befolyásolhatja. A szolgáltatók a különdíj felszámításával megnyíló prémium vonalak és elérhetőségek előnyeit hangoztatják, míg az ellenzők - köztük a már említett nagyobb internetes cégek - attól tartanak, hogy ez egyfajta adóként nehezedik majd rájuk, és a legrosszabb eset válik valóra, amelyben korlátozhatják a felhasználók mozgását. Előfordulhat ugyanis, hogy a szolgáltatók elzárják előfizetőik elől a konkurensek oldalait, bármennyire is igyekeznek az érintett cégek minimalizálni ennek esélyeit. A jogi bizottság most állást foglalt a semlegesség biztosítása mellett, ám javaslatuk szemben áll az energetikai és kereskedelmi bizottság COPE névre hallgató kezdeményezésével, amelyből hiányoznak ezek a megszorítások. Ez utóbbi testület republikánus vezetője a bíróságokra bízná az egyes ügyek eldöntését, miközben szabad kezet engedne a szolgáltatóknak, akik minden bizonnyal csak erre várnak és rögtön megalkotnák saját prémium csomagjaikat, amelyekben gyorsabb és könnyebb elérést ígérnek majd némi felárért cserébe. A szakértők nem biztosak a képviselőház vezetésének következő lépésében. Előfordulhat, hogy megpróbálják összemosni a meglévő és időközben felbukkanó javaslatokat, de akár mindkét, egymással ellentétes megoldást is szavazásra bocsájthatják. Egy biztos: a döntés súlyos következményekkel járhat, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem idővel a világ egyéb részein is. Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|