Kifinomult adatmentési funkció a Vistában
2006. május 26. 10:24, péntek
A Microsoft olyan technológiákat próbál meg beépíteni a Windows Vistába, amelyeknek a segítségével egy merevlemez-probléma esetén elkerülhetővé válnak az adatvesztések és akár a teljes rendszer-állomány is megmenthető.

Hirdetés

Az újítások egy része már a Windows Vista második bétaverziójában is megfigyelhető, az operációs rendszer ugyanis arra kéri az embert, hogy használja a mellékelt biztonsági mentésekért felelős programot. A Vista természetesen támogatja a S.M.A.R.T. funkciót is.

Szintén általános probléma ha megsérül a merevlemeznek az a része, amelyen a Windows partíciója található. Ezen segít a Windows Recovery Environment, ugyanis a Vista ugyanis egy második partíción eltárolja a rendszeradatokat. Egy hardverhiba esetén tehát az operációs rendszer átkapcsol a második partícióra és onnan bootol. Ezzel egyidejűleg a System File Cache segítségével a Vista megpróbálja kideríteni a problémát és meg is oldani azt. Alapesetben egyébként a Windows Recovery Environment funkció nincs aktiválva, ezt még a telepítésnél nekünk kell megtennünk.

A szakemberek szerint azonban hiába ezek a technológiák, ha mindig csak akkor avatkoznak közbe, amikor már túl késő. A Microsoft már dolgozik egy olyan technológián, ami előre jelzi a merevlemez meghibásodását és így segít megelőzni a bajt. A vállalat a WinHEC konferencián be is mutatta a Proactive Reporting and Correcting Safeguard (PRCS) nevű legújabb fejlesztését. A PRCS a háttértárolókban már meglévő szenzorok adatait használja fel, elemzi ki és ha bármi a normálistól eltérőt észlel, azonnal riasztja a felhasználót.

A redmondi konszern szerint a megoldásnak azért lehet létjogosultsága, mert egyre nő a merevlemezek tárolókapacitása (jelenleg már 750 GB) ezáltal a nagy számok törvénye alapján nőhet a hibák száma. Bemutatták azt is, hogyan működik az PRCS, egy erős fényű lámpa alá tartottak egy winchestert, ami a hő hatására felmelegedett. A Vista azonnal figyelmeztetést küldött, miszerint az eszköz túlzottan meleg és egyből különböző megoldásokat is javasolt.

Amennyiben a túlmelegedés továbbra is fennáll, a Vista nem vár a felhasználóra, hanem azonnal leállít mindennemű merevlemez-tevékenységet, így próbálva megóvni a tárolt adatokat, ezenkívül a rendszer felajánlja a számítógép kikapcsolását vagy hibernálását. A többi ugyanakkor már rajtunk múlik. Hasonló figyelmeztetést kapunk akkor is, ha például egy vonaton vagy autóban utazva a háttértároló túlzottan nagy rázkódásnak van kitéve. Ezt az RPCS a winchester írófejébe épített szenzor segítségével állapítja meg. Amennyiben fokozódik a vibráció erőssége, az operációs rendszer leállítja a háttértárolót.

A harmadik példában azt mutatták be hogy mi történik, ha az eszközt egy nagy erejű ütés éri. A Vista ilyenkor is minden merevlemez-tevékenységet leállít, majd megvizsgálja az adott területet. Ez a folyamat mindössze néhány másodpercet vesz igénybe, de amennyiben például egy 750 GB-os háttértárolót kellene átkutatni akkor az akár 6 órán át is tarthatna.

Az RPCS még fejlesztési stádiumban van, így a Vista második bétaverziójában sem megtalálható. A Microsoft munkatársai az új technológiát a Vista egy speciális változatának segítségével mutatták be. Kérdéses az is, hogy az RPCS része lesz-e a Vista végleges változatának vagy csak későbbi frissítésként lesz elérhető.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. máj. 31. 11:01 | válasz | #89
"Inkább a raides funkciót erősíthetnék a pistában."

Az egy hardveres megoldás, az OS-nek semmi köze hozzá.
2006. máj. 30. 23:27 | válasz | #88
Én egyáltalán nem örülök ennek a fejlesztésnek a pistában. Félek tőle, hogy ugyan az lesz a vége, mint a 98 ME párosnál, ha még van, aki emlékszik rá. „A winfos szabálytalanul lett leállítva….” „ Ez a folyamat mindössze néhány másodpercet vesz igénybe, de amennyiben például egy 750 GB-os háttértárolót, kellene átkutatni akkor az akár 6 órán át is, tarthatna.”. Tehát magyarul, áramszünet után, 375GB= 3 óra scandisk, 190GB = 1,5 óra scandisk, 100GB = 45 perc szarakodás és a végén mégis elvesznek, az adataim vagy rakhatom újrara a winfost. Hát én inkább maradnék a raidnél. Inkább a raides funkciót erősíthetnék a pistában.
2006. máj. 29. 11:13 | válasz | #87
"Igazából ezt a technologiát nem a microsoftnak köszönhetjük hanem a winchester gyártóknak hogy hömérséklet meg rázkódás érzékelőket építenek az eszközeikbe."

Értelem szerűen a hardverbe kellenek érzékelők ehhez. De szoftver nélkül ezek semmit se érnek.

"Eddig is léteztek programok amik kiolvassák ezeket az adatokat..."

És akkor mi van? A legtöbb ma általánosan használt szoftvernek és technológiának egy sor régebbi változata is létezik.
Egyébként is, ez nem csak kiolvassa az adatokat.

"Ez is bizonyítja hogy a microsoft új dolgokat ne tud kitalálni, csak összelopkodja a jó ötleteket..."

Ilyen értelemben majdnem mindenki lop. Pl. a linux millió unix-os ötletet/technológiát "lopott".
dez  
2006. máj. 28. 01:55 | válasz | #86
Nincs utasítás? :)
2006. máj. 28. 01:21 | válasz | #85
Nagyon nagy haragot és csalódottságot érzek soraidban. Nem megy a térítés?:D
Egyébként a büdüs életben nem írkáltam equ meg fter néven.
Régebben zeb néven osztottam itt az észt:)
2006. máj. 28. 01:19 | válasz | #84
"Ti meg a bamba képpel, üveges szemmel, gondolkodás nélkül a kiadott utasítást követve járó-kelőkre emlékeztettek... :)"
???? Most mi van?

2006. máj. 27. 15:24 | galéria | válasz | #83
Egyes emberek tapasztalatai mit sem érnek. Ha kb. 12000 ember írna be ide, akkor lenne valami értelme. Aki tanult valszámot, statisztikát az tudja, hogy milyen feltételek mellett ennyi. :)

Nekem pl. SEMMI bajom a Maxtorral. (40GB és 80GB)
10 GB-os a rendszervinyóm, Seagate és több, mint 7 éves...
Caro  
2006. máj. 27. 15:18 | válasz | #82
Lehet régi tapasztalat, de 5 elfüstölt vinyóból legalább 4 maxtor volt.
Mondjuk lehet, hogy azért mert olcsó volt, és sokan vették.
De nekem már nagyon régi 20 GB-os Seagate-jeim is vannak, és egyikkel se volt még gond.
Meg persze van 2 db. 40 kilós Seagate is, 20 MB kapacitással :)
Na azok már nem működnek.
Bár lehet, hogy csak az MFM kártyámmal van baj.
dez  
2006. máj. 27. 12:38 | válasz | #81
A váratlan helyzetekért és meghibásodásokért nem vállalunk felelősséget. Meg igazából semmiért sem. Nyasgem.
(Lásd apró betűs rész. :P)
2006. máj. 27. 12:28 | galéria | válasz | #80
"Azt is meg tudja jósolni HÓNAPRA pontosan, hogy mikorra várható a winyó meghibásodása, meg mondja a hőmérsékletét, és mindenféle statisztikákat."

Na azt megnézném. Egy csapágyhibát vagy a fejmozgató hibáját mégis hogy jelzi előre???
Érdekes módón nekem soha senki és semmi nem tudja megjósólni, hogy mikor száll el a vinyóm.....
mrzool  
2006. máj. 27. 11:06 | válasz | #79
"Ezen kívül igen, van néhány bug a kernelben nyilvánvalóan, arról pedig, hogy egyes magyar és külföldi 'hírportálokon' (nem kívánom megnevezni) állandóan hazugságokat lehet olvasni a linux kernelről, arról nem a fejlesztők tehetnek!"

Az a baj, hogy az exploit oldalakon is lehet ezekről olvasni... Most akkor világméretű összeesküvés van? Ne égesd már magad...
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. máj. 27. 09:37 | galéria | válasz | #78
Ehhe ehhe, nem nagyon az IBM APS-ről lett lopva ez az RPCS...
noss  
2006. máj. 27. 09:32 | válasz | #77
hú micsoda antilinux-antivindóz flém van itt :E
mit kezdenétek egy *bsd-fannal? :)
ált. azt mondhatom, hogy akinek komolyabb tudása van bármely OS terén, az nem vitatkozik itt balfékekkel..

carónak v kinek megsúgnám, hogy az általa ellenjavalt Maxtor-t már egy ideje felvásárolta az általa javalt Szigét! (nem mintha lenne vmi ráció a hsz-ában..)
dnes82  
2006. máj. 27. 09:30 | válasz | #76
Az M$ megtalalta a /proc/ide/hdX/smart_values filet, es most flessel ra? :))) Szanalmas. De strogg-nak igaza van: igy is eleg bajuk van (sajnos).
2006. máj. 27. 07:33 | válasz | #75
Én átgondolnám még 1x ezt a baromságot.
2006. máj. 27. 00:08 | galéria | válasz | #74
Végre a DX10 melett egy másik ok ami miatt jobb lesz mint az XP.
2006. máj. 26. 23:09 | válasz | #73
Igen ez ismét rendkívüli mértékű hozzáértésről tesz tanúbizonyságot.

"addig a linuxban magát a főmotort a kernelt nem tudják már sok éve normálisan orvosolni"

A Linux maga a kernel... Amit a kezedbe kapsz hogy installáld az 1 distro ami a kernelen kívül rengeteg egyéb szoftvert tartalmaz. (hadd ne soroljam el)

Ezen kívül igen, van néhány bug a kernelben nyilvánvalóan, arról pedig, hogy egyes magyar és külföldi 'hírportálokon' (nem kívánom megnevezni) állandóan hazugságokat lehet olvasni a linux kernelről, arról nem a fejlesztők tehetnek!
Egyikmásik cikktől égnek áll a hajam, hogy mekkora légbőlkapott hülyeség. (és nem csak nekem.)
2006. máj. 26. 21:17 | válasz | #72
" hogy míg a windowsban sok programhibát, és szinte semmi kernel problémát, addig a linuxban magát a főmotort a kernelt nem tudják már sok éve normálisan orvosolni, és akkor hol van még az a sok 100 program, amik a distribekben van benne, csak soha nem derülnek ki a hibájuk, mivel 90%-kat a kutya nem használja..."

EZ ABSOLUT IGY VAN !!!!!!!!!!!!!!! BRAVO !!!
ubuntu  
2006. máj. 26. 21:09 | válasz | #71
pontosabban
...amikor Equ meg FTeR voltál akkor IS a "hittérítős" szövegeddel trollkodtál...
ubuntu  
2006. máj. 26. 21:05 | válasz | #70
Szánalmas kis pattanásos béna lamer tini, aki minden idejét itt veri el, barátnő, munka, vagy tanulás helyett. Megpróbálja azonosítani magát a nagy Microsofttal, hogy így élje ki frusztrációit sikertelenségei miatt. Rendszermérnöknek próbálja kiadni magát, közben folyton belesül a lelkes Ms párti érveléseibe, mert keveri az alapfogalmakat is szegény pára. Miután rendesen beégeti magát, előveszi a többi nickjét, és azokkal próbál vele egyetértő tömeget emulálni magának.
De az 1ügyű és tenyérbemászó stílusa mindig elárulja. Hiába a 85-ösnek még a Microsoft programjai sem tudnak átlagot megközelítő IQ-t biztosítani.
archkoven, amikor Equ meg FTeR voltál akkor a "hittérítős" szövegeddel trollkodtál rendszeresen. Ideje bevenni a gyógyszeredet :-))))
dez  
2006. máj. 26. 20:35 | válasz | #69
Ti meg a bamba képpel, üveges szemmel, gondolkodás nélkül a kiadott utasítást követve járó-kelőkre emlékeztettek... :)

De szerintem inkább ti vélitek az egyedüli utat felfedezni a Windowsban...
2006. máj. 26. 20:22 | válasz | #68
Szánalmas ez a sok kis linuxos hittéritő:))))

Engem azokra az aluljáróban ácsorgó szerencsétlen krisnásokra, jehovákra stb. emlékeztetnek akik tudják, hogy az ő vallásuk az egyetlen ami az üdvözülésbe vezeti a hivet, csak éppen a kutyát nem érdekli, hogy mit beszélnek; a járókelők átnéznek rajtuk. Csak ácsorognak tovább és meg vannak győződve róla, hogy valami kurva fontos ügyben agitálnak.

Szóval magatokra ismertetek linuxoskáim?:))))))

dez  
2006. máj. 26. 20:12 | válasz | #67
Ez nem erről szól, hanem hogy a közérdeket nézzük, vagy csak egy adott cégét... (Nem tudom, mi értelme van annyira védeni a MS-ot, hacsak nem dolgozunk ott.)
dez  
2006. máj. 26. 20:09 | válasz | #66
Mert biztos nem 3 nap beleírni egy ilyen S.M.A.R.T.-lekezelést Linuxba... :P
Caro  
2006. máj. 26. 20:02 | válasz | #65
Egy "kevéssel" többet is tud a linux kernele, mint a windowsé.
Bár szerintem mindegyik elavult. Mindkét rendszert a visszafele kompatibilitás húzza le nagyon.
Meg linuxban, hogy egy csomó fontos információ csak text-ben van meg valahol, de a programnak binárisan kéne.
Ezért a text->bináris és rossz esetben kiíratásnál még egy bináris->text konverzió egy csomó időt elvesz.
De ennek ellenére gyorsabb a winnél, ha alkalmazás sebességről van szó.
2006. máj. 26. 19:45 | válasz | #64
Bár a mondatod szó szerinti értelmezésben igaz:

"csak a kényszer miatt kell ezt használniuk, ha játszani akarnak (tapasztalat)." - tehát csak akkor használják kényszerből ha jásztani akarnak, munkára meg egyébként is
2006. máj. 26. 19:45 | válasz | #63
Sanyix a probléma az, hogy egy MS gyűlölőnél a windowsra CSAK A JÁTÉK jut eszébe, szerintem ez probléma...
2006. máj. 26. 19:43 | válasz | #62
Még annyit, hogy elég érdekesnek tartom, hogy míg a windowsban sok programhibát, és szinte semmi kernel problémát, addig a linuxban magát a főmotort a kernelt nem tudják már sok éve normálisan orvosolni, és akkor hol van még az a sok 100 program, amik a distribekben van benne, csak soha nem derülnek ki a hibájuk, mivel 90%-kat a kutya nem használja...

ugye...
2006. máj. 26. 19:41 | válasz | #61
Köszönjük a linket. Régóta tudjuk, hogy van egy olyan cég, ami nem csak kiad egy szoftvert az embereknek és opensource mellveréssel ordítja, hogy ha valami nem működik, akkor old meg magad, hanem kiadás után még foglalkozik a munkájával és szerintem ez igazán kedves, köszönjük a linket
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. máj. 26. 19:40 | galéria | válasz | #60
Hát ha a játékok nagy része nem csak winre lenne, az emberek nagy része röhögve törölné a wint, ugyanis nem kell nekik csak a kényszer miatt kell ezt használniuk, ha játszani akarnak (tapasztalat).
2006. máj. 26. 18:28 | galéria | válasz | #59
Kinek van kedve újrarakni a rendszert? Hm? Jó az a backup nagyon is.
Sőőt, ha egy kicsit értesz a géphez, nem kell újrarakni a rendszert. :)
Ugyanis ez ATTÓL függ.
DjDano  
2006. máj. 26. 18:22 | válasz | #58
A linux fanok megint teleszemetelik a topikot... de végülis hol lázadjanak ha nem itt LOL
2006. máj. 26. 17:57 | válasz | #57
Sziasztok!

Mindig ez a vita :)
Igaza volt BiroAndrasnak, az emberek 99%-a a windowst használja, mert nem kell értenie hozzá a géphez. Amúgy tényleg kényelmes a Windows használata. Akárki szidhatja, de akkor is felhasználóbarátabb bármely Linuxnál.
Az, hogy egy ilyen részt beleépítenek a Vistába, szerintem jó. Lehet, hogy spanyol viasz, de a 99% usernek az 50%-ának simán szüksége van rá, mert annyira nem ért hozzá.
A Linux funoknak: amíg a konzol az első program,amit indítasz az elindulás után, addig ne is várd, hogy többen fogják használni. /Amúgy én is használom a Linuxot, de nem javaslom azoknak, akik a számítógépet nem ismerik/

De visszatérve: Lehet, hogy ez is pereket indít majd, mint a Netscape a beépített IE ellen.
Elvégreis ki venne fizetős Hdd csekkoló programot, ha gyárilag is benne van? ... Lesz itt per ismét :)
fako  
2006. máj. 26. 17:03 | válasz | #56
"Szintén általános probléma ha megsérül a merevlemeznek az a része, amelyen a Windows partíciója található. Ezen segít a Windows Recovery Environment, ugyanis a Vista ugyanis egy második partíción eltárolja a rendszeradatokat."

Nemtudom kit izgat ha megserul a vista. Barmikor ujra lehet telepiteni. Sokkal fontosabb lenne az ertekes adatokat backupolni. Akit meg komolyan erdekelnek az adatai az nem a vistara bizza azt, hanem valamilyen raidet hasznal.

fako  
2006. máj. 26. 17:00 | válasz | #55
a raid vezerlo megoldja neked. Ha minden winyo jo akkor nem hasznalja a paritast, ha pedig 1 meghibasodik a paritas segitsegevel allitja elo az adatot. Ha meg 2 winyo rossz akkor mar nem mukodik.
Annyit tennek meg hozza hogy raid 5 eseteben a paritas nem dedikalt wincsin van, hanem szet van szorva az osszes wincsi kozt.
ubuntu  
2006. máj. 26. 16:44 | válasz | #54
Az előző hozzászólásom neked szólt.
2006. máj. 26. 16:41 | galéria | válasz | #53
OFF
WD POWWA :D
ON
ubuntu  
2006. máj. 26. 16:41 | válasz | #52
Valahol nagyon el vagy tévedve.

" © blackeagle ma 15:10 | Privát | Válasz | #31
Látom téged már megvett az m$. Milyen 750 gigáról beszélsz ? A sexfilmeket is duplikálni akarod a primitiv játékokkal együtt ? Csak az oprendszer egyes részeit kell duplikálni ,de ha az egészet az se 750 giga. Bár lehet az m$ pista 750 gigás lesz.
Válasz 'DrFantastikus' üzenetére (#26) "

"DrFantastikus
ma 15:25 | Privát | Válasz | #34
"A sexfilmeket is duplikálni akarod a primitiv játékokkal együtt ?"

" DrFantastikus ma 15:25 | Privát | Válasz | #34
Ha te primitiv-nek nevezed a Doom3-at, vagy a NFS MW-t, esatobbi... akkor nem tudom mit gondoljak rollad ?! a tul-melegedes vagy egy masfele technikai hiba az egesz vinyot erinti nem csak egy particio-t, (ahol esetleg pont a "Pista" lakik) es igy meggyulhet a bajod akaar 750 Gb-vel is. !!

PENTIUM 4-Prescott.3GHz,2GbDDR500MHz,ASUS.P4C800-E DeLuxe,GeForceFX5900XT-128Mb-256bit,2HddSATA'II'WesternDigital-RAPTOR-160Gb 10.000rpm'RAID0,Audigi.X-Fi,SamsungLCD19'
Válasz 'ubuntu' üzenetére (#30) "

Namármost #31 != #30
2006. máj. 26. 16:41 | galéria | válasz | #51
WinFS ha jól tudom.
Egyébként az régen szar ha bejutott a gépedre egy vírus.
2006. máj. 26. 16:37 | válasz | #50
Már nincs Maxtor, felvásárolta a Seagate. (Ja igen, ez az SG-n a rövidhírek között volt. Hát nem tudom, sztem kicsit lényegesebb, mint néhány "nagyhír":))
2006. máj. 26. 16:36 | galéria | válasz | #49
apropó nem a vista tárolja a fileinfot sql szerü adatbázisokban? az tényleg biztonságosabb, az összes virus azt a pár száz kbyteos táblát fogja megtámadni
2006. máj. 26. 16:36 | válasz | #48
És itt mégis mit kéne látni? Vannak frissítések. Senki sem állította, h az XP bugmentes. A számra gondolsz?:) Amíg ilyenek vannak, hogy "Srí Lanka 2006. április 14-én módosítja alap időzónáját („Sri Jayawardenapura”) GMT +6:00-ról GMT +5:30-ra.", meg "Vizúr János csodálatos természetfotói ihlették ezt az asztali témát, amely Magyarország növényvilágából válogat. A téma háttérképeket, képernyőkímélőt, valamint ikonokat és kurzorokat tartalmaz.", addig nem érdemes a nézni...
2006. máj. 26. 16:35 | galéria | válasz | #47
okos és honnan tudod hogy melyik a jó adat a xor-ból
főleg hogy a xor kizárásos vagy tehát ha mind2 jó akkor azért sem müködik, ha pedig mind kettő elveszett akkor nem csinál semmit
Caro  
2006. máj. 26. 16:34 | válasz | #46
Egyébként RAID 5-el 3 db 200 GiB-es vinyóra 400 GiB adat fér fel, és így is minden tejlesen biztonságos:
1. vinyó: adat 1
2. vinyó: adat 2
3. vinyó: adat 1 XOR adat 2
Így ha valamelyik megdöglik, a másik 2-ből visszaállítható.
Sokkal jobb, mint a sima mirroring.
Caro  
2006. máj. 26. 16:32 | válasz | #45
Csak gagyi Maxtort nem kell venni, Seagate meg Samsung OK.
2006. máj. 26. 16:29 | válasz | #44
Ms fanok! Ajánlom EZT figyelmetekbe!
2006. máj. 26. 16:24 | válasz | #43
" Hol kritizáltam én a Doom3-mat??? "

a #31-es hozzaszolasod-ban emlegetted hogy "A sexfilmeket is duplikálni akarod a primitiv játékokkal együtt ? Csak az oprendszer egyes részeit kell duplikálni ,de ha az egészet az se 750 giga" Na erre itam : #34.
2006. máj. 26. 16:07 | válasz | #42
Sokakkal ellentétben én örülök, hogy lesz ilyen is a Vistában, legalább nem kell feltenni egy külön alkalmazást (arról nem is beszélve, hogy azok, akik egyáltalán nem értenek a géphez felkészülhetnek a katasztrófára).
Ubuntu: lehet, hogy a firmwarebe építve hasznosabb, de még így is jobb, mint a semmi. Amúgy az XP sztem már elég stabil, s a Vista a hírek szerint ezen a téren is előrelépést jelent.

strogg  
2006. máj. 26. 16:02 | válasz | #41
Jaja. jogos ubuntu észrevétele. Éppen tegnap fagyot csontra a linuxom, kétszer is 1 órán belül. Le kellett vennem az egyik palást lemezt, hogy jobban hűljön a gép, mert instabil lett a melegtől.
Ilyen esetben az OS nem tudja védeni a lemezt :(
ubuntu  
2006. máj. 26. 16:01 | válasz | #40
Hol kritizáltam én a Doom3-mat???
Minden elismerésem az id software-é főleg, mert időről időre kiadják GPL licensz alatt az előző játékaik kódját, most épp a quake3-nál tartanak.
2006. máj. 26. 15:55 | galéria | válasz | #39
Mondjuk ez igaz. Egymagában a winchester védelem nem soka ér, kell oda a proci is meg sorolhatnám.
Ez helyes meglátás.

Csak nem értem mi volt az előbb az FTeR-es kirohanásod.
ubuntu  
2006. máj. 26. 15:51 | válasz | #38
Teljesen mindegy mi miatt fagy le a windows, ha a winchestert biztosító, esés, túlmelegedés stb. figyelő programok a windows rendszeralklamazásainént futnak, akkor fagyás után már nem fogják védeni a winchestert.
Egyébként notebook esetében már egy túlmelegedett bezárt autóban is megtörténhet a baj. A túlmelegedés miatt a processzor is túlmelegszik és emiatt is fagyhat a windoze, ami mégcsak nem is a windows hibája. Ha addig nem kapcsolta volna le a winchestert, akkor utána már nem tudja. Még ha firmware-ben van az esés, rázkódás, túlmelegedésérzékelő, akkor ilyen esetekben is leáll a winchester és nem megy tönkre.
Ez egyszerűen jó vagy rossz tervezés kérdése. Jó tervezés esetében pedig az ilyen programkódok helye a hardware firmware-ben van, nem máshol.
strogg  
2006. máj. 26. 15:41 | válasz | #37
DrWho kedvéért;)))

És természetesen markting okokból ma is egy microsoftos hír!
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. máj. 26. 15:36 | galéria | válasz | #36
"3. Ezt a szolgáltatást INGYEN kapod, míg a 3rd party progikért fizetned kell(ene)."

Ne aggódj benne lesz ez is a Vista árában (mégha csak 50 cent erejéig). Kapásból belinkelek 3 olyan progit ami tudja ezeket vagy megközelítőleg ennyit és teljesen freeware.

"2. Ez nem egészen a régi technológia másolása. A leírás alapján feljesztettek rajta."
Igen ez kb. olyan mint anno a grafikus oprendszer... van aki kitalálja van aki meg felhasználja /khhmmm/, persze licenc nélkül hiszen "átdolgoztuk".
drwho  
2006. máj. 26. 15:25 | válasz | #35
Egyébként ma még nem tette senki, hozzá, hogy a mindennapi Micdros$oftos cikkünk ma is megvan.
2006. máj. 26. 15:25 | válasz | #34
"A sexfilmeket is duplikálni akarod a primitiv játékokkal együtt ?"

Ha te primitiv-nek nevezed a Doom3-at, vagy a NFS MW-t, esatobbi... akkor nem tudom mit gondoljak rollad ?! a tul-melegedes vagy egy masfele technikai hiba az egesz vinyot erinti nem csak egy particio-t, (ahol esetleg pont a "Pista" lakik) es igy meggyulhet a bajod akaar 750 Gb-vel is. !!
strogg  
2006. máj. 26. 15:19 | válasz | #33
Én már túl vagyok azon, hogy kiröhögjem őket.:)
Ha nagyon gonosz akarok elnni azt mondanám, mint egyik kedves simerősöm: "minek bántod a wineseket, nincs elég bajuk amúgy is?"
És valahol jogos. Mert nem én vagyok a tanárbácsi, akinek el kell mondani, hogy "bazze fizessé' azé' a szaré' , amikor van ingyenesen is itt meg itt!"
Ergo: nem ez a feladatom, és tisztem:)
Végzem a dolgomat, és dolgozom egy olyan rendszer(el)en ami szeritnem sokkal jobb. aki rájött már, rájött, aki nem az az ő baja. Ez a meglátásom.
Baxogatni meg tök felesleges. Pláne ilyen kérdésekben, amikor tényleg az él, hogy vagy rájön magától, vagy nem.
2006. máj. 26. 15:12 | válasz | #32
"Én azt nem értem a mélyen tisztelt linuxos kollégákban, hogy minek itt a flame?" nevetni is kell a komolytalan m$ hivőkön.
2006. máj. 26. 15:10 | válasz | #31
Látom téged már megvett az m$. Milyen 750 gigáról beszélsz ? A sexfilmeket is duplikálni akarod a primitiv játékokkal együtt ? Csak az oprendszer egyes részeit kell duplikálni ,de ha az egészet az se 750 giga. Bár lehet az m$ pista 750 gigás lesz.
ubuntu  
2006. máj. 26. 15:09 | válasz | #30
A melltartóval még nem lenne baj, nem kell és kész. Csak van itt egy melltartó-és-kínai-müselyembugyi-árus, aki folyton ránk akarja tukmálni a gagyi portékáját. És amikor nem neki megpróbálkozik újabb álruhákba bújva eladni ugyanazt a melltartót nekünk újra és újra :-)))
De hát rosszul is áll rajta a sok latex-gumimaszk és a hangja mindig lebuktatja.
Egyébkén a flame is csak egy szórakozás, mint a fórumozás többi ága.
2006. máj. 26. 14:59 | galéria | válasz | #29
Ha lefagy a windows az az ő hibája, mert magától az oprendszertől nem fog lefagyni. Azt egyéb program illetve driver okozhatja, vagy rootkit.
ubuntu  
2006. máj. 26. 14:55 | válasz | #28
Tökéletesen igazad van. Egyébként sem másik partícióra, hanem másik winchesterre kellene menteni a recovery szempontból fontos adatokat. De erre már régóta ott van a Raid-mirror, ami ugyan több helyet igényel de sokkal biztonságosabb megoldás.
A rezgés és esés érzélelő programrészeknek pedig nem egy operációs rendszerben van a helye, hanem a firmware-ben.
Amikor a lefagyott windows következtében elveszett munkája miatt feldühödő alkalmazott leveri a notebookját az iróasztaláról nagy haragjában, akkor majd mi fogja lekapcsolni a repülő notebookban a winchestert? :-))
Ez a funkció már rég megtalálta a helyét a nevesebb gyártók hardware-ének firmware-jében, lásd IBM ThinkPad notebookok.
strogg  
2006. máj. 26. 14:50 | válasz | #27
Tömören összefoglalva. Minek a flame arról, hogy mennyire szar az új melltartó, amikor a büdös életben nem lesz rá (remélhetőleg :D) szükségem?!
2006. máj. 26. 14:45 | válasz | #26
"Másik particióra menteni nem nagy dolog..." de ha peldaul egy 750 Gb-es vinyo tele adatokkal... akkor megneznem hogy a Linux'-al mennyi ido alatt ??? es hova' ??? MENTESZ LE ENNYIT ??? EZZELa technologiaval amitol szol a cikk, viszont elejet veheted a "Katasztrofanak" PERSZE CSAK WinVISTA alatt.
strogg  
2006. máj. 26. 14:45 | válasz | #25
Én azt nem értem a mélyen tisztelt linuxos kollégákban, hogy minek itt a flame?
Vazze. Egyikünk sem fogja a pöpecül működő rendszerét lecserélni pistára, akkor meg minek foglalkoznánk ezzel?
Aki meg tapsikol, hát tegye bátran, mert eddig a win még annyit sem tudott, mint a vista. A fejlődés tehát egyértelmű. Az megint egy másik kérdés, hogy még jó sokáig el fog tartani, mire mi is elégedettek lehetünk vele.
Szal. No Flame!
2006. máj. 26. 14:43 | galéria | válasz | #24
Te hülye vagy...
2006. máj. 26. 14:40 | válasz | #23
Jaja! :D Meg olyan jó lesz ez az előre érzékelés...eddíg külön progik voltak erre a problémára, de most már az oprendszer szerves részét fogják képezni, azaz eddíg is volt kékhalál bőven, sokszor a win hibás mem kezelése miatt, de most még "szebb" lesz a helyzet.
1 három éves felújított gépre felteszem, kapásból a dual chanell miatt le fog fagyni, és miután nyomok 1 Ctrl+Alt+Del-t még azt is kiírja mejd, hogy domjam ki a vinyóm mert elvileg ez már 1 éve működés képtelen! :DDD Úúúúúgy várom a Vistát! :DDD
2006. máj. 26. 14:33 | válasz | #22
Komolytalan az m$ . Másik particióra menteni nem nagy dolog ,azt már m$95 idejében használtam linux partición. A smart-ot meg már ezer éve támogatja a szar linuxom. Semmi új nincs a hirben ,mint ahogy a vistában se lesz ,csak a megnövekedett hw igény.
ubuntu  
2006. máj. 26. 14:32 | válasz | #21
Hát persze, hogy egyetértetek, hiszen te Newfronter és te DrFantastikus, egy és ugyanaz az oszthatatlan csodálatos személyiség vagytok :-))
A megboldogult FTeR, newnick-ei újra offenzívába lendülnek. EvilDevil helyett lett DjDano szokás szerint sportolóktól lenyúlt képlogócskával (akkor Kimi Raikkonen fun logo, most FB Barcelona nagyon illenek ám az sg.hu-ra :-) )
kbupdate már tradícionálisan a no-brain windozefun troll szerepét látja el rendületlenül. Már csak az Equ nevű okoska-butuska nick hiányzik a csatasorból.
De a lényeg persze nem változik, egykori FTeR használjon akármennyi új nicket is, ugyanazt a nagyképű lekezelő-kioktató stílusú unalomig ismételt érvrendszert tudja csak ismételgetni azonos stílusban, amire már senki sem kíváncsi.
És sajnos még tudása sincs hozzá. Multinick hadsereg fabrikálása helyett, inkább beülhetne az iskolapadba. :-D
2006. máj. 26. 13:59 | galéria | válasz | #20
Én is Windows párti vagyok, csak megemlítettem ezt is.

Na de visszakanyarodva a hírhez: Pozitív dolog ez akárhogy nézzük, mert nem kell külön kieg az oprendszerhez. Sőt így kevesebb memóriát használ.
Már most is meglepett, hogy a Vista milyen kevés memcsit eszik...
2006. máj. 26. 13:48 | válasz | #19
JA bezzeg a Vista IGERETES-nek latszik , az alabbi problemak fel sem merulnek benne. Es meg pofas is !! Es drivere-k meg lesznek majd hozza, soot MAR van egy nehany...
2006. máj. 26. 13:44 | válasz | #18
"Fos linux kit érdekel? mindenki Windowst használ, mert ez KELL AZ EMBEREKNEK! hehe:)" irta kbupdate.

EZZEL TOKELETESEN EGGYET ERTEK !!!!!!!!!!!!!! mert: ugyan vegigprobaltam tobb (vagy10-15) Linux distro-t de egy sem megy rendesen egy szerintem kozepes gepen mint az enyem. Vagy Multimedia a szar vagy telepites-es gond, vagy ugy szar az egesz ahogy van. Minden IDIOTA HOZZANEMERTO belepiszkal a kodok-ba , na ezt jelenti az OpenSource. !!!!!
2006. máj. 26. 13:39 | válasz | #17
Igazából ezt a technologiát nem a microsoftnak köszönhetjük hanem a winchester gyártóknak hogy hömérséklet meg rázkódás érzékelőket építenek az eszközeikbe. Eddig is léteztek programok amik kiolvassák ezeket az adatokat...
Ez is bizonyítja hogy a microsoft új dolgokat ne tud kitalálni, csak összelopkodja a jó ötleteket...
2006. máj. 26. 13:26 | válasz | #16
"Ez mind nagyon szép meg minden, csak nem a jócskán meghosszabbított Vista béta teszt időszak közepén kellene előállni ilyen új ötletekkel."

Honnan tudod, hogy új ötlet? Lehet, hogy már régóta fejlesztik, csak eddig nem
meséltek róla.

"Főleg nem akkor amikor már meg kellett volna jelennie a Vistának."

Nem 1 csapat dolgozik a Vistán. Ez a fejlesztés nem befolyásolja a többi részt.
Lehet, hogy egyszerűen az egyik csapat munka nélkül maradt valami miatt, és nem kellenek a folyamatban levő többi fejlesztéshez sem, így kaptak egy feladatot az "egyszer majd meg kéne csinálni" listáról.
2006. máj. 26. 13:23 | válasz | #15
Az ügyeletes fikázók már megint átsiklottak néhány jelentéktelen részlet felett:
1. Ha nem új a technológia, akkor már nem is szabad használni? Inkább örüljetek, hogy ezzel is fejlődik a win (bár el tudom képzelni, hogy egyes linux fanatikusok ennek nem örülnek).
2. Ez nem egészen a régi technológia másolása. A leírás alapján feljesztettek rajta. Nem csak detektálja a problémákat, hanem be is avatkozik, ha szükséges.
3. Ezt a szolgáltatást INGYEN kapod, míg a 3rd party progikért fizetned kell(ene).
4. Igen, azért lesz integrálva, mert a láma júzereknek a képébe kell dörgölni a technológiát, hogy használják. De tudomásul kell venni, hogy a júzerek 99%-a ebbe a kategóriába tartozik. Az MS többek közt azért sikeres, mert a 99%-ot célozza az 1% helyett.

Razgon  
2006. máj. 26. 13:09 | válasz | #14
Óóó, a jó öreg Active Smart! Egyszer már megmentette az adataimat egy nagyobb katasztrófától, még idejében sikerült menteni mindent..

Szóval a Microsoft teszi amit szokott, feltalálja a spanyolviaszt... Ilyen program már az XP-ben is lehetett volna, tisztelt M$!
2006. máj. 26. 13:07 | válasz | #13
Fos linux kit érdekel? mindenki Windowst használ, mert ez KELL AZ EMBEREKNEK! hehe:)
2006. máj. 26. 12:58 | galéria | válasz | #12
Attól függ kinek. Én pl. .NET C# programozást tanulok. (Már van linuxra is...)
NEXUS6  
2006. máj. 26. 12:44 | galéria | válasz | #11
Akit komolyabban érdekel a számítástechnika, annak még mindíg nem a windóz a fő oprendszere!

Bocs.
DjDano  
2006. máj. 26. 12:44 | válasz | #10
az ilyen galuska típusu emberekre oda se kell figyelni, had írjanak hülyeségeket ha ahhoz van kedvük