Internetes megaszövetség a láthatáron?
2006. május 24. 18:01, szerda
A Wall Streeten olyan pletykák keltek szárnyra, miszerint döntő jelentőségű fúzió készül a legnagyobb internetes cégek - Google, Microsoft, Yahoo, eBay - között, ám a szereposztásról megoszlanak a vélemények.

Hirdetés

A híresztelés a JP Morgan legújabb tanulmánya nyomán kapott szárnya, amelyben többek között egy ilyen egyesülés - pontosabban két cég fúziójának - lehetőségét is megvizsgálták. A feltevést elsősorban az internet terjeszkedésének lelassulásával indokolják, amely a jelek szerint nem képes kielégíteni a legnagyobb vetélytársak étvágyát. A verseny éleződésével megnövekedhet a szövetségek létrehozásának esélye.

A Reuters beszámolója szerint a szilícium-völgyi szakértők, üzletemberek és elemzők is egyetértenek abban, hogy a közeljövőben ilyen bejelentésekre számíthatunk. Ez pedig alapjaiban változtathatná meg a jelenlegi helyzetet, akkor is, ha az említettek közül csak ketten szánják el magukat a szövetségkötésre. A pletykákban több verzió is felmerült, ám a bennfentesek egy Yahoo-eBay szövetséget tartanak a legvalószínűbbnek.

A keresőcéggel kapcsolatban az elmúlt hetekben egy másik hír is felmerült, miszerint a Microsoft MSN részlege jelezte érdeklődését a vállalat egy része iránt. A hírt később maga Terry Semel, a Yahoo elnök-vezérigazgatója is megerősítette, ám igyekezett leszögezni, hogy a megkeresést elutasították. A mostani felvetés annyiból érdekes, hogy egy ilyen kapcsolat révén a Yahoo jelentősen megerősíthetné a keresők piacán elfoglalt pozícióját, és az eBay szolgáltatásaival kiegészítve jelentős előnyhöz jutna az online pénzforgalom és aukciók területén.

Az érintett cégek egyelőre nem sokat árultak el elképzeléseikről. Az eBay a megkeresésekre úgy válaszolt, hogy a Microsofttal, a Google-lal és a Yahooval egyaránt szoros kapcsolatban állnak, de ez nem terjed túl a napi szokásos üzleti teendőkön. A Yahoo nem volt hajlandó reagálni a hírre, és vetélytársai sem fűztek semmi érdemlegeset a felvetéshez.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. máj. 25. 19:51 | válasz | #12
Hát, annál már nem sok nagyobb buli van: a energiahordozók és a fegyverek. De majd megnézem azt a topikot.
Laci73  
2006. máj. 25. 19:30 | galéria | válasz | #11
ArcZ: Ebben egyetértek Veled, de nem hiszem hogy ez (a gigászok születése) elkerülhetetlen folyamat lenne. Az hogy mindez zavartalanul megtörténhet szvsz. annak következménye hogy egyrészt az emberek nagyrésze nincs tisztában a következményekkel és összefüggésekkel (tkp. semmivel nincsenek tisztában), illetve már annyira elfásultak hogy az egész nem is érdekli őket. Amúgy a "látomás" már most valóság: mindenhol a multik.

Dez: folynak a háttérben nagyobb bulik is, de erről van külön fórumunk.
2006. máj. 25. 16:06 | válasz | #10
tetszik a kép emit a hírhez raktak(amit a főoldalon látni a hír neve mellett)
dez  
2006. máj. 25. 15:19 | válasz | #9
Kitűnő példa még a gyógyszeripar egyesülése is. (És központi szerep jut egy családnak: a R*o*c*k*e*f*e*l*l*e*r*e*k.)
2006. máj. 25. 14:32 | galéria | válasz | #8
Addigra már az emberiség kihalófélben lesz a Földdel együtt...
ArcZ  
2006. máj. 25. 12:53 | válasz | #7
Laci: Ezek tények. A költségek csökkentése, és a profit növelése a cél. Autógyártás - PSA, Fiat-konszern, VW-csoport. Bankok fúziója. Biztosító társaságok felvásárlása, IT egyesülések... Felvásárlások, egyesülések. Azután a nagy konszernek is egyesülnek. Nézd csak meg mi lesz a végén belőle? 50-100 év múlva? Egy rohadt nagy "galaktikus birodalom" -mint a star warsban...
Laci73  
2006. máj. 25. 03:38 | galéria | válasz | #6
Hehehehe: "...ez a szovetseg tudna valamit tenni a hulye penz alapu internetuk ellen..." Erre mérget ne vegyél.

Arcz: A birkák is egy karámban bégetnek. Ne hagyd kimosni az agyad.
ArcZ  
2006. máj. 25. 01:00 | válasz | #5
Az unióba csoportosulás tendencia az egész világon. Megfigyelhető az iparban, éppúgy a társadalom különböző szintjein és az IT-ben is. Ezek elkerülhetetlen folyamatok.
2006. máj. 24. 22:05 | válasz | #4
az internetet az amerikaiak mar "birtokoljak"... szvsz ez a szovetseg tudna valamit tenni a hulye penz alapu internetuk ellen.szal nem lenne egy buta otlet.
2006. máj. 24. 21:27 | válasz | #3
ha ezt megcsinálják megyünk át internet2-re
2006. máj. 24. 20:44 | válasz | #2
Hmmm?
Na majd 3-4-5 év múlva!
2006. máj. 24. 20:43 | válasz | #1
na ez nagyon gáz lenne ha fél internetet 1 szövetség birtokolya, remélem ez csak pletyka