A Skype miatt perlik az eBayt
2006. május 24. 17:52, szerda
A megboldogult Morpheus p2p-hálózat fejlesztői azzal vádolják az online aukcióiról ismert céget, hogy jogtalanul használja a Skype szoftverben lévő technológiát. Kártérítést követelnek és az eladások beszüntetését kérik.

Hirdetés

A StreamCast Networks közleménye szerint a cég ezúttal az eBay és 21 másik vállalat felelősségét is megvizsgálná a korábban indult kártérítési perben. Állításuk szerint a Skype és FastTrack technológiát jogtalanul húzták ki a lábuk alól, így ezek jelenlegi felhasználása is törvénybe ütközik. Céljaik között szerepel az eBay által kínált szolgáltatások értékesítésének beszüntetése.

A StreamCast már hónapok óta harcol igazáért a bíróságon. Beadványukat márciusban juttatták el az illetékesekhez - ebben az szerepel, hogy a Skype-ot alapító Niklas Zennstorm és Janus Friis titokban adta el a technológiát egy fiktív vállalatnak, és "elfelejtették" kikérni erről partnerük véleményét. A fejlesztőpáros - akik korábban a Kazaan is dolgoztak - ezzel megsértette a StreamCast szerződésben foglalt jogait, mi több, a technológia megvonásával elérték a Morpheus hálózatának bezárását és a felhasználók átirányítását a Kazaahoz.

Az első körben a cég még nem vetette fel az eBay szerepének kérdését, mint ahogy a Skype felvásárlásának jelentőségét sem vizsgálták meg. Most azonban éppen e célból terjesztik ki a pert az eBayre és 21 másik vállalatra, akik állításuk szerint jelenleg is jogtalanul használják a kérdéses technológiát. A lépés igencsak kellemetlenül érintheti a Skype felvásárlóját, hiszen az időközben 100 millió főt is túlhaladó hálózat egyre nagyobb üzletté válik, különösképp a kapcsolódó termékek és szolgáltatások értékesítése révén.

A StreamCast éppen ezt, vagyis a VoIP-termékek és -szolgáltatások értékesítésének lezárását, követeli, mintegy 4 milliárd dolláros kártérítéssel kiegészítve, amely szerintük hozzávetőlegesen fedezné az okozott károkat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás