Dél-Korea ragaszkodik a butított Windowsokhoz
2006. május 24. 14:33, szerda
Az ország trösztellenes hatósága végül elutasította a Microsoft fellebbezését, amelyben a decemberi, számukra hátrányos ítélet visszafordítását kérték. A cég az európainál is súlyosabbnak értékeli az ügyet.

Hirdetés

A versenyhivatal kedden jelezte, hogy elutasították a szoftvercég beadványát. Ezzel ugyan meg nem zárták le az összes lehetőséget a vállalat előtt, ám igencsak beszűkítették annak mozgásterét. Az újabb döntés ellenére a Microsoft nem adja fel, és továbbra is igyekszik visszafordítani a hátrányos helyzetet.

A cég ellen - hosszas vajúdás után - tavaly decemberben született meg az ítélet. Ebben 32 millió dollár megfizetésére kötelezték őket az integrált alkalmazások miatt és az eredeti verziók mellett kötelesek voltak piacra dobni a Windows operációs rendszer butított változatát is. Az európai bizottság által meghozott döntéshez hasonló eredmény született tehát, ám a Microsoft annál jóval súlyosabbnak ítélte meg a helyzetet - minden bizonnyal azért, mert az ország kiváló pozíciónak örvend a szélessávú kapcsolatok és az IT-befektetések rangsorában és nem mellesleg ott tanyázik az eladási toplista első tíz helyezettje között.

A szoftvercég márciusban fellebbezett, arra hivatkozva, hogy az egyes alkalmazások integrálásával nem sértették a tiszta verseny szabályait, éppen ellenkezőleg, főleg a vásárlóknak kedveztek. Arra hivatkoztak., hogy Dél-Koreában számos lehetőség van egyéb alkalmazások gyors beszerzésére, így a beépített szoftverek mellőzése, lecserélése nem okozhat gondot. A mostani elutasítás ezen érvelés kudarcát is jelenti, ám a vállalat előtt még nyitva áll az egyetlen megmaradt út, mégpedig az újabb fellebbezés, ezúttal a legfelsőbb bíróságnál.

Érdekes módon a versenyhivatal helyt adott a Microsoft azon kérelmének, miszerint ne tiltsák meg az érintett alkalmazások (Media Player, Messenger) integrálását egyéb csomagokba, mint például az Office. Igaz, a testület jelezte, hogy amennyiben ilyen lépésre kerülne sor, újabb vizsgálatot indítanak majd.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. máj. 26. 13:07 | válasz | #24
Meg az is érdekes, hogy azért senki se reklamál, hogy az új kocsijába is van "integrálva" pl. rádió, meg egy csomó más. Mit szólna a vásárló, ha pl. gyertyák meg aksi nélkül adnák a kocsit azzal a felkiáltással, hogy így olyat rakhatsz bele, amilyet te akarsz?
2006. máj. 25. 22:52 | válasz | #23
Olyan xp disztribem van, amiben eleve nincs benne wmp meg ie. És igen, működik. Egy a probléma, se wmp-t, se ie-t nem lehet teljesen kiírtani. Az előbbit azért, mert streamelt adásokat nem lehet nélküle lejátszani, utobbit a winupdate és pár webhely miatt. Mellesleg jó disztrib, 300 mega, jól is néz ki, szét van tuningolva, és 7 perc alatt feltelepül ;)
2006. máj. 25. 19:13 | válasz | #22
Magát a törvénysértést, mint tényt azt megértem, sőt, valamilyen szinten támogatom is a döntést, de azért egy dolgot nem értek...

Miért kell állandóan azzal a teljesen értelmetlen indokkal jönni, hogy "az amatőr user azt használja, amit elé tesznek, és nem tölt le helyettesítő programot".
Az amatőr user-t miért kell megfejelni az iterneten való hosszas keresgéléssel, válogatással?
Örül neki, hogy az mp3-a, meg esetleg az akárki által kiírt divx megy a wmp-ben, örül az msn-nek, mert cseveghet az akárkivel, satöbbi.
Ellenben, ahogy már előttem írták, aki meg nem akarja használni, az ne tegye. Mintha nem lenne alternatíva...
Nekem sem jutna eszembe wmp-t vagy IE-t használni (majd az újat meglátjuk), de arra sincsen szükségem, hogy kivegyék belőle.
2006. máj. 25. 16:16 | válasz | #21
"Nekem sem magával a media playerrel van bajom, de mivel tartalmaz beépített kodeket, és CSAK AZT tartalmaz, azzal."

Amit tartalmaz azt hívjuk beépített kodeknek, nem? Tehát esélye nincs mást tartalmazni.
Egyébként meg automatikusan letölti a hiányzó kodekeket (sokat nem teszteltem ezt a fícsört, de néha jól jött).

"Ugyanígy a windows messengerrel.
Amíg nem volt a windows része senki sem használta."

Most se használja senki szerintem. Az MSN az más tészta, de az nem is része a win-nek.
2006. máj. 25. 15:34 | válasz | #20
"Ha nem licenszeled a wmv motort, akkor te nem tudod az alternatív lejátszóddal nézni!"

Én speciel épp most írok egy wmv lejátszó modult a játékunkhoz. Az illetékesek utánnanéztek, és szerintük nem kell semmit fizetni.
2006. máj. 25. 15:31 | válasz | #19
"kiírtani nem lehet pl. az IE-t"

De el lehet érni könnyen, hogy ne induljon el, és ikonja se legyen.

"windowsupdate csak IE-vel megy"

Akár külön alkalmazás is lehetne, csak nyílván egyszerűbb volt webre fejleszteni.

"meg ha alapból van valami, az egyszeri user (akinek gőze nincs a géphez) leül elé és azt használja ami kéznél van"

Oké, és mit csinál az egység sugarú júzer, ha nincs fent semmi??? Azonnal visítani fog, hogy "deszarezavindóz".
Szerintem tudomásul kell venni, hogy ma már eszek a dolgok olyan alapvetők, hogy muszály integrálni őket az OS-be(a linux disztribekben is van minden).
Az se igazán jó, ha a telepítéskor lehet választani, mert egyrészt az átlag júzer nem tud dönteni (vagy választja továbbra is az IE-t, mert azt már ismeri), ráadásul nagy ívben nem érdekli, hogy mitől megy neki az internet meg a DVD, csak az számít, hogy menjen.
Másrészt ki dönti el, hogy mik kerüljenek atelepítőbe? Amelyik cég kimaradt, az jogosan perelhet, nem? Szóval a vége az lenne, hogy ezer millió gagyi szar lejátszó meg böngésző lenne integrálva, és egy 50 gigás BR elmez is kevés lenne hozzá.
Tehát végülis a megoldás az, hogy legyen integrálva az IE meg a wmplayer, és aki mást akar, az töltse le magának. A mai szélessávú nethozzáférések mellett majdnem mindegy, hogy mi van az installerbe csomagolva, és mi nem. Én pl. semmit nem tárolok lokálisan, hanem minden win installnál letöltöm a legfrissebb verziókat.
2006. máj. 25. 12:10 | válasz | #18
"Dél-Korea ragaszkodik a butított Windowsokhoz"-Mert buták.
strogg  
2006. máj. 25. 10:02 | válasz | #17
"De sztem IRC (azon belül is IRCnet) a legjobb:)"
Egyetértek. :)))
2006. máj. 24. 23:17 | válasz | #16
Az "Windows Messenger" ami xp-ben alapból benne van, és MSN Messenger-t (később Windows Live Messenger, alias MSN 8.0) lehet letölteni ami "többet" tud. (MSN eleve hoki).

Az ICQ tényleg jobb rendszer. De sztem IRC (azon belül is IRCnet) a legjobb:)
2006. máj. 24. 22:13 | válasz | #15
a messender eleve MSN messenger.
az egy dolog, hogy az XP-ben eleve csak 4.x verzió van benne...
2006. máj. 24. 20:18 | válasz | #14
IE-t néhány vacak oldal miatt kénytelen lenne az ember beszerezni:(
WMP-nél valahol egyetértek, de lehetne rosszabb is: pl egy Quicktime vagy RealPlayer került volna integrálásra...
Messengerrel nem értek egyet. Egyetlen egy embert nem ismerek, aki Windows Messengert használ, aki Messengerezik, az letölti az MSN messengert... Ennyi erővel letölthetné az ICQ-t is. Hogy mégis hogyan lett ennyire népszerű? Ez egy jó kérdés (mindenesetre nem a minősége miatt, mert sokszor hülye:)). Mindenesetre ICQval szemben óriási előnye szerintem, hogy nem egy számot kell megjegyezni, hanem használhatod az e-mail címedet.
Caro  
2006. máj. 24. 19:58 | válasz | #13
Az a gond a beépítettel, amit leírtam.
Nekem sem magával a media playerrel van bajom, de mivel tartalmaz beépített kodeket, és CSAK AZT tartalmaz, azzal.
Ugyanígy a windows messengerrel.
Amíg nem volt a windows része senki sem használta.
Utána persze jött az msn messenger.
Caro  
2006. máj. 24. 19:57 | válasz | #12
wget :)
Egy ilyen program simán lehet a rendszer része, azzal senkit sem szorítanak ki.
Kíváncsi lennék, hányan töltenének le internet explorert...
2006. máj. 24. 19:29 | válasz | #11
Az a gond, hogy aki nem ért a számítógéphez, az is akarhat zenét hallgatni, böngészni, tehát a "szedjünk ki a windowsból mindent" dolog nem működhet. A legjobb megoldás az lenne, ha telepítéskor lehetne a komponensek között válogatni. Egyébként meg, ha mást fel tudsz mellé rakni, miért gond, hogy van beépített?:) Nem sok vizet zavar...
szivar  
2006. máj. 24. 19:11 | válasz | #10
Minden szoftwerben van bug, csak nem mindegy hogy milyen nyilvánosságot kap a dolog, illetve hányan használják az adott terméket.

Ööö, nemtom láttál már vmi (pl.)lnx disztribet telepítés közben? Ott van még parancssoros böngésző is, bár nem nagyon szereti a cs mianevéket és tsait. De ha akarja az ember, feltelepítheti. De a winnél nincs választási lehetőség.

És igen, nemtom...
2006. máj. 24. 18:55 | válasz | #9
nehogy azthidd hogy máshol nincs bug! csak ott nem feltünő mivel kevesebben ahsználják. ja és nem winupdate miatt nemlehet kiírtani. amúgy akkor ha nemraknak böngészőt bele honnan szedjen alternatív szoftvereket? mert netről nemfog böngészőt szerezni akkor..
Caro  
2006. máj. 24. 18:54 | válasz | #8
Az a baj, hogy az emberek 90%-a a beépítettet akarja használni, és így olyan előnyre tud szert tenni, ami tényleg a többi cég kárára megy.
Lásd Media Player.
Semmi mást nem játszik alapból, csak wma-t meg wmv-t meg mp3-at.
Ezért most már egy csomó helyen csak wmv-ben van fenn film.
Ha nem licenszeled a wmv motort, akkor te nem tudod az alternatív lejátszóddal nézni!
Ez itt a baj!
Azért kéne az, hogy legyen olyan változat, amiben NINCS BENNE, OLCSÓBB, ÉS NEM IS LEHET RÁ FELTENNI.
De akkor meg a wmv-k után beszedett licenszdíjaktól esnének el, jó hogy így megéri nekik.
Egyébként gratula MPlayer team!
cSuwwi  
2006. máj. 24. 17:34 | galéria | válasz | #7
kiírtani nem lehet pl. az IE-t, ez a gond. (windowsupdate csak IE-vel megy)

meg ha alapból van valami, az egyszeri user (akinek gőze nincs a géphez) leül elé és azt használja ami kéznél van (Neccképp, Mozilla, Opera ezért mondhat összesen ~15%-ot a magáénak, nem pedig 70-80-at :|

nagyon helyes a döntés, alapból ilyen winfost kellett volna csinálni (vagy normális szabványokra támaszkodó böngészőt, nem saját szabályokon alapuló bughalmazt) -.-
htmm  
2006. máj. 24. 17:31 | válasz | #6
"Arra hivatkoztak., hogy Dél-Koreában számos lehetőség van egyéb alkalmazások gyors beszerzésére"
Akkor meg mit sirnak? Majd megy az user es konnyen-gyorsan beszerzi...

2006. máj. 24. 16:54 | galéria | válasz | #5
nem baj, ha nem érted.
strogg  
2006. máj. 24. 16:04 | válasz | #4
Arra megy ki a játék.
Vorpal  
2006. máj. 24. 15:55 | válasz | #3
Nem is lesz windowszuk,))
2006. máj. 24. 15:55 | válasz | #2
"Arra hivatkoztak., hogy Dél-Koreában számos lehetőség van egyéb alkalmazások gyors beszerzésére, így a beépített szoftverek mellőzése, lecserélése nem okozhat gondot."
most komolyan, miből áll felrakni egy másik progit? 5 klikkelés+10sec. Borzalmas. Akinek nem tetszik, úgyis másikat rak fel, nem tóm minek ez a cécó az EU-ban és ott.
strogg  
2006. máj. 24. 15:40 | válasz | #1
Hm. dél-koreában nem lacafacáznak.