Húsz százalékkal lehetünk drágábbak, mint Ázsia
2006. május 18. 16:40, csütörtök - Forrás: Napi Online
Túlságosan drágának találja a bolgár termelési feltételeket egy amerikai menedzser, akit azért igazolt le egy ottani szoftvercég, hogy nemzetközi szintre emelje a bolgár termelékenységet.

Hirdetés

Steve Keil egy rámenős amerikai üzletember, akit azért szerződtetett a Sciant nevű bolgár szoftverfejlesztő vállalkozás, hogy nemzetközi szinten is versenyképessé tegye a céget. Háromévnyi erőlködés után oly kétségbeesetté vált a balkáni országban tapasztalható frusztráló üzleti körülményektől, hogy úgy döntött, kihelyezi Vietnamba a vállalat alaptevékenységét. "Az a célom, hogy minden bolgár alkalmazottra négy vietnami jusson" - idézi az elképzeléseit leplezetlenül megfogalmazó menedzsert a The Economist. Ez egyébként igencsak nagy fordulat lesz a jelenlegi helyzethez képest, most ugyanis 150-en dolgoznak a cégnél Bulgáriában, miközben a vietnami iroda négy alkalmazottal működik.

Keil kolléga szerint a költségszint a termékek eladhatóságának kulcsmozzanata, és Bulgária - annak ellenére, hogy még mindig az egyik legszegényebb posztszocialista ország - egyre inkább elveszti e téren vonzerejét. A balkáni ország ázsiai versenytársainál, köztük a névleg még mindig szocialista országnak számító Vietnamban az adók elhanyagolhatók, a hivatalnokok ahelyett, hogy nehezítenék a vállalkozások életét, segítik azokat, és jól képzett, tettrekész alkalmazottjelöltek tömegei várják a jó munkalehetőségeket.

A két ország - a két régió - összehasonlítása megdöbbentő különbségeket tár fel. Vietnamban a vállalkozások nem fizetnek közterheket az 500 dollárnál kevesebb bérért foglalkoztatott munkavállalóik után, továbbá nyolc évig nem kell számolniuk nyereségadóval. Eközben Bulgáriában jelentős szociális és egészségbiztosítási járulékok terhelik őket, a vietnamihoz képest óriási, 15 százalékos nyereségadót kell fizetniük, és ami a legrosszabb, számottevő adminisztrációs nehézségeket kell leküzdeniük. A Sciantnál három teljes munkaidős dolgozó csak a misztikus állami statisztikai jelentésekkel foglalkozik, illetve igyekszik megszerezni a megfelelő pecsétet minden formanyomtatványra a lassan működő vámhatóságnál. Legalább két napba telik egy szállítmány vámolása, de Keilnek van olyan barátja, akinek a cége egyszer négy hónapot várt a vámügyintézésre.

Bár az új bolgár kormány létrehozott egy kifejezetten kis- és középvállalatokkal foglalkozó hivatalt, keveset tehet rövid távon az oktatás gyengeségeinek leküzdésére. A tanárok tudása idejétmúlt és burjánzik a diplomaszerzésben a korrupció. A megfelelő tudású emberek hiánya krónikus - akárcsak bárhol másutt a kelet-közép-európai régióban -, miközben csak Ho Si Minh-város egyetemei több informatikus szakembert bocsátanak ki évente, mint Bulgária összes felsőoktatási intézménye. (Ezt a tényt csak némileg szépíti meg, hogy Vietnam sokkal nagyobb lélekszámú ország, mint Bulgária.)

Az egyetlen megmaradt előnye Kelet-Közép-Európának Délkelet-Ázsiával szemben, hogy közelebb van Nyugat-Európához. Az erőforrás-kihelyezés olyan mindennapivá vált, hogy lényegében árucikknek tekinthető, amelynek ára beépül a termékek értékébe. Ezt az egyesült államokbeli informatikai cégek tudomásul vették, és nem igazán csinálnak ügyet abból, hogy egyes részlegeik vagy a beszállítóik a világ mely részén találhatók, hol dolgoztatnak. Csak az számít náluk, hogy mit mennyiért lehet megkapni.

Ezzel szemben a tradicionálisabban gondolkodó, tevékenykedő európai vevők számára még viszonylag újdonság az outsourcing, ezért ha például valami gondjuk akad, akkor szeretik azt személyesen megoldani, és ebből a szempontból nagyon nem mindegy, milyen messzire kell utazniuk a menedzsereknek. Ebből kövekezően Keil becslése szerint egy kelet-közép-európai cég 20 százalékkal drágábban dolgozhat, mint egy délkelet-ázsiai - ezt még lenyelik a nyugat-európai vevők, cserébe azért, hogy közelebb van. Ez az az árrés, amelyet nem szabad átlépnie Bulgáriának, mert ha igen, végleg elveszti versenyképességét.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
LowEnd  
2006. máj. 19. 15:14 | válasz | #3
szerintem kiegyenlítődik a piac. Ha mindent kiszerveznek egy országból, akkor felfut a munkanélküliség, olcsó lesz emiatt a munkaerő, az állam támogatni kénytelen különböző munkahelyteremtést ösztönző törvényekkel a vállalatokat, és máris ugyanolyan olcsók (és szegények) leszünk mint keleten.

De ez csak az én véleményem
pemga  
2006. máj. 19. 08:57 | válasz | #2
Hátigen, ez addig jó amíg van a Földön fehér folt :). Egyébként nekem nem világos teljesen, hogy ha már mindent kiszerveztek, mert olcsóbb, akkor ki fogja tudni megvenni? Mert azt azért látni kell, hogy pl. Kína is szépen zsebeli be a pénzeket, és nagyon durván fut fel a gazdagság, ugrálják át a technológiai lépéseket sorba. De ha mondjuk a PS3 eladási terveket (szállított darabszám) nézzük, akkor van: Ázsia mint első számú, US mint kettes, és valahol EU is ott kullog.
snorbi  
2006. máj. 19. 08:14 | válasz | #1
Annyira durva, hogy abból csinálnak pénzt az ázsiaiak, hogy leszarják az embereket.
Aztán majd ha európa kezd még jobban lesüllyedni a sok kihelyezett munkahely miatt, akkor majd gondolom felébrednek a kormányzatok, de akkor már nagyon késő lesz.
Aztán majd egyszer csak (mondjuk 50 év múlva) majd pl. Afrika is rájön, hogy náluk még olcsóbb a munkaerő. Hisz ott teljesen ingyen van az emberi élet, százezerszámra ölik egymást, a hadügyre hatalmas összegeket fordítanak, miközben az általember éhen hal.
Nem akarok pesszimista lenni, de én egyelőre még csak halvány kiutat sem látok ebből a mostani mocskos helyzetből :\