Hivatalos Vista követelmények
2006. május 18. 19:08, csütörtök
A Microsoft nyilvánosságra hozta következő asztali operációs rendszerének hivatalos hardverigényét. Nagy meglepetés nem volt várható, a Vista étvágya észrevehetően nagyobb lesz elődjénél.

Hirdetés

A szoftvercég két kategóriában, pontosabban két marketing program keretében osztályozza az asztali konfigurációkat. A "Vista Ready" rendszerek a minimális követelményeknek tesznek eleget, azaz - a vállalat állítása szerint - elfogadható szinten futtatják az operációs rendszert, míg a "Premium Ready" jelzéssel ellátott gépek az összes funkciót támogatják, vagyis teljes értékű összeállításnak minősülnek.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A két kategória között nincs óriási eltérés, már ami a technikai paramétereket illeti. Ez legfőképpen a viszonylag magas követelményeknek köszönhető: a minimális konfiguráció 800 MHz-es processzornál, DirectX 9-es grafikus kártyánál és 512 MB memóriánál kezdődik, míg a prémium osztály 1 GHz-es chipet, 1 GB memóriát és a Vista funkcióit támogató grafikus kártyát követel. Áprilisban azonban arról is értesülhettünk, hogy nem ez lesz az egyetlen feltétel a megújult kinézet használatához, akkor ugyanis elhangzott, hogy az Aero motor a Windows aktiválását igényli majd. A cég ezzel is szeretné csökkenteni a kalózmásolatok arányát, bár az eddigi próbálkozások ismeretében kérdéses, mennyire lesz sikeres a kezdeményezés.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A ma indult kampány, illetve a 22-én rajtoló 10. WinHEC konferencia részeként rántották le a leplet a Get Ready weboldalról, amely szintén a felkészülést hivatott megkönnyíteni, már ami a hardverfeltételeket illeti. Van mit megmagyarázni, hiszen - mint annak idején az XP esetében is - sokan feleslegesen magasnak, túlzottnak találják a követelményeket, mondván hogy egy operációs rendszer futtatásához fele ilyen erős gépre sem lenne szükség. Mások inkább attól tartanak, hogy még az itt említett specifikáció sem lesz elég az elfogadható sebességű futtatáshoz, és ez inkább a 1,5-2 GHz-es, 1 GB memória feletti kategóriában valósul meg. Ismerve a mai játékok igényeit, ez nagy valószínűséggel így lesz.

A nagy kérdés, hogy mennyien barátkoznak meg a Microsoft új üdvöskéjével, és az otthoni, illetve vállalati felhasználók milyen arányban tartják majd kifizetődőnek, vagy akár csak tűrhetőnek a váltás okozta kényelmetlenségeket.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. máj. 22. 18:20 | válasz | #194
2006. máj. 22. 15:46 | válasz | #193
"Lehet, hogy szarrágásnak tűnik, de szerintem a win kompatibilis progik alkotnak egyfajta platformot, de ezek nem csak win alol futtathatók"

Erre elkerekedett a szemem. Hogy mondja, kedves nexus6?
dez  
2006. máj. 22. 15:04 | válasz | #192
Nem csak Aero van itt, hanem egy összetettebbnek mondott OS, ami sok dolgot bonyibban old meg, ami általában több kód, így több prociidőt is jelent.

Plusz ha egy ablakban (nem teljesképernyőn) futtatott program maga is használja a GPU-t, akkor az is lassabb lesz.

Az egy dolog, hogy a játékokat általában teljesképernyőn futtatják, azt talán nem lassítja az Aero, mivel remélhetőleg addig teljesen inakív.
dez  
2006. máj. 22. 14:58 | válasz | #191
Teljesen nem tudja (legalábbis a kernel nagy részének benn kell maradnia, mert nem adódik át a vezérlés a játékoknak, mint a "régi szép időkben") - kérdés, mennyi marad bent, és az mennyi prociidőt eszik.
2006. máj. 22. 11:50 | válasz | #190
"Csak annyi, hogy vehetsz hozzá még 1-2 giga ramot (alaplaptól függően inkább csere, mert pl. 3 modult már csak lassabban kezel, stb.), és dual-magos procit, ha az említett alkalmazásokat ugyanúgy akarod használni tovább."

Ez szerintem nem igaz. Pl. a proci használata épp hogy csökken az Aero-val, hiszen pont az a lényege, hogy a GPU-t használja a rajzoláshoz. Memóriát se eszik sokat. Az előző bétát próbáltam 500MHz-es celeronon 512MB memóriával, és nem volt gond vele. Sajnos nem volt időm sokat kísérletezni vele, de egyáltalán nem úgy tűnt, hogy keveselné a hardvert.
2006. máj. 22. 10:05 | válasz | #189
"Nagyon kiváncsi leszek mennyire fogja majd vissza a gameket a Vista felülete!"

Semennyire, mert "kipakolja" magat a rendszer/videokartya memoriabol magat.
dez  
2006. máj. 21. 19:49 | válasz | #188
Az idők folyamán jelentek meg elég jó OS-ek (OS/2 [a MS kezdte, de az IBM folytatta], BeOS, QNX-RTOS; bár más platform [volt], de MacOS-X), de egy birodalom falait nem könnyű áttörni.
Arról lehet vitatkozni, hogy a Linux mennyivel jobb, de a fejleszési koncepciót főleg sokan jobbnak tartják. (Mások - főleg MS pártiak - meg nem.) Mindenesetre sok éve ez az első számottevő lehetőség a MS megfogására (nem feltétlenül legyőzésére), az IT monopolizálódásának ellensúlyozására.
Ja, egyébként az IT-n kívül is van élet. :)
2006. máj. 21. 18:13 | válasz | #187
Oksa dez, ebben igazad van, de ha valóban annyival jobb, mint ahogyan szokták ezt néha állítani, akkor miért nem következett be az a bizonyos közmondásos threshold a a részesedésben?
A LINUXnak annyi distrib-je van, hogy ha össze akarnám számolni őket, és kitalálni, hogy melyik miben pozitív, már az nem lenne túl hatákony nekem, mint mezei, kommersz win-fogyasztónak. Nem beszélve arról, hogy még mindig "be kell laknom" az új oprendszeremet.
Aki lépést akar tartani az IT fejlődésével (már amennyire ez lehetséges), annak úgyis fejlesztenie kell. Hogy most a Windows Vista, a Quake5 vagy a LightWave 9 indukálja ezt a fejlődési kényszert, az szinte mindegy. Ha meg valaki ezt nem óhajtja, mert neki a munkájához/szórakozásához elegendő X teljesítményű gép, vagy rosszabb esetben KÉNYTELEN megelégedni a rosszabb/alacsonyabb teljesítményű/fejletlenebb cuccal, akkor ott pontot is tettünk az i-re.
Én csak azt nem szeretem, amikor valaki eny nem túl kontrasztos zsargonnal szeretné bizonyítani a LINUX (vagy akármi) magasabbrendűségét.
Régebben a motorozás, a woodstock, a disco, aztán a rock volt a lázadás. Néha már kezdem úgy érezni, hogy manapság meg az, ha LINUXot használok AMDvel és sufnituning vízhűtéssel:)
dez  
2006. máj. 21. 18:03 | válasz | #186
Az a fő oka, hogy (%-ban) kicsi a piaci részesedése.
dez  
2006. máj. 21. 18:00 | válasz | #185
Csak annyi, hogy vehetsz hozzá még 1-2 giga ramot (alaplaptól függően inkább csere, mert pl. 3 modult már csak lassabban kezel, stb.), és dual-magos procit, ha az említett alkalmazásokat ugyanúgy akarod használni tovább.
2006. máj. 21. 14:10 | galéria | válasz | #184
Nagyon kiváncsi leszek mennyire fogja majd vissza a gameket a Vista felülete!
2006. máj. 21. 12:15 | válasz | #183
Visszatérve az Aero felületre: miért baj, hogy szebben néz ki egy komolyabb vassal? Senki nem mondta hogy muszáj 1G ram a Vista használatához, el fog az futni egy mai átlag gépen ugyanúgy mint az XP. De ha nekem eleve van 2G memóm (mert mondjuk PS-hez, meg videoszerkesztéshez kell) akkor miért gond ha ezt kihasználja a rendszer? Ezzel csak időtállóbbá teszi a GUI-t a MS
2006. máj. 21. 12:06 | galéria | válasz | #182
Hogy parázott mindenki azt tessék egyátalán nem nagy a gépigénye!
2006. máj. 21. 11:52 | válasz | #181
"Ezek a dolgok", mint biztonsági problémák, valóban nem nagyon izgatnak. Ugyanúgy, ahogyan a szupernóvarobbanás sem izgat, mert nem tudok ellene mit tenni, nem értek hozzá. Megteszem ellene, amit tudok, és pont ennyi.
Amúgy hogy mitől van innen és túl még IT, az engem a saját szempontomból nem foglalkoztat. Nyilván arra használom a gépemet, amire kell, és kicsit sem érdekel, hogy AMÚGY lehet-e még akármit csinálni rajta (főként azért, mert nem is értek a többi dologhoz).
És azt, hogy a Windows univerzális, azt nem úgy értettem, hogy mindenkinek tegyük kötelezővé a WIN-t, hanem úgy, hogy legtöbben, mind a magán, mind a véges szférákban ez az elterjedtebb.
Nem mondtam, hogy a legjobb. Megjegyzem, hogy a LINUX mindent győző erejében és tökéletességében sem hiszek, mert ha így lenne, akkor mindenki azt használná, és arra fejlesztene (mielőtt valaki hozzáteszi, hogy igen, erre fejlesztenek, annak már most mondanám, hogy rengeteg nagy múltú szoftveróriás rá sem bagózik a LINUXra... ennek is nyilván vannak okai).

NEXUS6  
2006. máj. 21. 10:37 | galéria | válasz | #180
Hát ez van. Én nem vagyok olyan sóher hogy tartogassam, ha már nekem több jutott...;)
NEXUS6  
2006. máj. 21. 10:34 | galéria | válasz | #179
Morden csak azt mondom, hogy nem mindenki arra használja a gépet amire te. És bármennyire univerzális Os-nek látod a wint, egyáltalán nem az, azért az offiszozáson, kvékezésen, esetleg GFX-ezésen túl is van IT.

Pl a net már a PC-k elött is létezett, és jobban is kapcsolódik olyan rendszerekhez/OS-ekhez, amelyek alapvetően hálózatokra íródtak. A UNIX örökösének tartott Linux a mai napig nagyon fontos helyeken állja meg a helyét a rendszerben, ahol egy winre váltás biztonsági problémái beláthatatlan következményekkel járnának.

Bár tudom ezek a dolgok téged, meg a haverjaidat nem nagyon izgatnak.

Szal gondtalan Lájtvévezést, kvékezést, offiszozást kívánok, és örüljetek a nagyon fontos újításoknak. (Én ugyan átláccó ablakkal először 10 éve Amigán találkoztam, de akkor se gondoltam, hogy ez fogja forradalmasítani az OS használatát, de talán majd most az M$ összehoz valamit;).


Déta  
2006. máj. 21. 00:02 | válasz | #178
És NEXUS már megint itt osztja az észt...
Déta  
2006. máj. 21. 00:02 | válasz | #177
És NEXUS már megint itt osztja az észt...
2006. máj. 20. 21:38 | válasz | #176
Miért mániája az embereknek, hogy mindent állandóan félremagyaráznak, és hőzöngve "gratulálgatnak", hintha valami világbölcsességet mondanának...

A hülyék kedvéért még egyszer: ha az oprendszerem lehet szép és igényes is, akkor az csak pozitív dolog. Ugyanúgy, ahogy egy számítógépet rárakhatok egy kartondobozra, egy műanyag asztalra, meg egyebekre is. Nem AZ a lényege, de az egy pozitívum, mert ugyanúgy a környezetem, mint az asztalom, a székem, az irodám, akármim.
Szóval tessék nem félreérteni, amit mond valaki.

2006. máj. 20. 20:10 | válasz | #175
azért eszik a kicike :) Nekem elég egyelőre 667,5 Mhz-re XP pro hehehe bármennyire is furin hangzik, de stabilan fut az XP
vaaa   "Rest in Peace vaaa" 
2006. máj. 20. 18:11 | galéria | válasz | #174
Oprendszered is kurva jól néz ki ?

Gratulálok, ha neked a komoly munkádhoz az oprendszered kezelőfelületét nézegeted.. persze ha rendszer fejlesztő vagy akkor Ok.
Legtöbbször a munka nem a sajátgépen való lépegetésből áll.. bocs. Azt meg hogy egy fejlesztőrendszer, egy kiadványszerkesztő, videószerkesztő felülete hogy néz ki, az meg néhány százalékban függ az OStől.

2006. máj. 20. 16:57 | válasz | #173
"Q3, UT99, UT2004, es s leendo UT2007"

Sajnos a sornak vege is. Azert win-re szamottevoen tobb jatek van.

"Mig a win meg egy `szaros` HPT vezerlot se hajlando alapbol felismerni"

Nem a win dolga felismerni, ezert vannak a driverek.
SySERR  
2006. máj. 20. 16:13 | válasz | #172
Az teny hogy a linuxhoz kevesebb a program, viszont sokkal gyorsabban fejlodik mint a win. 97ben a linux grafikus felulet borzalmasan primitiv volt (ha volt egyaltalan) amikor a win95 mar javaban kint volt. En a cegnel pont a nyaron fogok atallitani 5 gepet winrol linuxra, mivel gyakorlatilag az osszes fontasabb irodai program megvan linux ala. Es a jatekokkal is hasonlo a helyzet (Q3, UT99, UT2004, es s leendo UT2007). HW tamogatasban a linux mar most elonyben van. Egy debian install nalam siman felismeri az osszes nforceos cuccot (sata, halokari, sbaudigy). Mig a win meg egy `szaros` HPT vezerlot se hajlando alapbol felismerni, es hasonlo a gond az alaplapi hangkutyukkel is (es foleg akkor van szivas ha pl nincs meg az alaplapi leiras). A Linuxot meg 1-2 ev mulva rendkivul konnyu lesz megtanulni ha mar ugyis van grafikus felulet meg csilivili varazslok. A paracssor megmarad, de parancssor van am a windowsban is! :)
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. máj. 20. 13:35 | galéria | válasz | #171
Azért a linuxtól se kell hasraesni, tűzfalnak jó, meg internetes olcsó szervernek, oszt ennyi. Sokmindent nem tud, nehézkes kezelni, mécsak egységesség sincs benne, annyi különböző disztrib van, a programok 90%-a nem fut rajta (win-re írják). Egyedül azért jó mert ingyen van. 10 ft-ért már drága lenne. Minek akarna a júzer mást, ha a máson nem fut (szinte) semmi?
2006. máj. 20. 12:38 | válasz | #170
NEXUS, biztos vagyok benne, hogy te a Linuxon megtakarított pénzedből a rákos gyerekeket támogatod... igazán szép dolog, és gratulálok neked.

És még egyszer elmagyaráznám, mert úgy látom, hogy járatni tudod a szádat, de olvasni nem:
MI a f*szra megyek az ingyenes linuxotokkal, ha nem mennek rajta azok a programok, amik miatt gépet használok? Igazad van, majd megjelenik másra is... addig meg majd malmozom, szidom a Billgéct, és istenítem a Linuxot, mert olyan nagyon ingyenes és klassz, hogy semmire nem jó, részemről.

Minimális tudás, amivel le iilik ülni a gép elé? Te most észnél vagy? Ezt hogy képzeled? Szerinted pl. egy grafikus designernek vagy egy animátornak nincsen joga leülni egy gép elé, mert nem ért a Linuxhoz, vagy mi ez a baromság?

Szociálisan érzékenyebb, vagy nem érzékenyebb, abszolút nem érdekel egészen addig, amíg nem felel meg az elvárásaimnak, ugyanis véletlenségből nem az lenne a legnagyobb gondom, hogy a legújabb csiriviri játékot hogyan üzemlem be, és hogyan sajtolok ki még egy pár hertz-et a procimból...
Hihetetlen... Amúgy meg ez a nem kész pénzt dolog ez nagyon szép és fasza, és nagyon örülnék neki, ha a jacht-tól kezdve a whiskyn át egészen a windowsig minden seggingyen lenne, de azért én még véletlenül sem várom el, hogy ingyen dolgozzon. Ha meg kell fizetnem, akkor meg kell fizetnem, mert ilyen ez a világ. És ha majd a Linux ellát minden olyat, ami nekem KELL, valamint éppen semmittevő időszakomban meg is tanulom a rendszert, akkor majd én is vigyorogni fogok az ingyenes OPrendszeremmel, és szociálisan érzékeny leszek.
2006. máj. 20. 12:00 | válasz | #169
"mindket taborban szerintem nagyivben tesz arra"

mindket "taborban" nagyon sokan tesznek arra
akart lenni.
2006. máj. 20. 11:59 | válasz | #168
"De szerintem a alteros/linuxos tábor szociálisan érzékenyebb emberekből áll, ha erre célzol. Pl eleve olyan full képességű OS-t fejlesztenek, amiért nem kérsz pénzt vs. M$ féle WinStarter gyíkság."

Es azokkal mi van akik win-t hasznalnak, de ugyanugy open source programokat fejlesztenek? ;)

Egyebkent szerintem kicsit el vagy tevedve. Vannak win felhasznalok, es lin felhasznalok, mindket taborban szerintem nagyivben tesz arra, hogy ez most OS vagy nem, csak hasznalni akarja a gepet. Tehat szerintem hibas meglatas az hogy aki lin-t hasznal az szocialisan erzekenyebb - engem legalabbis nagyon megmosolyogtattal ezzel :).
NEXUS6  
2006. máj. 20. 11:53 | galéria | válasz | #167
Küldjön az pénzt az etióp éhezőknek, aki megteheti, hogy olyan dolgokra költ pénzt, amit amúgy ingyen is megkaphat. Pl OS-t ugye hogy a témánál maradjunk.

De szerintem a alteros/linuxos tábor szociálisan érzékenyebb emberekből áll, ha erre célzol. Pl eleve olyan full képességű OS-t fejlesztenek, amiért nem kérsz pénzt vs. M$ féle WinStarter gyíkság.
2006. máj. 20. 10:42 | válasz | #166
"A pénzedből ugyan segíthetnéd az etióp éhezőket, de így majd ezzel sem kell törődnöd, mert mint tudjuk BG ezt is megteszi helyetted."

Azert megneznem hany linux felhasznalo kuldi el azt a penzt, amit nem operacios rendszerre kolt az etiop ehezoknek... ;)
NEXUS6  
2006. máj. 20. 10:13 | galéria | válasz | #165
"Lehet, hogy a Linux jobb, az OSX meg szebb, de ha egyszer a Windowst ismerem, és elégedett vagyok vele, biztonsággal kezelem, akkor fog a halál kísérletezgetni hetekig, hogy kiismerjek egy újabb oprendszert."

Asszem gratulálhatunk Billgécnek, meg StiviBallmellnek, nálad elérték, amire mindenkinél törexenek, hogy ne is akarjál mást!


"A Vista meg tényleg jól néz ki, akárki akármit is mond:)"
A vista tényleg jól néz ki;)
Csak éppen nem kell 1 GHz-es proci, GB-os RAMmal, hogy akár a Linuxodból, akár az XP-dből hasonló csicsás felületű OS-t varázsolj.
;))))
Csak némi utánajárás a neten.

Persze májkroszofték ettől is megkímélnek.
Hát akkor fizess, elvégre erről szól az üzlet, nem igaz;)
A pénzedből ugyan segíthetnéd az etióp éhezőket, de így majd ezzel sem kell törődnöd, mert mint tudjuk BG ezt is megteszi helyetted.
Csak most csak neked, ja és az első 100 000 000, vevő most ingyen megkapja a Zéró grafikus felületet is.
NEXUS6  
2006. máj. 20. 10:01 | galéria | válasz | #164
Na eztmost megint elbaltáztad, nem vagyok Linux hívő.

Én is ugyan abban hiszek mint te, hogy mindenre használjuk a legmegfelelőbbet.

Nos a win fejlesztése egy egyfelhasználós, egygépes OS-ból indult. És jutott el oda ahol most van. A Linux meg tök másik oldalról, hálózat és több ferlhasználó felöl.

A két OS ezt az örökséget mind a mai napig megőrizte.
Szal lehet fixázni a Linuxot, csak annak a net, a hálózat a többfelhasználó olyan mélyen a lényegét képezi, ahogy a windóznak soha nem fogja.
Másrészt a Linuxok a mai napig lemaradásban vannak az egygépes, egy minimál konfigos tudású júzer alapú "rencerek" felé.;)
És itt most vitatkozhatunk, hogy milyen tudással illik egy embert a gép elé ültetni.

Ha veszitek a fáradtságot, körülnéztek, és leszámítjuk a progi ellátottságot, akkor láthatjátok, hogy a winek is messze vannak attól, amit júzerfrendliségben már mások elértek.
NEXUS6  
2006. máj. 20. 09:49 | galéria | válasz | #163
"Igen? Te hogy tudod? Szoval szerinted a win nem platform?"

Lehet, hogy szarrágásnak tűnik, de szerintem a win kompatibilis progik alkotnak egyfajta platformot, de ezek nem csak win alol futtathatók.

Amúgy szerintem nincs erre ilyen definíció, hogy mi lenne a palatform, kb. újságírói szófordulat.
2006. máj. 20. 09:08 | válasz | #162
Okoska! Te még mindig itt tartasz...
2006. máj. 19. 23:17 | válasz | #161
A LigtWave-ről nem is beszélve. NewTEK-ék magas ívben tesznek az univerzális felhasználhatóságra, annak ellenére, hogy azt a francos nodenet-et (renderelés hálózatba kötött gépekkel) még a DOS alól is be lehet indítani...
2006. máj. 19. 23:09 | válasz | #160
Kiváncsi lennék, ki az aki megírja a 3DMAX-ot Linuxra csak ugy free....
2006. máj. 19. 22:09 | válasz | #159
A bajom az, amit már lentebb írtam. Semmi kedvem egy új oprendszerrel elkezdeni barátkozni.
Tudod, jön a "mi van ha nem úgy és nem annyira és nem akkor" megy, amikor én szeretném, vagy kellene. Akkor az nem poén.
SySERR  
2006. máj. 19. 22:06 | válasz | #158
Mar nagyjabol minden programnak megvan a linuxos megfeleloje, csak ra kell keresni. Ami meg nincs elobb utobb ugyis meglesz, addig meg wine (es meglepoen jol is megy!) :)
2006. máj. 19. 21:59 | válasz | #157
Ha beüzemelsz nekem egy LightWave nodenet-et, vagy rendesen tudsz használni egy Premiere-t a Linuxon, akkor elkezdek leállni a Windows fényezésével.
SySERR  
2006. máj. 19. 21:58 | válasz | #156
Linux Xgl
Ezt en kiprobaltam egy szaros 533as cerka + Gef4MXes karin. Es teljesen jol ment :). Raadasul a ram is csak 192 mega volt, alaplap meg vmi ultragagyi vias szar. MS meg csak hagy kessen Vista csodaval (legalabb meg tobb bug gyulik ossze:]] )
2006. máj. 19. 21:53 | válasz | #155
Az tény és való, hogy sz*rt nem ért itt az átlag hozzászóló a programozáshoz, legalábbis kétlem, mert ha én értenék hozzá, már rég fenném a kis biteket, hogy nektek újabb rengeteg pénzt kelljen valami oprendszerbe beleölnötök:)

Az Aero-t ki lehet kapcsolni, ha nem kell. Én miztos vagyok benne, hogy 2-3 hétig remekül elszórakozom majd az ablakok tekergetésével, aztán megunom, és cseszek rá. Ellenben lehet, hogy annyira faszán megtanulok érvényesülni egy ilyen 3D-s asztalon, hogy lesz valami gyakorlati haszna is, és tényleg segíteni fog. Ki tudja? Ha megjelenik a végleges Vista, akkor majd lehet okosakat meg szépeket, vagy rondákat mondani.
2006. máj. 19. 21:51 | válasz | #154
"Azt a sok energiat amit az aero-ra forditottak fordithattak volna sokkal hasznosabb ujitasokra is. "

Mondom en... Az ujitasok apro resze csak az aero...
2006. máj. 19. 21:49 | válasz | #153
"Nem a megnovekedett gepigeny a baj, hanem hogy a novekedes 90%-at az aero felulet okozza"

Ez pedig hulyeseg. Sok itt szanalmas megalapozatlan talagatas a Vista korul...
fako  
2006. máj. 19. 21:43 | válasz | #152
Nem a megnovekedett gepigeny a baj, hanem hogy a novekedes 90%-at az aero felulet okozza. Aero pedig igazabol senkinek sem kell, csak az MS elhiteti velunk hogy enelkul mar nem lehet elni.
(az az 1-2 valoban hasznos ujitas ami benne lesz egyaltalan nem indokolja a teljes aero cuccot)
Azt a sok energiat amit az aero-ra forditottak fordithattak volna sokkal hasznosabb ujitasokra is. Persze ha igy tortent volna akkor nem lehetne eladni a vistat, mivel az emberek 90%-a a kepek alapjan dont. Mondjuk erre azt tudom javasolni hogy allitsak at a szineket xp-n, vagy rakjanak fel valami desktop theme-t, es maris erezhetik a "fejlodes" erzest.
A kepeken egyebkent a sidebar a pazarlas mintapeldanya. Ugyanazt az orat ami a jobb also sarokban elfer kis helyen, egy 20x-oros meretben is meg kell jeleniteni hogy nehogy veletlenul eleg legyen a 2048x1536-os felbontas.

2006. máj. 19. 21:29 | válasz | #151
Na, hát valami ilyesmiről lenne szó. Nem tudom, hogy ki miért hiszi magát übermenschnek, mondjuk nem is annyira izgat fel. Amíg a saját dolgaimat (ahogyan te is mondtad) remekül el tudom látni az XP alatt (és ha kijön, a Vista alatt -> ez majd elválik), addig mindegy, hogy milyen egyéb dolgok vannak a piacon. Lehet, hogy a Linux jobb, az OSX meg szebb, de ha egyszer a Windowst ismerem, és elégedett vagyok vele, biztonsággal kezelem, akkor fog a halál kísérletezgetni hetekig, hogy kiismerjek egy újabb oprendszert.

A Vista meg tényleg jól néz ki, akárki akármit is mond:)
2006. máj. 19. 21:23 | válasz | #150
512MB DDR-II 533MHZ RAM HYNIX 7500 Ft + Áfa.

1GB DDR-II 533MHZ RAM SAMSUNG 13700 Ft + Áfa

2006. máj. 19. 21:19 | válasz | #149
Nem fox kapni tőle alternatívát.
A linux fanok valami übermentsch-nek képzelik magukat, megmondom öszintén én magasról tezsek rá milyen op rencer megy a vason csak menjen.
Ezt jelenleg az XP teszi a legjobban számomra.

Ha dolgoznom kell akkor dolgozom vele, ha kikapcsolodom akkor játszom vele, egyébiránt dvd írok miegyéb.
Nkem erre kell tökéletesen jó nekem.

(És még százmillióknak a Földön)
2006. máj. 19. 20:29 | válasz | #148
Igen? Te hogy tudod? Szoval szerinted a win nem platform?
2006. máj. 19. 20:19 | válasz | #147
Ez pontosan mit jelent, hogy te továbbléptél? Kérhetek egy alternatívát?
NEXUS6  
2006. máj. 19. 20:17 | galéria | válasz | #146
Ááááááááá...

és megint csak áááááááááá!!!!

;)

"És amúgy meg azért, mert a világ fejlődik, és a világ nem kérdezi, hogy te akarsz-e vele fejlődni. A Win95ön is mindenki ki volt bukva, a 98-on meg a Milleniumon is. XP-t már fel sem hoznám. Mindenki orrbaszájba fikázza az egész Microsoftot, de az user-ek nagyrésze azért örül a win-nek, mint majom a farkának. Új oprendszer, új gépigény."

Pl a Win95/98 egy akkori elfogadható PC-s OS hez (Pl OS2-höz) képest fejlődés!!!!! (Másról nem is beszélve)
Ááááááá!

Ha azt nézzük hogy a M$ ledolgozta a néhány évtizedes lemaradást, és viszonylag sikeresen próbálkozik (főleg üzletpolitikailag és nem technológiailag), hogy a kvarcjátékoktól kezdve a szuperszámítógépekig mindenhol stratmenü figyegjen a balsarokban, akkor télleg fejlődik a világ.

Bocsesz de én ezen már túlléptem, nem tehetek róla hogy ez az M-berek egy részének ez fejlődést jelent.
Ha úgy gondolod tarts velük.

Ahogy Lenin monnya: Egységben az erő!

;)
2006. máj. 19. 20:14 | válasz | #145
Ez a Linux-Windows kezd ilyen angol-francia dologra hajazni.
Mint a régi vicc, amikor a Csatorna-alagutat építik, ellenzi a francia, mert aggódik, hogy átjönnek a patkányok, de ellenzi az angol is, mert átjönnek a franciák.

Kinek mi jön be. Egyszer "használtam" Linuxot, azóta menekülök előle, az a pingvin meg mérhetetlenül antipatikus logo nekem. OSXet szintén egyszer használtam, csak éppen egy G4-en, nem PC-n, és az más világ. Marad a WIN. Nem lenne bajom, ha soksok választási lehetőség lenne oprendszerek terén, de amíg nincsen a Windowshoz hasonlóan egyszerű és univerzális megoldás, addig tőlem lehet 1G is a memóriaigénye.
NEXUS6  
2006. máj. 19. 20:09 | galéria | válasz | #144
Ti úgy tudjátuk, mi meg máshogy!;)
2006. máj. 19. 19:16 | válasz | #143
Mint tudjuk, a windows nem operacios rendszer, hanem tobb annal: Platform.
2006. máj. 19. 18:44 | válasz | #142
Nem tudom egészen pontosan, hogy melyik sMAXra gondolsz? Igazából a 8-nak a dolgairól nem tudok, de régen nem arról volt híres a MAX, hogy zabálja a memóriát.

Először is, minden elindul a Vistán, ami elindul az Xp-n. A driverproblémákat nyilván megoldják. Ha a Linux grafikailag a Win előtt tart, azon meglepődnék. OSX-et használj csak, amennyit akarsz... itt szerintem mindenki tele van Pentium-4 Extreme Edition procikkal, és ezerrel használják a Tigert.
És mellesleg én pont ezt magyaráztam. Még nem lehet tudni, hogy mivel jobb a Vista, mint az XP, mert még ki sincsen adva. Amit látok, hogy szép, elegáns, és szívesen ki is próbálom, mert a számítógépem is a munkahelyem, és jó, ha szépen néz ki. Amúgy 25 ezerért a legjobb Corsair, 27ért meg a legjobb gaIL ramokat kapod meg (ez bruttó ár). Fejleszteni úgyis kell a gépeket, mert aki dolgozik, annak azért kell a nagyobb erő, aki játszik, annak meg azért, hogy sokezerszer sokezres felbontásban lődözzön. És amúgy meg azért, mert a világ fejlődik, és a világ nem kérdezi, hogy te akarsz-e vele fejlődni. A Win95ön is mindenki ki volt bukva, a 98-on meg a Milleniumon is. XP-t már fel sem hoznám. Mindenki orrbaszájba fikázza az egész Microsoftot, de az user-ek nagyrésze azért örül a win-nek, mint majom a farkának. Új oprendszer, új gépigény. Bukjatok ki a játékok gépkövetelményein. Ott aztán lenne miért.
2006. máj. 19. 18:17 | válasz | #141
"szép lenne ha a legtöbb RAM-ot az op rendszer igényelné...:)" Márpedig most ez így néz ki. Tiszta röhely, hogy nem hogy az oprendszer optimalizálná a gépet, hanem az eszi meg. Ne gyertek itt a 15 ezres memóriákkal, mert
1: noname szart nem veszek
2: operációs rendszer kedvéért + pláne nem!

És az még csak 1 giga memó lenne, de hogy menjen alatta 1 videó vágás, vagy CAD, vagy Studio max, az + 1 giga! Hát nehogymár! Most az XP-nek elég 512 mega is /400-at használ max/, szóval nem kéne senkit megetetni, hogy kell az XP-nek 1 giga, + Vistának + 2 mert az überfasza alphás szar! Vagy vegyétek meg a memóriát+ Vistát is, én + majd jól kiröhöglek titeket, hogy 2* vagy 3* jobb a gépetek mint nekem, de mégsem gyorsabb a tiétek és sok program nem is indul Vistán majd! Kukák... Linuxot+MAC-et ne is említsem, mert az fényévekkel a Win előtt tart grafikailag is. Az 1 dolog, hogy nincsenek benne felesleges diwerek, de letölthetők! Nem értem miért vagytok oda annyira a Vistáért! Mivel jobb mint az XP? Mert ,hogy gépzabáló az tuti. Komolyan! Mivel jobb???? Teljesítmény/ár aránya milyen vajon? Bele se merek gondolni.
2006. máj. 19. 17:19 | válasz | #140
Hidd el, hogy nem irígykedek. Két ok miatt: egyrészt, elég jó gépem van. Kettő, nem fáj, ha nem megy a legújabb játékcsoda, mert nem nagyon érdekelnek.

Ez kicsit olyan dolog, mintha sugárhajtóművet építenél a kocsidba. Semmit nem érsz vele a magyar utakon, de ha egyszer egy 2000 kilométeres tükörsima betonpályán találod magad, akkor aztán húha...
Na ilyen ez a játék-dolog is... ha nem sajnálom a többtízezer forintos felújításokat a gépemhez azért, mert játszadozom, akkor miért sajnálom ezt az oprendszertől?

Amúgy is, ha már mindenkinek csiriviri videokártyája meg sokgigaramja és jó procia van, akkor már használja ki ezeket a szarokat az oprendszer is. Biztos vagyok benne, hogy ha elindítom a DOOM3-at, akkor ugyanúgy fog majd futni, mint az XP alatt, de legalább az OPrendszerem is k*rvajól néz ki...
2006. máj. 19. 17:11 | válasz | #139
Ez irigység.
Ha neki a játék a fontos akkor miért ne játszhatna egy jó gépen?
Nem tudom miért fáj az embereknek, hogy van olyan játék mai több memoriát igényel.
szép lenne ha a legtöbb RAM-ot az op rendszer igényelné...:)
2006. máj. 19. 17:01 | válasz | #138
Na ja, ok, ezzel tisztában vagyok (mármint azzal, hogy ha a Quake5 3Gigaramot eszik, akkor hirtelen megnő a 3Gigás gépek száma:))

Nekem ezzel a játékdologgal csak az a bajom, hogy kiskölyök, aki küldi ezeket a legújabb csodákat, összeeszkábál egy olyan gépet, amin akár 3D grafikus tervezést vagy ipari videovágást végezhetne... Semmi bajom ezzel, nem is irígykedem, van nekem is kiváló gépem, de attól még felesleges. Ha az oprendszerem eszik egy gigát, akkor azt mondom, hogy érdemes a gépbe az egy giga. Viszont hogy azért legyen mondjuk 3, mert játszom, és amúgy máshoz nem is kell, az f*szság.
Cowek  
2006. máj. 19. 16:58 | galéria | válasz | #137
Nyugi, az egész a hardveripar fellendítéséről szól :-) Kizárólag az pénz számít itt is...
2006. máj. 19. 16:56 | válasz | #136
Most sem több 15 rugonál 1 giga.
Nettoban
2006. máj. 19. 16:55 | válasz | #135
Szerintem ezek a követelmények nemhogy magasak, de egy mai átlagos 100 rugos géptől elvárhatók.
2006. máj. 19. 16:48 | válasz | #134
Megjegyzem, az >ajánlott< ram az XP SP2-höz is egy giga. És inkább az oprendszerem zabáljon egy gigát, mint valami hülye játék. Na AZT tényleg nem értem, és azért még rinyálni is lehetne, hogy a sok ócskaságot úgy adják ki, hogy lehet szívni a fogakat, meg mindenféle felesleges tuningot csinálni :(
HöfEE  
2006. máj. 19. 16:43 | galéria | válasz | #133
Egyetértek. persze önmagában ha azt halljuk 1 giga ram akkor az nem nagy szám főleg ha játékról van szó.De oprendszernél? LOL
DjDano  
2006. máj. 19. 16:39 | válasz | #132
Na te nagy Ufohívő, az oldaladból is látszik hogy nem a realitások talaján élsz, hanem álomvilágban :DD
DjDano  
2006. máj. 19. 16:35 | válasz | #131
ja és 2007 elejére szerintem 1 giga memória nem lesz több 15 rongynál....
moha  
2006. máj. 19. 15:37 | válasz | #130
Szerintem nem gáz ez a gépigény. Egy mai átlagos gépen inkább csak memória bővítés kellesz (átlag úgy 512MB manapság), +512mb kb 9000ft..., már az integrált vga-k is directx 9-esek (azt nemtudom hogy ezeken hogy futhat az aero, de akár az is könnyen lehet hogy jól). Azt meg még várjuk ki hogy az 1gb ram-ból ténylegesen mennyit fog használni a rendszer, mert még most ezek csak hasraütés szerű találgatások.
2006. máj. 19. 15:34 | válasz | #129
Komplett gépet két emmberfajta vesz: akinek nagyon nincsen pénze (ezek általában rettenetes gépek), és akinek nagyon van pénze (ez a high-end kategória).

Egy giga már alapban kell, ha az Xp alatt akarsz valami érdekesebbet csinálni. 2G kell, ha normális eredményekkel szeretnél egy LightWave-et használni.

1G memória manapság bruttó 20 körül van, tehát nem annyira nagy összeg. Erre lehet mondani, hogy már akinek, de senki sem kötelez a Vista használatára. A videokártyák többsége támogatja a 16:9-es felbontásokat (pl. 1280x768), mégsem kéri senki, hogy vegyél egy 16:9-es TV-t.
2006. máj. 19. 15:23 | válasz | #128
A 2 GHz proci az nem gáz. De4 a 2 GB memó az már nagyon! Nézd meg, komplett gépek milyen + mennyi memóval vannak szerelve! 256-512MB. Nem véletlenül. Jobb helyeken a 2 GB memó az szerverekben pihen. Ezt a gépigényt nagyon brutálisnak tartom.
2006. máj. 19. 15:17 | válasz | #127
Még kinnt sincsen a Vista. Nekem a betája felkerült a Compaq 1.4G-s Intel laptopomra. 32 megás ati videokártya meg 768 megaram. Nem lassú egyáltalán, pedig alaphangon súrolja az itt leírtakat, mégpedig alulról!
És ez ugye nem egy optimalizált valami, hanem egy BETA.

Szóval a Vista nem szar. Egyelőre. Lehet, ha majd kijön, akkor szar lesz.

Amúgy nem értem a rinya tárgyát. Itt magyaráznak emberek, akik HALO2-őzni meg akármizni akarnak, és sok a gépbe a 2Ghz és a 2G memória?
2006. máj. 19. 15:13 | válasz | #126
Eddíg a játékoknak kellett az atomerőmű, most már megérjük azt is, hogy 1 mondjuk 2 éves gépen nem fut az operációs rendszer. Nevetséges. Mégegyszer mondom OPERÁCÓS RENDSZER! Ami ugye egy alap cucc ami a gépet kezeli, és a felhasználó életét hivatott megkönnyíteni és nem megnehezíteni! Ez a Vista 1 s*zar! És ezzel még sok Wines fan is 1-et ért.
loryb  
2006. máj. 19. 14:39 | válasz | #125
Húha ez szorosra sikeredett, de remélem ki tudjátok hámozni.
loryb  
2006. máj. 19. 14:38 | válasz | #124
Belinkelem hátha valakit érdekel.
1 órás stream videó (angol), amiben Bill Gates bemutatja: keresés a Vistában, Office 2007, SharePoint és Virtual Earth.56 kbit/s

100 kbit/s300 kbit/s
2006. máj. 19. 14:27 | válasz | #123
Oksa. Megjegyzem, nekem nem is számít különösebben, hogy elmenjen a gépemen a Quake10. Valószínűleg elmenne, a konfig miatt, de annyira nem izgat fel a csiriviri játékok garmadája. Ha kijön a CIV 5, akkor viszont akár fejlesztenék is:)))
loryb  
2006. máj. 19. 14:22 | válasz | #122
Igen te így vásárolsz, de hidd el sokan nem így tesznek. Sokan nem olvasnak fórumot, hogy egyik a másikat fikázza. Vesz egy PC-s újságot "oszt kinézi aszt ami makszimunot ért el". De ne vitatkozzunk ilyeneken. Nem is erről szól a cikk.
tomcs  
2006. máj. 19. 14:21 | válasz | #121
a floppy nelkuli satas dolgot mar az sp2-vel keszult xp telepito is tudja. persze lehet, hogy nem minden vezerlovel, de a nf4emmel ment
loryb  
2006. máj. 19. 14:20 | válasz | #120
Nekem meg mindig is megfelelt az ablak amin a pingvin kinéz.
strogg  
2006. máj. 19. 14:10 | válasz | #119
"ÉS mindig Windowst használok, mert rühellem azt az idióta pingvint:)"
:DDDDDDD
2006. máj. 19. 14:08 | válasz | #118
BiroAndras:
Sorry, ha félreérthető voltam, a komplett átállás volt 3 hónap, azaz a teljes gépállomány rendszercseréje. Jól csinálták, ügyesek voltak, de azért volt néha baki.
loryb:
A felmérés teljesen jelentéktelen. Elolvasom a termék honalpját. ATI RADEON: A mienk a legjobb, ultimate élmény. NVIDIA GEFORCE: The way it's ment to be played. Oké, kiestem. Megyünk a fórumokra: FÚ én rühellem az atit, mert az nvidia jobb. Másik oldal: FÚ én rühellem az NVIDIÁT, mert az E3 standon az atis csaj jobb volt.

Na jó, akkor itt passz, és felmérés neglizsé. Egyszerűen bemegyek a boltba, és a pénztárcámhoz mérten legjobb (nagyjából a legdrágább, ami kijön) terméket megveszem. Igazi fogyasztó módjára. Nem azért, mert buta paraszt vagyok, hanem mert nincsen kedvem még a hardware-témában is továbbképezni magam, elég dolgom van így is.

Le is egyszerűsítettem már évekkel ezelőtt a saját receptemet: mindig Intelt veszek, mert jobban tetszik a logója. Mindig ATI-t veszek, mert jobban néznek ki a kártyák. ÉS mindig Windowst használok, mert rühellem azt az idióta pingvint:)
loryb  
2006. máj. 19. 14:01 | válasz | #117
Felmérés azért fontos, mert az emberek amiről hallanak, olvasnak az kell nekik. Sokan úgy választanak graf. kártyát, hogy a tesztet nézik. És ott is odabillen a mutató, aki fizeti a tesztelést.
2006. máj. 19. 13:59 | válasz | #116
"Dugóban a Suzukival meg a Ferrarival is 10-el megyek, de a Ferrari azért jobban tetszik."

No igen. Meg tegyük hozzá, hogy értelmes ember nem reklamál azért, hogy a Ferrari többet fogyaszt...
2006. máj. 19. 13:57 | válasz | #115
"Cégeknél az időkiesés a fő krdés, amikor újrakonfigolják a gépeket."

Ha ügyesek, akkor nem. Este hazamegy a dolgozó, és mire reggel visszajön, már ott az új gép fullosan isntallálva, és beállítva.

"A Mol Rt. most váltott DELL gépekre (előző év vége), és közel 3 hónapig tartott a teljes átállás."

De ez azért nem úgy történe, hogy minden gép állt 3 hónapig, ugye? Inkább csak nem egyszerre cseréltek (ahhoz nincs elég informatikus), hanem szakaszosan.

"Arról nem is beszélve, hogy a "rendszerváltás" okozhat csúnya hibákat, adatvesztést, kavarodást, estébéestébé."

Előtte értelem szerűen tesztelni kell minden használt cuccost.