|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Magyar siker a Sun fejlesztői versenyén
2006. május 17. 11:34, szerda - Forrás: SG.hu
A Sun Microsystems idei fejlesztői versenyére a világ minden tájáról érkeztek pályaművek, a közönségdíjat mégis egy magyar kisvállalkozás hozta el.
![]() Klikk a képekre a nagyobb változathoz "Ezzel a programunkkal a tavalyi CeBIT-en már elnyertük az Európai Kiválóság a Multimédiában Díj arany fokozatát, így titkon számítottunk a sikerre" - árulta el Hontvári József, a Solware ügyvezető igazgatója. A cégre ezt követően még jó kéthónapnyi várakozást rótt a versenyszabályzat, majd május első hetében az első helyhez gratulált - akkor még csak e-mailben - a Sun Microsystems képviselője. A 8 éve alakult, egyedi szoftverfejlesztéssel foglalkozó Solware 2000-ben kezdett Java-alapú - kifejezetten a nemzetközi piacra szánt - játékok fejlesztésébe. A cég vezetése ekkor krédóként fogalmazta meg, hogy e programoknak a felhasználók számára a valósághoz közeli játékélményt kell nyújtaniuk. Így komoly tudományos kutatómunka - a most díjazott 3D Biliárd alapjai a részecskeszimulációból és merev testek fizikájának törvényszerűségeiből származnak - és kreatív, a folyamatos innováción alapuló számítógépes programozás vette kezdetét. A siker nem is maradt el: a Real.com, majd az Eurosport is a Solware játékait választotta nemzetközi weboldalainak népszerűsítésére. ![]() Klikk a képekre a nagyobb változathoz "A 3D Biliárd 6 éves fejlesztő- és kutatómunka gyümölcse, melynek eddigi legrangosabb elismerése a Duke"s Choice Award" - mondta Szabó Dániel, a Solware vezető fejlesztője a 11. JavaOne konferencián, San Franciscoban. A díjat a Solware Kft. szakembere csütörtökön személyesen veszi a Sun Microsystems igazgatóságának elnökétől, Scott McNealytől, Jonathan Schwartz elnök-vezérigazgatótól és nem utolsó sorban a Java programozási nyelv atyjától, James Gosling műszaki igazgatótól. "A Duke’s Choice Award-on évről évre a legjobb szoftverfejlesztők versenyeznek egymással, ráadásul idén az előző évekhez képest még színvonalasabb megoldásokkal találkoztunk. Ezért különösen nagy öröm számunkra, hogy egy magyar vállalkozás is kategóriagyőzelmet aratott" - gratulált a Solware Kft. első helyéhez Kristóf Judit, a Sun Microsystems hazai képviseletének marketing managere. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Más torrent-oldalak is követhetik a BTJunkie példájátA Megaupload első emberének letartóztatása, majd a The Pirate Bay vezetői elleni jogerős ítélet nem csak a BTJunkie üzemeltetőjét félemlítette meg, hanem más portálok működtetőit is.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.Eladói kedvezménnyel motivál a Microsoft Miközben a Nokia végre régebbi készülékein is elérhetővé tette a Belle verziót, az utódot fejlesztő Microsoft immár Európában is több ajánlattal kedvez a legtöbb készüléket eladó boltoknak, hogy fellendítsék a forgalmat.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|