Tesztelték az európai marsjárót
2006. május 15. 17:11, hétfő
Az El Teide vulkán köves és poros lankáin mutatkozott be Európa marsjárója, ami a tervek szerint 2011-ben indul a vörös bolygó felé.

Az EADS-Astrium által fejlesztett robotjármű lesz az Európai Űrügynökség, az ESA 580 millió eurós ExoMars projektjének központi eleme. A gokart méretű hatkerekű marsjáró Európa újabb reményét testesíti meg a Marsra való leszállásra, miután legutóbb a Beagle 2 csődöt mondott. A cél még mindig a régi, bizonyítékok feltárása, melyből végre választ kaphatunk a nagy kérdésre, létezett-e valaha élet a bolygón.
A robot csúcssebessége mindössze óránkénti egytized kilométer körül mozog, azonban a cél a tartósság és a terep leküzdése, amit a tesztek alapján sikerült is elérniük. A könnyű alumínium kerekek biztosan szállították a mozgó laboratóriumot az egyenetlen, megkövül lávafolyamokon. Ha az egyik elakad, akkor a másik öt könnyedén kisegíti és tovább lendíti a gépezetet.

Hibák persze akadtak, azonban semmi olyan komolyabb fennakadás nem történt ami miatt le kellett volna állítani a marsjárót. Volt amikor a robot agyaként funkcionáló laptop gátolta az előrehaladást, parancsok helyett hibaüzeneteket küldözgetve az elektromos motoroknak, volt amikor a joystick-re emlékeztető irányítókar makacsolta meg magát, egyszer pedig az akkuk merültek le, melyeket egy golfkocsitól kölcsönöztek. Ezekben az esetekben Lester Waugh, a projekt vezetője lépett közbe egyik kezében egy szerszámos ládával, a másikban egy ragasztószalag és egy zsebkés kombinációjával összefoltozva a robotot.


A teszt változat

A fejlesztőcsapat már rutinosan lépett fel a hibák ellenében, 12 hónapnyi megfeszített munkával a hátuk mögött jól ismerik a gép minden rezdülését. A hibák azonban azt tükrözik, hogy jó pár hónap kemény munka vár még rájuk. A mostani teszthét a marsjáró haladási képességeit hivatott felmérni. A fejlesztők lemérhették milyen erős emelkedőket képes leküzdeni szerkezetük, illetve hogyan bánik el a finom porral, a durva kavicsokkal és a sziklás tereppel. Az elkövetkező fázisokban beépítésre kerül egy félautomata navigációs rendszer, valamint az élet jelei után kutató tudományos csomagok.


Rajz a végleges változatról

A projekt tökéletes ütemben halad, az egyetlen dolog ami időnként beárnyékolja a munkát az a balszerencsés Beagle 2 küldetés emléke. Az eddigi egyetlen brit leszállóegység 2003 karácsonyán zuhant le a Marsra. A két roboteszköz ugyanaz a csapat munkája, ezúttal azonban Waugh munkatársai nagyobb keretekből gazdálkodhattak, mind anyagilag, mind műszakilag, így jóval magabiztosabban tekintenek előre.

A kockázat mindezek ellenére igen nagy. Európa 30 év múlva szeretne embert küldeni a Marsra és ebből a szempontból a 2011-es küldetésnek, különösen a leszállóegységnek kiemelt jelentősége van.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. máj. 17. 15:47 | galéria | válasz | #34
Nyugi énis benéztem először :)
mrzool  
2006. máj. 17. 08:49 | válasz | #33
Az amerikai MER projektnél egy rover kb. 400 millió dollárba került, hogy most hol járnak, az passz, mindenesetre jócskán meg kellett növelni a költségvetést, mert azok a szemetek nem akarnak meghalni, és tovább kell üzemeltetni őket.:))

Szóval ha abból indulunk ki, hogy a tapasztalt NASA mennyiért oldotta meg ezt a feladatot, akkor reális lehet az 580M eurós ár. Sose felejtsd el, ezeknél nem csak maga a rover számít, hanem minden más: tervezés, fellövés, üzemeltetés, etc...
2006. máj. 17. 08:42 | válasz | #32
"..robotjármű lesz az Európai Űrügynökség, az ESA 580 millió eurós ExoMars projektjének központi eleme."

Bár nem a teljes összeg erre a gokartra megy el, de én akkor sem értem . Elég jól működő robot-mechanikát már gyártottak (még az amatőrök is), mesterséges autóintelligenciát már írtak, vannak jó programozók is... MIRE megy el 580millió euró?
2006. máj. 16. 22:01 | válasz | #31
tényleg, a fene, az tényleg piros-fehér-kék
nem baj, mi biztos a tetején vagyunk, hogy a marslakók először azt lássák meg:-)
szacsi  
2006. máj. 16. 21:23 | galéria | válasz | #30
az most piros-fehér-zöld vagy piros-fehér-kék? színvak vagyok, ja.
2006. máj. 16. 19:04 | válasz | #29
ott van az!
a zászlók sorának bal vége felé van
2006. máj. 16. 18:26 | galéria | válasz | #28
PEsszimisták!
Lehet a másik oldalon van! ;-)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. máj. 16. 18:17 | galéria | válasz | #27
Vagyis nincs ott...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. máj. 16. 18:17 | galéria | válasz | #26
Ja ottvan :)
szacsi  
2006. máj. 16. 17:35 | galéria | válasz | #25
az uccsó képen van...asszem (:
szurka  
2006. máj. 16. 17:16 | válasz | #24
pedig annyit teszünk a zűrkutatásért:)
szurka  
2006. máj. 16. 17:15 | válasz | #23
magyar zászló nem is lesz rajta???
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. máj. 16. 15:34 | galéria | válasz | #22
Tudom, de a NASA-nak vennak legalább tervei, bár fosból akarnak újat építeni (CEV). ESA-nak van valami hordozó terve?
2006. máj. 16. 13:03 | válasz | #20
egy jobbérzésű gyerekszobába több robotot találsz, mint amennyi ma a Marson van ;)
2006. máj. 16. 11:03 | válasz | #19
Lassan annyi robotot,szondát meg mittomén milyen kütyüt küldünk a marsra,hogy a végén a tervezett emberi lakhatóság,lehetetlenné válik,mert a robotok fogják uralni a szomszédos bolygót és 2053-ban kitör a 10-dik világháború a Föld és a Mars között vagyis az emberek és a robotok között...jaj asszem túl sok sci-fit nézek
2006. máj. 16. 11:02 | válasz | #18
egy szakértőtől kérdem: miért nem lánctalppal csinálják? vagy akkora kerekekkel, hogy ne tudjon a hátára esni?
pusee  
2006. máj. 16. 10:53 | válasz | #17
Én a képen 10 embert számoltam, gondolom a fejlesztőcsapat látható, 12 hónapnyi megfeszített munka, 580 milliós projek központi eleme! Hát nem vitték túlzásba, ennyi erővel legóbol is csinálhatták volna. LOL
2006. máj. 16. 10:15 | válasz | #16
Kíváncsi lennék arra, hogy mivel lehet eljutni a Marsra. Azok a tervek, amiket eddíg láttam elég szánalmasak...(NASA) Egy legénység asztronauta, meg az ellátmány ilyen hosszú úra elég szép teher... Egyébként örömmel tölt el, hogy az Óvilágban is vanak efféle fejlesztések.
Thrawn  
2006. máj. 16. 09:08 | válasz | #15
Az USA sem rendelkezik megfelelő hordozórakétával. Ez még leginkább az oroszokról mondható el, ők az Enyergiára alapozzák a terveiket.
2006. máj. 16. 08:27 | válasz | #14
Nyugi, lesz rajta reset gomb
Lefeljebb megkérik valamelyik rovert, hogy ugyan guruljon már oda, oszt nyomja meg...
messen  
2006. máj. 16. 07:44 | válasz | #13
Áve!

És hova teszik a sört?
Shodan  
2006. máj. 15. 22:40 | galéria | válasz | #12
Ez minek, inkább a mars rovereket fejlesztenék tovább nasanál, esa meg foglalkozhatna mással. pl.európára inkább valami fasza leszállóegységet küldhetnének.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. máj. 15. 21:29 | galéria | válasz | #11
Amúgy jóhír hogy az ESA már 30 év múlva embert akar küldeni a marsra, de kérdés mivel? :) Ariane-5-el nemhiszem :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. máj. 15. 21:29 | galéria | válasz | #10
Amúgy jóhír hogy az ESA már 30 év múlva embert akar küldeni a marsra, de kérdés mivel? :) Ariane-5-el nemhiszem :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. máj. 15. 21:28 | galéria | válasz | #9
Csontra fagyott vindóznál távsegítségeljenek :DDDD
2006. máj. 15. 19:47 | válasz | #8
Én amúgy örülök neki, hogy nem csak a yenkee-k fejlesztenek ilyet. Ez is az EU erejét mutatja.
Nem mindegy ki jut először tudományos információkhoz.
A tudás hatalom!
2006. máj. 15. 19:37 | válasz | #7
Ne legyetek ennyire szkeptikusak!
A winowsban van TÁVSEGÍTSÉG!
2006. máj. 15. 19:28 | válasz | #6
reset gomb lesz? :D
2006. máj. 15. 19:14 | galéria | válasz | #5
"a robot agyaként funkcionáló laptop gátolta az előrehaladást, parancsok helyett hibaüzeneteket küldözgetve az elektromos motoroknak"

Csak nem Windows van rajta? :)
Sajnos majd a Marson nem lesz ott a szerelő egy csavarhúzóval :)
Amúgy sok sikert kívánok a küldetésnek.
neoG  
2006. máj. 15. 18:52 | válasz | #4
naaa, azért ezen is van kerék
Ronny  
2006. máj. 15. 18:11 | galéria | válasz | #3
végülis egyáltalán nem hasonlít rá...
2006. máj. 15. 17:54 | válasz | #2
remélem befejezik a gépet mielőtt kilövik.... vagy megy valaki utána egy tekercs szig.szalaggal? lol
2006. máj. 15. 17:34 | galéria | válasz | #1
ehh, nekem mért egy német páncélos ugrik be rögtön a 3. képről? (na, nem pont ez, de arról hirtelen nem találtam képet, de az is hasonló...):