Opera böngészők a Nintendo konzoljain
2006. május 11. 11:59, csütörtök
A Nintendo DS-hez hasonlóan az eddig Revolution néven futó Wii konzol is Opera böngészővel kerül majd a boltok polcaira.

Hirdetés

A norvég Opera Software bejelentette, hogy a Nintendo következő nagy dobásához, a Wii játékkonzolhoz az ő internetes böngészőjük lesz majd elérhető. A hírek szerint a gép mozgásérzékelős vezérlőjén keresztül lesz lehetőség az online navigációra, és a távvezérlő mozgatással is irányítható lesz a kurzor - tehát ezúttal gombokra sem lesz szükség. A Nintendo már eddig is licencelte az Operát Nintendo DS hordozható eszközéhez. Az Opera for DS várhatóan az év közepén debütál Japánban. A világpremier időpontjáról még nem érkezett hír.

"A Nintendo, amellett hogy az Opera megbecsült partnere, éles előrelátásával a játékipart is egy teljesen új területre vezetheti" - üdvözölte a japán játékóriás döntését Jon von Tetzchner, az Opera vezetője. "Alig várjuk, hogy kibővítsük együttműködésünket a Nintendóval, és hogy velük karöltve a lehető legjobb játékélményt nyújtsuk a Wii és a Nintendo DS konzolokon."

A Nintendo vélhetően azért választotta az Operát a DS-hez és a Wii-hez, mert a norvég böngészőcég olyan biztonságos internetezési lehetőséget kínál, amely megfelel a webes szabványoknak és a legtöbb weboldallal kompatíbilis. "A 2006-ban debütáló Wii konzolunkhoz olyan böngészőre volt szükségünk, amely amellett hogy biztonságos és gyors, a legújabb szabványokat - így az AJAX-ot - is támogatja. Az Opera tökéletes választásnak bizonyult céljainkhoz és kivételes extra a Nintendo DS és a Wii gépekhez" - foglalta össze cége álláspontját, Genyo Takeda vezérigazgató.

Azt egyik fél sem árulta el, hogy a böngésző a Wii-hoz jár majd, vagy külön lesz megvásárolható. Továbbá azt sem lehet tudni még, hogy a szoftver elérhető lesz-e már az új konzol 2006-os évvégi indulásakor - írja a Nintendojo konzollap.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. máj. 12. 14:41 | válasz | #1
Hajrá! Bár jobban örültem volna egy ff-nek, de opera még mindíg jobb, mint ie. (Sőt, szeretem az operát, mert minden szempontból tökéletes böngésző, csak én ragaszkodok a testreszabhatósághoz) Nintendo pedig a haverom, láttam videókat a wii-ről játék közben. Kiba szépen meg lett csinálva a controller, és a legelső játék, amit kiadnak hozzá, az a Super Smash Brothers Brawl, amiben Solid Snake is benne lesz már!!!