Nem örömteli a laptopos mise Szaúd-Arábiában
2006. május 10. 14:06, szerda
Az köztudott, hogy a mohamedán országokban nagyon komolyan veszik a vallást és a hagyományokat, azonban néha az az ember érzése, hogy túlzásokba esnek az ott lakók.

Hirdetés

Szaúd-Arábia bizonyos tekintetben felvilágosult, modern, más szempontokból viszont a hagyományaihoz makacsul ragaszkodó arab államnak számít. Ugyan az arab világ is halad a világgal és nem számítanak újdonságnak a számítógépek vagy a mobiltelefonok, azonban úgy tűnik, néhány helyen és esetben sokan még mindig nem tartják illendőnek ezeknek az eszközöknek a használatát.

Emiatt járt pórul egy arab lelkipásztor is, amikor egy szaúd-arábiai mecsetben elővette a laptopját és onnan kezdte felolvasni az előre elkészített beszédét és az aznapi misére összegyűjtött tanításokat. Asir tartomány egyik mecsetjében azonban óriási hangzavar tört ki a hívek között amikor mindezt meglátták. A férfiak két táborra szakadtak, voltak, akik védeni próbálták a tiszteletest, mások viszont szitkokat dobálták felé, mondván az ördög eszközének nincs keresni valója egy mecsetben. Szerencsére a lelkipásztornak az ijedtségen kívül más baja nem esett.

A kibontakozott társadalmi vitának végül Abdullah al-Humeid, a helyi tartomány iszlám és vallásos kérdésekben megbízott igazgatója vetett véget, mondván a korszerű technika használata nem ellentétes az előírásokkal. Az igazgató bejelentette azonban, hogy bár a papot nem büntették meg, de a kérdést, miszerint számítógépeket lehet-e használni a mecsetekben, meg fogják tárgyalni a helyi elöljárókkal.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. feb. 14. 00:23 | válasz | #9
"arab lelkipásztor", "mise", "tiszteletes", OMG, ki írta ezt a sok ökörséget?!
fonak  
2006. máj. 12. 12:40 | válasz | #8
Apróság, de a mise és a lelkipásztor kifejezések nem igazán illenek ide.
snorbi  
2006. máj. 12. 09:38 | válasz | #7
Akkor te meg ébredj fel, és kicsit nézz szét, hogy az ilyen elvakult konzervatizmus és kompromisszumképtelenség kb. hova vezet...
Ha valaki csinál hasznos dolgokat, akkor azt el kell ismerni. De ez nem jelentheti azt - legalábbis normális körökben -, hogy évekkel később is amiatt veregetjük a vállát, az elkövetett hibái felett meg felületesen átsiklunk.
Ebből nekem épp az jön le, hogy nekik is egyre nehezebb összeegyeztetni a vallást a fejlődéssel, még ha nem is társadalmi, hanem csak technológiai fejlődésről van is szó.
CsZ  
2006. máj. 11. 09:58 | válasz | #6
Hát a barbár azért erős. Nézd meg az épületeiket, a kézművesiparukat és hasonlítsd össze egy afrikai sz@r- vagy fűkunyhóval.
Mellesleg az ókori kultúra jelentős eredményeiről semmit sem tudnánk, ha nem maradtak volna fenn arab könyvtárakban. Az a kifejezés, hogy "arab számok" mond valamit?
Tény, hogy mások mint mi.
Viszont a propagandának sem kell bedőlni.
HuAn82  
2006. máj. 11. 09:19 | galéria | válasz | #5
barbárok
2006. máj. 11. 07:37 | válasz | #4
Ugye a csúcstechnika kel nekik, de a világot középkori mércével mérik. Ha nem lenne olajuk ott tartanának mint afrika
peterx  
2006. máj. 10. 20:47 | válasz | #3
vallás
uniu  
2006. máj. 10. 15:30 | válasz | #2
Miert nem inkabb amerikai zaszloval a hatterben kezdte a miset ?:))