A BitTorrenttel szövetkezik a Warner
2006. május 9. 10:43, kedd
Létrejött az első nagyobb megállapodás a fájlcserélő szolgáltatás alapítói és Hollywood nagy játékosai között. A Warner videó részlege a BitTorrent oldalán árulná új kiadványait, a megszokott árakon.

Hirdetés

A hivatalos oldalon kiadott közlemény szerint a két fél már aláírta a megállapodást, amelynek révén létrejöhet a fizetős letöltő szolgáltatás a BitTorrent oldalain. A világon talán legnépszerűbb fájlcserélő szoftvert eddig ellenségként kezelte a legtöbb kiadó, ám az Amerikai Mozgókép Szövetséggel kötött "békepaktum" után megváltozott a helyzet, és közeledni kezdtek egymáshoz az álláspontok.

A Warner részéről már januárban felmerült egy filmletöltő szolgáltatás iránti igény. A Time Warner leánya azt tervezte, hogy DVD-n újonnan megjelenő filmjei hagyományos megjelenésüket követően néhány nap múlva már online is megvásárolhatók és letölthetők lesznek. Akkor a BitTorrent - legalábbis közvetlenül - még nem került a képbe, a jelek szerint azonban a stúdió éppen a korábbi legnagyobb ellenséghez fordult. Ez természetesen kapóra jött a p2p szolgáltatás alapítóinak, akik már több mint egy éve igyekeznek elásni a csatabárdot a jogvédő szervezettek és a mögöttük álló nagyvállalatokkal.

"Elérkeztünk arra a pontra, ahol a növekvő vásárlói igények kellőképpen érett technológiával találkoznak" - jelentette ki Jim Wuthrich, a Warner Bros. Home Entertainment alelnöke. A megállapodás értelmében a nyáron indul az új szolgáltatás, amely rögtön 200 mozifilmet és tévésorozatot kínál majd a felhasználóknak. Példaként említették a Harry Potter filmeket és a Babylon 5 sorozatot és ígéretük szerint a legnagyobb sikerek a megjelenés napjától elérhetők lesznek az oldalon.

Az árakat illetően nem kell forradalomra számítani. Bár pontos összegekről még nem érkezett hír, az előzetes várakozások szerint a mozifilmek nagyjából a DVD kiadványoknál megszokott, míg a sorozatok az internetes oldalak által meghonosított, epizódonkénti 1 dolláros áron lesznek letölthetők. Természetesen ez csak a kezdeti lépés, ami a fogadtatás alapján változhat. A BitTorrent eközben több stúdiónál házal hasonló ajánlattal - a Warner példája reményeik szerint utat mutat az óvatosabbaknak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. máj. 18. 13:47 | válasz | #18
magyarországon jogilag legális saját használatra letölteni bármilyen médiát... nézzetek utána! akkor meg minek fizetni? ne hagyjátok magatokat átverni!a média gyakran ferdíti a jogi helyzetet... amúgy még ha fietni kéne, télleg le kéne vonni a borító+lemez+tok+szállítás+egyéb árát...
2006. máj. 14. 09:54 | válasz | #17
Sziasztok van egy kis problémám Azureus progival le akkarok tölteni a www.demonoid.com rol van már felhasználo nevem is be álitom és nem tom az url mit irjak valaki leirná ? Köszönöm
Ceb  
2006. máj. 11. 07:44 | válasz | #16
Hát ez már undorító, objektíven kevesebb költségük van és nemhogy csökkentenék az árat hanem röhögve lehúzzák az embereket.
Ez max arra lesz jó nekik h lobogtassák h lám-lám nem jó a legális letöltés senki sem használja. Mert hülye leszek letölteni torrenten ha ugyannyiért megvehetem a dvd-t.
nedudu  
2006. máj. 10. 08:50 | válasz | #15
Ezek a filmek csak az adott számítógépen lesznek megnézhetőek, tehát semmi értelme.
craesh  
2006. máj. 09. 20:38 | galéria | válasz | #14
Kérdés:

Most amit itt ök pénzért adnak az egy rendes dvd nem? Szal ugyanugy letöltöm a bittorent-warner site-rol a dvd-t csak pénzért??? Mert akkor ugyanott vagyunk...

Igy csak hamarabb kifognak jönni a jo minöségü dvd-k , amiket szintén további fájlmegosztokon (torrent, dc) ingyen kinálnak tovább. Most akkor ez kinek is jo?

2006. máj. 09. 18:43 | válasz | #13
Abban biztos lehetsz, hogy alá fognak fűteni egy pár GBit/s-es szerverrel, de az sem biztos, hogy elég lesz, tehát a felhasználók plusz sebessége, csak hab a tortán.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. máj. 09. 16:00 | galéria | válasz | #12
DVDRip-et, meg DVDScr-t szabad leszedni, azoknak általában DVD (jó) minőségük van.
htmm  
2006. máj. 09. 15:49 | válasz | #11
Hat, ha meg fizetnek is erte, hogy letolthessem, vissza nem seedelnek egy bitet sem. Pedig szerintem erre megy ki a jatek...
http, ftp alapu letoltes szerintem korrektebb lenne.

2006. máj. 09. 15:47 | galéria | válasz | #10
Legális torrent ... végülis csak páréves az ötlet. Ideje volt.
Mindamellett elgondolkodhatnának, hogy árban tizede se lehet az így értésekített terméknek, mint a hardcopy, mivel: se fizikai termék, se selejt, se szállítás, se nyomda/borító, se rengeteg feleslegesen kiadott lemez (elnemkeltek), ...
A formátumról nem esett szó, szóval DVD ISO-t adnak, vagy valami lekódolt DRM meg anyámkínja valamit
Továbbá, ha megveszek tőlük valamit DVD minőségben, akkor következőnek a HDTV minőséghez fizethetem ki újra a teljes díjat???
2006. máj. 09. 14:30 | válasz | #9
Láttam már sok avi filmet de nem voltak gagyik, sőt elég jó kép és hang minőségük volt, illetve
van.Persz néha vannak gagyik is de azokat nem nézem meg. A DVDRip már elég jó.
2006. máj. 09. 13:34 | válasz | #8
Én ezt a multkor is irtam ennek az egésznek aza háttere hogy a multik a Bittorrentre rátegyék a kezüket.Minden zaklatás és boszorkány üldözés mögött ök vannak.Nem merem leirni csak célozni rá hogy a legnagyobb torrent servereket a filmes multik üzemeltetik.Mivel ha felraknak egy filmet oda gagyi minöségben avi verzióban akkor ha tetszik az alkotás akkor ugy is elfogsz menni a moziba vagy megveszed gyári dvd-n.
savior   "Rest in Peace savior" 
2006. máj. 09. 13:25 | galéria | válasz | #7
raadasul ennyi penzert meg a feltolteseket is vallaljak at az userek helyettuk...
2006. máj. 09. 12:15 | válasz | #6
Kiváncsi vagyok, hogy ezt technikailag hogyan fogják kivitelezni.
winnie  
2006. máj. 09. 12:01 | válasz | #5
fura, hogy nem gondolkodnak ennyire előre. csináltak volna egy kizárólagos szerződést a technológia atyjával és övék a piac.
2006. máj. 09. 12:00 | válasz | #4
Ez így nem jó. DVD áráért csak a filmet? Szerintem ha 2-5 dollárt kérnének egy filmért, az korrekt lenne, de így túl sok.
2006. máj. 09. 11:24 | galéria | válasz | #3
ez igaz, de az ötlet akkor is jó, ahelyett hogy mindenféle idióta nagykiadók perelik be a fel- és letöltőket. Ezt már jóval korábban meg kellett volna csinálniuk szvsz.
winnie  
2006. máj. 09. 11:21 | válasz | #2
itthon ennek ellenére sem fog senki fizetni azért, ami ingyenes (na jó, nem olyan sokan - mert ugye csak a szánk nagy, ha olcsó lenne:), de ez a jövő, meg kell lépni és minél hamarabb lép valaki a piacra (ld. zene), annál nagyobb szeletet hasíthat ki.
Mighty  
2006. máj. 09. 11:15 | galéria | válasz | #1
Nem rossz. A normál filmek árát azért lejebb vihetnék.