Drága mulatság lesz a biometrikus azonosító
2006. május 7. 13:44, vasárnap
Érdekes, bár nem túl meglepő részlet kapcsán merültek fel újabb félelmek a brit azonosítókkal kapcsolatban: az elveszett vagy megrongálódott kártyákat az ügyfél költségén cserélik, ami nem kis összeget jelent.

Hirdetés

A brit parlamentben felvetődött kérdésekre a belügyminisztérium azzal válaszolt, hogy a legtöbb esetben az állampolgároknak kell majd megfizetniük az eltűnt, elvesztett, vagy megrongálódott személyi azonosítókártyák és útlevelek kicserélésének költségeit. Ez meglehetősen drága mulatság lesz, tekintettel arra, hogy a tervezett biometrikus azonosítók beépített chippel érkeznek majd és kiállításuk sem lesz túlzottan olcsó. Több kérdés vetődött fel a felelősséggel kapcsolatban, hiszen előfordulhat, hogy éppen a hatóságok hibájából kell majd cseréltetni a kártyákat.

"Az eltűnt vagy megsérült kártyák kicserélése a következőképpen történik majd: a tulajdonos új kérvényt tölt ki, és megfizeti a csere teljes költségét, kivéve, ha az azonosító bizonyíthatóan már a kiadás pillanatában hibás volt. Ezen politikát illetően nem tervezünk változásokat" - jelentette ki válaszában Andy Burnham a minisztérium részéről. Igyekezett hozzátenni, hogy a biometrikus adatokat tartalmazó kártyák szigorú tesztelésen mennek át a kiadás előtt, így minimálisra csökkentik majd a hibalehetőséget. Az már más kérdés, hogy a túlbuzgó vámtisztviselők akár a pecsételéssel is kárt tehetnek a beépített chipben.

A kiállítás, illetve a csere nem kis összegbe kerül: a terv szerint az útlevél és a személyi azonosító kártya együttes költsége 93 fontra rúg, ami nagyjából 35 ezer forintnak felel meg.

A London School of Economics számításai szerint az új azonosító kártyák cseréje tíz év alatt 117-173 millió fontos (44-65 milliárd forint) költséget jelent majd, amihez az útlevelek miatt további 128-257 millió (48-97 milliárd forint) járulhat.

Amint arról korábban beszámoltunk, az új útlevelek első példányai a szigetországban már megjelentek, míg az azonosító kártyákat 2010-re tennék kötelezővé. Az Európai Unió felelős testülete eközben megtette a lépéseket az azonosító okmányok egységes rendszerének kialakítása felé: az adatbázis az első években mintegy 70 millió európai állampolgár adatait tartalmazná.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. máj. 09. 08:10 | válasz | #22
Egyetlen esetben lenne ertelme, ha minen az egyben kartya lenne mar vegre.
Szemelyi, utlevel, egeszsegugyi kartya stb...
Ha elveszik/ellopjak elmesz 1 helyre, oszt kiadjak ujra es nem kell 3 (vagy tobb) kulonbozo helyre szaladgalni!
2006. máj. 08. 14:33 | válasz | #21
"a fogyasztoi igenyek joval magasabbak."

pont forditva:

a fogyasztoi igenyek joval alacsonyabbak.
2006. máj. 08. 14:31 | válasz | #20
Az a problema, hogy itt nem lesz forradalom. Evszazadokkal ezelott, ennel hangyanyibb dolgokert is fegyvert ragadtak az emberek, ma mar ez nem igy van.

1. Az emberek agyat tartosan mossak a mediak es egy hamis biztonsagerzetben vannak ringatva: "nyugalom, minden rendben, mi tudjuk a dolgunkat, ti csak doljetek hatra" Az emberek tobbsege pedig ezt megnyugtatoan erzekeli.

2. Akar hiszed, akar nem, az emberek (tomegekben merve) BARMIRE kepesek a kenyelmukert. Igen, a kenyelmunkert dolgozunk, a kenyelmunkert megyunk haborukba meszarolni is es ok ezt nagyon jol tudjak.

3. Van egy bizonyos "tortenelmi spiral" ami periodikusan ismetlodik. Van ket szelso allapota, az egyik egy jol attekintheto, viszonylag szocialis, emberkozeli tarsadalom, a masik pedig a vadkapitalizmus, elnyomas. Ez a spiral evezredek ota mukodik es a szelsoseges helyzetekben fordul vissza, amikor is a tomeg turokepessege elfogy es forradalom lesz, vagy mas allamokkal kielezodnek konfliktushelyzetek es osszecsapnak. Mivel folyamatos globalizacio is tortenik, igy a spiral szelesedik es egyetlen spiral nem csak nehany nepet, orszagot erint, hanem lassan vilagmeretuve szelesedik.

4. A termelesi mod amit folytatunk az tultermeles. A polcok dagadasig tele, a keresletet pedig meg kell teremteni, mert a fogyasztoi igenyek joval magasabbak. Ezt csak mestersegesen lehet generalni, pl: reklam, egyeb marketing tevekenysegek. A tortenelem mar azt is igazolta, hogy a gigaszi arak, tultermeles, vadkapitalizmus az mindig komoly haborukba torkollik, majd nyomorba es ehinsegbe.

5. Ebbol nem europai forradalom lesz, hanem vilaghaboru. Zajlik egy csendes fegyverkezes, a nep csak dolgozzon, emelik az arakat es fokozatosan arra kenyszerulnek, hogy megelfoglaltabbak legyenek mint korabban. Minnel elfoglaltabb a nep, annal kisebb a valoszinusege egy forradalom kialakulasanak. Igen, a nep egy jol manipulalhato kozeg es ma mar az eszkozok is meg vannak hozza.
aaaaa  
2006. máj. 08. 14:28 | válasz | #19
Akinek meg telik rá, azt lesittelik ???
2006. máj. 08. 12:47 | válasz | #18
A kurva annyukat!!!!
Nem elég, hogy lassan már úgy tartanak nyílvántartásban mint egy állatot, de még én fizessek a szabadságjogaim fokozatos csokkentéséért.
Emberek!
Európában lassan meg fog érni egy forradalom, amely egész európában egyszerre kell hogy kitörjön.
Meg kell állítani ezeket az állatokat, mert lassan azt tesznek velnünk amit akarnak.
Az utóbbi pár évben vagyonokat költöttem már illetékbélyeg címén a különbözö okmányaim cserélgetésén. Személyi, útlevél, jogsi, stb.
Elég volt. Hagyjanak békén a picsába!
atix1  
2006. máj. 08. 12:40 | válasz | #17
Én azt gondolom hogy ez a hír bennünket nem fog izgatni még elég hosszú ideig. Mivel a jelenlegi gazdasági helyzetünkből adódva még 10-15 évet biztos mellőzni fogjuk.
CUCLI  
2006. máj. 08. 12:31 | galéria | válasz | #16
lool. ezek tényleg komolyan gondolják? D::DASS
2006. máj. 07. 23:53 | válasz | #15
Hat eppen ez benne az uzlet. Ha nem erne meg, a kutya sem foglalkozna vele.
2006. máj. 07. 22:32 | válasz | #13
Nem értem mi haszna származik valakinek egy ilyen kártyából.
De ha ezek is olyan sérülékenyek mint a telefonkártyák akkor jó dárga a tulajdonosnak. Még a víz is tönkrerakhatja az érintkezőket.
2006. máj. 07. 22:11 | válasz | #12
ó de jó, én is akarok 8(
2006. máj. 07. 21:37 | válasz | #11
Ezek megőrültek.
Yv@n  
2006. máj. 07. 19:56 | válasz | #10
35 rongy, egy chipkártyás szarért :D Nem semmi vastag bőr van a pofájukon, hogy ezt halálos komlysággal ki merik jelenteni.
2006. máj. 07. 19:13 | válasz | #9
Ez mindenhol igy megy. Magyarorszag nem kivetel semmiben, csak a "Nyugati Pelda"-t koveti.
Thrawn  
2006. máj. 07. 19:05 | válasz | #8
Lehet, hogy ott is úgy működnek a közbeszerzések, mint nálunk? A reális ár ötszöröse, aminek a 80%-át lenyúlják.
NEXUS6  
2006. máj. 07. 17:53 | galéria | válasz | #7
Legyél Te is rabszolga!

Lábbilincsek jutányos áron most akciósan, csak 35 ezer Ft-ért!

The BigBrother is fuckin' you!

;)
2006. máj. 07. 16:24 | válasz | #6
Képzelem....hát ezek nem normálisak. Ennyiből már majdnem PC-t lehet venni monitor nélkül. És ugye az me, csak 1 chip 1 műanyag kártyán...
2006. máj. 07. 16:12 | válasz | #5
"Vagy ez is olyan mint a magyar autópályák, hogy mindenki ennek az árából vaszi meg az Audiát, nyaralóját, stb.?????"

Igen, itt is errol van szo. Van par nagytokes kocsog akik jobra-balra szabadalmaztattak ezt-azt, nekunk pedig eltartasdijat kell fizetnunk nekik.

Ami az ugy pikanteriaja, hogy egy 2 gyerekes csaladnak ez £372 jelent, ami errefele egy atlagos havi lakbert jelent. Kepzelheted mekkora "szeretettel" fogadjuk.
2006. máj. 07. 16:05 | válasz | #4
A bűnözőknek úgyis hamis igazolványa lesz, majd az ártatlan állampolgárt fogják csesztetni megint csak.. Brasile, 1984 rulez lesz nemsokára..
2006. máj. 07. 15:58 | válasz | #3
Mi a f*xom kerül ebbe a vacakba 35 ropiba??? Hát 1 sima 7 színnyomásos memóriachipes műanyag kártya! Ez így elsőre kb 1000Ft ! Telefonkártyák 64 Kbyte adat tárolására képesek ,ide se kell több 1 kép és 1 ujjlenyomat tárolásához! Mi a bánat kerül benne ennyibe? Vagy ez is olyan mint a magyar autópályák, hogy mindenki ennek az árából vaszi meg az Audiát, nyaralóját, stb.?????
Mike  
2006. máj. 07. 15:37 | galéria | válasz | #2
35k itthon nagy botrany lenne
Andris  
2006. máj. 07. 14:53 | válasz | #1
Nálunk már azt is megoldották, hogy az első személyiért is fizetni kell... ha valakinek van 14 éves en érvényes útlevele, akkor az alkalmas személyazonosításra ezért ki kell fizetni az amúgy nemk kötelező személyit. (ami persze csak papíron nem kötelező)