Bejelentették a Nintendo DS Lite-ot
2006. május 5. 19:12, péntek
A Nintendo végre hivatalosan is bejelentette DS Lite konzolját. Az új gép június 11-én debütál majd a tengerentúlon 129,99 dolláros (körülbelül 26 ezer forint) áron. A DS Lite az ígéretek szerint jobban látható kijelzőt kap és súlya is kevesebb lesz.

Hirdetés

A változatosságot kedvelőknek rossz hír, hogy a készülék egyelőre csak "sarki fehér" színben lesz kapható. Figyelembe véve, hogy a hagyományos DS verzió is ugyanennyibe kerül, a Nintendo új ajánlata kedvező fogadtatásra találhat a Nintendo-rajongók körében, hiszen az új modell számos - elsősorban kényelmi szempontból fontos - változást is magán hordoz írja a DS Advanced játékokoldal. Az új gép időzítése vélhetően nem véletlenül esik egybe a Super Mario Bros. legújabb, május 15-i megjelenésével.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

"A DS Lite és a New Super Mario Bros. igazi kettős példája a "játékos tökélynek". Kedvezni kívánunk mind az új, káprázatos cuccok kedvelőinek, mind a régivágású játékosoknak" - nyilatkozta Reggie Fils-Aime, a Nintendo amerikai részlegének marketinges alelnöke cége sajtóközleményében. A DS Lite több újdonságot is kínál elődjéhez képest. Mérete mintegy kétharmada a DS-ének, súlya pedig 20%-kal kevesebb. Két fényes kijelzőjét négy különböző erősségű megvilágítással lehet használni, ami jótékony hatással van az akkumulátor használati idejére is. Ráadásul az új modell még a legalacsonyabb fokozatban is túlragyogja az eredeti DS-t.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Állítólag az újraszabott konzol legkisebb fényerőnél 15-19 óráig lesz egyhuzamban használható, míg maximális világítás mellett ez az időtartam 5-8 órát is kitehet. A mikrofon ezúttal középen kapott helyet, és a hírek szerint a LED kijelzők még csukott állapotban is jól láthatóak lesznek. Az ergonómikusabb felhasználás érdekében a kezelőgombok helyét is átszervezték, a hosszabb és vaskosabb ceruza pedig a gép oldalánál csatlakozik.

Külön extra az eltávolítható fedél, amely révén ezek után a Game Boy Advance kártyahely jobban megóvható lesz a portól és a külső hatásokkal szemben.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Atti12  
2006. máj. 10. 19:31 | válasz | #30
akkor is a régi szebb
KDOG  
2006. máj. 08. 23:02 | válasz | #29
te beteg vagy :)
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. máj. 08. 13:12 | galéria | válasz | #28
kvarcjáték?
jin  
2006. máj. 08. 10:34 | válasz | #27
MOST KOMOLYAN: Kit akarnak ezel a kvarcjátékkal beetetni? A szokásos nindenó hülyeség, amiért még fizetni is kell. Kiadja ugyanazt hússzor, miközben az első sem ér egy vasat sem. Ds Lite, Micro stb...
csomi  
2006. máj. 08. 09:54 | válasz | #26
Nah a haverja, a masik hulye gyerek. Anyad se szeret teged se mi?
csomi  
2006. máj. 08. 09:52 | válasz | #25
Szerintem meg komplett idiota aki ilyet ir mindenfele alap nelkul.
Borgi  
2006. máj. 06. 23:06 | galéria | válasz | #24
ojojojoj!
2006. máj. 06. 19:09 | válasz | #23
nemtom én a tokija designoktól nem vagyok oda, de látom sok okos ember van itt, élőben ki sem próbálta nem is látta nem is játszott vele, de már szar meg 10ből 1, jól van ügyik vagytok
2006. máj. 06. 18:57 | válasz | #22
nokia jeee csak a népmobil :)
jól néz ki ez a DS remélem itthon is kb annyiba fog kerülni mint a régi a megjelenésekor
2006. máj. 06. 14:57 | válasz | #21
Fotók alapján nem lehet ezt megítélni. Nekem anno a Motorola V3 tetszett képek alapján, aztán láttam élőben, ahol meg nem:) Palm Zire 32-vel és iPod nanoval fordítva jártam: képek alapján nem tetszett, aztán mikor láttam...
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. máj. 06. 14:53 | galéria | válasz | #20
Látom itt sokan szidják ezt a kis gépet! Valószinűleg azok az emberek akik szidják soha nem játszottak DS játékokkal, és csak irigységből írkálják ezeket! Ezekre az emberekre csak egy valamit lehet tenni :
Dave9214   "Rest in Peace Dave9214" 
2006. máj. 06. 14:10 | válasz | #19
10ből 1 et adok rá, kalapszar
2006. máj. 06. 11:48 | galéria | válasz | #18
nekem tetszik.
2006. máj. 06. 09:42 | válasz | #17
nem a dizájnal játszol hanem a játékokkal. aki májerkodni akar a plázacicák elött az vegyen psp-t
gameplusz   2005. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. máj. 06. 08:40 | galéria | válasz | #15
Japánoknál ez a desgin ^^ Bár nálunk nem hiszem, hogy 40e alatt megállna az ára.
2006. máj. 06. 00:08 | válasz | #14
Én meg azt hittem, hogy aki játszani akar, az a játékok miatt vesz egy gépet, nem azért mert jól néz ki...
De kösz, hogy megmondtad a frankót! Leborulunk előtted, és mivel különben igénytelennek tartanál minket, megígérjük nem veszünk egyet sem!
2006. máj. 05. 23:46 | válasz | #13
Sima DS-ből kb 14 milliót adtak el (2006 január végi adat). Az első Nintendo "konzol" amiből hiány lépett fel a Japán piacon.
Így ott debütált ugye a Lite, első körben 550ezer darabbal, ami egy hónapon belül elfogyott.

Durva...
DjDano  
2006. máj. 05. 23:38 | válasz | #12
aki ezt megveszi nagyon igénytelen, mocskosul ronda és elavult a kinézete... javaslom a dizájnereknek, nézzék meg a legújabb nokiákat, tudom az telefon de az legalább a fomatervezés csúcsa
2006. máj. 05. 23:28 | galéria | válasz | #11
kicsit elkésett a szerk :)
Zenty  
2006. máj. 05. 20:45 | válasz | #10
Lehet többet adtak el!Az egyik hírbe mint ha azt olvastam volna hogy 10-es milla?
Zenty  
2006. máj. 05. 20:42 | válasz | #9
Jah kb több mint 10 millio embörnek :D
2006. máj. 05. 20:39 | galéria | válasz | #8
a szín nekem sem tetszik. GCben is csunya a fehér :D
echo  
2006. máj. 05. 20:30 | válasz | #7
Viszont 26k-ért nem csodálom, hogy a japók imádják. Itthon mennyi egy DS vajh?
echo  
2006. máj. 05. 20:26 | válasz | #6
Tényleg olyan mint valami kvarcjáték a nyolcvanas évekből. Na meg elég lestrapáltnak is tűnik ez a példány.
2006. máj. 05. 20:21 | válasz | #5
azér egy korrektebb promóciós képet is berakhattak volna a szerk
Atti12  
2006. máj. 05. 19:47 | válasz | #4
Hát ez nagyon egy gusztustalan szin
2006. máj. 05. 19:41 | válasz | #3
Nézz át a Nintendo DS topicba ;)
2006. máj. 05. 19:40 | válasz | #2
Ja, olyan jó kis borotválkozó tükör.:)
karben  
2006. máj. 05. 19:14 | válasz | #1
Nem akarok kritikus lenni a designra, de az olyan mintha az előző évszázadban gyártották volna.. :) höhö A régi vágású játékosokat nem ismerem. Bejön ez valakinek?