Motel - A fűrész nyomdokain Tarantinóval
2006. május 10. 19:24, szerda
Szlovák testvéreink örülhetnek, hogy egy mozis horror színhelye lehetett hazájuk. Vajon a Motel második része már Magyarországon fog forogni?

Hirdetés

Ki tudja, mindenesetre jó lenne lobbizni még annak ellenére is, hogy Szlovákia bőszen tiltakozott a Quentin Tarantino bábáskodása alatt (persze az főleg csak a nevét adta hozzá) készített kisköltségvetésű horrorfilm nézőpontja ellen. Pedig ekkora reklámot ritkán kapott Pozsony és környéke és a nyáron minden bizonnyal amerikai katasztrófa turisták ezrei várhatóak a tőlünk északra fekvő országba. Negatív nézőpont ide, pozitív nőzőpont oda, most már minden amerikai tudja, hogy miért kell Szlovákiába menni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Mondjuk akkor, ha az ember fia be akar csajozni, illetőleg nem is a "be", hanem a "meg" a megfelelő névelő, hiszen a film három főszereplője (két amerikai és egy izlandi) nem annyira barátnőt akarnak, hanem alkalmi partnert pár alkoholgőzös éjszakához. Szerencsére teljesen nóném arcokról van szó (esetleg Jay Hernandez neve mondhat nekünk valamit), így egy pillanatig sem érdekel minket, hogy vajon sikerül-e a becsajozás, vagy horrorfilmhez méltón eljön-e értük a Nagy Kaszás. Mert bizony a Motel a nyugis kezdet, vagyis a sejtelmes felvezetés ellenére horror, hiszen amint eljutnak hőseink az országba hirtelen megcsappan létszámuk és környezetükből is furcsa eltűnésekre lesznek figyelmesek. Így nem marad más hátra, mint utánanézni, hogy mégis mi bűzlik Szlovákiában.

He-he. Előre lehetett sejteni, hogy a film teljesen más kedélyeket fog borzolni itthon plusz KK-Európában mint Amerikában. Ki tudja miért, de a Kárpát-medencében azonnal honfiúi büszkeséggel kapta az ostort a film, hogy mennyire nem ábrázolja korrekt módon a térséget, illetve Szlovákiát - ami igaz is, de valahol fura, hogy sokan csak most döbbentek rá az ilyen irányú enyhe torzításokra. Legutóbb pár hete a Fegyvernepperben sikerült baromságokat összehordani a kevésbé képzett filmeseknek, de aki rajta tartja az amerikai filmgyártás ütőerén a kezét, annak semmi újdonságot nem jelent az ilyesmi.

Ahogy ugyancsak humorosak azok a felszólalások, melyek Pozsony ábrázolását vonják kétségbe, hiszen a Motelt Európa egyik filmes fellegvárában, Prágában forgatták, mint ahogy mondjuk az Evitát is Budapesten. Azt hiszem megszokott tény, hogy nem minden filmet készítenek el a történések helyszínén. Olyan evidenciákról már nem is érdemes szólni, hogy egyesek szerint a filmesek buták voltak és nem ismerik a szlovák létet - mivel mégiscsak Közép-Európában forgattak, ezt is ki lehet zárni. Egyszerűen így ábrázolva az országot érdekesebb film kerekedett a Motelből. (És persze a Janus-arcú kétkedők akkor általában hallgatnak, amikor európai filmben ábrázolják fals módon Amerikát.)

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Egyébként a Motel nem tagadta meg, hogy a Fűrész nyomdokain kívánt előrelépdelni - a készítők célja, hogy egy hasonszőrű csontkommersz horrort készítsenek, sokkoló jelenetekkel - csak éppen míg a Fűrész esetében a csapdákon, itt a kínzásokon volt a hangsúly. Hasonlóan alacsony, az 5 millió dollárt sem meghaladó pénzmagból készült el a film, és akárcsak a nagysikerű elődnél, a marketing és egyéb reklám kiadások itt is többszörösen meghaladták a film előállítási költségeit. A rendezést Eli Roth vállalta el, akinek a nevéhez egy másik minimálköltségvetésű sikerfilm, a Kabinláz fűződik. Roth úgy döntött hogy nem szarozik, belevág a lecsóba, és megmutatja hogyan is csináljuk mi itt a dolgainkat Közép Európában. Persze az más kérdés, hogy ha kritikai élről lehet beszélni, akkor azt erőteljesen Amerika és a Nyugat Európa nyeli be, hiszen a nyugati országok lakóit, valamint az óceánon túliakat ábrázolja eléggé dehonesztálva a Motel.

Amellett, hogy a Motel egy korrekt próbálkozás, közelébe sem ér a klasszikus jelzőknek. Sajnos nagyon félreviszi a nézőt a plakátokkal és az előzetes hangalámondásával, hiszen hiába ígér brutalitást a film, hiába nagy a szája a rendezőnek a PR-interjúkban, bizony a Motel afféle szemérmes horror lett nem pedig egy mindent-bele alkotás. Hiába láttat pár dolgot Eli Roth, ha a lényeg általában rejtve marad még akkor is, ha dramaturgiai funkciója megvan a nem-láttatásnak is. A direktor persze azzal védekezett, hogy sokkal nagyobb az ereje a sokkolásnak ha csak sejtetnek bizonyos dolgokat - lelke rajta. Mindenesetre azért maximális tisztelet jár, hogy sikerült a filmnek megnyerni egy rövid szerep erejéig a japán horroistent, Miike Takashi-t is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ellentmondásos film született, nincs mese. Sokak imádni fogják, még többen utálni, és persze jó néhányan elalszanak az unalomtól. Én inkább csak azt rónám fel a filmnek, hogy nem sikerül megtalálnia a helyes tempót, hiszen a horrorban kevésbé járatos és a Tudom mit tettél tavaly nyáron-típusú slasher-filmek rajongói már a tizedik perben vérfürdőt várnak, holott így a műfaj lényege, az aprólékos felvezetés hiányozna, amelynek az lenne a célja, hogy a karakkterek iránt szimpátiát keltsen bennünk - csakhogy ez a kísérlet látványos kudarcot vall.

Nem vitás, hogy az egy ritmusra dobbanó szívű honfiúi tagozat, valamint a képmutató prűdebbek (azok miért néznek ilyen plakáttal megáldott filmet?) beállnak a tiltakozók nyájába és fel fogják emelni vékony hangjukat a Motel ellen. Ellentmondás ide vagy oda, az apró költségvetés mindenesetre hatalmas sikert hozott - csak Amerikában majdnem 50 millió dollárt, vagyis azt hiszem senkit nem lep meg, hogy már folyik is a második rész forgatásainak előkészülete. Remélhetőleg ezúttal a mi országunk is kap egy kis figyelmet.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Motel (Hostel)
színes feliratos amerikai horror, 95 perc, 2005

Rendező: Eli Roth
Forgatókönyvíró: Eli Roth
Zeneszerző: Nathan Barr
Operatőr: Milan Chadima
Executive producer: Quentin Tarantino

Szereplők:
Jay Hernandez (Paxton)
Derek Richardson (Josh)
Eythor Gudjonsson (Oli)
Barbara Nedeljakova (Natalya)
Jana Kaderabkova (Svetlana)

Bemutatja az InterCom
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. aug. 17. 22:35 | galéria | válasz | #49
ha figyeltél volna, láthattad volna, hogy a gazdagokat megtámadják a gyerekek. bizros elővigyázatosság volt :D
Tyga  
2006. aug. 08. 12:25 | válasz | #48
Számomra az volt a legnevetésgesebb h tulajdonképpen egy egyszerűségre visszavezethető "szemet-szemért,fogat-fogért" elven alapuló filmről van szó: gondolok itt az ominózus ujjlevágásra...Ugyan távol álljon tőlem h a filmnek akármilyen mondanivalóját is keresni véltem volna , -révén h nem volt- , de ez önmagában is a film egyszerűségét jellemzi.Tarantinot kedvelem én is kultuszművei alapján , és mert bizonyított az évek során nem egyszer , de pont eddig azért szerettem , mert nem feltétlenül a jelenetekkel próbált maradandót alkotni , hanem magával a storyval tette egyéni hangulatvételűvé filmjeit.A szóban forgó filmben -méghacsak producer is mint közreműködő- , szvsz a főszerepet az kapta h minél gusztustalanabb , részletesen mutatott öldöklődést kapjon a néző.Elismerem , h elengedhetetlen kelléke a jó horrornak a borzongás , de nem feltétlenül ha ez a story rovására megy , háttérbe szorítva azt , mint a hostel-nél.
suno  
2006. aug. 07. 21:43 | válasz | #47
A horror rajongóknak üzenem: Ezt ne nézzétek meg...
2006. aug. 07. 15:26 | válasz | #46
A cikk írójának csak annyit, hogy az utolsó mondatot nem kellet volna!
Kell a f***omnak az, hogy a magyargyűlölő néhány szombszédunk (román, szlovák, cseh)majd ezzel b***a fel az agyát!
Egyébként, hogy mennyire összefolyhat a film és a valoság, arra jó példa Izaura meg a vak csaj szeműtétjére való gyűjtés - Jocky Ewing-ról nem is veszélve....
2006. aug. 07. 14:45 | válasz | #45
Hát amióta a kedves szobszédaink hatósága bevitte egy honfitársunkat az dutyiba csak azért mert elkezdett pofázin a környkéről, s ráadásúl egy olyan törvény alapján ami már évek óta hatályon kívűl volt... hát szerintem aki ezt a filmet látta, az azért talán eltétovázik, hogy az emberiesen barátilag viszonyúljon hozzájuk vagy kezdjen el gyűlölködni?!!

Nos a helytől és minden mástól elvonatkoztatva szerintem nem volt rossz a rendezés.
Bár be kell vallanom, nálam nem ez a műfaj az első... mondhatin a legutolsó, de azért megnézem olykor-olykor.
TommoT  
2006. aug. 03. 23:33 | válasz | #44
asszem még egyszer ukrajna is szóba került, vagy rosszul emlékszem? összekeverték a helyszínt
sztem max egyszernézhetős
#1 Szlovákiáét szétcseszte?
2006. aug. 03. 18:21 | galéria | válasz | #43
Csalódás a köbön :( Az első 50-60 perc egy 0, ahol semmi nem történik. A film utolsó 20 perce nem olyan rossz, sőt, bár ezzel együtt egy gyengényke, felejthetős film :(
2006. júl. 24. 14:30 | galéria | válasz | #42
Igazán köszi :)
React  
2006. júl. 24. 14:11 | galéria | válasz | #41
húúúú te előre megmondtam volna, hogy ilyen ócska filmre 1 Ft-ot ne pazarolj...
2006. júl. 20. 10:20 | galéria | válasz | #40
Totál rávoltam gerjedve, hogy megjelenjen végre dvd-n és kikölcsönözhessem. Megnéztem. Ilyen nevetséges, pocsék filmet már régen láttam..
2006. máj. 27. 21:43 | válasz | #39
Rakat szar ez a film
2006. máj. 26. 08:36 | válasz | #38
Na, olvastam a műértők kritikáját. Először is: nem akkoor szar egy film, ha nem tetszik. Ez két külön dolog. És nem is attól hogy nem ott játszódik ahol kéne. Az is jó hogy nem sablonos volt, nem tipikus horrorfilm.
Radnix  
2006. máj. 20. 22:09 | válasz | #37
"Szlovák testvéreink" Nekem nem a testvéreim ba+!
A filmet meg biztos nem nézem meg mert paráznék tőle vagy szívrinfarktusom lenne

2006. máj. 20. 21:31 | válasz | #36
Én iszonyat nagy Tarantino rajongó vagyok, de úgy gondolom, hogy szánalmas volt, hogy a nevét adta ehhez a filmhez..szörnyű,de nagyon! Első órában nem történik semmi, de tényleg semmi, aztán jön a mészárlás és persze főhős majdnem fél kézzel megmenekül, el sem vérzik meg semmi! A tetőpont akkor volt, mikor a csajnak levágta a lógó szemét...én komolyan majdnem kirohantam a moziból..undorító volt! És mégegyszer, nem tudom miért adta a nevét Tarantino ehhez!?
2006. máj. 15. 19:16 | válasz | #35
Ugyan már srácok, amíg a Keeper of the Time-ot nem láttátok, addig szavatok se lehet... (m.verz: Az idő őrzője). Az már annyira szar, hogy még interneten is alig találni valamit róla, de ha valakinek a kezébe kerül, nézze meg feltétlenül. Olyan, mintha a teljes stáb picike, mesterükre felnéző U. Boll-okból állna.
winnie  
2006. máj. 12. 13:22 | válasz | #34
amerikai film, nyilván, hogy amerikai a főhőse és nyilván, hogy ha nem az izlandi fogja túlélni (jó, nem nyilván, de nem ez az elvárás?:). van amerikai, amelyik meghal, so.
Pash  
2006. máj. 12. 12:15 | válasz | #33
Nem az a baj hogy nem hal meg mindenki, csak ez az amerikai szuperhíró fíling eléggé szétcseszi az amúgy sem igazán jó sztorit.
winnie  
2006. máj. 12. 10:32 | válasz | #32
a vágatlan verzióban több a mell, de semmi egyéb.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. máj. 12. 10:12 | galéria | válasz | #31
Hulk már csak Jennifer Connely miatt sem lehet a világ legszarabb filmje

Amúgy AITD-nél is van rosszabb: Bloodrayne.
De ugye ízlések és...
moRtiZ  
2006. máj. 12. 10:12 | válasz | #30
Emberek biztos. Helyek? Ki tudja. Elmaradott orszagokban lehet.

Amugy most jutott eszembe: Ami hangulatba nagyon hasonlo volt ehhez a filmhez, az a Hellraiser VII - Deader volt.

Vilag legszarabb filmje oscardíjas: Órák (Hours) annál hányásabb film nincs is! :)
2006. máj. 12. 09:28 | válasz | #29
ja gondolom úgy jobban tetszett volna, ha mindenki meghal...

akkor biztos nagyobb értelmét látnád a storynak..
2006. máj. 12. 09:26 | válasz | #28
a világ legszarabb filmei:

1. Hulk
2. Alone in the Dark
2006. máj. 12. 09:26 | válasz | #27
nemtom sokan miért szidják ezt a filmet.. mert nem ugrik be 1 macska a képbe? mert nem esik? nem villámlik? nincs hangulatfokozó zene? nincs benne egy árnyék kezében késsel? vagy mi?:D

szerintem a cikkíró nem a vágatlan verziót látta..

egyébként tessék elgondolkodni 1 picit a filmen! vajon csak a képzelet szüleménye a film, vagy tényleg vannak ilyen helyek (emberek), ahol pénzért másokat meg lehet kínozni ill. ölni?
2006. máj. 12. 00:52 | válasz | #26
Ez a világ legeslegszarabb filmje. full brutalitás, no sztori.
2006. máj. 11. 20:06 | válasz | #25
Szerintem ez tök mindegy, hogy mi az igazság és mi nem, tök mindegy, hogy Szlovákia valóban olyan-e mint a filmben ábrázolták, vagy valami teljesen más. EZ A FILM NEM DOKUMENTUMFILM! A szórakoztatás a célja és nem az ismeretterjesztés.
Egy csomó film ábrázol egy országot valami teljesen valótlan kiforditott szemszögből, vagy erősen eltúlozva a valóságot. Nyilván épeszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy Szlovákia valóban olyan mint a filmen. Vajon olyan Mexikó mint ahogy Tarantino az Alkonyattól pirkadatigban ábrázolta? Olyan Magyarország mint a Csapd le csacsiban, vagy az Egészséges erotikában?
Egyszerűen bele kellett helyezni a történetet valamilyen a célközönség számára egzotikusnak tűnő környezetbe. Erre tökéletesnek látszott Szlovákia. Szánalmas, hogy valakik ezen a maguk kis nacionalizmusa okán képesek voltak megsértődni!
Engem sokkal jobban zavar mikor egy film nagyon komolyan veszi magát, mégis hamisan ábrázolja a valóságot.
Ez a film pedig nyilván nem veszi magát véresen komolyan, távolról sem Szlovákia bemutatása volt a célja.
Ne legyetek már hülyék!

winnie  
2006. máj. 11. 19:37 | válasz | #24
nyilvánvaló, hogy nem jön be mindenkinek a film, hiszen, ez a fűrész sorozattal ellentétben nem annyira kommersz.

az biztos, hogy sikeres volt. akárcsak a fűrész 1, ez is nulla pénzből készült és mindkettő 50M körül zárt odakint.
norti  
2006. máj. 11. 19:25 | válasz | #23
1. tanulj meg angolul
"There is so much pussy, and because
of the war, there are no guys."

ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy náluk volt háború, hanem hogy a háború miatt nincsenek férfiak (ergo mondjuk elhúztak délre harcolni)

2.nekem bejött a film, sokkal jobban tetszett mint mondjuk a fűrész kettő agyonerőltetett injekciós tű hegyek, kazánégetős jelenetei. ez sokkal sötétebb hangulatú, ami ugye egy horrornál nem árt. a hibái ellenére szórakoztatóbb mint mondjuk jópár agyonhypeolt tinihorror. szerintem olyan ember ne értékeljen filmeket, aki kb annyit látott a világból hogy van chat.hu + pizza, mert értékrend nélkül elég nehéz lehet megkülönböztetni egy filmben a maszlagot a szórakoztató elemektől. utóbbi ugye a lényege ennek a művészetnek.
Pash  
2006. máj. 11. 17:26 | válasz | #22
Ja és persze ne felejtsük el az amerikai hős megjelenését, aki persze egyedül megmenekül, de aztán még visszamegy a csajsziért, sőt a végén még igazságot is oszt...Szánalmas
Pash  
2006. máj. 11. 17:25 | válasz | #21
Egy fostalicska film... Az első egy óra dögunalom, aztán van 15 perc ami meg csak a trancsírozásról szól.
Egyébként szerinted az mire volt jó a rendezőnek, hogy csak 30 éves kocsik mászkáltak, és a zsaruk az átlagpolgárt simán kirángatják a kocsiból és agyonverik? Az meg aztán ultra lol, hogy a gazdagok akik 50000 euróért jönnek gyilkolászni, régi leszakadt volgával járnak...
CSOCSO  
2006. máj. 11. 16:43 | galéria | válasz | #20
szerintem meg rohadtul balfaszok vagytok.....

en is igy fogtam fel az egeszet.. oszt egyik nap mikozben szartam a wc-n elgondolkoztam a filmen.... es mire jottem ra??? nem az a lenyeg hogy mit az igazsag..... hanem hogy ki mit tesz es mond a masiknak azert hogy azok oda menjenek.

nem az a lenyeg hogy a haboru delre volt vagy nem is most volt hanem regen.. hanem hogy a sok higagyu amcsi odamenjen azzal a tudattal hogy csak amazon csajok vannak akik elnek halnak a facért!
ennyi!!!
Lehet hogy pozsony nem igy nez ki pontosan. lehet hogy megtalaltak a legundoritobb reszet a varosnak.. de ez teljesen normalis nem?? 8 ker is budapesten van megha nem is olyan szep hely mint a varosliget vagy mittom en mit mondjak...
teljesen jo helyszint valasztottak ki a filmhez... tukrozi a nyomottsagot meg az egesz horrorisztikus mivoltat. a film nekem se tetszett nagyon de a hulye gondolkodas kiborit.
2006. máj. 11. 15:10 | válasz | #19
Mindegy a lényeg, hogy nagyon nem vágja a filmeket az emberünk és közben kritikákat ír... Ettől komolyan mondom nagyon be tudok dühülni.
2006. máj. 11. 15:08 | válasz | #18
Ez a Szekeres Viktor mást is csinálhatna mint filmkritikát. Sőt, én fizetnék neki! :)
Van képe beidézni a Fegyverneppert, de az már nem tűnt fel neki, hogy aki látta a filmet annak tetszett, kivéve neki nem és egy full jó fiilmet az utóbbi idők sajnos legjobbját szétgyalázott. Szal akkor most Fegyvernepper xar ez meg jó? Figyelj öreg szerintem írj játékkritikát, de a legjobban azt teszed ha nem írsz semmit...

moRtiZ  
2006. máj. 11. 14:57 | válasz | #17
Imo egyszer nezheto film, enyhen naturalista. Amugy a kör / Event horizon-t nem lehet egy lapra tenni, mert az a 2 film jóval inkább a feszültségkeltésre épít mint a Hostel féle hent fajta horror. Elöbbi tipust en is jobban szeretem, de a Hills have eyes-ra azert rakeszulok, elmeletileg ott nincs felvezetes az elejtol a vegeig brutalis trancsirozas lesz :).

A fureszhez en sem nagyon hasonlitanam, bar szerintem az sem kifejezetten horror film.

2006. máj. 11. 14:06 | válasz | #16
Méghogy a fűrész nyomdokain? A közelébe sem ér ez a hígtrágyalé ...

1,5 óra unalom, alig bírtam végigszenvedni ... szánalmas volt.

Ja meg egy idézet:
But Slovakia? No one there.
There is so much pussy, and because
of the war, there are no guys.

Nekem úgy rémlik .. háború délre volt tőlünk .. nem északra.
winnie  
2006. máj. 11. 13:15 | válasz | #15
azért kíváncsi lennék, hogy hány magyarnak jön le, hogy "hopp az cseh, nem pedig szlovák utcanév tábla"?:)
2006. máj. 11. 11:03 | válasz | #14
A film egyébként nem is a sztoriról szól -mint Tarantínóéknál általában- , hanem sokkal inkább a megvalósításról és az apró részletekről, valamint a szép beállításokról. Aki látott már Tarantínó filmet, az ezt mind tudja...
2006. máj. 11. 10:58 | válasz | #13
"Szlovákia meg minden csak zavaró dolog, hogy Prágában vették fel és tele van cseh feliratokkal. De amcsiknak mindegy azt sem tudják hol van Szlovákia." Ezt nem bírtam nem észre venni... Kissé érdekesen jött ez ki nem?
loryb  
2006. máj. 11. 10:50 | válasz | #12
Nem is lenne gond, hogy Szlovákia meg minden csak zavaró dolog, hogy Prágában vették fel és tele van cseh feliratokkal. De amcsiknak mindegy azt sem tudják hol van Szlovákia.
Eurotrip - egy kis rész felvételére ugrottak csak át Németországba a többit mind Prágában vették fel. Emlékszem rá pont akkor voltam Prágában. Szeretnének annyi pénzből bulizni, mint ahogy ábrázolva volt.
2006. máj. 11. 10:25 | válasz | #11
Hát én már a fűrész 2 második felét is gyorstekeréssel néztem végig, nehogy elaludjak, asszem ebbe bele se kezdek.
2006. máj. 11. 09:45 | válasz | #10
Mindenesetre eléggé naturalisztikusan ábrázolták benne a kínzásokat. Ez olyan jól sikerült, hogy mikor néztem a filmet a moziban, a film alatt kb. a fél moziteremnyi ember felállt és kiment, mert nem bírták tovább. Amúgy szánalmas a film.
vg   2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. máj. 11. 09:33 | galéria | válasz | #9
Magyarország mindenben übereli Szlovákiát! Természetesen a negatív dolgokra értettem!
HuAn82  
2006. máj. 11. 01:23 | galéria | válasz | #8
Ritka szar film.
sweech  
2006. máj. 10. 23:34 | galéria | válasz | #7
a sárga trutyi nagyon tesznye o_O :D
sweech  
2006. máj. 10. 23:33 | galéria | válasz | #6
kör 1? nah az egy nagy szar
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. máj. 10. 23:21 | galéria | válasz | #5
Azt elfelejtettem hozzátenni, hogy igen, tudom, hogy nem ő rendezte, de producerként a nevét adta hozzá és mást sem lehetett hallani csak ez "Tarantino-Hostel". És bizony erősen Tarantino filmként emlegetik... szégyen :-(
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. máj. 10. 23:18 | galéria | válasz | #4
Egy nagy kerek nulla. Tarantino mélyrepülése...
Egy egyszerű tini-trash horror, mely zéró egyéniséget hordoz magán. Nagyot csalódtam a mesterben, pedig az összes eddigi műve itt tornyosul felettem a polcomon DVD-n.

És igen... úgy kezdődik, mint a Eurotrip és nagyjából úgy végződik mint az ősöreg Surviving the Game, némileg HC kivitelben.

Nem bírom, ki, hogy ne írjam le: Qrvára szar film, még a sávszélességet sem éri meg.
Nem, hogy félni nem féltem rajta, de egyenesen szántam a filmet.
Ez persze csak a személyes kis privát véleményem, de a kategóriájában a Fűrész 1. a Kör 1, de még az Event Horizont is lazán veri.
Cat  
2006. máj. 10. 21:17 | galéria | válasz | #3
az eurotrip tényleg állat :)
2006. máj. 10. 20:04 | válasz | #2
Én nemtom mit nézett a kedves cikkíró de nem nevezném szemérmesnek amikor a japó csajnak kihúzza az egyik fószer a szemét,lógicsál kocsányon ordít a csaj (mindez lkátható faszán) aztán pár pillanattal késöbb a főszereplő levágja egy ollóval a csaj lógó szemét...:)

Amúgy azontúl hogy van benne némi brutalitás a fűrászhez 0 köze van,és maga a film is egy egyszer TALÁN megnézhető horrorocska de amúgy semmi extra.
De ha már a fűrászhez hasonlítgatunk na akkor így fogalmazok: a fűrász közelébe nem nagyon ér.
2006. máj. 10. 19:56 | válasz | #1
Jah télleg nagyon jó lenne ha a Motel 2 Magyarországon játszódna legalább a mostani kis turizmust is szétcseszné ahogy Szlovákiáét A Motel meg az Eurotrip Amúgy jó kis fil mondjuk a kínzós része kicsit gyomorforgató de izgalmas, ajánlom!