|
| ||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely | Áruház |
Szolgáltatások További cikkek |
Regionális központtá válhat a Sun Microsystems
2006. május 2. 17:10, Kedd - Forrás: MTI
A Magyarországon 75 főt alkalmazó Sun Microsystems Kft.-nek jó esélye van arra, hogy egyebek mellett a pénzügyi és az adminisztratív szolgáltatások területén regionális szerephez jusson.
Hegedűs Gábor kifejtette: a növekedés elsősorban az államigazgatás, az energiaszektor és olajipar, valamint a bank- és pénzügyi szektorban befejezett projekteknek köszönhető. Hozzátette: a távközlési szektor továbbra is stagnál. A harmadik generációs (3G) informatikai fejlesztések még nem vettek igazán nagy lendületet, miközben az említett iparágakban szerverbővítésre, illetve a vállalatirányítási rendszerek telepítésére és ügyfélkapcsolati menedzsment beruházásokra jelentős összegeket költenek. Az ügyvezető közölte azt is, hogy az első háromnegyed évben 38 százalékkal nagyobb értékű megrendelést kaptak, mint korábban. A társaság árbevételének 42 százaléka a szolgáltatásokból, 58 százaléka a szoftver- és hardver eladásokból származik. A szolgáltatási bevétel az első háromnegyed évben 20 százalékkal bővült, míg a másik két üzletágé 12-13 százalékkal. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |