A szomszédos jogok megsértése miatt pert indít a TV2 a DigiTV ellen jelentős kártérítést igényelve. A Magyarországon február közepe óta működő, romániai székhelyű műholdas szolgáltató - törvényi kötelezettségei ellenére - a televíziós csatorna hozzájárulása nélkül kínálja és sugározza programcsomagjában annak műsorát.
Hirdetés
A TV2 közleménye szerint a csatorna eltökélt: most és hosszú távon is küzdeni fog a tartalomlopás ellen. A szerzői és szomszédos jogok védelméről szóló törvény egyértelműen fogalmaz: a nyilvánossághoz való közvetítéshez a televízió szervezet hozzájárulása szükséges. A szolgáltatásait február óta feltűnően alacsony áron kínáló DigiTV ezt a hozzájárulást azonban nem szerezte be, és a TV2 többszöri felszólítása ellenére sem szüntette be törvénysértő magatartását.
A romániai RDS-RCS konzorcium - amelyhez egyben a magyar EMKTV is tartozik - tulajdonában lévő műholdas szolgáltatóra vonatkozóan február 22-én az ORTT rövid állásfoglalást adott ki: "az EMKTV Kft. által elindítani tervezett DigiTV szolgáltatás vélelmezhetően magyarországi műholdas műsorelosztásnak minősül, és mint ilyen, az Rttv. 115-116. paragrafusa szerint bejelentés-köteles. A Testület ennek megfelelően az EMKTV Kft-t a tervezett szolgáltatással kapcsolatos bejelentés megtételére szólítja fel".
A TV2 úgy látja, hogy a fenti állásfoglalást is megkerülve, a DigiTV többszörösen is törvényt sértett, amikor a csatorna hozzájárulása nélkül kezdte meg annak műsorának sugárzását, illetve a TV2 nevének feltüntetését a műsorkiosztásról tájékoztató anyagokon, többek között a honlapon. Az ORTT-hez történő bejelentésnek ugyanis alapfeltétele, hogy a szerzői és szomszédos jogokkal kapcsolatos hozzájárulások, igazolások a műholdas szolgáltató birtokában legyenek, mégpedig a műsorelosztás megkezdése előtt legkevesebb 30 nappal.
Kereszty Gábor, a TV2 vezérigazgatója elmondta: "az egyes ügyekben és hosszú távon is keményen fel fogunk lépni a jövőben a tartalomlopás ellen. A nem is olyan távoli digitális korszakban a tartalom, a márka lesz az az érték, amelyet egy csatorna kínálni tud, és ennek védelme nélkül elvész a műsorszolgáltatás. Ennek az ügynek a tisztázása hosszú távon saját és nézőink közös érdeke".
Hát nem tudom, ha éppen nincs más akkor megszoktam nézni a Knight Rider-t pedig idén 30 leszek. Na persze nem vagyok (már) fanatikus rajongója, de azért szerintem még jopofa sorozat! Sőt ha belegondolok, hogy a mai napig sincs olyan autó ami csak a negyedét tudná annak amit ebbe az autóba beleraktak akkor még ma is helytáll a sztori. sSzóval szerintem nem is olyan poros egy filmsorozat a maga 20 évnél is több idelyével együtt.
Tartalomlopás... ez úgy hangzik mintha lenne tartalom benne, hmmm. Na de komolyan, "a márka érték lesz". Inkább mondd úgy, hogy ezért is le tudunk húzni valakit. Most beadagoljuk a népnek analógban, mint valami kábszert, aztán majd szedjük a lóvét a digitális korszakban a sok függőtől. Mert ugye a tv-nek fizet a szolgáltató, annak meg a jónép. Mintha még nem lenne elég bevétel a reklámokból. A pénz az Úr.
A Knight Rider meg idősebb mint Te. 1982-1986-ig forgatták a sorozatot, ami 24-20 éve volt... és minden újszülöttnek minden vicc új alapon a tévé beadja, megetei ismét a nézőkkel. Kb. 15 éve már ment itthon ez.
Kutya se nézi??????????? Tudod te, hogy csak azt a nulla, szar szemet szar szutyok szar Walker a texasi lotyót' hány bamba barom lesi? Majdnem 2 millió ostoba magyar zombi ül le és nézi csák norcit! Ezek után mit is várunk?
Mert a kábelszolgáltatóknak sugárzási díjat kell fizetniük azoknak a csatornáknak, amiket beraknak a programba. A kisebb adóknál ez a bevételek nagyon jelentős része.
nem tom miért fikázza mindenki az rtl-t vagy a tv2-t szerintem megy rajta pár jó műsor (Night Rider, Született feleségek rtl: Relytéjek városa, vészhelyzet)
- éppen d[-_-]b
- hogy csinálod ezt a fordított "b" betűt?
- ööö, mind1...