MiG-21-est vett az eBay-en
2006. május 3. 08:48, szerda
Az online aukciós portálon már eddig is számos érdekes tárgy talált gazdára, azonban arra még nem volt példa, hogy valaki egy árverés után egy vadászrepülőgép boldog tulajdonosának vallhatta magát.

Hirdetés

Egy kínai üzletember sikeresen licitált egy MiG-21F típusú vadászrepülőgépre. Végső 24 730 dolláros ajánlatára már senki sem tudott vagy akart rálicitálni. A férfi már kétezer dollárt előre kifizetett az amerikai eladónak, azonban most jön csak a munka érdemi része, ugyanis ki kell derítenie, hogy miként szállíttathatná haza a MiG-21-est és mit szólnak majd az érdekes árucikkhez a kínai hatóságok.


"Olyan tárgyakat gyűjtök, amelyeknek van valódi értékük is. Szerencsére tudok hódolni a hobbimnak és már azt is tudom, hogy cégem telephelyén hol fogom kiállítani a vasmadarat" - nyilatkozta Zhang Cheng. Az üzletember bízik abban, hogy hamarosan élőben is viszontláthatja legújabb szerzeményét. A hatóságoktól nem tart, mert mint elmondta korábban valaki egy kiszuperált orosz repülőgép-hordozót vásárolt meg az interneten és akkor sem gördítettek akadályt a tranzakció útjába. Habár a vadászgép évek óta nem repült, szakértők szerint röpképes állapotban van.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pemga  
2006. máj. 04. 09:27 | válasz | #9
Ha jól értelmezem nem óhajt vele repülni, hanem kiállítani szándékszik a telephelyén. Jelentős marketing értéke lehet :). A kínaiak pedig imádják a "trendi", egyedi cuccokat, 3 havonta cserélnek pl. telefont nehogy csórónak látszanak. Most épp őket rontja meg a kapitalizmus :)
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. máj. 03. 21:59 | galéria | válasz | #8
A régi szuszik többet kibírnak mint a mostaniak, fagyban hóban kint vannak a nyugatiaknak meg mind hangár kell
Gabest  
2006. máj. 03. 20:25 | válasz | #7
hongkongban lefoglalt mig-29-essel mi lett? úgy látszik 21 fölött nem engedik át a vámon.
noss  
2006. máj. 03. 17:56 | válasz | #6
noss  
2006. máj. 03. 17:48 | válasz | #5
azt leszámítva, h elmondása szerint a telephelyén akarja tárolni a vevő, azaz valószínűleg Kínában, még nem muszáj ott repdesnie vele.
tv-ben volt ilyesmiről műsor, h vadászgépek szupergazdagoknál. ők afrikában repkednek, ált. egy repült órára nyolvan szervízóra jut, szal nem ólcsó ilyesmivel játszani. továbbá ez nem egy ferrari enzo, amit minimális vezetési tudással lehet kocsikáztatni, majd szarrátörni, ide elkötelezettség, megszállottság is kell, hogy többször is felszállhass (é: rengeteget kell tanulni és nagyonodafigyelni)
a vételár ~5,5 m Ft-ra jön ki (220 Ft/$), amiért szerintem max. a vitrin alá teheted, repkedni csak egy erős daru segítségével tudnál vele, 5-10 m magasságban... :)
Razgon  
2006. máj. 03. 15:19 | válasz | #4
Igen, körülbelül úgy mint egy vasaló... Akkor sem könnyű egy ilyen géppel repülni, ha jó állapotban van.
Azt elhiszem, hogy képes felszállni, de vajon egyben leszállni képes lenne-e?
szombi  
2006. máj. 03. 14:08 | válasz | #3
Gondolom a felújítás kétszer annyiba kerül, az engedélyeztetés 20-szor annyiba,
le kell szerelned a fegyverzetet(ha van), és már van egy jó géped, amivel akármerre mehetsz az országban.
Kivéve ha kaptál fel-és leszállási engedélyt, ha közterületen(pl: autópályán) szeretnél leszállni...
2006. máj. 03. 14:07 | galéria | válasz | #2
Nézz utána.
Ez még akkor is repül ha mindkét szárnya hiányzik. :D

2006. máj. 03. 12:04 | válasz | #1
"Habár a vadászgép évek óta nem repült, szakértők szerint röpképes állapotban van."
Ebben kételkedem egy kicsit.
A mai gépeket is rengeteget kell szervizelni, nemhogy a régi ruszki vasmadarakat!
Ezt eső verte nap szívta, szóval nem ülnék bele egy körre.