Hatalmasat bukott a Microsoft
2006. május 1. 23:59, hétfő - Forrás: Napi Online
Január óta a legrosszabb hetet zárták a nyugat-európai részvénypiacok, a DAX 1, a CAC 0,5, az FTSE pedig 0,6 százalékkal gyengült.

Hirdetés

Mint arról pénteken beszámoltunk, a múlt héten jelentő Volkswagen, DaimlerChrysler és Microsoft eredménye elmaradt a várakozásoktól, ami kedvezőtlenül hatott a többi szektortárs árfolyamára is. Az elemzők az autógyártók esetében nem számítanak jelentős erősödésre az idei évben, a föntebb említett társaságok mellett csökkent a Porsche és a BMW árfolyama is. A szoftvergyártók is rossz napot zártak pénteken, a SAP és a Sage Group is lejtőre került.

Az elmúlt hét vége a tengerentúlon a Microsoftról szólt, a cég az elmúlt öt év legnagyobb bukását szenvedte el pénteken. A szoftvermamut részvényei több leminősítés nyomán pár óra leforgása alatt 11 százalékot veszítettek értékükből, aminek következtében a vállalat teljes értéke közel 32 milliárd dollárral csökkent. A Microsoft pénteken magával rántotta a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaqot is, a mutató egy százalékkal esett.

A szoftveróriás szerint a nyereséget a negyedév során megugró, többek között az XBox 360 videojáték fejlesztésével, illetve promóciójával kapcsolatos költségek kurtították meg. A Windows és az Office a várakozásoknak megfelelő eredményeket produkált, bár márciusban ez az egység is csalódást keltett, amikor kiderült: a Windows Vista egyéni felhasználóknak szánt változata már nem kerül forgalomba az idén. A nagy vállalati rendszereket kiszolgáló divízió üzemi nyeresége 30 százalékkal, 1,07 milliárd dollárra emelkedett, az MSN Online egység viszont kifejezetten rosszul jött ki a Google-lal folytatott versengésből, ezt a csökkenő bevétel mellett 26 millió dolláros üzemi veszteség is jelezte. Az igazi csalódást mégis a Microsoft profit-előrejelzése okozta: a július 1-jén kezdődő üzleti évre a cég 1,36 és 1,41 dollár közötti EPS-t prognosztizál, ez pedig jelentősen elmarad a Wall Street 1,53 dolláros konszenzusától.

A május 1-jei ünnepségek ellenére a tengerentúlon hétfőn is nyitva tartottak a részvénypiacok. A mutatók - köszönhetően több kedvező vállalti hírnek - lapzártánkkor egységesen fél százalék körüli pluszban álltak, az emelkedésnek határt szabott néhány a piacra ellentétes hatást gyakoroló makroadat. A Morningstar felmérése szerint nem várható összeomlás a feltörekvő országok részvénypiacain - írja a Reuters. A 36 megkérdezett alapkezelőnek csupán egytizede gondolja azt, hogy az utóbbi években végbemenő jelentős felértékelődés során az árfolyamok elszakadtak a valós értékektől. A megkérdezettek 31 százaléka szerint az árak mostanra érték el az indokolt szinteket, míg 44 százalék lát még esélyt a további, lassabb emelkedésre. A 36 alapkezelőből csupán ketten számítanak arra, hogy az árfolyamok meredek emelkedése következik a következő években.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. máj. 03. 12:17 | válasz | #10
Azért akár hogy is nézzük, pangás volt sokáig az IT piacon a nem vállalati szinten.
2006. máj. 02. 23:49 | galéria | válasz | #9
Nem ertem miert kell fikazni a Linuxot meg magaban a nyilt forraskodu cuccot, szerintem az mindenki erdeket kepezi.. neked mi hasznod a microsoftbol?... semmi nem ertem az ilyen fanatizmust
Macc  
2006. máj. 02. 16:39 | válasz | #8
Dano: szten a Linux buzik nyilt forraskoduak? ne legye' ma' egybites...
DjDano  
2006. máj. 02. 15:41 | válasz | #7
Szánalmas SG cikk és szánalmas kárörvendő nyílt forráskódú Linux buzik..
Dzson  
2006. máj. 02. 15:18 | galéria | válasz | #6
Ma már csak azok hisznek a mikrofosnak, akik user tudománya megáll a wordnél + pasziánsznál.
sly007  
2006. máj. 02. 14:40 | válasz | #5
"mi már tudjuk, hogyan védjük meg bizalmas adatait": Jó. Akkor most már megoszthatnánk velünk is. Bár vanak akik észrevették már jópár éve, hogy lehet biztonságosabban is tárolni az adatokat.
Zogu  
2006. máj. 02. 14:26 | válasz | #4
Kedves kutyus!
A lesz egy "sz".
2006. máj. 02. 08:46 | válasz | #3
én is látom a jövőt 2009 vista azaz triaton lessz addigra hajrá mS
mousee  
2006. máj. 02. 07:51 | galéria | válasz | #2
Miért is bukott? Talán azért, mert az x360 egy csődtömeg? Vagy azért, mert 2 évet csúszott a Vista? Nem is tudom... Vagy csak Steve Balmer megint táncolt valahol, és most nem tetszett a zsűrinek :))

Azért röhely az is, hogy Ms kampányol kishazánkban is... "mi már tudjuk, hogyan védjük meg bizalmas adatait" áll a hatalmas Ms plakátokon... Hát, ha látni látják is, akkor miért nem valósítják meg? :PP

"Mi már látjuk mit hoz a jövő". Na igen. Ha így haladnak, akkor bizony csúfos vereséget...
Vorpal  
2006. máj. 02. 07:35 | válasz | #1
Nelson : Hááhááá