Sikeres az SMS-ben vásárolt autópálya-matrica
2006. május 1. 23:59, hétfő - Forrás: Napi Online
Nagyon jó a mobiltelefonnal vásárolható autópálya-matrica fogadtatása, a március 17-ei indulás óta már több tízezret értékesítettek.

Hirdetés

A T-Mobile már tizezrekben számol, és hasonló sikerről számolt be Somlyai Dóra, a Pannon kommunikációs igazgatója is. Közlése szerint az indulást követő első hétvégén mintegy ezren váltottak SMS-ben autópálya-használati jogot, s a húsvéti hétvégén pedig több ezer fogyott a virtuális vignettából, ami jelentősen meghaladta a cég várakozásait. A tranzakciók száma egyébként folyamatosan növekszik - jegyezte meg az igazgató. Ma még csak e két szolgáltató ügyfelei vásárolhatnak SMS-ben matricát, de a Vodafone előtt is nyitva a kapu, sőt idővel független szolgáltatók is megjelenhetnek a piacon, amelyeknél már bárki - függetlenül attól, hogy mely mobiltelefon-társaság előfizetője - vásárolhat "elektromos vignettát".

Jelenleg az úgynevezett D1, vagyis alapvetően a személygépkocsik sztrádahasználatára jogosító matricát lehet SMS-ben megvásárolni, de információnk szerint miután az alkalmazott technológia képes a más jáművekre, illetve más időszakokra szóló matricák értékesítésére, várható, hogy a vásárlás lehetőségét kiterjesztik azokra is, de elképzelhető, hogy mindezt nem egy lépcsőben vezetik be. Az is a tervek között szerepel, hogy a későbbiekben szétválasszák az értékesítést és az érvényességet, vagyis idővel olyan vignettát is vehetnek az autósok, amelyek érvényesége nem a vásárláskor kezdődik, hanem akár egy hét múlva. Úgy tudjuk, azt is fontolgatják, hogy a matricát ne csak SMS-ben, hanem az interneten vagy WAP-on is meg lehessen vásárolni.

Az újításokra azonban minden bizonnyal még várni kell egy ideig, hisz bár a technika adott, a jogszabályi háttér viszont egyelőre csak a négynapos D1 vignetta virtuális vásárlását teszi lehetővé. Június előtt tehát biztos nem várható változás. Egyébként a nyári turisztikai időszak kezdetével, május 1-jétől a négynapos autópálya-matricák ára 1170 forintról 1520 forintra emelkedik. A magasabb árak 2006. szeptember 30-ig maradnak érvényben, utána ismét a csökkentett díjat kell fizetni a matricákért.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
gz8  
2006. máj. 04. 12:14 | galéria | válasz | #6
Szánalmas, hogy a már jó ideje kiépített és használt infrastruktúrát kihasználó szolgáltatás igénybe vételéért még képesek plusz összeget legombolni.
Tranzakciós díj, örökösödési illeték, zsebpiszoktartási illeték, rókabőrilleték.
2006. máj. 03. 19:06 | válasz | #5
hát...
Majd rendelek a szomszédnak pár éves matricát
2006. máj. 02. 16:53 | válasz | #4
Húú de gagyin megy ez is még.Jéééézus....
2006. máj. 02. 11:20 | válasz | #3
Mindegy ki küldi az SMS-t, mert a rendszám alapján az autó van nyilvántartva. Amúgy jó lenne ezt kiterjeszteni a többi kategóriájú matricára is, mert a múltkor pl elfelejtettem pénzt vinni amikor aktuális lett volna a következő havi matrica, így egy napot bliccelnem kellett a pályán persze rá két hétre jött is a felszólítás :(
ooz  
2006. máj. 02. 08:34 | válasz | #2
Tudja valaki hogy meddig kell megőrizni a bizonyító sms-t a telefonban? Itt is 5 év az elévülési idő? ;)
ooz  
2006. máj. 02. 07:31 | válasz | #1
Nemrég én is így utaztam az M3ason.
De mivel ez elektronikus elvárható lenne, hogy ne drágább legyen egy százassal mint a hagyományos matrica, hanem olcsóbb...

És még egy kérdés merült fel bennem: mi van akkor ha nem én küldöm az sms-t, aki utazom, hanem mondjuk vki más