Felhasználói félelmek az iWiW felvásárlása miatt
2006. április 30. 13:41, vasárnap
A közösségi oldal felhasználóinak jelentős része fenntartásokkal kezeli a hírt, miszerint az oldal új tulajdonosa a T-Online. Sokan adataikat féltik, mások inkább nem várnak és kilépnek a rendszerből.

Hirdetés

A napokban látott napvilágot a hír, miszerint az iWiW Kft. és a T-Online megállapodott a közösségi oldal és a cég felvásárlásáról. A WiW-ként (Who is Who) indult kezdeményezés novemberi megújulása óta óriási látogatószám-növekedést ért el. Az azóta nemzetközivé varázsolt weboldal napi látogatottsága elérte a 400 000 egyedi látogatót, illetve az oldalletöltés száma meghaladja a napi 24 milliót. A nagyvállalat szerint a lépéssel a felhasználók is jól járnak, ám néhányan nem kérnek ebből.



A hír kapcsán nyert publicitást az egyik kiugrott felhasználó, Gyenis Balázs, aki már jóval korábban, februárban elhagyta a közösséget. Leveleiben több alkalommal arra hívta fel a szolgáltató figyelmét az adatvédelmi elvek módosításának szükségességére, mivel az Általános Szerződéses Feltételekből kiderül, hogy a személyes adatok kezelését (is) önkényesen megváltoztathatják. "Fenntartjuk a jogot, hogy az iWiW szolgáltatást minden külön értesítés nélkül bármely okból módosítsuk vagy megszüntessük, és ezzel sem Ön, sem bármely egyéb tag felé felelősséggel nem tartozunk. Ön ezennel hozzájárul, hogy az Általános Szerződéses Feltételeket vagy a Titoktartási Nyilatkozatot a saját mérlegelésünk alapján egyoldalúan megváltoztassuk, azzal, hogy módosított feltételeket az iWiW web oldalon megjelenítjük" - áll a Gyenis által kifogásolt bekezdésben, amit összehasonlított más hasonló közösségi oldalak szabályzatával.

Ezen félelmeket osztja a felhasználók közösségének azon része, akik pusztán a nagyvállalat nevének hallatán rosszat sejtenek. Egyesek úgy értékelik a hírt, hogy gyakorlatilag az adataikat adták el jó pénzért, mások újabb arculatváltástól, illetve a szolgáltatás lassulásától tartanak. Az Index.hu cikke után az említett levélhez újabb kiegészítés került, amiben az egykori tag úgy értékeli a történteket, hogy az alapítók részéről egy idő után "elhalt a lelkesedés és belefásultak a vállveregetőket felváltó elégedetlenkedő felhasználók alapzajába".



Az oldal megítélése egyébként továbbra is meglehetősen vegyes képet mutat: a felhasználók egy része abszolút pozitívnak tartja, hogy rég nem látott ismerősökkel veheti fel újra a kapcsolatot, mások viszont kiemelik a rendszer lassúságát, megbízhatatlanságát, és hangoztatják az adatgyűjtéssel kapcsolatos aggodalmaikat. Az mindenképpen érdekes, hogy az oldal ilyen népszerűségre tett szert, hiszen gyakorlatilag a már létező lehetőségeket ötvözi magában; nem kérdés, hogy a kezdő internetezők és a tizenévesek ugrasztották meg ennyire a létszámot.

Márciusi interjúnkban Cseh Gábor, az iWiW stáb vezetője kiemelte, hogy szándékosan alkották ilyen nyíltra a rendszert, hiszen a hangsúly az önkéntességen van. Éppen ezért nem tartják megalapozottnak az adatgyűjtéssel kapcsolatos vádakat, aggodalmakat, sőt, abszolút helyénvalónak tartják a megoldást.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. szept. 07. 21:07 | válasz | #116
nézzetek el az uj torrent oldalunkra most lehet regelni!! http://mpm.tx.hu
2006. szept. 07. 21:07 | válasz | #115
nézzetek el az uj torrent oldalunkra most lehet regelni!! http://mpm.tx.hu
2006. szept. 07. 21:07 | válasz | #114
nézzetek el az uj torrent oldalunkra most lehet regelni!! http://mpm.tx.hu
2006. szept. 04. 14:58 | válasz | #113
Hi all! Valaki küldjön már egy IWIW meghivót erre a cimre: juhosa007@msn.com !!!! Előre is kösz... :))
TIGER1  
2006. máj. 05. 20:04 | válasz | #112
Azt ajánlom a sok szerencsétlennek hogy mielött regisztrálnak valahova olvassák el a szerződési feltételeket.Vagy az életben sem olvasnak el semmit?
+ Ha már ennyire féltik az adataikat amiket ugyebár SAJÁT MAGUK,ÖNSZÁNTUKBÓL adtak meg,akkor pereljék be állam bácsit is.Mert ugyebár az még több adatot tud rólukSőt ezentúl ne használjanak bankkártyát se,mert azon is adatok vannak.Ne vegyenek mobiltelefont se mert ott is adatokat kell kiadni,vagy ki se mozduljanak a lakásból mert ugyebár annyi helyen van már térfigyelő kamera az utcákon hogy csak na.A végén megsérül érzékeny személyiségi jogukMinek paráztok? Azt a néhány spam levelet meg elviselitek.Én az egész wiw-röl úgy gondolom,hogy valaki a semmiből csinált 1 jó kis rendszert és jó pénzért eladta.Más is így tett volna.Ez az ember se hülye
TIGER1  
2006. máj. 05. 10:38 | válasz | #111
Valaki nagyon haragudhat a wiw-re ha ilyen leveleket terjeszt
VRSDM  
2006. máj. 05. 07:08 | galéria | válasz | #110
mókás dolog ezis:

körelevelesek megint bejerdejdtek:

Kedves Felhasználó!
> > >
> > > Ezúton szeretnénk segítségedet kérni az további
> > fejlesztése
> > > érdekében.
> > > Nyilván te is észrevetted már, hogy az utóbbi
> időszakban a
> > > szolgáltatás sebessége lényegesen lassabb lett, illetve
> > sok
> > > funkció nem elérhető.
> > > Ennek az az oka, hogy sok inaktív felhasználó van jelen
> a
> > > rendszerben. Ezek sajnos az aktív felhasználóktól veszik
> > el
> > > az amúgy is szűkös erőforrásainkat.
> > > Hogy kiszűrjük ezeket a felhasználókat, a TE
> segítségedre
> > > is szűkségünk van!
> > > Kérjük, küld tovább ezt a levelet az összes
> ismerősödnek.
> > > Az üzeneteket regisztrálni fogjuk, és ezzel teljes
> > > biztonsággal meg tudjuk állapítani, hogy tényleg aktív
> > > felhasználó vagy.
> > > Fáradozásaidat minden 50 elküldött üzenet után egy Új
> > > meghívóval jutalmazzuk.
> > >
> > > Segítségedet előre is köszönjük.
> > > Mi továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy az minél több
> > > örömöt szerezzen minden felhasználónak.
> > >
> > > Köszönettel,
> > >
> > > Simó György vezérigazgató
> > > T-Online Magyarország Zrt.
> > >
> > > http://t-online.hu/iwiwinfo
chriis  
2006. máj. 03. 15:02 | válasz | #109
Hello,

Én lehet, hogy aluliskolázott vagyok és nem látom át ennek a szép elméletnek a lényegét, de mitől féltek? Mindenki saját magától adta meg az adatait, amelyeket bárki, aki regisztrált elérheti. Azon is el lehet gondolkozni, hogy a telefonkönyvekben szereplő adatok, kinek a birtokában vannak. És ott vannak azok az intézmények, ahonnan hitelt vesznek fel az emberek. Gondoljatok bele, hogy hány embernek van már hitele és milyen adatokat kellett megadni, hogy hozzá lehessen jutni! A számlavezetésről ne is beszéljek. Lehet vészmadárkodni, lehet küzdeni ellene, de tapasztalatból tudom, hogy nem ér semmit az egész, mert nem lehet győzni. Csatát talán nyerhetsz, de háborút nem.
Tehát, mitől is félünk? Hogy kéretlen leveleket kapok, zsarolnak, piackutatásra, érdeklődési körömről, stb? Ugyan már, szerinted, arra fognak erőforrást pazarolni, hogy 640 e ember adatait, életét rekonstruálni fogják? Ugyan már! Kinek van arra ideje és erőforrása? Piackutatás? Amikor bemész vásárolni valahova, akkor szerinted csak úgy kitalálta valaki, hogy gyártsunk izzadásgátló stiftet, mert azt megveszik az emberek? Hány embernek volt belőle kára? Megtévesztés? Már elnézést, de senki nem olvassa el amit aláír? nem járnak utána? Nem kérdezi meg, amit nem ért?
ha valami nem világos, akkor nem megyek bele.
Bocsánat, ha nyers voltam bocsánat és nem is akartam megbántani senkit!

Csak gondoljátok végig? megéri parázni, amikor ezer másik helyen ömlik be a pöce???

bye,
chriis
2006. máj. 03. 07:25 | válasz | #108
személyes adataidból, kapcsolatrendszeredből, érdeklődési körödből (ne adj isten logokból) az életed komoly hányada rekonstruálható.
felhasználható jó esetben bűnvédelemre (persze személyiségi jogi kérdések itt is felmerülnek), kicsit rosszabb esetben piackutatásra, rosszzabb esetben spamra, de akár zsarolásra is, ha vmi takargatni valód van - és ez akkor is aggályos, ha nincs.
640ezer ember... állam bácsié után a legnagyobb adatbázis, hogy ennyi ember adataiban milyen lehetőségek rejlenek, azt csak az okosok tudják.
viszont lenne egy nagy összegű fogadásom, hogy a mítingen, ahol az iwiw felvásárlása mellett döntöttek elhangzott a "profit" meg a "piacszerzés", és nem az hogy "visszaadunk vmit a társadalomnak". utóbbi csak sajtóanyagokban szerepel.
2006. máj. 02. 18:45 | válasz | #107
10tázzunk valamit:
"a 3.félnek adatot nem adunk át" azt jelenti a tímobályl esetében, hogy ő nem harmadik fél, mert ő már az iwiw (egyik) tulajdonosa.

A témobályl NEM jótékonykodásból él, és minden szinten profitorientált. Aki elhiszi, hogy csak szerverbővítés fog ott bekövetkezni az szerintem egy kicsit naív (ha nem jóindulatúan közelitem meg, akkor egy 20 büntipontos kifejezést írnék ide).

Ami a gáz: az adatodat NEM tudod kiszedni már a rendszerből. Elmondom miért:
Átirod a neved, az adataidat, a kapcsolataidat törlöd, és felveszel újakat ismeretlen személyekkel és azt hiszed, most már minden rendben ugye?
Nem. Fogom az adatbázisról készült mentést, azt, amelyik még a Tonline bevásárlása előtt készült, és kész. Aki már látott hasonló user adatbázist, az tudja, hogy ebből mit lehet kihúzni.
A tonline esetében persze még célszerű lenne bőviteni a rendszert a visszaélés előtt, pl felajánlani, hogy sms-t küldhess a rendszerből (sima bevétel orientált húzás), azonban mostantól pontosan tudja, hogy kik kikkel vannak/lehetnek kapcsolatban azon a körön túl, amit eddig is tudott.
A tonline saját számlázási adatbázisa is kincs a személyes kapcsolatok feltárása, de ott nincs igazán személyes adat. Az iwiw-en csak az van.

Mit gondoltok, miért tiltja a törvény különböző adatbázisok egy azonosítóval való összekapcsolását (személyi szám helyett igazolványszám+tbszám+útlevélszám+jogsiszám+...)??

És egy kis adalék az erkölcsi részéről:
számolja valaki, hogy miféle és hányféle büntetést kapott a tonline (vagy bármelyik másik telkó cég) és hogy miért?
A fogyasztó megtévesztésére alkalmas reklám csak egy kategória kezdőknek ;)

Amúgy gratulálok az iwiw előző tulajdonosának: jó ötletet koppintott, és nagyon sokat keresett. Tanulság: nézd meg mi van nyugaton, másold license dij nélkül, és gazdagodj meg. Nem csak 40 éve, most is működik faszányosan. :D
2006. máj. 02. 17:20 | válasz | #106
Senki nem állította ezt.
norbre  
2006. máj. 02. 16:22 | galéria | válasz | #105
lehet hogy nem olvastam el rendesen a vitát, és ha ez már ki volt vesézve akkor bocsi.
De milyen adatokat féltenek azok akik félnek attól hogy "megszerzik" azokat?
Mi az az iwiw-en amivel bárkinek ártani tud valaki??
echo  
2006. máj. 02. 15:29 | válasz | #104
Szerintem a cikket sem olvastad el...
fflx  
2006. máj. 02. 14:18 | válasz | #103
szerintem a freemail nagyon is sokat valtozott es pozitiv iranyba. ami pl a regi favorit mailbox.hu-rol pont nem mondhato el, amiota csinal(t)jak a postinot, azota egy kalap szar lett. a levelek nem jottek meg, vagy csak hetekkel kesobb jottek meg, nem kuldott vissza levelet, hogy van vagy nincs a cim, se szo se beszed megszuntettek az accountot meg ilyesmik.
2006. máj. 02. 13:47 | válasz | #102
Én sem gondoltam hogy nem származik haszna a t-rágyának az iwiwből, de igazából nem is érdekel mennyit kaszál vele amíg a felhasználók számára ingyenes a dolog. Bár ha már profitál belőle valaki, elvárnám hogy normálisan működjön a szolgáltatás, meg pl mobil opera böngészővel is el tudjam érni mint bármely más normális weboldalt...
2006. máj. 02. 13:20 | válasz | #101
Nem kell használni. Át kell irányítani a leveleket máshova. A freemail-ra meg csak 2 havonta rálépni, hogy ne szünjön meg.
2006. máj. 02. 13:19 | válasz | #100
Így-így... Főleg, ha freemail-es címmel regisztrált valaki. Öngól lenne a Tonlájnnak, ha a saját rendszerét árasztaná el "szeméttel". A többi adat pedig nem kötelező.
2006. máj. 02. 12:42 | válasz | #99
a fejlesztésekre meg jó példa a freemail, ami időnként bóóóórzasztóóóó laaaassúúú. (ha bejön általán)
2006. máj. 02. 12:35 | válasz | #98
sajnálatosnak tartom, hogy ebben az országban még mindig van olyan ember, aki elhiszi, hogy egy nagy cég invesztál olyasmibe, amiből nem származik valamilyen haszna.
emlékeztetőül: hol a 777sms.hu?
pemga  
2006. máj. 02. 10:30 | válasz | #97
C3's FREEMAIL service, started in October 1997, has 56,000 web and dial-up users. By 1999 the Freenet user base of over 100,000 was sold to the Hungarian PTT Matev, which continues to support and grow it. C3 is now a self-sustaining research and development labaratory sponsored by the companies and institutions that work with it to create innovative projects like digital public kiosks. The foundation continues to support projects through content related competitions.

Forrás
2006. máj. 02. 10:24 | válasz | #96
Szerintem is baromság ezen aggodalmaskodni. Szerintem bármilyen weboldalra való regisztrálásnál veszélyesebb benne lenni a T-elefonkönyvben, mert abban lakcím és telszám is szerepel, ami nem olyan könnyen módosítható mint egy e-mail cím. Normális ember amúgy is fenntart egy freemail címet ilyen ide-oda regisztrálgatásokhoz, ennyi.
pemga  
2006. máj. 02. 10:07 | válasz | #95
Hehe, a freemail-t még a C3-tól vette meg az origo (ld. még Soros György). Még ismertem is ipecsa-t, aki egy ideig irkálgatta.
spydee  
2006. máj. 02. 09:51 | válasz | #94
Aki nem ír semilyen adatot az iwiwen magáról, az csak egy név+adathalmaz...
milyen jó megtalálni 100 éve nem látott ismerőst, barátot és megnézni mi a "kisállatának a neve", képet látni róla mennyit változott, hol lakik, kivel?
k.ra nagy dolog nyomni egy kattintást a delete gombra, ha esetleg a T-lány küld egy reklámot, ami ráadásul lehet, hogy pont jól jön mert keresel valamit ajándékba. Csak az van ezáltal zaklatva, aki figyelmet szentel neki, és problémázik vele.
A T-lány remélem rendbe teszi a harvert, mert bosszantóan lassú az iwiw.
2006. máj. 02. 08:50 | válasz | #93
A freemail mindig is t-online (axelero) volt.
Akuma  
2006. máj. 02. 07:16 | galéria | válasz | #92
"Sokan adataikat féltik, mások inkább nem várnak és kilépnek a rendszerből."
nos ha tényleg van aki így tesz, az kezeltesse magát

Akuma  
2006. máj. 02. 07:13 | galéria | válasz | #91
Csak jogosan lehet eladni, ez nem maffia, és csak a tulajnál lehet az emberek adatai, ebből a szempontból meg olyan mind1, hogy ki a tulaja. Ha nem így lenne, akkor országos botrány lenne belőle, így meg csak egy cikkre futotta meg néhány aggódó hozzászólásra
De remélhetőleg a T-online legalább karban fogja tartani, valamint folyamatosan bővíteni fogja, és sose lesznek kiesések és szerverlassulások.

echo  
2006. máj. 02. 01:44 | válasz | #90
Hát elolvasva a Gyenis Balázs féle írást, szerintem teljesen jogosak az aggájai. Mi az, hogy az ÁSZF úgy van megcsinálva, hogy bármikor úgy dönthetnek, hogy pl. eladják egy harmadik félnek a teljes adatbázist, az összes adatoddal, email címeddel együtt? Szerintem abszurd.
2006. máj. 01. 22:42 | válasz | #89
Ennyi para embert...
Zoliz  
2006. máj. 01. 22:23 | válasz | #88
De mi a francot akarhat akkor a T-online a pénzen kívül?
daga  
2006. máj. 01. 20:46 | válasz | #87
"Én is erre gondoltam... Semmi olyat nem is adhatsz meg amivel különösebben vissza lehetne élni.."

CSak a nevedet es szuletesi idopontodat... ez epp eleg, mintha szem_ig szamod lenne.
Bith  
2006. máj. 01. 19:46 | válasz | #86
Nos, az iWiW a web-be tartozik.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. máj. 01. 19:09 | válasz | #85
Eddig sem használtam, ezután sem fogom.
Számomra az internetből bőven elég a web, ftp, mail, és a p2p.
Bith  
2006. máj. 01. 19:00 | válasz | #84
"...mások újabb arculatváltástól, illetve a szolgáltatás lassulásától tartanak."

LOL! Ennél csak gyorsabb lehet.
jimbo5  
2006. máj. 01. 17:56 | válasz | #83
Én is erre gondoltam... Semmi olyat nem is adhatsz meg amivel különösebben vissza lehetne élni... Aki fél, az ne is menjen a netre! Hát nem?
2006. máj. 01. 16:33 | válasz | #82
Menjenek az IWIW-re a f@szosok!
Különben is ne vikunyálj, mert idehozom a vadrezedám és flumingálom vele a vimedlidet.
2006. máj. 01. 15:32 | válasz | #81
Ha érteném mi a franctól féltek????
Egyébként akkor ennyi erővel ne SkyPe-oljál nem Messenger-ezz és ne CHAT-elj... Egyébként meg mi az az adat amit megadsz az IWIW-en és ellened fordítható (Talán az, hogy vannak e kisállataid??)

HEHE!
MegaLoL amit csináltok ebből...
2006. máj. 01. 15:27 | válasz | #80
Ott a pont
2006. máj. 01. 15:21 | válasz | #79
menjenek a faszba az iwiw-esek
baajos  
2006. máj. 01. 15:03 | galéria | válasz | #78
Attól kezdve, hogy fent vagy a neten ,lekövethető vagy.
Ha valakik kiváncsiak rád meg fogják oldani.
De tovább megyek:
Attól kezdve, hogy megszülettél, a társadalom egyik tagja vagy.
És mint ilyenről, bármikor ,bármit meg lehet tudni ha arra nagyon nagy szükség lenne.
Jog ide, jog oda, ezt el kell fogadni,mert szükség van rá..
A neten nem csak Te (Rendes Ember) vagy fent, hanem olyanok is akik árthatnak neked és sokaknak.
Bízz meg a T-online -ban és netezz, iwiwezz nyugodtan továbbra is!
Radnix  
2006. máj. 01. 14:08 | válasz | #77
Mi az hogy a rendszer további lassulásától félnek?
Ennél már nem lehet lassab!

h4x0r  
2006. máj. 01. 14:08 | galéria | válasz | #76
Az is a T-Online-é lesz :)
h4x0r  
2006. máj. 01. 14:03 | galéria | válasz | #75
Ciklámen a hivatalos megnevezése. :)

Mellesleg nem kicsit rühellem a T-Online-t, de nem hiszem, hogy a reklámnál és a fizetős meghívónál tovább mennének.
2006. máj. 01. 13:34 | válasz | #74
Ennyi demamgógiát egy helyen
Equ  
2006. máj. 01. 13:19 | válasz | #73
nagyon ideje volt már valami hozzáértő kezekbe adni a szolgáltatást, mert katasztrofálissá vált az egész rendszer. Amit a képekkel műveltek, az pedig egy vicc. Már több tizmilliós vason futott a rendszer mégis egy nagy nulla volt, a kódja egyáltalán nem skálázható, ki kéne dobni az egészet és áttérni egy korszerű platformra, mint anno a myspace is tette. (coldfusion-.net átállás)
Utóbbi ugyebár 150x akkora mint az iwiw és tökéletesen fut...
2006. máj. 01. 13:16 | galéria | válasz | #72
xarok bele kié ez a xar! :) ha fizetős lesz vagy valami ugyis törlöm az accom és csókolom :) lesz másik "iwiw" :P
negro  
2006. máj. 01. 12:57 | válasz | #71
hat a T-ukora ide is beteszi a labat, 1 ev es magentas lesz ez is és minden szar lesz PL: Freemail !!! sajnalom, hogy ez is csak arra megy, hogy belölünk hasznot huzzon valami T banda.

nekem mar a kezdetek ota nem szimpi ez a T csapat semeik szolgaltatasa... elvbol is inkabb a kissebb csapatokat valasztom... nem pedig anagy multikat... akik bejönnek az orszagba es megszedik magukat az emberekbol... mert nagypenzt mar csak kelet felé lehet lehuzni az emberekbol... PL a t csoport mobil reszlege amerikaban kicsit szarul all:) nyugat europaban elvan... keleten pedig hasznot huz a szegenyekbol... nekem kb enyit er ez a csoport... én már átt is igazoltam
!!! myvip.com !!!
2006. máj. 01. 12:22 | válasz | #70
Nem az a gond hogy megláthatják az érdeklődésem, kapcsolataim, levelezés, stb. Az a gond hogy semmibe veszik az emberek jogait. Ha én nem akarom akkor ne nézegessék. Ha pedig üzletet látnak az adataimban, az felháborít. Vagy juttatnak valamit amiért az adataimmal garázdálkodnak, vagy ne tegyék. És mindezt a megkérdezésem nélkül....
Mint lentebb írták, nem nehéz a program, és amennyiért megvették, már jobbat is csinálhattak volna. De nem ez volt a lényeg, hanem az adatok.

#54 neked meg egy náci szervezethez kéne menned mint MS van T-fos. Azt olvasd amit a témában írtam , ne velem kötözködj.
2006. máj. 01. 12:16 | válasz | #69
nem használok iwiw-et!!!!!!!!!
Viszont ide látogassanak el a Diablo rajongók
nyanya  
2006. máj. 01. 11:40 | válasz | #68
adatbizitonság - adatkezelés - alkotmány - kapcsolatkezelés - származás - vallás - faji hovatartozás ...
lapozzátok fel a történelem könyveket!
2006. máj. 01. 11:18 | válasz | #67
Ha valaki törli az Account-ját,
azzal mit is ér el ?
Ha szüksége van a T-online-nak az adatokra, akkor törléskor úgyse törli ki, hanem csak úgy tesz, mintha kitörölné.
De az adataid már rég "archiválva" vannak
ivitzp  
2006. máj. 01. 11:10 | galéria | válasz | #66
nem tudna nekem valaki egy meghivót küldeni?

e-mail cimem : ivitzp@freemail.hu

2006. máj. 01. 10:58 | válasz | #65
Hallottam már olyan Kürtös emberkét, hogy azért nem megy fel az IWIW-re, mert az eleve gyanús, ha valami ingyen van. Ráadásul az adataid, meg a kapcsolatrendszered felhasználhatják a saját céljaikra.
Szerintem ez az ember túl sok kémfilmet nézett.

2006. máj. 01. 10:55 | válasz | #64
Hajrá Magyarország!
Hajrá T-Online!
Hajrá IWIW!
Hajrá Én!
2006. máj. 01. 10:37 | válasz | #63
En se ertek egyet ezzel a szemelyi jogi kerdessel. Az igaz, hogy barmikor barki megtudhat barmifele adatot rolam, rolatok, barkirol. Csak hogy azt igazabol nem nagyon tudta eddig mire hasznalni (hacsak nem valami maffia tag :) ). Viszont, igy most legalisan jutott hozza, tehat barmit kezdhet vele, akar reklamokkal zaklathatnak a szemetek ugy, hogy en nem vagyok t pocs elofizeto. En csak ezert feltem az adataimat.

Egyebkent meg nem tudom megerteni, hogy az egyik legfontosabb torevenyt ami letezik a vilagon, hogy kerulhetik ki egy egyszeru ugyvedi szoveggel??? Vannak olyan dolgok amik nem mentesitenek a torveny alol!!! Onkenyesen hozhatsz torvenyeket, de az nem allhat szemben egy allamilag elfogadottal, mert akkor nem er semmit. A masik, hogy az ilyet allamilag elegge erosen korlatoznam. Cegek csak ugy ne vehessenek ilyen es ehhez hasonlo adatbazisokat. Vagy ha igen, piszok szigoru kovetelmenyek koze szoritanam oket.

Csak megjegyzem, hogy innettol kezdve, akar tovabb is adhatja barmilyen cegnek a t pocs az adatokat, nem kotelezi semmi, hogy ne tegye, csak atirja a szabalyait. :(
wmatyi  
2006. máj. 01. 10:28 | válasz | #62
Az IWIW a felhasználók számának növekedésével egyre inkább lelassult, a továbblépéshez sávszélességet kell bővíteni, amit a T-Online korlátlanul megtehet.
És mivel ez egy szolgáltatás nem meglepő, ha idővel tag- vagy/és belépési díjat kell fizetni… szerintem évente pár ezer forint teljesen reális lenne…
LCO  
2006. máj. 01. 08:37 | válasz | #61
"Vásárolhatsz meghívót telszám: ... 600Ft/áfa"
Még mindig olcsobb mint egy licitálos oldalon 1500-ért :D, félre a viccel, szerintem valljuk be, nem igy akartuk az iwiw bővítést megoldani...
2006. máj. 01. 07:08 | válasz | #60
Nah igen, de itt az a lényeg, hogy mikor regisztrálsz iwiw-re akkor te biztonságosan teszed, mert van benned egy olyan, hogy az adataidat nem adják ki egy 3. félnek. Így viszont jogos az idegesség és az aggodalom, hisz azon, hogy te regisztráltál más gazdagodik meg illetve te ebből semmit nem látsz jóformán. Illetőleg valami figyelmeztetés vagy valami kérdést is feldobhattak volna, hogy te beleegyezel-e abba, hogy a te személyes adataidat átadjuk egy olyan cégnek, aki esetleg fieztőssé teszi a szolgáltatások egy részét illetőleg felhasználja a rólad tárolt adatokat, hogy spameket küldjön neked naponta az emailedre.
Mert az iwiw nekem soha nem küldött spam levelet, sőt szerintem senkinek se. De mikor majd naponta kapod a jó kis tonlinos leveleket benne azzal, hogy miért érdemes arra előfizetni, megvenni stb. akkor neked is eleged lesz belőle. Nah de akkor nem biztos, hogy avval, hogy törlöd a regedet ezzel abba is marad.

Megértem az emberek aggodalmát hisz az emberek bizalommal mentek az iwiwbe úgy nézve, hogy védve vannak az adataik az olyan cégek ellen mint Tonline. Ám ebből most jó üzletet csinálva teljesen nyitott könyv vagy a cég elött.

Mert lehet csak a kiskutyád nevét tudják meg, de ez alapján sok dolgot meg tudnak nézni rólad, pl milyen neted van. És ha egy nethez tudnak emailt is csatolni akkor van ok arra, hogy napi 3 idióta levelet kapjak amit úgyis törlök automatikusan :)

Nekem valami ilyesmi gondolatom van erről a dologról. Ettől független nem törlöm accom addíg míg a bejelentkezés is fizetős lesz :)
De már látom előre.. Vásárolhatsz meghívót telszám: ... 600Ft/áfa...
2006. máj. 01. 06:47 | galéria | válasz | #59
a buzifon biztos elcseszi
Cat  
2006. máj. 01. 06:15 | galéria | válasz | #58
A kérdésre, hogy mit adtak el 800ért egyszerű a válasz: a nevet és a kapcsolati hálót - hardvert kaphatunk a boltban, a szoftvert pedig pár hónap alatt meg lehet csinálni, mint azt a két új hasonló szolgáltatás bizonyítja.
12346  
2006. máj. 01. 04:04 | galéria | válasz | #57
tököm magenta színű..:C magyaréknál lila. legalábbis elméletben. de inkább langyi rózsaszín fákk.
2006. máj. 01. 01:32 | galéria | válasz | #56
Mert egy céghez bemehet az ÁVH és azt mondhatja hogy kérem ezeket és ezeket az adatokat. Csak most nem úgy hívják hogy ÁVH, hanem NBH és még ki tudja mi. Az egészben az a legviccesebb, hogy Nemzetbiztonsági Hivatal nevéből eredően a nemzet biztonságát szolgálja. Valójában egy alig pár százalékos csürhe érdekeit.
Caro  
2006. máj. 01. 01:32 | válasz | #55
Aki félti a levelezését, az titkosítsa.
Egyáltalán nem elérhető manapság egy kétkulcsos titkosítás, és eléggé biztonságos.
A levelezőprogramok is simán kezelik, persze a mocskos webmail, ami az emberek 99%-ának van, az nem.
Azért érdemes a netszolgáltató által adott e-mail címet használni, mert ott van SMTP is.(még ha az SMTP elavult is, de nincs újabb)
Egyébként nem nagyon tudok olyan ingyenes e-mailt, ahol lenne POP3/IMAP és SMTP is.
2006. máj. 01. 01:22 | válasz | #54
pósta?

ekkora paraszt vagy?
2006. máj. 01. 00:57 | válasz | #53
milyen fél év? az iwiw több mint 4 éve működik.
2006. máj. 01. 00:25 | válasz | #52
És ramélem Nem engedi senki hogy eltünjön a sg egy T-online szerű diktatórikus rendszerben. Volt egy újság ami tetszett a hírek, hozzáértés, véleménynyilvánítás terén, és bezúzták csináltak belőle egy kb 20 országban megjelenő egyforma mocskot. Itt legalább mindenki beírhatja a véleményét. NÉZZÉTEK meg T-online-hez tartozó lapokat. Ha van véleménynyilvánítás, az akkor is jól elrejtve a cikktől, + moderátor hegyekDDD

Nesze nektek demokrácia
2006. máj. 01. 00:20 | válasz | #51
Ja és amikor kizártak pár embert mert olyan oldalakra léptek ahová nem kellene címszóval, akkor honnan tudták volna hogy mit töltenek, ha nem nézik mindenkiét? )

Arra is kíváncsi lennék, hogy kinek milyen céllal adják el ezeket az adatokat.

Hát elég ideges lennék ha a pósta is a leveleimet kibontaná, elolvassa, és csak utánna közvetíti... olyan címszóval hogy ha nem csináltam semmi rosszat akkor miért parázok.

T-online is beált ms mellé? már rég ott. Hitler nyomult így meg Sztálin .
2006. ápr. 30. 22:55 | válasz | #50
Márpedig a TONLINE most lopja majd az adatokat, ugyanúgy mint a Microsoft is lopja neveket címeket stb. MSNen is minedenkinek nézi billGates hogy ki ivel beszél, és behaverkodik:D

most tonline is olyan akar lenni mint MS...

:D:D:D:D

Grusi  
2006. ápr. 30. 22:41 | válasz | #49
Nekem ez fura, én heti max 1 spamet kapok a freemail-es postafiókomba, pedig már 7 éve megvan. Nincs spam-szűrés sem bekapcsolva - akkor nem lehet, hogy nem a freemailben és a t-online-ban a hiba, hanem benned?
2006. ápr. 30. 22:38 | válasz | #48
Na ez bejött az iwiw stábjának ..gratulálok :D

Ennyi pénzt ennyi idő alatt összehozni azért gondoljatok bele nem kis teljesítmény :D
2006. ápr. 30. 21:08 | galéria | válasz | #47
Pszt, nehogy meghallják.
Ha az SG is T-okányos lesz, ide sem jövök többet. :D
norti  
2006. ápr. 30. 21:07 | válasz | #46
Azok, akik azt állítják így is tud mindent rólunk a Matáv, árulják már el miből gondolják, hogy egy monopol cég egyből az ÁVH? Mégis most honnan a francból tudná a 'T' cég, hogy én melyik cégnél dolgozom, hol tanultam ésatöbbi??

Az meg elég nagy vetítés, hogyha félek a privát adataim 3. fél kezébe kerülésétől, akkor ne írjam be. Akkor végülis van értelme egy ilyen rendszernek? Hidd el - te, mindenki aki ezzel jön -, hogy egy nonprofit beruházásnak induló, az ötletet megvalósító (most, ne beszéljünk arról, hogy informatikailag mennyire hozzáértő) társaságban 1000x jobban megbízik az emberek többsége, mint egy évtizedek óta monopolként, nyereségorientáltan működő, köztudottan "bekebelező" cégnek...
Caro  
2006. ápr. 30. 20:43 | válasz | #45
Neked lehet, hogy megér, de nekik mégjobban.
Nem baj, amíg az sg és az sgmail nem tonyány, addig van remény :)
DjDano  
2006. ápr. 30. 20:31 | válasz | #44
azért nem semmi alig fél év alatt 1 milliárdot összehozni
2006. ápr. 30. 20:27 | válasz | #43
az a nagy hazugság, hogy ha még ha odaírják is, hogy "nem használjuk fel az Ön adatait" akkor is felhasználják, hát pláne, ha ez kimarad a szövegezésből... ez az undorító. mindenki tudja, hogy megcsinálják, hogy lépten nyomon visszaélnek a helyzetükkel, és aztán ha valaki meg vadászpuskát vesz és visszaél a helyzetével akkor meg terrorista...
2006. ápr. 30. 20:15 | galéria | válasz | #42
En meg azt mondom, nagyon is jol tettek, hogy eladtak, ennyi penzert aki nem adja el az kb annyira zokni mint aki parazik az adatai miatt
2006. ápr. 30. 20:02 | válasz | #41
aki félti az adatait az egyszerüen ne regisztrályon és kész
nem kötelező az iwiw-t használni

Gyenis Balázs meg egyszerüen egy kis hirnevet szeret volna magának szerezni evvel hogy feldopta ezt a dolgot
ha így félti a hülye adatait akkor minek regisztrált

"iWiW stáb vezetője kiemelte, hogy szándékosan alkották ilyen nyíltra a rendszert, hiszen a hangsúly az önkéntességen van."

ez a oldal lényege
gregor  
2006. ápr. 30. 19:57 | válasz | #40
Ha a wiwen,valakinek megnézzem az adatlapját,vagy irok neki,felveszem ismerősnek,az biztos nem lesz fizetős.Max.a meghivó küldés,de az még belefér.200 ft-ot megér egy ismerős!
2006. ápr. 30. 19:20 | galéria | válasz | #39
Talán reklámhoz....
atys2  
2006. ápr. 30. 19:15 | válasz | #38
Itt egy alternatíva aki ki akarna lépni az iwiwről.
http://www2.myvip.com/
2006. ápr. 30. 18:50 | válasz | #37
Nem értem milyen adataitoktól féltek???? Talán attól, h megtudják, hogy hívnak??? Beszarás milyen parásak vagytok... Mert gondoljátok, h ha netezetek nem tudnak meg rólatok semmit??? Szerintem a T-Online biztosan az adataitokkal fog törődni... Ez akkora hülyeség...
Jah a másik meg az, hogy az oldalnak edddig is partnere volt a T-Online...
Haljátok viccek vagytok!