Célpont a Hold
2006. április 29. 17:23, szombat
Az űrkutatás hajnalán az számított űrhatalomnak, aki műholdat állított földkörüli pályára, ma már ennél jóval nagyobbak a követelmények. A régi-új cél a Hold, mely felé hamarosan példátlan mennyiségű műhold indul, új korszakot nyitva a kutatás történetében.

Hirdetés

Ha az ütemtervek a sajtóban beharangozottak szerint alakulnak, akkor India, Kína és Japán műholdjai pásztázzák égi kísérőnket, megelőzve a NASA Lunar Reconnaissance Orbiterét (LRO), ami 2008-ban veti bele magát a kutatásokba, miközben az ESA SMART-1 szondája már sugározza a tudományos adatokat.


NASA LRO

A fenti nemzetek és közösségek kimaradtak az első, oroszok és amerikaiak között zajló űrversenyből, számukra a Hold egyértelműen a bolygókutatásba való belekóstolás lehetőségét nyújtja. A szereplők és eszközeik számának növekedése kifejezetten jót tesz a Hold-kutatásnak, mivel közelsége ellenére egyáltalán nem bővelkedünk az égitestről megszerzett ismeretekben. Az új adatok nagy szerepet játszhatnak a Holdon található lehetséges erőforrások természetének és állapotának számszerű elemzésében, ami nélkülözhetetlen a tartós emberi jelenlét megteremtéséhez.

Az új évszázadban elért technikai fejlődésnek köszönhetően jelentősen javult a feldolgozandó adatok minősége és olyan hullámhosszokon nyerhetünk betekintést az égitest szerkezeteibe, melyen még soha nem sikerült szemügyre venni és feltérképezni. Ilyen lesz az indiai Chandrayaan-1-en repülő amerikai építésű leképező radar. A Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizika Laboratóriuma és az USA Haditengerészete által kifejlesztett kísérleti eszköz a sarkköröket fogja feltérképezni, megállapítja a sarki jég jelenlétét és mennyiségét, melyek elvileg a kráterek napfénytől elzárt mélyén pihennek. Az indiai műhold 2007 végén, vagy 2008 elején indul a Satish Dhawan Űrközpontből, a szintén indiai Polar Satellite Launch Vehicle XL kilövőeszköz tetején. Az indiai tudósok és mérnökök megterveztek egy úgynevezett mélyűr antenna rendszert is, ami az ország első Hold-szondáját fogja kiszolgálni.

Az antennát elvileg az év végén állítják fel Bangalore közelében, ami technikáját tekintve világszínvonalú létesítménynek számít. Az indiai műhold felszerelése nemzetközire sikeredett, a saját műszerek mellett helyet kapnak az ESA, Bulgária és az USA kísérletei, valamint egy becsapódó szonda, amit a jövő leszállóegységei előfutárának szánnak.

Ez az egység egy nagy érzékenységű tömegspektrométerrel, egy videokamerával és egy radaros magasságmérővel lesz felszerelve, és rögtön a küldetés első szakaszában bevetik egy előre meghatározott leszállóhely felett. Az európai SMART-1 szintén a felszínbe csapódva végzi be küldetését idén szeptemberben. A Chandrayaan-1 egyik legfejlettebb műszere a NASA Sugárhajtómű Laboratóriuma által kifejlesztett M3 (Moon Mineralogy Mapper), ami - ahogy azt a neve is tükrözi - a holdfelszín ásványi összetételét fogja feltérképezni.


A SELENE

A földi műhold-inváziót Japán indítja a SELENE küldetéssel, amit India és Kína követ, bár a sorrend az utóbbi kettőnél még nem ismert. Ha a fenti nemzeteknél nem jön közbe semmi hiba, akkor a sort az amerikaiak zárják 2008 végi kilövésükkel. Minden küldetés természetesen más és más területekre fog összpontosítani. Már a korai adatokból megállapítható lesz, hogy létezik-e víz a sarkvidékeken, vélekedett Carle Pieters, az indiai műholdon helyet kapott M3 főfelügyelője.

A kínaiak sikere legfőképpen a Chang'e I műhold kilövésre való előkészítésén múlik. Luo Ge, a Kínai Nemzeti Űrhivatal igazgatóhelyettesének elmondása szerint ez lesz Hold-programjuk első lépcsőfoka, melyet 2012-ben egy holdjáró, 2017-ben pedig egy mintagyűjtő és visszajuttató robotküldetés követ. A Chang'e küldetés háromdimenziós képeket ígér a holdfelszínről és egy elemzést az ott található hasznos elemek elhelyezkedéséről és összetételéről. A főtervező Ye Peijian jelentése szerint a munkálatok simán haladnak, nem kell csúszásra számítani, azaz jövőre indulhat a szonda.



Ejtsünk szót az úttörő japánokról is, akik nem kisebb dolgot állítanak, mint hogy a SELENE küldetés lesz az Apollo program óta a legnagyobb tudományos hold-expedíció. A SELENE egy főműholdból és két alműholdból áll össze, melyek holdkörüli pályán fognak szétválni. A szerkezetek 14 tudományos műszerrel egy éven át vizsgálják a Hold elemi és ásványi összetételét, földtanát, felszíni és felszín alatti szerkezeteit, mágneses mezejének maradványát és gravitációs mezejét.

A főműholdat ellátták egy televízió kamerával is, mellyel a Földet figyelik a Hold irányából, olyan űrmozikat tárva többek között elénk, mint a horizonton felkelő Föld. Ha minden kilövés sikerrel zárul, akkor a NASA LRO-ja már csak hab lesz a tortán. Az LRO az amerikai űrhivatal Robot Hold-kutató Programjának (RLEP) első küldetése. Az RLEP Bush elnök űrtervezetének szüleménye, feladata a tartós emberi jelenlét kikövezése a Holdon.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. máj. 04. 19:30 | válasz | #36
"Mikor érünk már oda???"
"Ott vagyunk már???"
De jó is lesz majd öregkoromban elmenni a "Lunar Riviérára"!
DanyyX  
2006. máj. 04. 15:45 | galéria | válasz | #35
Nem Schwarzenegger fogja megmenteni az emberiséget, hanem Chuck Norris. Még ezt sem tudod?
Thrawn  
2006. máj. 02. 15:18 | válasz | #34
Ahhoz teljesen önellátó bázis kellene, akár évszázados időtartamokra is, mert egy nagy földi katasztrófa bekövetkeztekor nyilván megszűnne az utánpótlási lehetőség is. Bár kétlem, hogy a Holdon született emberekkel be lehetne népesíteni a Földet. A szervezetük alkalmazkodna az 1/6 g-hez, a Földön talán még a csontjaik is összetörnének egy ültő helyükben. Ilyen - és más - szempont alapján a Mars szerencsésebb lenne, már csak azért is, mert egy, a Földön minden életet kipusztító katasztrófa a Holdi bázist is veszélyeztetheti. Például egy nagyobb kisbolygóbecsapódás nyomán kirepülő anyag egy része elérheti a Holdat, erős meteortevékenységet előidézve.
2006. máj. 02. 14:12 | válasz | #33
Szerintem jó lenne, ha legalább néhány 100 ember mindíg lenne a Holdon, mert egy nagy földi katasztrófa után újra benépesíthetnék a bolygót.
2006. máj. 02. 14:06 | válasz | #32
Én végre egy olyan képet szeretnék látni, ahogy a holdon állunk, és az égbolton TeliFöld látszik.
Régebben kerestem, de ahogy láttam, a NASA nem fotozott ilyet. Pedig olvastam valahol hogy látszik onnan Teliföld.
Remélem csinálnak majd ilyen képet a jővőben...
Thrawn  
2006. máj. 02. 12:01 | válasz | #31
Pótszemélyzet? Elviszed őket a Holdig, leszállítod, ott állomásoztatod, majd ha szükség van rájuk, visszahozod őket földkörüli pályára az ISS-hez? LOL!
dez  
2006. máj. 01. 21:25 | válasz | #30
De ezek nem úgy készültek, hogy álltak a Holdon, és a Föld szépen felkelt. A Hold egy adott pontjáról nézve a Föld mindig ugyanott van.
2006. máj. 01. 12:31 | válasz | #29
Már látom előre.Valami baleset folytán eltérítik a holdat ami nekicsapódik a Földnek és...jön Schwarzenegger és megmenti az emberiséget...aztán elnökké választják! LOL
loga  
2006. máj. 01. 11:37 | válasz | #28
megegy kep
Cheesy  
2006. máj. 01. 11:30 | válasz | #27
Már épp ideje volt valamit kezdeni a Holddal, miután már a Marsra, sőt, még távolabbra is küldünk szondákat. Ezt meg látjuk minden nap, de ismereteink még közel sem nevezhetők teljesnek vele kapcsolatban...
loga  
2006. máj. 01. 11:29 | válasz | #26
Földfelkelte a Holdról:
Earthrise
2006. máj. 01. 01:54 | válasz | #25
mivel a holdnak tulképp semmi légköre nincs, ezért elsőrangú "előretolt" obszervatóriumokat lehetne oda helyezni kutatási célokkal, ideális hely. akár pótszemélyzet állomásoztatására is az ISS-hez.
Caro  
2006. máj. 01. 01:39 | válasz | #24
"What surprised the researchers even more was the fact that the nanotubes then spontaneously ignited and burned upon photographic flash exposure."

“To the best of our knowledge, no other material emits such a loud sound and ignites spontaneously when exposed to unfocused low-power light; this adds to the long list of unique properties of carbon nanotubes,”

Szerintem ez eléggé egyértelmű.
Bár nem tudom végül is, hogy ez mekkora gond. Persze biztos lenne néhány állat, aki elkezdené villogtatni. Le kell festeni fehérre :D
Pash  
2006. máj. 01. 00:57 | válasz | #23
Minek küldtek volna azóta embert oda? Homokozni? :P Ahhoz egy kicsit drága mulatság.
Egyszer sikerült, ezzel megnyerték a versenyt. Most újra kezd beindulni az űrverseny végre, csak a szereplők változtak meg. Hajrá
dez  
2006. ápr. 30. 20:40 | válasz | #22
Nem tényként van leírva, hanem feltételezésként.
2006. ápr. 30. 19:35 | válasz | #21
Hát én nem vagyok egy szkeptikus fajta, de nézve, hogy milyen régóta meg sem próbáltak embert holdra juttatni, kezdek gyanakodni és is...... Nagyon szomorú lennék, ha kiderülne, hogy csak átverés volt.
2006. ápr. 30. 14:51 | válasz | #20
Jaja, na úgy igen...valahogy én is így gondoltam.:D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. ápr. 30. 14:00 | galéria | válasz | #19
még 15 évnyi sz@rakodás kell, és utána.
2006. ápr. 30. 13:17 | válasz | #18
Nagy lesz a forgalom a holdon!

Igazából ezek a hírek uncsik, küldjenek inkább embert a holdra! Az már érdekes.
Caro  
2006. ápr. 30. 12:00 | válasz | #17
Volt ott external link is, bár nem negatívumként állították be.
Azt írták, hogy csak akkor ég, ha van oxigén, de átalakulás mindenképpen végbemegy.
Ez azért érdekes, mert elvileg a nanocső azért stabil, mert igen nagyok benne a kötési energiák.
http://en.wikipedia.org/wiki/Xenon_flash_lamp
Itt az "Intensity and duration of flash" címszó alatt.
Reyes  
2006. ápr. 30. 11:17 | galéria | válasz | #16
:D:D:D:D:D:D:D Hát ez betett...
2006. ápr. 30. 10:16 | válasz | #15
azért a wikipedia sem mindenttudó.. hiszen bárki javíthatja szerkesztheti. És ha az illető nem ismeria témát csak poénkodik vagy szándékosan kárt akar okozni...
zpe  
2006. ápr. 30. 08:46 | válasz | #14
Na ne már !
Szerintem ha nagyobb méretekben nézzük akkor nem lessz ilyen kigyulladás. Egy szénszál szövet annyiban nagyon hasonlít egy elméleti nanocsöves szövethez,hogy elemi részei jórészt grafit szerkezetűek igaz nem nanocsövekbe felcsavarodva. Nekem van egy kevéske szénszál szövetem itthon és csak annyit róla,hogy nem gyullad ki sem vakutól sem egy öngyújtó lángjától! Mellesleg a gyémántnak és a nanocsöveknek magasabb az olvadáspontja mint a wolfrámnak persze nem oxigéndús környezetben kell nézni mert ott eléghet már jóval alacsonyabb hőmérsékleten is.
Caro  
2006. ápr. 29. 23:47 | válasz | #13
Hmm...
Találtam egy érdekes infót:
lehet egy ideig még nem lesz űrliftünk.
A wikipedián azt írják, hogy egy sima vakuvillanás hatására a nanocsövek kigyulladnak .
Bár ez 2002-es infó, és ha azóta nem paráznak tőle, akkor talán van remény.
De addig nem lesz olcsó űrkutatás, ameddig nincsen űrlift.
abelr  
2006. ápr. 29. 21:02 | válasz | #12
Kit érdekel a hülye hold, csak pásztázzák nyugodtan
2006. ápr. 29. 20:48 | válasz | #11
Há' csak aztat nem értem, h mi a ráké' nem kűdik el az Opportuniti tesvérjét? Ha má' ollan jól teljesít a Marson...Tán a Hódat is be tudná járnyi....
craesh  
2006. ápr. 29. 20:31 | galéria | válasz | #10
hát énis valami ilyesmire gondoltam...

2006. ápr. 29. 19:26 | válasz | #9
2020 - Első kínai piac a Holdon. :-D
Caro  
2006. ápr. 29. 19:02 | válasz | #8
A Hold kering is és forog is, de a keringési ideje=forgási ideje, ezért mindig 1 oldalát mutatja felénk, vagyis a Hold egy pontjáról nézve a Föld mindig ugyanott van.
Az megint más, hogy a Föld is forog, ezért a Holdról viszont az egész Föld megfigyelhető, de attól még egy helyben van az égbolton.
2006. ápr. 29. 18:38 | galéria | válasz | #7
megint studioban veszik fel mint régen
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. ápr. 29. 18:14 | galéria | válasz | #6
Szted hogy maradna egy műhold pályán ha nem kering?? :D Égeti a rakétákat hogy ellensúlyozza a hold gravitációját? :DDD Ahhoz meg kéne egy "kevés" üzemanyag :)
2006. ápr. 29. 18:06 | válasz | #5
Ez esetben napi 24 órában a felkelő földet fogja mutatni:)
2006. ápr. 29. 18:00 | válasz | #4
Vagy nem kering? Á most teljesen megzavartatok! :D
2006. ápr. 29. 17:59 | válasz | #3
Akkor szegény Ázsiaiak soha nem láthatnák a Holdat ha így volna! :) Forog az, csak nem a saját tengelye körül.
Caro  
2006. ápr. 29. 17:54 | válasz | #2
Ja, de a szonda a Hold körül kering! :)
2006. ápr. 29. 17:40 | válasz | #1
"A főműholdat ellátták egy televízió kamerával is, mellyel a Földet figyelik a Hold irányából, olyan űrmozikat tárva többek között elénk, mint a horizonton felkelő Föld."
Lévén hogy a Holdról nézve a Föld áll (nem mozog) az égbolton ez csacsiság volt.