A távmunka lehetőségeiről tanácskoztak
2006. április 27. 22:08, csütörtök - Forrás: MTI
A vállalati vezetők egy része azért idegenkedik a távmunkától, mert így nem tudja naprakészen követni a munkatársak munkavégzését.

Hirdetés

Ezt Forgács Tamás, a Magyar Távmunka Szövetség alelnöke hangsúlyozta a témával foglalkozó csütörtöki budapesti szakmai rendezvényt követően. A konferencián, amelyen különféle számítógépes és szoftverfejlesztő cégek is bemutatkoztak termékeikkel, erre a problémára is megoldást ajánlottak - mondta Forgács Tamás. Többféle lehetőség van arra, hogy a távmunkába szervezett munkafolyamatokat is kontrollálhassák, követhessék a vállalati vezetők.

Az adatvédelmi technikák szintén rendelkezésre állnak már a távmunkához, tehát ez a kifogás sem helytálló. A magyarországi infrastruktúra is lehetőséget ad a nagyobb arányú távmunkára - jegyezte meg. Eddig általában a távmunka szociális előnyeiről volt szó Magyarországon, miközben ez a munkavégzés számos gazdasági előnyt nyújt az adott cégnek. Forgács Tamás emlékeztetett rá, hogy az Európai Unió átlagában a foglalkoztatottak 15 százaléka távmunkában dolgozik, Észak-Európában ez az arány 20 százalék, az Amerikai Egyesült Államokban 25 százalék. Magyarországon még csak 1-2 százalék a távmunkában foglalkoztatottak aránya.

Forgács Tamás a gazdasági előnyökről szólva elmondta: a távmunkával például hasznosíthatók a regionális bérkülönbségekből adódó előnyök. Ma Magyarországon az egyes térségekben akár 20-30 százalékos bérkülönbségek tapasztalhatók. Ha a távmunkát kitelepítik az alacsonyabb bérű területekre, ezzel különösebb befektetés nélkül jelentős megtakarítást érhet el a munkáltató. Egy másik előny, hogy a cégek egyes szakembereket csak a távmunkával tudják megtartani. A távmunka lehetősége gyakran többet jelent a jó szakemberekért folytatott versenyben, mint a magasabb fizetés.

A munkavállalók ugyanis igen sokra értékelik, hogy maguk szervezhetik meg munkaidejüket, nem kell az utazásra időt, pénzt fordítani, magán elfoglaltságaikat és a munkát könnyebben egyeztethetik. A munka hatékonysága is jobb az otthoni nyugodt, a munkavállaló által saját magának kialakított munkakörülményei között. A Magyar Távmunka Szövetség egyik feladata, hogy ezeket az előnyöket minél szélesebb körben ismertesse a munkáltatókkal - mondta a szövetség alelnöke.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. máj. 01. 16:56 | válasz | #4
Mi a biztosíték arra hogy meg is kapod a pénzed ?
2006. ápr. 28. 18:54 | válasz | #3
Ja majd 100 év múlva talán...
2006. ápr. 28. 18:53 | válasz | #2
Megmozdult ??Hol ????
2006. ápr. 28. 13:54 | válasz | #1
Végre valami megmozdult!
A nagyvárosok közlekedési terhelését ilyen módszerekkel kell csökkeneteni, nem a dolgozó középosztály kirablásával (fizetőparkolás, autók visszaszorítása, szándékos forgalomlassítás és társai...)

Jó a munkavállalónak, mert kötetlenebbül oszthatja be az idejét (akár horkolhat is 10 percet). Jobb a munkáltatónak, mert nem kell fűtött munkahelyet fenntartani (+mosdó +köjál ellenőrzés, esetleg parkoló), nincs munkábajárással eltöltött iszonyat mennyiségű idő és idegi terhelés...

Viszont nincs miniszoknyás titkárnő szép hosszú combja.. ... se.