Egyesült Államok: akár tíz év börtön szerzői jogsértésért
2006. május 1. 12:58, hétfő
Huszonnégy oldalas törvénytervezetet terjesztett elő az amerikai kormány, amellyel azt szeretné elérni, hogy az eddiginél jóval szigorúbban torolják meg a szerzői és a szomszédos jogok elleni bűncselekményeket.

Hirdetés

A dokumentumból kiderül, hogy azt is szigorúan büntetnék, ha valaki csak megkísérli a szerzői jogi törvény megsértését. Már egy ilyen esetben is bárki akár tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphatna, míg a visszaesőkre a kiszabható maximum húsz év börtön lenne. A tervek szerint az amerikai igazságügyi minisztérium az eddiginél nagyobb hozzáférést kapna az ilyen ügyekhez és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy szerzői jogi bűncselekmények elleni különleges egységet állítana fel. Ez foglalkozna a hamisítókkal, a letöltőkkel, az illegális másolókkal és az ipari kémekkel. Ezenkívül külön megszigorítanák a Digital Millennium Copyright Act (DMCA) nevű szerzői jogi törvényt is. Az Intellectual Property Protection Act of 2006 (IPPA) nevű törvényjavaslatban rögzített lépések célja Alberto Gonzales igazságügyi miniszter szerint a szellemi tulajdon lehető leghatékonyabb védelme.

Az előterjesztést támogatja többek között Lamar Smith, a képviselőháznak a bíróságokért, az internetért és a szellemi tulajdon védelméért felelős albizottságának elnöke, valamint James Sensenbrenner, a Kongresszus jogi bizottságának elnöke. A tervezetet máris üdvözölte több szerzői jogvédő szervezet, köztük az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) és a Szoftver és Információs Ipari Szövetség (SIAA). Utóbbiban képviselteti magát például az Oracle, a Symantec, a Red Hat és a Microsoft is.

Újdonságnak számít, hogy a szerzői jogi törvény megsértésének kísérletét vagy az erre való felbujtást ugyanolyan szigorúan büntetnék, mint magát a törvénysértést. A bíróságok nem vizsgálnák, hogy az illető kísérlete sikeres volt-e vagy származott-e belőle haszna. Bűncselekménynek számítana a másolásvédelmek kijátszását lehetővé tevő szoftverek kifejlesztése, terjesztése, szállítása, valamint reklámozása.

Érthető, hogy a polgári jogi szervezetek nincsenek elájulva az IPPA-tól. "A zeneipar meg akarja szerezni minden illegális másolatokat letöltő fájlcserélő IP-címét és személyes adatait. Az új törvény ebben segíthet is. Szerintünk azonban az új előterjesztés és a DMCA is gátolja a szabad piaci versenyt" - nyilatkozta Tim Lee, a CATO Intézet munkatársa. A véleményét osztja többek között Jason Schultz, az Electronic Frontier Foundation (EFF) ügyvédje is.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. máj. 03. 19:05 | válasz | #39
Eeeeek.
Gabe18  
2006. máj. 02. 20:12 | galéria | válasz | #38
A jövőben akkor sokkal kifizetődőbb lesz egyszerűen betörni az áruházakba éjszakánként,és ellopni a szükséges programokat.Szép dobozos,full eredeti termékünk lesz és ha esetleg elkapnak,akkor is egyszerű bolti lopás büntetése semmi ehhez képest...
Dave77  
2006. máj. 02. 19:27 | válasz | #37
2006. máj. 02. 18:45 | válasz | #36
Tudom, hogy nem éppen poénos hozzászólás való ide, de anno sokat röhögtünk rajta, ami lassan valóra válik...

Biztos sokan ismerik, de ez volt az első, ami beugrott a cikről...:)

Börtönnapló,
Egy számítógép felhasználó szenvedései

1. hét

Hétfő
Bevittek az előzetesbe.
Van itt néhány nagydarab, tetovált rab. Főleg gyilkosok és rablógyilkosok. Elmondtam, hogy nálam találtak egy másolt Corel Draw-t. Elsápadtak, majd tisztelettel arrébb húzódtak. Az egyik felajánlotta, hogy szívesen kitisztítja majd a cipőmet, ha igényt tartok rá.
Talán nem is lesz itt annyira rossz.

Kedd
Beszélgettem a cellatársaimmal.
Az egyik gyilkos elmondta, hogy 5 évet is kaphat, de lehet hogy 3 év múlva szabadon engedik mert hirtelen felindulásból ölt. A másik ittasan elütött egy asszonyt, 3 évet kaphat, de lehet hogy 2 év múlva elengedik, mert a nő szabálytalanul közlekedett.
Mondtam, hogy a másolt Corel Draw miatt 8 évet is kaphatok, de lehet hogy leviszik 7 évre, mert a saját gyári példányomról készített biztonsági másolat volt.

Szerda
Ma kihallgattak a rendőrök.
Azt mondták, bizonyítsam be az eredeti CD-vel hogy a Corel az enyém volt. Mondtam hogy a Corel 2, amit nálam találtak, csak diskeken jelent meg, ezért is másoltam CD-re. Azt mondták ne próbáljak trükközni, ok okos rendőrök,
"Mink to-vább-kép- zé-sen is vó-tunk" (így mondták) és tudják, hogy minden program CD-n jelenik meg.
Végem van.

Csütörtök
Kínozni kezdtek!
Behoztak egy számítógépet, a hóhér a szemem láttára leszedte róla a Linuxot, és felrakta rá a Windowst!

Péntek
Tovább kínoznak! Arra kényszeríttetek, hogy Windows 95-öt telepítsek! 3,5"-es diskekről!

2. hét

Hétfő
Miután látták, hogy nem török meg, magánzárkába tettek.
Nem én vagyok a zárka első lakója. Van itt egy falhoz láncolt csontváz, a kezében néhány Polimer kazettával. Manic Miner, Jetpac, The Hobbit, ilyesmik vannak ceruzával ráírva. A falra valaki körömmel néhány Photoshop serial numbert kapart. Az utolsót már nem tudta befejezni...
Ma éjszaka megjelent a csontváz szelleme. Dömötör Flatline a neve. ZX Spectrumos kazettákat másolt dupla kazettás magnón, ezért zárták el, aztán itt felejtették és éhen halt. Azóta itt kísért.

Kedd
Bejött az ügyvédem.
Azt mondta, a szerzői és a szomszédos jogok megsértésével vádolnak. Megkért, áruljam el neki, mit szereztem a szomszédomtól és mivel sértettem meg a jogait. Nem tudom, hogy az ügyvéd mennyire felkészült a témában, de rossz előérzetem van.

Szerda
Elkészült a szakértői jelentés.
Egymillió forintos anyagi kárt okoztam a másolt programok szekrényben való tárolásával, további kétmillió forintos erkölcsi kárt pedig azzal, hogy ezeket a gondos munkával készített programokat csúnya, összefirkált CD-ken tartottam. A szakértő szerint a lopott könyvelőprogrammal akár a maffiának is könyvelhettem. Ha nem tudom bebizonyítani hogy ezt nem tettem, leültetnek.
Hogy lehet bebizonyítani, hogy valamit az ember nem tett meg?

Csütörtök
Olvasgatom tovább a szakértői jelentést.
Az Adobe Acrobat-ot 15.000 forintos kárként sorolta be. Ez egy ingyenes program, de a szakértő odaírta mellé, hogy ha nem az lenne, szerinte én akkor is elloptam volna, ezért tüntette fel kárként. A szakértő talált néhány bitet a winchesteremen, ami ot távolról a Windows Notepad utolsó néhány bájtjára emlékeztette. Azt írta, ez alapján biztos hogy loptam a Notepad-ot is, a Windows-t is, és ha magamnak loptam, akkor biztos másoknak is, ezért a kár mintegy 50 millió forint. Egy freeware játékot álcázott szövegszerkesztőnek minősített, mert hosszas munka után rájött, hogy a toplistába be tudja gépelni a nevét.

Péntek
Kopogást hallottam a zárka falán.
Rájöttem, hogy valaki a Linux kernel bináris kódját kopogja. Válaszoltam neki, és most hexaban kopogva beszélgetünk. Ő is CD-k miatt ül. Smiley-kat hogyan lehet hexadecimálisan kódolni? Egyre többen szállnak be a kopogós levelezésbe. Most már levelezési listaként kopogunk.
Dömötör lett a mailer daemon.
2006. máj. 02. 15:46 | válasz | #35
Egyetértek #30-cal. Szerintem elég sok internetszolgáltató tönkremenne aki nem céges, hanem a magán internetezőkre épít, ha nem lehetne letölteni.
2006. máj. 02. 15:44 | válasz | #34
Új nyaralót, ugyan már, a következő választás megnyerését. Ehhez azért sok pénz kellhetett.
ubuntu  
2006. máj. 02. 12:50 | válasz | #33
A halálbüntetést mikor vezetik be filecserélésért?
A Grand Theft Auto játéksorozat lassan már ódivetú lesz. A Grand Warez Softwareé a jövő :-)
2006. máj. 02. 12:17 | galéria | válasz | #32
A zenészektől nem sajnálom, végülis ők állítják elő a terméket.
A kiadóktól viszont IGEN.
2006. máj. 02. 12:04 | válasz | #31
Ez vicc, és közben nézzétek meg a zenészeket meg a filmeseket, hova járnak nyaralni, mindezt 2 emezből meg heti 4 óra hakni pénzből. havonta ha dolgozik 16 órát akkor sokat mondtam, máshol meg ez a napi minimum!!! Kapják be!
2006. máj. 02. 11:55 | válasz | #30
#22 így van, ha most megszűnne mindennemű warez, már mennék is lemondani a Chello classic előfizumat, maradna a vodafone GPRS net, SG-zni az is tökéletes. Na meg most készülök 180kHUF-ért új gépet venni, de ha megszűnik a játékletöltögetés, hagyom a csudába, veszek inkább egy mocit. Szóval warez nélkül az Aqua computer és a UPC csak rajtam majd fél millát bukott 2006-ban...
2006. máj. 02. 11:30 | galéria | válasz | #29
Jaja, ha ezt bevezetik Peeguardianba tuti már másnap meg fog jelenni az Anti_P2P mellett az ALL_USA_IP lista is (tutira azonnal beélesítem )
pemga  
2006. máj. 02. 11:22 | válasz | #28
Hmm, a Creative Commons-t ki is felejtettem :(. Pl.

Zenében pedig az Assembly, Scene világ nekem sok kellemes emlékként él, nem ezek a tucatzenék...
pemga  
2006. máj. 02. 11:10 | válasz | #27
Ezzel azt mondod, hogy ki kéne tiltani az amerikai IP-ket? :). (Már ha ilyen egyszerű lenne...)

Ha jól tudom akkor a BBC nyitotta meg (bár nem ilyen módon) egyes anyagait és archívumát. A South Parkos Stone és Parker is támogatja hogy megnézd az anyagaikat, de nem tudom hogy a kiadójuk hogyan viszonyul a kérdéshez. Hasonló a hozzáállás Michael Moore részéről is. A public domain anyagokról nem is szólva, amik vagy árvák, vagy eleve ilyen céllal készültek. A google video is segít a terjesztésben. :). Szóval nézni lehet legális anyagokat is, a többi meg mehet a barikád másik oldalára és nézheti a saját "ipari" tákolmányait sok pénzért.
2006. máj. 02. 10:40 | válasz | #26
Jeee ez coool. Majd jól felmásolok az elenségeim gépére pár mp3-at, aztán mehetnek is a sunyiba a dutyiba 10 évre.
2006. máj. 02. 09:54 | galéria | válasz | #25
Nem vagyok jogász, de ez ránk és mindenki másra is kihathat.
Végülis ha nemzetközi torrenten töltesz, vagy a magyarra regelt egy amcsi, és ő is kap néhány csomagot, akkor te éppen amerikai törvényeket sértettél meg amiért amerikai bíróság előtt kell felelned.
2006. máj. 02. 09:30 | válasz | #24
Azért érdemes lenne utánanézni ezek az emberek miért harcolnak ilyen vehemensen ezekért a dolgokért. Csak nem új nyaralót vagy jachtot kaptak érte?
ffxi  
2006. máj. 02. 09:24 | galéria | válasz | #23
"Minden leeehet!"

Idézet Animal Cannibal-től.
2006. máj. 02. 08:16 | válasz | #22
Hát a másik oldala az egésznek, hogy a szolgáltatók, hülyék lennének kiadni az Ip-címeket. Ki a fenének kellene qva gyors net böngészésre? nem hiszem. Ha meg valamelyik kiadja akkor az el is bukta az előfizetőit az már tuti. pld: Charter internet szolgáltató Wisconsinban elbukta az ügyfelei 5%-át, mert körlevelet küldött, hogy ne töltsenek le illegális tartalmat.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. máj. 02. 00:34 | galéria | válasz | #21
"De milyen védelem az, ahola védő szedi be az összes pénzt, és akit véd, meg semmit nem kap" --> Ezeket hívják stricinek. Hoppá, nem is, "manager".
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. máj. 02. 00:32 | galéria | válasz | #20
Viccesen hangzik, de sokan a Gulágról hamarabb hazajöttek mint amennyit itt egy warezoló kaphat(na).
2006. máj. 02. 00:20 | válasz | #19
"ha valaki csak megkísérli a szerzői jogi törvény megsértését. Már egy ilyen esetben is bárki akár tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphatna, míg a visszaesőkre a kiszabható maximum húsz év börtön lenne"
mennyit lehet kapni nemierőszakért? félév-1év? ha jó ügyvédünk van ráfogják mentális problémákra és semennyit? Az senkit sem érdekel, hogy pl ilyen esetben az adott lány akár egy életen keresztül nem tudja feldolgozni.. Vagy ha vki lelövi a fél családját, az sem kap 20 évet.. Mert leszarják, nem oko kárt a nagyobb cégeknek. De az, ha letöltenek egy albumot, az vért kíván, az hatalmas bűn.. Lehet hogy csak egy db mp3, ami 2dollár értékü szerintük, szellemi értéke kb nulla, de az 20 év.. Menjenek a...

Az a legdúrvább, hogy elvileg akiket védenek, cska azok nem akarják hogy védjék őket.. Pénzt nem látnak belőle. Ezek a "hatóságok" saját maguknak szedik be a pénzt arra hivatkozva hogy az előadókat védik. De milyen védelem az, ahola védő szedi be az összes pénzt, és akit véd, meg semmit nem kap, úgy hogy az előadó "szellemi" termékét védi, amihez elvileg neki semmi köze... Ez már komolyan egy vicc...

"A zeneipar meg akarja szerezni minden illegális másolatokat letöltő fájlcserélő IP-címét és személyes adatait. Az új törvény ebben segíthet is"
ennyit arról hogy az internet szabad... Akkor majd levédem az IP címem, és dinamikus lesz. Nyomozzanak le. Lecsukhatnak bárkit, pénzt úgyse látnak belőle. egyet lecsuknak, jön 5 másik, exponenciálisan növekedik a számuk.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. máj. 02. 00:08 | galéria | válasz | #18
Ennél már a gyilkosságot is olcsóbban megússza az ember. Ezzel arra akarnak ösztönözni hogy warez helyett pénzért öljenek embert a júzerek, amit aztán elkölthetnek szoftverre? Ez a törvény akár gyilkosságra való felbújtásnak is felfogható. De hát mit is vár az ember olyan hülyéktől, akik bankban árulják a lőfegyvert (lásd: Kóla, puska, sültkrumpli)...
zsotee  
2006. máj. 01. 22:57 | válasz | #17
Ahogy minden szemét, ez is elér hozzánk!
De ezen nem is kell meglepődni, csak ezt az usa sz@rt nem kéne ennyire majmolni..
2006. máj. 01. 22:51 | válasz | #16
Ez tökjó... Remélem először azoknál néznek körbe akik a törvényt előterjesztették, majd azoknál akik elfogadják... :))))) Tuti hogy van náluk is vmi illegális mp3 vagy vmi, aztán mennek 10 évre a hűvösbe :)

Komolyan, annak örülök h MO-n nincs ilyen! :) Idáig mindig mindenki azt mondogatta: dejó Amerika meg minden, hát nem, jó Magyarországban élni :D

2006. máj. 01. 22:40 | válasz | #15
Rosszabbak mint Kína vagy Kuba.Hatalmat kapnak akkor mindenkinek megkell bolondulni?Régen komcsiktol féltek ennyire és hoztak durva anti demokratikus rendeleteket most megint kezdik csak most a pénz és a kormány akar diktálni.Szégyen amit müvelnek de nem kell sokat keresni europában is van már hasonlo ezt a franciák akarják bevezetni.Mindig tudtam "F" nem normálisak.
2006. máj. 01. 21:40 | galéria | válasz | #14
LoooooooooL
exxile  
2006. máj. 01. 21:28 | válasz | #13
ez egész egyszerűen már vicc... röhej az egész amcsi vezetés
Enkil  
2006. máj. 01. 21:17 | válasz | #12
elbírom képzelni hogy mondjuk a bush csemeték a 6 mega/s
nettel mi mindent húznak lefele a nettről :)
hamarabb megvan mint átmenni a legközelebbi boltba :)
első a kényelem
duke  
2006. máj. 01. 20:35 | válasz | #11
"akár tíz év börtön szerzői jogsértésért"

Ez meg mindig tul enyhe buntetes.A halalbuntetes mar elfogadhatobb lenne,de felo,hogy ez se hozna meg vart sikert.Mert ha kivegeznek valakit egy mp3 letolteseert,akkor abbol nem tanul,hiszen meghal.Sokkal hatasosabb lenne,ha nem magat a letoltot buntetnek,hanem a csaladtagjait.Ha mondjuk egy 10 eves kolyok letolt egy mp3 filet akkor masnap kivegeznek az annyat.A kovetkezo esetnel az apjat,es igy tovabb.Elobb utobb megtanulnak a kis gecik hogy nem toltogetunk csak ugy le zeneket.
echo  
2006. máj. 01. 20:27 | válasz | #10
Hehe, tényleg: Amerika a szabadság hazája
juhand  
2006. máj. 01. 20:26 | válasz | #9
Szép szabad ország.
A pénz beszél.
2006. máj. 01. 20:24 | válasz | #8
Most ezt ezek komolyan gondolták?! Lamar Smith-t inkább Lamer Smith-nek kéne hívni
Nemrég örültem a (CMCC-s hírnek), de ez most.. argh.
A Magyarországi "előadók" meg ilyen anti-letöltéses szilikonkarkötőket hordanak (volt a tv2-n már jó régen), nekik is jár egy

fawcet  
2006. máj. 01. 19:57 | válasz | #7
Szar alakok mind. Szerintem még a szomszédban kefélésért 10 évet adnának.
fawcet  
2006. máj. 01. 19:56 | válasz | #6
DjDano  
2006. máj. 01. 19:44 | válasz | #5
amerikában az emberölésért nem 10 év jár... hanem 20-30 vagy életfogytiglan, de a 10 év akkor is nagyon durva
totya4  
2006. máj. 01. 19:36 | válasz | #4
Az "ember" azért megy el képviselőnek hogy pénzt keressen, méghozzá sokat, és ezt persze kenőpénzből tudja megtenni. A lemezipar rájött, hogy egyszerűbb ha a pénzt egyből ezeknek a zsebébe tömi, mert egyszerűen hoznak egy törvényt hogy minden letöltő halálbüntetést kap és kész.
Más kérdés, hogy a képviselők mielőtt megválasztják őket kinyalják a választók seggét hogy rájuk szavazzanak megígérve mindent. Aztán a legfőbb fogalaltosságuk hogy meglopják az országot és hízlalják saját vagyonukat, persze így aztán nem okoz nehézséget egy-egy zenei albumot megvenni eredetiben - a választóktól kapott és lopott pénzből.

Mondjuk amerikában a demokrácia bush óta nem nagyon működik, ezért nincs min csodálkozni.

myke  
2006. máj. 01. 19:25 | válasz | #3
ez elvileg csak az USA-ban élő emberekre vonatkozik nem?
amúgy röhej,hogy ha ez életbe lép,akkor többet kaphatsz azért,mert megpróbálsz letölteni egy MP3-at,mintha megölnél egy embert
magus  
2006. máj. 01. 19:24 | galéria | válasz | #2
arra nem kepesek hogy egy fasiszta barbart eltakaritsanak az elnoki szekbol, de annak a hasznalojat, ami miatt ok kurva sok penzt szereznek az adoval es a hardverpiac nyeresegevel gyakorlatilag eletfogytiglant akarnak adni. eleg nehezen hiszem el
Enkil  
2006. máj. 01. 19:10 | válasz | #1
durva lesz ha ez a gyakorlatban is müködőképes lesz