Tovább növeli sebességét az Internet2
2006. április 27. 21:25, csütörtök
Az elsősorban egyetemeket és kutatási intézeteket kiszolgáló hálózat mögött álló csoportosulás ugrásszerűen növelné a kapacitást, és a jelenlegi 8 Gbps-ről egészen 100 Gbps-re növelné a sebességet.

Hirdetés

Az Internet2 konzorcium a hálózat frissítésével és partnere, a Qwest Communications lecserélésével szeretné elérni a drasztikus gyorsulást. Többek között erről tanácskoztak a szervezet tagjai tavaszi gyűlésükön, ahol az elérendő célokat is kitűzték: a jelenlegi - elméleti - 10 Gb-es sebesség helyett első lépésben 100 Gb-et, majd ennél is jóval többet irányoznak elő. A tervet az igények párhuzamos megnövekedésével indokolták.

Az elmúlt években folyamatosan beszámolhattunk a következő generációs hálózaton elért sebességrekordokról, ami a repülés hőskorára emlékeztetve fokozatosan javult, ahogy a világ több pontján igyekeztek túlszárnyalni a korábbi eredményeket. 2004 májusában még 4,23 Gb/s-ot értek el a szakemberek, míg idén februárban Japánban már 8,8 Gbps-es rekord született, amely igencsak megközelíti az elméleti 10 Gb-es határt. Többek között ezért is szeretné megújítani a hálózatot a 201 felsőoktatási intézményt tömörítő csoport, amit új technológiákkal és szolgáltatója lecserélésével.

Az Internet2 ugyanis jelenlegi a Qwest hálózatát használja megosztva, és a jelenlegi alkalmazások - pontosabban az óriási adathalmazok a kutatási és oktatási intézmények, illetve a megfigyelő állomások, műholdak, teleszkópok, stb. között - igencsak kikezdték ennek korlátait. A kezdeményezésben az eltérő színű (hullámhosszú) fény alkalmazását vetik fel, amely kezdetben 10, végül egészen 80 variációt eredményezne. Ez első lépésben 100 Gb-re növelné az elméleti áteresztő képességet, míg a végleges változat jó ideig elegendő kapacitást biztosítana.

Douglas Van Houweling, a konzorcium első embere elmondta, hogy már korábban felvették a kapcsolatot egy másik következő generációs hálózattal, amely a National LambdaRail nevet viseli, ám az egyesítésről szóló tárgyalások megakadtak. A tervezett változtatásokat azonban enélkül is végrehajtják, így az Internet2 mindenképpen jelentős mértékben gyorsul. Példaként említette a Mátrix mozifilm nagy felbontású változatát, amelynek továbbítása mindössze fél percet venne igénybe, míg egy átlagos otthoni kapcsolat esetében ez két napot jelentene.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kiwi2  
2006. máj. 01. 00:05 | válasz | #29
szuper az oldalatok!
további sok sikert:
gábor
2006. ápr. 29. 13:12 | válasz | #28
Nem ártana már szerkesztés funkció...
2006. ápr. 29. 13:12 | válasz | #27
A gigát helyet a 60 gigát akartam írni... :)
2006. ápr. 29. 13:11 | válasz | #26
A gigát még sose sikerült túllépni, mert az qrva soknak számít... Én is féltem amikor bekötöttem, de tényleg sok, átlag 20-30 gigát forgalmazok, ráadásul tullépés esetén is megy tovább a net csak 512/128-al. Ami jó, mert ezt úgyis ritkán fogom elérni ha fogom egyáltalán... Ha nem töltesz le csupa olyat amire nincs is szükséged akkor ez bőven elég mivel nem kell előre letöltened a dolgokat hanem elég amikor szükség van rá hisz qrva gyors.

Persze a T-Com 150 Gigabyte-ja jobb, de ott 2048 a max. sávszél 5000-el szemben és a feltöltésük is lassabb...
2006. ápr. 29. 10:08 | válasz | #25
az átlagember átlag netjére gondoltak.. nekem pl csak 512/128asom van...
Mardel  
2006. ápr. 28. 23:47 | galéria | válasz | #24
hehe 30 vagy 60 giga korlát? 1 ilyen HD film aztán integethetsz a gyorsnetednek a következő hónapban!
2006. ápr. 28. 22:56 | válasz | #23
"míg egy átlagos otthoni kapcsolat esetében ez két napot jelentene"

ez ERŐS túlzás. chello plus-on egy HD film kb. 1.5-2 óra, és nem nap!!! (chello plus: 5 mbit/sec)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. ápr. 28. 19:48 | galéria | válasz | #22
Hát itt nem az adsl technólógiai korlát miatt van kis feltöltési sebesség, hanem a szolgáltatók miatt... Elvileg 768 kbitet tud felfelé, ehhez képest max 384-et adnak.
2006. ápr. 28. 17:12 | válasz | #21
Az árazás nem csak a technológián múlik, hanem a szolgáltatókon, és az egyéb körülményeken is.

A jelenlegi sávszélességenél nem is a letöltéssel van baj, hanem a feltöltéssel. Egyre több dologhoz kellene (pl. játék, IP telefon, P2P). Ez viszotn sajnos technológiai korlát az ADSL-nél, úgyhogy meg kell várni a következő generációt.
Akuma  
2006. ápr. 28. 16:50 | galéria | válasz | #20
A sebességek állandó növelése helyett az árának az állandó csökkentésével kellene foglalkozniuk.. Pofátlanul sok pénzt elkérnek ezért a kiba netért, ami sokszor nem is működik! Ráadásul a kisebb sávszélűá net nem ér semmit, az 5 gigás adatforgalom korlátja miatt!! Nagy 0 az egész, persze jó drágán van ez is!
A jelenlegi 2500Kbites net nekem bőven elég, minden hozzáférhető ezzel a sebességgel.

Havi petabájt forgalom meg kell a fenének... eleinte el lehetne vele hülyülni, de semmi értelme!!
Nameg a tárhely is pénzbe kerül.

2006. ápr. 28. 16:36 | válasz | #19
áááá nem tudom miért kell hülyének nézni úgy az embert hogy a mondanivalója lényegét nem is érted... ez már gyökérség... említettem egy szóval is hogy kutatói netet akarok a szobámba? NEM! Én azt mondtam kell 10 év mire egy CIVILnek ehhez közeli sebességű nete legyen...
Mipi  
2006. ápr. 28. 15:43 | válasz | #18
Jó jó nagy sebesség meg minden. De ennek az a hátránya hogy hozzászokunk az ilyen gyors minden a nagy sebességhez. Mint pl a víz, gáz villanyhoz is már hozzászoktunk és ha már az egyik nincs akkor már meg akarunk halni. Na ebből meg az lessz ha már nem fog menni a net vagy lassú lessz akkor már a világ fog összedőlni.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. ápr. 28. 14:16 | galéria | válasz | #17
Az 10gbit is sok lenne, mert nincs olyan otthoni gép, ami ami ekkora sávszélességen tudna kommunikálni, tárolni adatokat, sőt 1gbit is sok.
2006. ápr. 28. 13:20 | válasz | #16
Nem tudnál vele mit kezdeni, mert a vincsid nem tud olyan gyorsan menteni...
2006. ápr. 28. 13:19 | válasz | #15
Pedig pont erre megy ki a "játék". Értelem nélküli, relámok alapján vásároló, 90-es számokon szavazó és játszó, ellenőrizhető, befolyásolható zombikká szertnék átalakítani a társadalmat.
A legnagyobb baj ezzel az, hogy jó úton haladnak ezen cél felé...
2006. ápr. 28. 13:18 | válasz | #14
Engem ez az egész kb hidegen hagy. Majd akkor érdekel, ha mezei homeuser-ként egyszer lehetőségem lesz arra a 10Gbps-re. Kb gratulálok a fejlesztőknek, hogy sikerült ezt elérniük, meg minden, csak így annyira nagyon meg nem érdekel.
2006. ápr. 28. 11:43 | válasz | #13
Tudjátok a baj ezzel az egésszel hogy a minél gyorsabb net egyre hatékonyabb tömegszórakoztatást, tömegkultúrát és egyre nagyobb befolyású médiahatalmat hoz. ( A kontroll növekedéséről nem is beszélve) Észre se vesszük és a saját gépünk elé fog láncolni a net.( Már most is ez van, de a sebesség növelése drasztikusan rontja a dolgot...)

Hallottátok már a reklámszlogent? "-Ismerje meg a világot! Vegyen ön is szélessávú internetet!-"

Minél gyorsabb a net, annál valósághűbb.

Az a baj ezzel hogy a világ nem egyenlő internettel.

Szóval nagyon kell vigyázni ha nem akarunk média-vezérelt üres testekké válni, ahelyett hogy emberként élnénk valódi életünket, odakint a valóságban.
shabba  
2006. ápr. 28. 11:14 | válasz | #12
Semmivel nem rosszabb az európai, köztük a magyar kutatói hálózat színvonala, nem kell ezért Soulba menned vagy 10 évet várnod. A GEANT2 gerinc paraméterei hasonlók, sőt szerintem fejlettebb és a jővőbeli fejlesztési pespektívák hasonlóan előremutatók. De a hazai Hungarnet is ott van a GEANT országok élvonalában.

Mivel ez egy kutatói hálózat ezért ilyen az otthonodba nem fog kapcsolódni, arra ott vannak a kereskedelmi szolgáltatók hálózati, amik mellesleg sokkal nagyobb kapacitásúak. Elvégre ezek a kutató hálózatok is a kereskedelmi szolgáltatók hálózatán van kialakíva, jellemzően tűlük bérlik a kapacitást vagy a sötét szálat.
2006. ápr. 28. 09:44 | válasz | #11
Nyehehe, azért gáz, hogy pont egy film illegális átmásolásával demonstrálják a sebességet...
2006. ápr. 28. 09:30 | válasz | #10
hát én majd ennek a hírnek akkor kezdek örülni ha a szombámba is hasonló tempóval jön az infó....

de ez sztem 10 éven belül Mo-n nem fog bekövetkezni. Söulban esetleg de semmiképp sem itthon.
2006. ápr. 28. 08:56 | válasz | #9
Jah... UPC-nél ha valami elszáll, akkor se net se TV se telcsi. Bár augusztus óta, mióta chellózom, összevissza egyszer volt ilyen leállás (de akkor egész délelőtt süket volt minden)

10 Gb-es sebesség helyett első lépésben 100 Gb-et, majd ennél is jóval többet irányoznak elő
Én szerény vagyok, megelégszem azzal a 10 gbit-el is :)
JL666  
2006. ápr. 28. 08:18 | válasz | #8
Amiatt ne aggódj, ha vmelyik szerver feladja, se net, se tévé, se telefon meglesz, mert ez már megvan majdnem százéve. Már csak azért is, mert ezek majdnem mindegyike villannyal megy... Ahhoz képest ez egy biztonságos üzem. Nálunk kb. 1 évben van egy.
mousee  
2006. ápr. 28. 07:07 | galéria | válasz | #7
ja tényleg jó lenne, ha így lenne már... csak ennek egy hátránya van...ha valamelyik nagyobb szerver feladja valamiért, akkor se net, se tévé, se telefon... UPC-éknél így szokott lenni...tapasztalat :P
nenad  
2006. ápr. 28. 06:12 | galéria | válasz | #6
internet TVnek nem sok koze van az egyetemi halozatokhoz...
2006. ápr. 28. 05:42 | válasz | #5
És ez mikor jut el hozzánk, emberekhez?
JTBM  
2006. ápr. 28. 00:12 | válasz | #4
Szerintem az Internet TV miatt hajtják a sávszélességet.

Óriási üzlet lesz, ha a nappaliban hagyományos TV helyett Internet TV lesz, annak minden előnyével (interaktivítás).

A mai kábel TV díjak pedig az internet szolgáltatók zsebében landolnak, legalábbis ez jár az eszükben ;-)))

A telefont is le lehet váltani IP telefonnal, valamint lehet majd gyártani IP videophone-t. Mindez óriási pénz hoz majd a IT, elektronikai és telekom cégek konyhájára.
2006. ápr. 27. 23:38 | válasz | #3
vagy HD-DVD...
2006. ápr. 27. 23:16 | galéria | válasz | #2
Komolyan mondom megyek én is valami fiztősre azt kibukok ugyis fél év után de legalább volt fél évig hudefasza netem :D
Enkil  
2006. ápr. 27. 23:04 | válasz | #1
nem árt ha majd 25 gigás blue-ray filmeket akarok majd töltögetni