Jönnek a gondolatokkal irányítható játékok
2006. április 26. 20:15, szerda
Elérhető közelségbe került a számítógépes játékok gondolatok útján történő irányítása, miután két amerikai vállalat is bejelentette, hogy ilyen készülékeken dolgoznak és ezek az eszközök száz dollárnál olcsóbbak lesznek.

Hirdetés

A szakemberek már évtizedek óta tudják mérni az agy elektromos hullámait, és ezek alapján képesek meghatározni, hogy egy adott személy milyen állapotban van. Ezekkel a mérő­mű­sze­rek­kel csupán egyetlen probléma van: több száz ezer euróba kerülnek, vagyis egy átlagos felhasználó számára megfizethetetlenek. Ezen próbál meg segíteni két amerikai vállalat, a CyberLearning és a NeuroSky. A két cég hamarosan piacra dobja az általuk kifejlesztett forradalmian új termékeket. Ezt támasztja alá, hogy az egyik vállalat találmányát már tesztelik több egészségügyi intézményben is.

A berendezések csupán néhány száz dollárba kerülnek majd, és ezzel az átlagos felhasználók számára is elérhetővé válnak. Emellett ezek az eszközök egyszerűségükkel, könnyű kezelhetőségükkel is ki fognak tűnni. A kutatók elsősorban a fejre kerülő szenzorok számát szeretnék csökkenteni úgy, hogy a neurosisakok viselése ne legyen kényelmetlen.

Mint arról korábban beszámoltunk, a CyberLearning 584 dollárért kínálja elsősorban beteg gyermekeknek szánt sisakját. A számítógépekre kötött sisakhoz jár egy különleges játék is, ami egyaránt futtatható PlayStationön vagy Xboxon, és ami rádiótechnika segítségével ellenőrzi a betegek reakcióit. EEG elvégzésére a készülék ugyan nem képes, de azt meg tudja mondani, hogy az illető erősen koncentrál-e valamire. Kérdés, hogy a berendezés mennyire lesz alkalmas egészséges embereknél a játékok gondolatokkal történő irányítására.

Igazán újdonságnak számít viszont a NeuroSky által kifejezetten számítógépes játékokhoz, egészséges emberek számára kifejlesztett speciális fejpánt, amelynek ára csupán 100 dollár lesz. A cég szerint azonban nemcsak a PC-s vagy a konzolos programoknál jelenthet majd nagy segítséget a homloköv, hanem például autóvezetés közben is képes lesz megállapítani, hogy a viselője még teljesen uralja-e járművet. A NeuroSky termékének jelenleg csupán egyetlen hátárnya van, ez pedig a kiforratlansága. Alig másfél éve készültek csak el az első példányok, és a kutatóknak még számos tesztet el kell végezniük. Azonban a szakemberek biztosak abban, hogy néhány éven belül már bármelyik bolt polcain találkozhatunk ezekkel a készülékekkel.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jún. 21. 19:21 | galéria | válasz | #45
Szerintem egy gép vagy akármilyen készülék soha nem lesz képes kitalálni egy ember gondolatait, a hírből is látszik, hogy csak az agy állapotát képesek érzékelni, azt, hogy konkrétan mire gondol, nem.
heni11  
2006. jún. 21. 17:13 | galéria | válasz | #44
igazad van én is
zachi  
2006. jún. 19. 12:04 | galéria | válasz | #43
na végre ha majd lehet kapni az lesz az elsö hogy megveszem
2006. máj. 10. 17:04 | válasz | #42
most nem azért de ez tök jó dolog lesz
Persze meg kellene szabni a határt
2006. máj. 03. 11:14 | válasz | #41
Nos én sem bánnám ha először a kesztyűs-szemüveges-érzékelős módszer terjedne el és ezáltal élesben kerülne tesztelésre. Mert ha belegondolok milyen érdekes lehet hogy az ember fizikailag is elfárad egy jó kis fps-taktika-harc után és a testével is szinte érzi amit csinál. Pfú, szerintem az lehet az igazi!
A szimulátotokról nem is beszélva!
Mellesleg ehhez a gondolatos irányításhoz már ultra-hiper szinten meg sem kell mozdulnod, most legalább a kezünkel püföljük a billennyűt meg rángatjuk az egeret.
Hirtelen egy nagy potrohos, pocakos fehérbőrű izzat, büdös dagi gyerek jut eszembe egy félhomályos koszos szobában, a fején egy furcsa szerkezet és bámúl egy nagy képernyőt, és nem hall és nem lát már semmit a való világból.
:-( Kiábrándító!
2006. máj. 02. 21:59 | válasz | #40
Valahogy átugrották az időt a srácok mert még a kesztyűs-szemüveges -érzékelős módszer sem terjedt el! Abban jobban hiszek.Ráadásul még "egészséges" is. Ott legalább kalimpálhatsz egy kicsit, mintha tényleg tennél is valamit azért hogy valakit kicsinálj :) Gondolatban már elég uncsi lehet.És ha elalszom közben? :)
2006. ápr. 28. 21:39 | galéria | válasz | #39
nekem ebből csak a billentyűvilágítás kéne:P

az emberek majd felveszik ezt a sisakot és beszopnak egy vírust OMG... a suliból való lógás teljesen új korszaka fog beköszönteni:D
FecaA  
2006. ápr. 28. 21:18 | válasz | #38
Pont ilyen volt az egyik emberkénél LAN partyn... Véletlenül nem Dunaújvárosi vagy?
2006. ápr. 28. 17:29 | válasz | #37
"Ha ez egyszerűen megoldható lenne, akkor a vadászpilótáknál már alkalmaznák. Szerintem lehet valami probléma a módszerrel."

Már vagy 10 éve kísérleteznek vele. De egy ilyen technológiát nem könnyű bevezetni, nagyon sok tesztelés kell.
2006. ápr. 28. 14:22 | válasz | #36
hát nemtom én játék közben elég sok mindenre szoktam még gondolni,elég izgi dolgokat művelne a gém:D
2006. ápr. 28. 14:08 | válasz | #35
Ha ez egyszerűen megoldható lenne, akkor a vadászpilótáknál már alkalmaznák. Szerintem lehet valami probléma a módszerrel.

Egyfelől nagyon örülök, hogy a cikket olvashattam, másfelől viszont van némi hiányérzetem: semmit sem tudtunk meg az agyhullámok frekvenciájáról, feszültségszintjeiről... Vagy csak a fejbőr rángatódzásait érzékeli a sisak? Szóval ez így egy picit messze van még a tudománytól

No jó, persze ha működőképes a dolog, akkor nem verik nagydobra a működési elvét... De ha nagytömegben piacra dobják, akkor úgysem lehet nagyon eltitkolni.. szóval kíváncsian várom
2006. ápr. 28. 08:42 | válasz | #34
Hogy miért adna ki bárki 15 ruppót egy billentyűzetért??? Talán mert az egyszerűségnél többre tarom, funkcionalitást, és a sokrétű vezérelhetőséget Logitech G15
2006. ápr. 28. 07:27 | válasz | #33
gibson meg forog a sírjában - pedig meg se halt a szerencsétlen 8)
Dodo55  
2006. ápr. 28. 00:03 | galéria | válasz | #32
Jaja, nekem egy Logitech MX518-as egerem van, és szerintem megérte azt a 12000 forintot.
fawcet  
2006. ápr. 27. 23:39 | válasz | #31
Egérre nem hülyeség ennyit költeni, mert jobb stabilabb és hosszabb távon kénylemes. És magadat szánd hogy nem volt kezedben ilyen darab. Mert addig nemis vettem míg ki nem próbáltam.
2006. ápr. 27. 23:15 | galéria | válasz | #30
Sajnos ezt nem játék céloka kéne először kifejlszteni(de sajna ebben van a pénz), hanem a mozgássérült emberkenek jelethetne igen nagy segítséget egy ilyen holmi.
2006. ápr. 27. 22:11 | válasz | #29
Igy van, erre gondoltam énis. Szinte már aimbot lenne :) Bár szerintem valami reflex azert oda is kene. De szerintem hülyeség az egész
2006. ápr. 27. 20:31 | galéria | válasz | #28
várom már a brutálélethű virtuálisvalóságot o.O
mondjuk repkedni lehetne meg mátrixszerűen átélni az akrobatikus harcokat :D
vagy MMORPG... az ilyesmi skilleket fokozatosan tanulnánk meg ^^

2006. ápr. 27. 17:57 | galéria | válasz | #27
Ha jól értem a cikket, akkor:
Ez egy agyhullám-érzékelő;
Szerintem semmit nem tud visszajelezni.
Csak érzékeli mire gondolsz, aszerint irányítja a gépet.
Ez valami olyasmi lehet mint ha gondolatal vezérelnéd az egeret és a billentyűzetet.
Az tény hogy szerintem is fárasztó lehet, a korhatárban nem vok biztos mert végüis több belelés csak akkor lehetne ha az érzékelő is jelezne az agynak.
Mondjuk szentem totál baromság mert azzal pl az FPS értelmét vasztené, az agy ponotsabb bármilyen aim-nál.
Meg amúgy is...jó ez így ahogy van.

2006. ápr. 27. 17:03 | válasz | #26
mé, van hatása?
2006. ápr. 27. 15:10 | válasz | #25
talán a sisakra lehet, kéne kor6ár... mint a cigire...
2006. ápr. 27. 14:45 | válasz | #24
2010--vadászrepülö szimulácios játék----mármár annyira jo minöségü és kiforrott az eszköz hogy szinte egyéválsz a géppel, midnen gondolatodat végrehajtja, szabadon szeled az eget amerre csak gondolod, mellé a düpörgö zene, ellenség bármikor felbukkanhat, adrenalin a maxon, szeled át a felhöket, hirtelen a semmiböl megjelenik 2 ellenséges zéro, üldözöbe vesznek, egy századmásodperc és átfut az agyadon a taktika, a gép orra keresztbe felhuzodik, a manöver mint egy profin kitolgozott légigyakorlat maximálisan kivitelezve, az egyik zéro nem tud követni a másik egy ideig de egy másik trükköd után az is lemarad, egy izzadság cseppet érzel a tarkodon, üldözöbe veszed "Lö Lö Lö!!" gondolod, körmeid mélyen belevágnak a tenyeresbe mikor összeszoritod, francba észrevett, megprobál lelépni, utánairamodsz, szinte nekigörnyedsz a képernyönek, "pusztitani pusztitani!!" ujra irányitásod alá vetted a csatát, elötted repül tiszta célpont, "enyém vagy meghalsz meghalsz!"
---Szia fiam, mien volt ma a suli?
durr placcs reccs "áááá" kreccs tumpf paff "JÁÁÁJ!", hörgés....

biztos hogy jo ötlet ez?

2006. ápr. 27. 14:31 | válasz | #23
Hát akinek annyi esze van hogy 15k-ért vesz egy szaros billentyűzetet azt csak sajnálni tudom :) Nekem tökéletesen megfelel az 1500ft-os Silver Line billentyűm az FPS-nél is...
szurka  
2006. ápr. 27. 13:30 | válasz | #22
ez egy erőltetett marhaság
2006. ápr. 27. 13:02 | válasz | #21
FPS-t jol lehet majd ilyennel játszani :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. ápr. 27. 12:23 | galéria | válasz | #20
LOL hát akkor miért vettél 15ezerért billentyűzetet? van 2ezerért is.
FtranX  
2006. ápr. 27. 11:18 | galéria | válasz | #19
Na ezek hasznos cuccok lesznek, ha kijönnek és valamennyire kiforrnak. pl. hogy el lehet majd felejteni az egeret.
BandiG  
2006. ápr. 27. 10:58 | válasz | #18
Az ilyen hírek azok, amik általában csendben eltűnnek a sűlyesztőben...
2006. ápr. 27. 10:40 | válasz | #17
Nekem nem tetszik az ötlet. Jó persze egy csomó dolog gyorsabb lenne, DE nem gyorsult már fel így is eléggé a világ? Az átlag ember már már alig tudja felfogni azt a rengeteg infót, ami éri őt naponta. Aztán csodálkozunk, hogy ennyi az idegbetegek és depressziósok száma, meg hogy a gyerekek már írni, meg beszélni sem tudnak, hanem csak hadarnak és dadognak.... nem lesz ennek jó vége. (pedig magam is infós vagyok)
xk  
2006. ápr. 27. 09:40 | válasz | #16
Én eddig úgy hallottam, hogy ezeket művégtagok vezérléséhez fejlesztik, nem pedig játékvezérlőnek...
2006. ápr. 27. 09:30 | válasz | #15
ötletnek nem rossz de keményen meg kell tanulni az irányítását..
és beszélgetni sem nagyon fogsz tudni közben az első használatok során, hiszen akkor még azzal leszel elfoglalva hogy arra menjen amerre te akarsz...
persze várom már azt amikor billentyűzet sem kell mert csak rágondolsz a szóra és írod is lefelé...
2006. ápr. 27. 09:04 | válasz | #14
Ez jó, a következő lépés a Johnny Mnemonic-ban látható megoldás, meg a Mátrixos fejcsatlakozó.
2006. ápr. 27. 08:59 | válasz | #13
Az lesz a tuti, amikor lesz visszacsatolás azt amikor lefagy a windows, akkor hülyére sokkolja a usert... lehet majd kiabálni hogy "anya, rántsd ki a pistiből a kábelt, már füstöl!" :)
2006. ápr. 27. 08:32 | válasz | #12
LOL!!!
Most vettem 15ezer HUFért egy Logitech G15 Billentyűzetet, h nem sokára kidobhassam!!! És helyette ilyen hülye sityakot pakolhassak a fejemre!!! De így legalább már messziről is felismerehtőek lesznek a Monitor fejüek :)

fawcet  
2006. ápr. 27. 06:58 | válasz | #11
Hah a cod2n ilyen cumóval mindenki csiternek nézi mert fejjel biztosabb a célzás mint az egérrel. :)
exxile  
2006. ápr. 27. 03:14 | válasz | #10
egyertelmu hogy ez a jovo, de meg sokat kell ahhoz aludni hogy ez kiforrott technologia legyen. en igazabol az agy/gep interfesz megjeleneset varom nagyon, amivel valoban gondolati uton lehet majd iranyitani a gemeket. de szerintem addigra mar nagyon oreg leszek... :(
2006. ápr. 27. 00:50 | galéria | válasz | #9
sylas  
2006. ápr. 27. 00:43 | válasz | #8
csak nehogy fordítva működjön - játék írányít téged :D
Cat  
2006. ápr. 26. 23:01 | galéria | válasz | #7
ez csak annyiról szol, hogyha nagyon erősen koncentrálsz valamire (pl. hogy balra) akkor ez azt érzékeli. Szerintem ilyenektől egy idő után majd fejfájást lehet kapni :)
exatly  
2006. ápr. 26. 22:27 | válasz | #6
Szerintem még nem megy fordítva, mert az aktivitást figyelhetik vele, viszont az irányításhoz meg kellene fejteni, hogy milyen jelek mennek az agyadban ha egy reklámot felfogsz, de ott még nem tartanak tán.Így csak elroncsolni lehetne 1-1 területet.
2006. ápr. 26. 21:23 | válasz | #5
és majd érzed, azt is hogy fááááj! :-)P Szívás lesz!

Kár, hogy nem tudok regényt írni mert elkezdett körvonalazódni a fejemben egy gondolat, történet... Az ilyen cégek ezzel a fejpántal lassan uralmuk alá vonják az ezt használókat... csak ne adjak senkinek ötletet! Tucatfilmet lehetne belőle csinálni. Persze hasonló volt a Batman 3-ban is... ;-)

2006. ápr. 26. 21:20 | galéria | válasz | #4
Ööö..nem csak egyirányú ez a fejpánt?
Én úgy tom hogy csak irányítanak vele.
agy-->eza netomi-->gép dordítva nem megy nem?
2006. ápr. 26. 20:57 | válasz | #3
visszacsatolással lesz kiráyl
2006. ápr. 26. 20:49 | válasz | #2
és csodálkoznak ha a gyerek agresszív lesz... GTAsa ba elképzelem, hogy a tizenéves kis takony dugja a csajt és jó lesz neki... gg komcsik gg
W B  
2006. ápr. 26. 20:47 | galéria | válasz | #1
Na, nem tudom mitt szoltok, de nekem az ötlet nem teszik. Nem sorolom fel mért.