Elérhetetlen marad a négychipes SLI?
2006. április 25. 09:49, kedd
Talán nem túlzottan meglepő, hogy dacára a hangzatos bejelentéseknek és a magabiztos nyilatkozatoknak, a négyprocesszoros SLI felállások egyelőre távolinak és legalább ennyire feleslegesnek tűnnek.

Hirdetés

A korábban beígért és a közeljövőben várható rendszerekről készített rövid összeállítást az X-bit Labs, megállapítva, hogy jelenleg mindössze egyetlen cég szállít ilyen asztali megoldást. A brutális összeállítások egyelőre feleslegesnek tűnnek, pláne, hogy a nyilatkozatokban már nem is a minden korábbinál nagyobb teljesítményt, hanem a minőséget igyekeznek kihangsúlyozni. A kétchipes grafikus kártyákra épülő megoldások többsége csak a következő hónapokban érkezik.

Csak a gyors körültekintést követően derült ki, hogy egyetlen észak-amerikai cég, a Falcon Northwest szállít ilyen asztali megoldásokat, a többiek egyelőre késnek saját változatukkal. Nem mintha túlzottan nagy igény mutatkozna a piacon: sokak szemében a hagyományos kétprocesszoros SLI is túlzásnak tűnik, főleg ára és a fogyasztás miatt. Érdekes módon a négychipes változatnál már nem is a brutális teljesítmény, hanem a 32x-es antialiasing, illetve az óriási, 2560x1600-as felbontás kap kiemelt szerepet, amely a legtöbb felhasználó számára valóban teljességgel felesleges.


Quad SLI működés közben

Amint arról beszámoltunk, a Dell az Nvidiával közösen már januárban bejelentette saját megoldását, amely a túlhúzott órajelű ikermagos processzorral igyekszik kiegészíteni a grafikus szörnyeteg igényeit. Akkor még két GeForce 7800 GTX grafikus chipet tartalmazó 1 GB-os kártya alkalmazásáról volt szó, ez most nagy valószínűséggel módosul, és inkább a vadonatúj GeForce 7900 GX2-őt használják fel, hiszen az eredeti sorozat máris kifutóban van. Az Alienware szintén jelezte, hogy meglepetéssel készül, ám ezek a rendszerek legkorábban májusban mutatkozhatnak be a nagyközönség előtt.

Az Nvidia még ennyit sem volt hajlandó elárulni a részletekről. Többen a hét közepén várják a vállalat új SLI megoldását, a GX2-őt, ám a vállalat egyelőre mélyen hallgat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 30. 12:33 | válasz | #27
de rühellem, amikor egy cikkiro megmondja, hogy mit gondolok.
nem, nem elég a 2560x1600 és a 32x antialiasing.
igen, igen gáz, hogy nincs fizikai processzor a gépemben.
igen, nagyon gáz, hogy még kapni sem lehet AI chippet.

Próbálj már 30 millió buborékot kirakni egy hullámzó vizfelszin alatt, hogy a látvány megközelitse az igazit...

ha nem kéne a fejlesztés, akkor még mindig doom2-t játszanánk 2x4M rammal 320x200-ban, ami tök jó volt, de "f yr f face off", azért a CS:S 2048x1024 akadozás nélkül mégis csak userigény nem? És akkor még a szél egyetlen szaros levelet sem fújt le a fáról, nincs homokvihar a dust2-n, és a viz még mindig úgy fröcsög, mint a tomb raider 1-ben :))))

vax  
2006. ápr. 27. 23:04 | válasz | #26
több mint egy milliáért azért nem piskóta ez a cuccos.
2006. ápr. 27. 13:38 | válasz | #25
Én azt unnám nagyon, ha nem kéne cserélni.
Egyébként, ha belegondolsz, hogy 10 éve milyen technológiák voltak, és mi van ma, akkor láthatod, hogy teljesen reménytelen, amit kérsz.
fawcet  
2006. ápr. 27. 11:20 | válasz | #24
Inkább legyen már olyan kari ami 1 évtizedig nem kéne lecserélni. Uncsi hogy mindig csere van.
arty  
2006. ápr. 26. 20:09 | galéria | válasz | #23
már várom a 8 és a 256 kártyás SLI rendszereket! talán azokból majd veszek!

nekem a maximális teljesitmény kell ;)
2006. ápr. 26. 09:19 | válasz | #22
én ezt nagyon jól tudom csak kis példa volt hogy mire lehet értelmesen használni, mivel játkra ez már túl sok...
2006. ápr. 26. 08:36 | galéria | válasz | #21
De mi nem?
2006. ápr. 25. 23:21 | válasz | #20
fél év alatt elavul ez is...
Mice  
2006. ápr. 25. 23:02 | válasz | #19
valaki postoljon pls ilyen magas képet
engem érdekelne
CSOCSO  
2006. ápr. 25. 21:38 | galéria | válasz | #18
nekem kifolyik a szemem 23xaa es 2560x1600 felbontas alatt.. szal FUCK!
2006. ápr. 25. 20:39 | galéria | válasz | #17
Például ez való oda: LINK
2006. ápr. 25. 20:32 | galéria | válasz | #16
Graf munkára vannak direkt erre hegyezett vga karik. Meg ott már inkább opteronok/itaniumok vannak a gépben. Azon a szinten már nem tétel egyik sem.
2006. ápr. 25. 19:22 | válasz | #15
valamint 3D-s grafikák gyors renderelésére... mondjuk egy efféle szörnyeteg mert ez már az, jelentősen meg tudja gyorsítani a renderelési időt pláne extrém /24X és felette/ élsimítás mellett. Aki valaha renderelt képet az tudja mire gondolok. mert ugye látványban sokat számít ha pl nem 800x600-32-6x hanem 1920-1080-32-32x lássuk be ez utóbbi már erősen pixelmentes...
FecaA  
2006. ápr. 25. 19:10 | válasz | #14
Egy valamire jó ez!

10k fölötti pontra mark 06-ban...
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. ápr. 25. 18:25 | galéria | válasz | #13
felesleges pénzkidobás az egész :)))))))
2006. ápr. 25. 18:23 | galéria | válasz | #12
Az autós analógiára:

Hiába teheted meg, hogy veszel egy kibaszott gyors Maserati-t, ha annak a valódi értékét - értsd: a kibaszott nagy sebességét - csak egy zárt útszakaszon, versenypályán tudod / tudnád élvezni.
Hiába van egy rohadt drága SLI/Quad-SLI konfigod, hozzá a szükséges körítéssel, ha annak teljesítményét jó esetben egy vagy 2 szar játék használja ki!

Netezésre, zenehallgatásra nem igazán kell 2560*1600 - filmnézésre pláne nem... főképp Mo-n, HDTV műsorszórás hiányában [a kísérleti adások nem mérvadóak - széles publikus nincs]
2006. ápr. 25. 18:18 | galéria | válasz | #11
Jó meglátás!
2006. ápr. 25. 17:35 | válasz | #10
Ez pontosan olyan mint az autó vásárlás!Tudni kell hogy ki mire használja!
dez  
2006. ápr. 25. 16:22 | válasz | #9
Egyébként ha korábban (összességében) sokaknak volt pénze megvenni a 180-200e-es 19"-eseket, akkor vélhetően ugyanannyian meg tudják venni ma az 1600x1000-1200 körüli 20"-eseket.

Mondjuk a 2560x1600 32x-es AA-val már tényleg túlzás. De ezek ugye a korábbi játékokkal értendők. De pl. egy F.E.A.R. is olyan jól fut ezen?

Különben is, addig úgysem nyugszanak, amíg be nem hajtják az emberiséget a virtuális valóságba. :P

dez  
2006. ápr. 25. 15:59 | válasz | #8
A piacot nem azok jelentik, akiknek nincs pénze valamire (néha a többség, néha egy kisebbség, pl. tévéja majd' mindenkinek van, stb.), hanem akiknek van. :) Az első időkben mindig csak a legtehetősebbek engedhetik meg maguknak az új technológiákat. De legalább biztosítják a további fejlesztéseket, aminek végső soron az olcsóbbá válás a végeredménye. Néha mondjuk a minőség rovására is megy ez valamennyire, néha meg nem. Az LCD esetén pl. nem, mert egyre jobbaknak kell lenniük. (Bár mint tudjuk, két kategória van, egyikbe a közepes tulajdonságokat hordozó TN tartozik, a másikba az S-PVA, S-IPS. De mindegyik egyre jobb, mégis egyre olcsóbb.) Tehát idővel lesz megfizethető árú HD-s tévé (LCD, plazma, és újabb tech.-ek), ill. nagyfelbontású LCD monitor.
dez  
2006. ápr. 25. 15:49 | válasz | #7
A PCI-E-s kártyák általában olcsóbbak, mint az AGP-sek. (Még akkor is, ha nem kell rá híd-chip.)
Ez nem jelent plusz alkatrészt a kártyán, így nem is drágítja. Kifejleszteni meg csak egyszer kellett (és nem volt különösebben drága), így egyébként sem drágítja a kártyákat.
A Ferrari, Lamborgini autók a számtechben pl. az Alienware gépeire hasonlítanak.
2006. ápr. 25. 15:00 | válasz | #6
Mármint 40"-es?
Ilyenre gondoltál pl: Samsung SyncMaster 403T.
953.970 Ft(br. 1.144.764 Ft)

10 emberből 9 vesz holnap belőle egyet. Jövőre még kettőt hozzá, hogy három monitorral nyomhassa.

Azt hiszem nekem a következő években bőven elégséges lesz a 19-es TFT-ém és a DVD minőség, különösen, hogy a többség ezt sem engedheti meg magának.
szombi  
2006. ápr. 25. 14:43 | válasz | #5
Nézd!
Én sem ellenzem, hogy ilyen szörnyetegeket fejlesszenek ki, valószínűleg a milliomos gammerek
mellett a gyógyászatban is szerepet fog kapni a biológiai folyamatok modellezésében,
és egyéb kutatási projekteknek is biztosíthat megfelelő hátteret.

Számomra az az elszomorító, hogy az ilyen csúcsvalamik állandó kifejlesztése
az ,,egységsugarú'' eszközök árcsökkentésének rovására történik.
Gondoljunk bele: úgy fejlesztik ki/gyártják le a PCI-E kártyákat, hogy képesek legyenek
SLI-ben is dolgozni, holott a 95%-nak biztosan nem lesz szüksége rá.
De ezt nekik is ugyanúgy meg kell fizetniük, ha nem a kihalófélben lévő AGP-t akarnak.
És ne feledjük el azt sem, hogy az informatikában nincsen Forma-1, ezért ne hasonlítsd a kocsikhoz!
USam  
2006. ápr. 25. 13:38 | válasz | #4
"Érdekes módon a négychipes változatnál már nem is a brutális teljesítmény, hanem a 32x-es antialiasing, illetve az óriási, 2560x1600-as felbontás kap kiemelt szerepet, amely a legtöbb felhasználó számára valóban teljességgel felesleges."

Igen, ez valóban nem a "legtöbb felhasználónak" készült, de ha mindenhez ilyen felvogással közelítenénk, akkor nem lennének Lamborgini vagy Ferrari autók...
2006. ápr. 25. 13:01 | galéria | válasz | #3
Na ezen a gépen már nem akadna nagyon semmi :)
2006. ápr. 25. 12:15 | galéria | válasz | #2
Márminthogy 1920*1080.
2006. ápr. 25. 11:44 | galéria | válasz | #1
Lassan át kell térni az 1900*1080-as felbontásokra, mert az 1360*768 lassan kevésnek tűnik nekem is. Mostmár megfelelő méretű LCD-ket is lehet kapni, pl. a SONY-nak már van ilyen LCD TV-je a paicon, ami valóban tudja natívban ezt a felbontást. Nos ahhoz pedig már elkel a nagy sebesség és a képméret miatt az AA (mivel a pixelméret is nagyobb így). Egy 40"-es 1900*1080-as nagyfebontású LCD panel a következő években elégségesnek tűnhet (főleg mivel ez a hivatalos HD szabvány jelenlegi teteje).