Érkezik a szét­da­ra­bo­ló­dott üstö­kös
2006. április 25. 20:39, kedd
Májusban egy égi tűzijáték gazdagíthatja a csillagászatot kedvelők programját, a szétdarabolódó 73P jelű üstökös.

A felfedezőiről Schwassmann-Wachmann üstökösnek elnevezett 73P több mint 30 darabban húz el bolygónk mellett május 12. és 14. között. Több mint 20 éve, 1983 óta nem haladt el ennél kisebb távolságban üstökös a Föld mellett, azonban ezzel együtt sem jelent semmilyen veszélyt bolygónkra, mivel a hozzánk legközelebb eső darabok is a Föld-Hold távolság hússzorosán szelik át az égboltot.

Az esemény elsősorban a profi csillagászoknak kedvez, akik világszerte készülnek az észlelésre. Nem kizárólag a látványra, sokkal inkább a szétesés közben kiszabaduló anyagokra fognak összpontosítani. Reményeik szerint jobban megismerhetik az üstökösök belsejét, melynek összetevői még a Naprendszer kezdeti összetételét tükrözik vissza. Az objektum abba is betekintést nyújthat, hogyan darabolódik fel egy üstökös. Mind a Hubble, mind a Spitzer űrtávcsövek az objektum felé fordítják lencséiket, csatlakozva több tucat földi társukhoz. Optimális esetben a legfényesebb üstökösdarabok binokulárral vagy ha halványan is, de akár szabad szemmel is észlelhetők lesznek.


Egy 1995. december 27-én készült felvétel. Az elnyúlt nukleusz, valamint a csóva szokatlan formája mutatja, hogy valami történt az üstökössel

A 73P 1995-ben ismeretlen okból öt darabra tört, amit akár a gravitációs erők számlájára is írhatnánk, mint a híres Shoemaker-Levy 9 esetében, melynek a Jupiterrel való találkozás jelentette a véget. A 73P azonban 5,4 éves pályán halad a Nap körül, ezért nem kerül elég közel sem a Jupiterhez, sem pedig a Naphoz. Az 1995-ös megfigyelések során két hirtelen fénykitörést jegyeztek fel az üstökösnél, az egyiket szeptemberben, a másikat novemberben, majd decemberben észlelték először, hogy az üstökös darabokban kering pályáján.

Az ilyen felvillanásokat elvileg az üstökösmagból a frissen felszínre került jég szublimációja okozza és nem ritka, hogy a folyamat az üstökösök széteséséhez vezet. Az azonban a mai napig tisztázatlan, hogy a fényjelenség okozta-e a szétdarabolódást, vagy csupán valaminek az utóhatása, ami darabjaira bontotta az objektumot.


Akárhogy is, a 73P folyamatosan egyre kisebb darabkákra hullik. Jelenleg 37 darabját tartják nyilván a csillagászok, melyeket betűkkel jelölnek. Több szétdarabolódott üstökös is meteorzáport hoz magával, a 73P esetében azonban erre csak 2022-től lehet számítani.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 28. 20:35 | válasz | #39
mire beérkezik a légkörbe addigra el fog égni!!!figyeljétek meg!!!vagy mégsem?!
2006. ápr. 27. 18:08 | válasz | #35
Biztos mellettünk fog elhaladni?!
Vagy csak nem akarnak tömegpánikot...
Giorgiooo   "Rest in Peace Giorgiooo" 
2006. ápr. 27. 17:38 | válasz | #32
huje neked a keresztanyad. amugy mondtam mar hogy anyad megvolt az ejjel?:)
NEXUS6  
2006. ápr. 27. 11:15 | galéria | válasz | #31
Ugye? Szerintem is az, aki sok ember elött ilyeneket mond, de nem akartam ennyire direkbe fogalmazni!;)
2006. ápr. 27. 10:18 | galéria | válasz | #30
Hülye.
Giorgiooo   "Rest in Peace Giorgiooo" 
2006. ápr. 26. 21:53 | válasz | #29
kemenyen folyik a mnka az utopia planitian. a halalcsillag hamarosan elkeszul
Giorgiooo   "Rest in Peace Giorgiooo" 
2006. ápr. 26. 21:52 | válasz | #28
nem is ustokos az. madarinfluenza bedobozolva.
NEXUS6  
2006. ápr. 26. 21:22 | galéria | válasz | #27
Nyugalom elvtársak, nem kell köcsögbe esni! Mert aki igazhitű, és az ősi magyar keresztény szittya hagyományok szerint elmonnya a hiszekegy magyarországban kezdetűt, annak garantáltan semmi baja nem lesz, ovi mindenkit megvéd az övéi közül. (Hisz ezt is megígérte!)

;)))
2006. ápr. 26. 20:18 | válasz | #26
hummm.....
ZilogR  
2006. ápr. 26. 18:26 | galéria | válasz | #25
Az lesz majd a jó világ, ha a Földet éppen elkerülő üstökösdarabokat speciálisan képzett csapatok tolják be a légkör irányába, hogy minél látványosabb szórakozást tudjanak produkálni az unatkozó emberiségnek!

-=ZR=-
2006. ápr. 26. 17:01 | válasz | #24
Nem. Te vagy idegen, emberi alakban. Csak szarul jártál mivel egy primitív földön kívüli életforma része vagy.
2006. ápr. 26. 16:30 | válasz | #23
Így jár aki unatkozik
2006. ápr. 26. 15:57 | válasz | #13
khm.. hol is vannak a Hubble lencséi, amelyeket az objektum felé fordít? http://nicmosis.as.arizona.edu:8000/GRAPHIC_HST.GIF
Giorgiooo   "Rest in Peace Giorgiooo" 
2006. ápr. 26. 15:09 | válasz | #7
koztudott teny hogy a mars sotet oldalan foldonkivuli bazis talalhato. el akarjak foglalni a foldet, es szetdaraboltak ezt az ustokost, nehogy becsapodjon a fődbe, mert az ugye nekik se jo. nem kell nekik se egy elb*szott bolygo.
2006. ápr. 26. 14:36 | galéria | válasz | #6
jaj jön az üstökös
sale  
2006. ápr. 26. 11:39 | válasz | #5
ez is csak azt bizonyítja, hogy semmi nem tart örökké
2006. ápr. 26. 11:03 | válasz | #4
Biztosan a terroristák voltak!
2006. ápr. 26. 10:26 | válasz | #3
Egen :)
Szerintem az ufok (amik persze masiak), megunták
hogy az emberek hüLyeségeket gondolnak róluk!
És ez egy eltelerő művelet a végső totális támadás elött!
2006. ápr. 26. 09:22 | válasz | #2
vagy csak a gonosz kis láthatatlan földönkívüliek kibányásztak belőle valamit.. vagy a földi kormányok folytatnak valamit titokban :D
ogreg  
2006. ápr. 26. 08:47 | válasz | #1
Egyszerű a magyarázat! LAZAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA volt az üstökös...