Bemutatkozik a bio-üzema­nyag­cel­la
2006. április 24. 23:46, hétfő
Brit kutatók újabb lépést tettek a hidrogén üzemanyagcellák életképesebbé tétele irányába. A fejlesztés lényege, hogy a drága fémkatalizátorok helyett enzimek gyorsítják a cellákban végbemenő kémia reakciókat.

Az enzimes üzemanyagcellák kisebbek, egyszerűbbek és olcsóbbak lehetnek a hagyományosnál, állítják a kutatók, akik már a gyakorlatban is alkalmazzák a technikát, konkrétan egy kvarcóra energiaellátására. A hidrogén üzemanyagcellákra a hagyományos akkuk egyik legreményteljesebb alternatívájaként tekintenek, mivel csupán hidrogénre és oxigénre van szükségük az elektromosság előállításához, melléktermékként pedig kizárólag vizet bocsátanak ki.

A hagyományos üzemanyagcellák két szakaszban működnek. Először a hidrogént protonokra és elektronokra bontják, mielőtt egyesülne az oxigénnel, hogy vizet termeljen. A reakciók különálló elektródákon mennek végbe, arra késztetve az elektronokat, hogy egy köztük elhelyezkedő áramkörön áthaladjanak és ezáltal elektromos áramot termeljenek. Ezek a reakciók azonban általában igen költséges fémkatalizátorokon alapulnak, ilyen többek közt a platina.

Az Oxfordi Egyetem kémia tanszékének kutatói a fenti reakciók katalizálására két enzimet alkalmaztak, az egyiket baktériumból nyerték ki, a másikat pedig gombából. A hidrogén lebontását a két bakteriális enzim természetes metabolizmusa végzi, míg a gomba enzimei szintén természetüknél fogva képesek a hidrogén és az oxigén egyesítésére. Mivel az enzimeket fokozottan erre a két reakció végrehajtására hangolták, ezért segítségükkel egy az eddigieknél jóval kompaktabb üzemanyagcellát nyertek, ami jóval kevesebb üzemanyaggal is eléri a kívánt hatást.

A platinaelektródákkal egy speciális membránt kellett beiktatni a két üzemanyag elkülönítésére, különben képtelen volt az energiatermelésre, magyarázta Kylie Vincent, az oxfordi csapat tagja. Az enzimekkel azonban a membrán feleslegessé vált, jelentős költségcsökkentést eredményezve, arról nem is beszélve, hogy az enzimek teljes egészében lebomlanak.

A csapat eddig egyetlen prototípust készített, egy üvegtartályt, ami két, egy-egy enzimmel bevont elektródát tartalmaz. A tartály levegőjéhez pár százalék hidrogén hozzáadagolásával működésbe hozhatók az enzimek, melyek kis mennyiségű áramot termelnek. Eddig a szerkezettel 700 mV-ot sikerült előállítani, ami elegendő egy kvarcóra működtetéséhez.

A szakértők szerint az oxfordiak fejlesztése kitűnő alternatívaként szolgálhat a hordozható eszközök akkui helyett, melyek hulladékkénti kezelése különösen kedvezőtlen az alkalmazott nehézfémek miatt. Persze a hidrogén előállításához is szükség van energiára. Paul Allen az Alternatív Technológiák Központjának szakértője figyelmeztet, hogy az üzemanyagcellák energiatárolók, nem generátorok. Ha nem sikerül a jövőben megújítható energiatermelő kapacitást kifejleszteni, akkor továbbra is nettó energia hiánnyal számolhatunk.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 27. 17:09 | válasz | #71
Valamelyik nap láttam a Spektrumon egy japán fejlesztésű elektromos kocsit. Jobban gyorsul, mint bármelyik benzines sportkocsi, a végsebessége bőven 300 felett van, és kb. 200km a hatótávolsága. Az egyetlen hibája, hogy nagyon drága bele az aksi (forintban kb. 3-4 milla).
oneman  
2006. ápr. 27. 12:54 | válasz | #70
Olvastam itt a napelemmel kapcs. is hozzászólásokat, de talán itt senki sem említette meg (meg egyébként sem szokás említeni), hogy a napelemek élettartama elég rövid (10-15 év), és ezidő alatt éppen, hogy behozza az árát (vagy még azt sem). Addig nincsen neki jövője, amíg egy költséghatékonyabb, vagy sokkal hosszabb élettartamot lehetővé tevő technológiát nem találnak ki.
Menhir  
2006. ápr. 26. 23:55 | válasz | #69
Nekem csak az nem világos, hogy egy robbanómotor hatásfokához mi köze van a napsütésnek. Mióta ideális körülmény az?
2006. ápr. 26. 15:22 | válasz | #68
? Nem értelek. Elolvastam, én voltam az. 40% az 40% szóval nem értem mi a probléma??
Menhir  
2006. ápr. 26. 00:16 | válasz | #67
El kéne olvasnod mégegyszer az 50. hsz utolsó mondatát.
2006. ápr. 25. 19:57 | válasz | #66
Igazatok van, a hibrid hajtás a mai állapotában igazából a városi közlekedésben ideális.
Valaki belinkelte az elektromos trabantot?
Napi ugyanazt az utat bejárni ideális az elektromos autó.

nameg ha ilyen nehézkes akksiban gondolkodtok, 200 km-ként lehetne létesíteni akksi csere állomásokat.
Üres ki, teli be és kész. ( a töltés árát kell kifizetni).
Ez is nagyon kézenfekvő lenne..
Cat 02  
2006. ápr. 25. 18:41 | galéria | válasz | #65
h+ és H2 lead 1 elektront és lesz 02 és h20 ?
2006. ápr. 25. 18:02 | válasz | #64
Csak egy kis javítás: a növények a CO2-t beépítik a testanyagukba és nem ebből, hanem a felvett nedvességből (H2O) választják le a kibocsáltott oxigént.
2006. ápr. 25. 17:24 | válasz | #63
Ár: 2.147.483.647 Ft
2006. ápr. 25. 17:23 | válasz | #62
"Hengerűrtartalom: 2147483647 cm³ "

Ez még az amerikai megalomániához is sok!

2006. ápr. 25. 17:21 | válasz | #61
EZ kell nektek! :D Szöveget olvassátok el! :DDD
2006. ápr. 25. 17:17 | válasz | #60
Ne tessék azt hinni, hogy CO2-vel lélegeznek a növények! Az is kell persze, de O2 is kell! CO2-től azok is megfulladnak. H2O ha tiszta elpárolog, vgay baktériumok, egyebek felhasználják.
2006. ápr. 25. 17:14 | válasz | #59
Megelőztél! :D
2006. ápr. 25. 17:13 | válasz | #58
Hú! Rájöttem mi a leg jobb közlekedési eszköz ami gyors,bio üzemanyag hajtaja, olcsó, könnyű, karbantartható, többb funkciós! Az a neve, hogy bicikli!
2006. ápr. 25. 17:13 | válasz | #57
Azt mellesleg megisszuk, ha elég tiszta.
2006. ápr. 25. 17:11 | válasz | #56
A legjobb közlekedési ezköz rövid távon, jó időben még mindíg a bringa!

Kenyérgőzzel működik, sík terepen eléggé gyors is, de nem életveszélyes mértékben. Kár, hogy akik Pesten gyakran használják, azok leginkább elmebetegek, pl a biciklisfutárok, és a hobbybiciklisek egy része.

kvarga  
2006. ápr. 25. 17:09 | válasz | #55
Vazzeg, a CO2-t utánna a növények visszaalakítják oxigénná, de a H2O-ból mi csinál újra levegőt, amit be fogunk lélegezni?
2006. ápr. 25. 17:07 | válasz | #54
#51 Na ja. Sajnos. Fenntartás 1 robogó fenntartáséval egyenlő, mert nem nagyon tud rajta mi elromlani. :) Hát ha sz akku telep maghal az pár 100 ezres kiadás gondolom. Tankolás az konektorról. Díjak + vizsgák+köbcenti+ ilyenek, hát inkább az lehet a sok. De ez ugye nem a gyártó hibája, hanem az államé. :(((
2006. ápr. 25. 17:03 | válasz | #53
Na igen, ahol van hálózati áram, az a legolcsóbb.
LowEnd  
2006. ápr. 25. 17:00 | válasz | #52
nem jól tudod :)

gyorsításnál (kis gyorsításnál) vellany, fékezésnél tölt, haladásnál inkább benya felhasználás és töltés.
2006. ápr. 25. 16:59 | válasz | #51
Hát az első méregdrága, csak egy főt tud szállítani, de annak sem szabad túlsúlyosnak lenni, és aránylag lassú. Arra nem emlékszem, hogy mekkora távot tud megtenni.
A második már jobb, de az igazi kérdésaz, mibe van a fenntartása? Szervíz, tankolás, biztosítási díj, adók, vizsgadíjak, stb. Nálunk ezek fájnak leginkább.
2006. ápr. 25. 16:56 | válasz | #50
A hibrid ha jól tom ,csak a kigyorsításra használja a robbanómotort, sebességen tartásra a villanyt. Fékezésnél visszatölti az akksiba a fékezési energiát. Bár szerintem állítható, hogy mikor mit használjon. De tuti 20% nál már csak a villany miatt is gazdaságosabb. Robbanómotor hatásfoka 40% ha süt a nap és a madarak csiripelnek, vagyis ideális esetben.
2006. ápr. 25. 16:52 | válasz | #49
Maci hiszek én neked csak mondom, nem olcsó! :(( Nem tud megtérülni. Ha kitennék párat a teőre, hogy minden ami elektromos erről menjen, az életbe nem jönne be az ára. Természetvédelmi területre ideális, ha van sok pénz és ha süt a Nap.
2006. ápr. 25. 16:51 | válasz | #48
Becsültem, nem tényleges forrásból dolgoztam. persze hogy pontatlan.
2006. ápr. 25. 16:50 | válasz | #47
Ez a jó! :DD Csak qwa drága.:(( Tessék ITT 1 olcsóbb fajta használt hibrid. Ha lenne pénzem, már csak elvből is ilyet vennék!
2006. ápr. 25. 16:48 | válasz | #46
LowEnd  
2006. ápr. 25. 16:47 | válasz | #45
Azt a 4L es fogyasztást nem a 240 lóerő LEADÁSA mellett produkálja. Ez olyan fix hogy na.

Amúgy, ha megnézitek mennyivel jobb a hibrid autók fogyasztása, akkor csodálkozva látjátok, hogy max 10-20% sztem.
Na persze dugóban araszolva sokkal nagyobb különbség is lehet, de pl autópályán meg minuszos a hibrid technológia.

szerintem.
2006. ápr. 25. 16:46 | válasz | #44
EZT nézzétek meg! De csak 15 lóerős! :(( Maci, te még jó arányokat mondtál! :) Láttam 1 elektronyos autót, az 1 töltéssel 200 KM-t tudott menni és 6 óra töltés kellett neki 1,2 milláért. :(( Nem olcsók ezek se sajna. Bár városba szerintem tökéletes.
2006. ápr. 25. 16:43 | válasz | #43
Ja, és az akku hamar tönkremegy. És környezetszennyező még az újrahasznosítása is. Metalloglóbusz, vagy miaszösz volt a gyár neve Albertfalván, vagy hol ahol utoljára ipari méretekben bontottak akkut, nézz utána, mi lett velük! Tanúságos!
2006. ápr. 25. 16:38 | válasz | #42
Az akkus elektromos autó gyenge pontja pont az akku. Sokáig tart feltölteni, nehéz, drága. Ráadásul kicsi a súly/energia aránya.

Egy átlagos autó egy tankolással kb. 5-6 száz kilométert mehet. Ugyanehhez kell kb. 150-200 kg akku, amit cipelnie kell(szerkezeti megerősítés stb.).
2006. ápr. 25. 16:32 | válasz | #41
Ezt a rendszert inkább hajókon használják, azon kisebb teljesítmény is elég ugyanakkora tömeg mozgatására.
2006. ápr. 25. 16:30 | válasz | #40
Valamit kifelejtesz a számításból. A Hortobágy természetvédelmi terület, ahol a maximális védettség vonatkozik mindenre. Még a gyalogos turizmus is tilos. Arról, hogy drótot húzzanak, vagy levegőszennyező dolgot vigyenek be, nem is álmodhatnak. Marad a nap, vagy szélerő. A napelem kevésbé lóg ki a tájból.
2006. ápr. 25. 16:30 | válasz | #39
40 milla??????
ehh, még jó, h lehet kapni...
2006. ápr. 25. 16:29 | válasz | #38
Jah még annyit, h ha már hőerőműben állítunk elő vill.áramot, az abból a szempontból jobb, h egy központi helyen égetünk csak káros anyagokat így egy megfelelő szűrő rendszerrel nagyon minimálisra lehet csökkenteni a levegő szennyezését.
Több vill.energiát termelve megoldható lenne először a tömegközlekedés teljes villamosítása, majd a városi személyautó forgalom villamosítása is.
Mekkora poen lenne, h beérsz a Citybe és felengeded a pantográfot...mindenki dodgemmel járna :)
De milyen csend, és tiszta levegő lenne.. szerintem ez minden pénzt megérne.. :)
( bár az inverteres hajtás azért kicsit szokott sípolni, meg a gumikerek is hangosak de...)
2006. ápr. 25. 16:21 | válasz | #37
Van is ilyen, hibridnek hívják.:) Marha drága, de keveset fogyaszt és elég jól is megy.:) Most a legutóbbi amiről tudok, az 4 literes fogyasztás mellett 240 lóerő leadására képes, de 40 millió az alap ára.
2006. ápr. 25. 16:19 | válasz | #36
És még megjegyezném, hogy az első autók nem benzinnal, és nem is hidrogénnel, hanem mogyoró olajjal működtek, és a század elején is igen sok volt az elektromos autó, valószínűleg nem véletlenül.
2006. ápr. 25. 16:17 | válasz | #35
Amíg itthon büntetik azt, aki növényi olajat kever a dízelhez, addig ne várjatok sokat..
Mi vajon miért nem csatlakozunk Svédország programjához?
2010-re kicserélnék az összes kőolaj alapú berendezést másfajtára.
Nos ők komolyan is gondolják..

Több autógyár is készít vegyes üzemű autókat.
De csinálhatnának olyat, amiben egy állandó fordulattal üzemelő benzin ( vagy repce, vagy alkesz) motor pörget 1 generátort, mely az akksit tölti. Amikor menet közben az akksi leadott teljesítménye egy bizonyos szint alá csökken, elindul a töltés.( Lehetne hozzá tenni egy külső akksitöltőt is, amelyik a villamos hálózatból tölt a garázsban.) Így a benzin v diesel motor fordulata állandó lenne, és így nagyon jó hatásfokot lehetne beállítani, jelentősen csökkentve a károsanyag kibocsátást.
2006. ápr. 25. 16:16 | válasz | #34
80% nagyjából 1 jó kazán hatásfoka. Jó, lehet akár 110% is de ez más tészta. De mivel nem hő termelésre, magyarul nem fűtésre használod, hanem valamilyen energia átalakításra, a hatásfok hamar lemehet 50% alá is. Szemben 1 villanymotor hatásfoka 85-92% az átlag. Ezért mondtam, hogy jó lenne a kémiai energiát közvetlenül elektormossá alakítani 1 olyan anyagból aminek nem drága az előállítása. Szóval tényleg nem értek hozzá, és lilám nincs miről beszélek...
2006. ápr. 25. 16:09 | válasz | #33
Hortobágy...nézd, szerinted van cirka 6-700 ezer forintjuk /jó esetben, mert az akksik és az inverter nem olcsó/ arra, hogy napi 6-700 Wh-t adjon le 1 kütyü, ha süt a Nap? Mert ugye előfordulhat, hogy borús az idő és az nagy szívás. Ez azt jelenti, hogy ha nincs 10 éven keresztül semmi baj a kütyüvel, akkor 10 év alatt megtérülhet az ára, de 700Wh teljesítmény mellett ne akarják használni a számítógépet + villanybojlert+ TV-t+ vasalót+ hűtőt+ mosógépet, stb. Max csak 1-esével és kevés ideig. Jó, tényleg jobb mint a petróleum lámpa, de egy újnak mondható háztartásban igencsak kevés ez a pár watt óra. Ha nagyobb napelem cuccokat vesznek akkor+ értelem szerűen lehet, hogy 30-40 év a megtérülési idő. Megéri?
2006. ápr. 25. 16:00 | válasz | #32
pfff...vissza a kazánokhoz...szép.
2006. ápr. 25. 15:50 | válasz | #31
Még 1920 körül is gyártottak gőzautókat. Láttam egyet, száz körül volt a végsebessége, és száz mérföldön kb tíz-tizenegy amerikai gallont evett petróleumból, ami ha egy gallon kb. 3,7l, ha jól tudom, akkor olyan 23-25 literes fogyasztást jelentett.
2006. ápr. 25. 15:42 | válasz | #30
"az enzimek teljes egészében lebomlanak" -ez azt jeleti, hogy időnként pótolni kell, mert különben mehet a szemétbe az egész?
fako  
2006. ápr. 25. 15:39 | válasz | #29
"ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ....1 autóba légyszi tegyél hűerőműt! Pff..."
Kulsoegesu motorral szerelt autokat mar 100 eve is hasznaltak. Barmit egethetsz benne aminek elegendo az egeshoje. A dolog ugyanolyan elven mukodik mint barmelyik hoermu. Lesz goznyomas, amibol aztan mozgasi energia. Nyugodtan ra lehet kotni egy generator+villanymotor kombot, de hatekonyabb ha kozvetlenul a tengelyt hajtjak.
Nekem az a velemenyem hogy foggalmad sincs az egesz temarol.
2006. ápr. 25. 15:39 | válasz | #28
Ezek olyan helyen használhatók, ahol messze van a hálózat, és robbanómotoros generátort valami miatt nem akarnak használni. Pl. a Hortobágyon, a csikós-szállásokon.

Ami a napelemes autókat illeti, igazad van. Nem valószínű, hogy mostanában normálisan használható modellek fognak megjelenni.

Napkollektorok. Sajnos nálunk az éghajlati viszonyok miatt inkább csak nyáron használhatóak.

Ami pedig a "megnemértett, zseni feltalálókat" illeti, ha ideadják nekem a mintapéldányt, és az én méréseim igazolják az állításukat, akkor habozás nélkül melléjük állok. Addig meg nem érdekel miket hordanak össze.

2006. ápr. 25. 14:48 | válasz | #27
Pl, úgy összehasonlítás képpen, 1 tisztán napenergiával működő "autó" előállítása 1 millió dolcsi! És itt szó nincs 4 személyről+ légkondiról! Csak 1 pici forró kabin és könnyített alváz. Szal napelem....háttőőőő, felejtős. Kollektor az jó dolog, lehet vele ingyen vizet melegíteni, na annak több érteleme van és olcsóbb. Most csak ezekről a konzervatív dolgokról beszélek, mert ha mágnesmotort+ egyebet említek, rögtön lehülyéznek.
2006. ápr. 25. 14:44 | válasz | #26
Szal érted...7 w-os égőt meghajtani 1 25000Ft-os cuccal, hát nem túl hazdaságos. Kéne pár év mire behozná az árát! :))
2006. ápr. 25. 14:41 | válasz | #25
Jójó, értem én, de ezzel bonts vizet a sivatagban a nap 24 órájában....1 telep létrehozása nem olcsó multaság! 1 éve itt a kiállításon láttam 1*1m-est, nem tom mekkora volt a teljesítménye, de 1 milla volt és csak lestem. Na+ az akksikról nem árt tudni, hogy 1000 töltésnél többet nem igen szeretnek.
2006. ápr. 25. 14:31 | válasz | #24
Idézek a WWW.napelem.hu -ról:

1/ MINI csomag 12 V-hoz 25 533 nettó Ft -tól

A csomag magában foglal egy 5 W-os kristályos kis méretű napelemet, és egy speciális, napelemekhez való akkumulátort. 8 órás teljes napsütés esetén 40 Wh energiát nyerhet vele. Ezzel pl. 3 órán keresztül világíthat egy 7 W-os energiatakarékos égővel. Amennyiben az akkumulátort egy hétig hagyja tölteni (például csak hétvégenként megy ki a telekre), az akkumulátor teljesen fel tud töltődni, így két napig is világíthat 5 órán át két 7W-os égővel.

1/ ALAP csomag 230 V-hoz nettó 168 850 Ft -tól

A csomag magában foglal két 40 W-os amorf napelemet, egy speciális, napelemekhez való akkumulátort, egy töltésvezérlőt és egy invertert. 8 órás teljes napsütés esetén 640 Wh energiát nyerhet vele. Ezzel pl. 4 órán át tévézhet egy normál TV készülékkel, és emellett 6 órán keresztül világíthat 3 db 15 W /230V-os energiatakarékos égővel. Amennyiben az akkumulátort három napig hagyja tölteni, az akkumulátor teljesen fel tud töltődni, így az említett teljesítmény háromszorosát nyújtja .

2/ NAGY csomag 230 V-hoz nettó 613 100 Ft -tól

A csomag magában foglal 4 db 70W-os kisméretű kristályos napelemet, három speciális, napelemekhez való akkumulátort, egy töltésvezérlőt és egy 1000W-os invertert. 8 órás teljes napsütés esetén 2240 Wh energiát nyerhet vele. Ezzel pl. 10 órán át tévézhet egy normál TV készülékkel, 5 órát videózhat, és emellett 9 órán keresztül világíthat 7 db 15 W/230V-os energiatakarékos égővel. Hűtőszekrényt is működtethet róla (a fogyasztást az inverterrel egyeztetni kell). Amennyiben az akkumulátort három napig hagyja tölteni (például csak hétvégenként megy ki a telekre), az akkumulátor teljesen fel tud töltődni, így az említett teljesítmény háromszorosát nyújtja.
2006. ápr. 25. 13:46 | válasz | #23
Ez jó, de Minato koppintás ámám! :) Persze sokan mondják majd, hogy á ilyan nincs is, meg nem lehet...stb.
2006. ápr. 25. 13:38 | válasz | #22
Ja de DRÁGA ez a cella! Nem vok kémikus, de ha a tuti lehet olyan cellát csinni, ami a hőolajat vízre és oxigénre+ szénre bontja, és mondjuk a szént+ként megköti, vagy mittomén. Valahogy biztos megoldható.
2006. ápr. 25. 13:35 | válasz | #21
Egy napkollektor 1*1m-es fejlett energia tároló rendszerrel 1 milla! A napfény ingyen van, de a hozzá való cuccos már kicsit sem!
2006. ápr. 25. 13:33 | válasz | #20
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ....1 autóba légyszi tegyél hűerőműt! Pff...
2006. ápr. 25. 12:33 | válasz | #19
Mindegy hány megoldás/technologia van egy probléma megoldására.Találják ki őket mutassák be őket egymás után.Ugyis az ár/érték arány dönti el melyiket használják.
2006. ápr. 25. 11:49 | válasz | #18
az a forma1es pilót Ukyo Katayama volt :) amúgy én is hallottam a tisztán biológiai H előállításról, még pedig a NatGeo. egyik műsorában ahol a japán piramisváros mutatták be. Algákkal teli konténerek úsznának a tengerben amik metánt állítanak elő ha jól emlékszem. de ott voltak még ár-apály generátorok is... de mindegy lenne technika csak nem támogatja senki amíg van olaj. Mellesleg ott vannak a biodízelek, az itthon termelt gabona nagy része kimegy külföldre, de minek? Csinálhatnának belőle biodízelt is. és azt is lehet égetni energiatermelésre. a gazdák is lehet hogy jobban járnának.
NEXUS6  
2006. ápr. 25. 11:44 | galéria | válasz | #17
Létezik olyan technológia, ami fosszilis energiahordozóból H2-t vagy áramot állít elő. A CO2-t pedig iparilag kezelhető formában/tisztaságban adja ki, amiből a felesleget pedig közetekben nyeletik el! Ezzel gyak zéró CO2 emissziót valósítanak meg!

Az amcsik a kínaiakkal és az indiaiakkal karöltve olyan 2010 körülre tervezik az első ilyen, már valóban energia termelésre használható 250MW-os erőmű átadását!!!

(Európának asszem "belekéne húzni", vagy csatlakozni, ha nem akarja drága pénzért vásárolni a technológiát)
NEXUS6  
2006. ápr. 25. 11:37 | galéria | válasz | #16
Én valahogy mindíg azt hittem, hogy ezzel a bioüzemanyagcellával sokkal több tudós foglalkozik. Pláne hogy ilyen üzemanyag cellát már jelenleg is milliárd számra találunk, saját testünkben is!!!!!;)

Mitokondrium
2006. ápr. 25. 11:28 | válasz | #15
A kínai nád sem rossz) én is olvastam és hogy nagyobb haszna van a gazdának belőle mintha búzát termelne)))

A spektrum-on láttam nemrég egy kis műsort az elekrtomos autókról.. hát kína és japán elég durván belehúztak) kínában van egy taxi, ami 350 km-t tesz meg 1 feltöltéssel))) és most kezdik el a tömeggyártást ha minden igaz. + 370-el ment az elektromos autója a japánoknak))))) és 120-ig ahogy gyorsult, úgy gyorsult 120-ról felfelé is) forma 1-es pilóta ott újongott az örömtől hogy ilyet még nem érzett)))
2006. ápr. 25. 11:08 | válasz | #14
Alapvetően a megújjuló energiaforrásokat kéne elsősorban preferálni! Németeknél már tesztelnek egy "bió falut". Az egésznek a lényege, hogy a tehénlepényt és egyébb "mellékterméket" elvezetik a házi erőműbe, ahol biometánt állítanak elő belőle, melynek égetésével elektromos áramot állítanak elő, és az égetés során keletkezett melléktermékkel nevezetesen a hővel megoldott a család melegvizfogyasztása, valamint a fűtése is! A számítások alapján egy 4 tagú család szükségleteit 4 tehénnel, valamint 1/4 ha termőterülettel, és már nem tudom mekkora erdővele ki lehet elégíteni!
Ezenkívűl még mindég a szélerőműveket preferálom! Bár a hvg múlt heti számában a kínai nád magyar nemesítéséről írtak, amit biomasszaként lehet használni! 20 tonna ebből a nádból 8900 köbmétere kőolajból nyerhető energiával egyenlő! Csak támogatni kell! Ja és ebben elsők vagyunk a világon, azaz ilyen eredményekkel egyelőre csak mi dicsekedhetünk!!!
A hidrogénnél a problematika - előállítás, ktg, energia!!! De jó úton haladunk, hogy előbb vagy utóbb ez is működjön!
jeec  
2006. ápr. 25. 11:07 | válasz | #13
Miért egy hőerőműhöz tartozó hűtőtornyot tettetek a cikk illusztrációjaként? :)
L3zl13  
2006. ápr. 25. 11:00 | válasz | #12
A CO2-vel ellentétben a a vízgőz nagyon gyorsan tud távozni a légkörből. -> Önmagában nem okozhat üvegházhatást szerintem.

A H2 előállítása meg persze drága, de a szél és naperőművekkel jelenleg pont az a baj, hogy nem egyenletesen termelik az energiát. A termelt energiát viszont nem tudjuk raktározni. A kettő jól kiegészítheti egymást, ha van üzemanyagcella.

Sőt! Hallottam olyan kisérletekről is, ahol a H2-t szintén biológiai úton állítanák elő algák vagy baktériumok segítségével fotoszintézis segítségével.

Szóval megfelelő hatékonyság, és tömeggyárthatóság mellett jó cucc lesz ez.

Csak az lehet még baj, hogy a H2 kezelése kicsit problémás.
2006. ápr. 25. 10:17 | válasz | #11
nem akarok beleszólni de most jutott eszembehogy a hidrogén alapú üzemanyag cellák nem biztos hogy oylan környezetbarátok...
Csak gondoljunk bele... Ha a Co2 miatt vana mostani globális felmelegedés (melyet már páran bizonyítottak és persze az ellenkezőjét is) annak következtében a víz párolgása is megnőt...mit ahogy már most sokkal csapadékosabbak az évszakok, és sokkal több az áradás és az extrém kilengés az éghajlatunkban... Nos ha a víz is egy oylan tényezője a globális felmelegedésnek mint a CO2 akkor szerintem nem túl jó ötlet ezt is folyamatosana légkörbe pumpálni... És persze még mindig jobb mint a CO2 de hosszú távon ez sem lehet valódi megoldás...
atys2  
2006. ápr. 25. 09:59 | válasz | #10
a mágnesmotornál nézzétek meg a videot
atys2  
2006. ápr. 25. 09:58 | válasz | #9
http://www.perendev-power.com/My_Homepage_Files/Page4.html
http://www.perendev-power.com/My_Homepage_Files/Page5.html
2006. ápr. 25. 09:54 | válasz | #8
"Ha valamit feltalálnak, nem bírnak tőle elvonatkoztatni. Ugyan azt másolják, csak a technológián változtatnak." tudod nem olyan egyszerű mindig mást és újat feltalálni. (biztos neked is volt már pl., hogy egy-egy addig ismeretlen matek példa nehézséget okozott, egész addig míg valaki el nem magyarázta hogyan kell megoldani) másrészt egy olyan dolog, mint a gazdaságosság manapság nem egy utolsó szempont.
(egyébként, a Forma 1-es kocsik kereke is csupán technológiájában tér el az ókori harci kocsikétól, viszont az adott célra azóta se sok jobb megoldás létezik, pedig idő lett volna azóta, hogy kitaláljanak jobbakat)
2006. ápr. 25. 09:20 | válasz | #7
"csinálhatnának olyan katalizátort olcsón, ami az olajat, vagy alkoholt alakítja e-enegiává, vagy bármit!"

1. Már régóta létezik metanollal működő üzemanyagcella. Főleg azért használják, mert sokkal könyebb a tárolása, mint a hidrogénnek, és ráadásul nagyon tisztán ég.
2. Az üzemanyagcella egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy környezetbarát. Ezt erősen rontaná, ha olajjal menne.
2006. ápr. 25. 09:09 | válasz | #6
Dögöljek meg ha értem.
Ott van afrika, amit körbevesz a víz, (tudjátok H2O)
Ott van az a baromi sok napfény, amit jelenleg nem tudunk tárolni.
Adjuk össze a 2-őt+egy naperőművet. (ez lehet a tükrökkel vízforralós módszer is, nem csak a drága napcella (ami persze homokból van, azért meg nem kell messzire menni)).
Mi sül ki belőle sok sok hidrogén az elektróda egyik oldalán, + oldott fémek (arany platina...), és oxigén a másik elektródánál.
Jé meg van oldva az olcsó és tiszta hidrogénelőállítás, és legalább hasznát vesszük a sok négernek azok tekerhetik a dinamót.
kutyak  
2006. ápr. 25. 07:52 | válasz | #5
A hőerőművel csak egy baj van: elég nehézkes egy mobiltelefonba vagy kvarcórába belegyömöszölni.
Áttételesen azért lehet: növényi olajból/metánból/bármi más újreenergiából csinálunk elektromos áramot a hőerőműben, azzal vizet bontunk, majd a hidrogént berakjuk az üzemanyagcelléba.
2006. ápr. 25. 05:46 | válasz | #4
És az ráadásul bármilyen kontrolláltan(???) égethető anyagból tud áramot generálni.
fako  
2006. ápr. 25. 01:47 | válasz | #3
Szerintem te nem tudsz elvonatkoztatni a koolajtol. Egyebkent olajbol meg alkoholbol nagyon olcson lehet elektromos aramot csinalni, a neve: hoeromu.
dim69  
2006. ápr. 25. 01:41 | válasz | #2
nem értelek roliika, ebből a hsz-dből az derült ki h nem hiszel a víz gazdaságos bontásában, amiket az általad belinkelt oldalakon lehet olvasgatni
most akkor? vagy csak én értettem félre vmit? mondjuk már elég késő van...
2006. ápr. 25. 01:07 | válasz | #1
Nagyon szép+nagyon jó, de a tiszta Hidrogén előállítása még mindíg drága! Ezt nem értem én. Ha valamit feltalálnak, nem bírnak tőle elvonatkoztatni. Ugyan azt másolják, csak a technológián változtatnak. Nem mintha nem örülnék, hogy most végre ez is olcsóbb lesz, de pl csinálhatnának olyan katalizátort olcsón, ami az olajat, vagy alkoholt alakítja e-enegiává, vagy bármit! Na az lenne a nagy és hasznos dolog! Hidrogén előállítása még sehogy sem gazdaságos. Legalábbis ipari méretben.