Hétfőn folytatódik a Microsoft-EU vita
2006. április 23. 20:56, vasárnap
A várakozásoknak megfelelően hétfőn folytatódik az Európai Bizottság és a Microsoft jogi vitája, ahol eldőlhet a pénzbüntetés mértéke. A szoftvercég időközben az Autodeskkel közösen szabadalmi pert vesztett.

Hirdetés

Amint arról két hete beszámoltunk, az újabb, öt napon át tartó forduló az Európai Elsőfokú Bíróságon az innováció kérdése körül összpontosul majd. Többek között arról esik majd szó, hogy a Microsoft valóban visszaélt-e piaci helyzetével, és mennyiben támogatta az innovációt saját dokumentációjának megnyitásával. A vállalat természetesen kitart álláspontja mellett, és szeretné visszavonatni, vagy legalábbis mérsékelni a kiszabott tetemes pénzbírságot.

Ennek érdekében jogászok, technikai szakértők és tanácsadók egész hadseregét mozgósították, amely reményeik szerint elegendő lesz a 13 bíró meggyőzésére. „A kérdés az, hogy a vállalatok fejleszthetik-e saját termékeiket új komponensek hozzáadásával, illetve hogy a sikeres cégek kötelesek-e megosztani értékes intellektuális tulajdonukat a konkurenciával” - vélte a Microsoft a héten kiadott közleményben. Az Európai Bizottság azonban szintén tartja magát eddigi véleményéhez, miszerint megalapozott volt a trösztellenes döntés és a csaknem félmillió eurós büntetés.

A szoftvercég eközben Texasban szabadalmi pert vesztett partnerével, az Autodeskkel közösen, miután a bíróság megalapozottnak találta z4 Technologies kérelmét. A beadvány szerint a két cég jogtalanul használt fel bizonyos aktiválási megoldásokat az Office és Windows XP, illetve az AutoCad szoftverekben. A Microsoft szerint erről szó sincs, mivel ők még jóval a z4 szabadalmának benyújtása előtt kidolgozták aktiválási technológiájukat. Ők éppen a kiscég eljárását kifogásolják, amely állítólag szándékosan tartott vissza információt a konkurens technológiák létezéséről, amikor benyújtotta szabadalmát.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 25. 11:10 | válasz | #5
Mi az hogy megosztani? nem arról van szó hogy minden t szabadon felhasználhat valaki aki látja a kódot!! ha így volna akkor miért van az hogy pl az IBM szabadalmaival készül szinte minden processzor? és mindenki hogy utálja az IBM-et???? Tehát ha valaki csinál valamit win-re akkor érdemben csak futtatható alkalmazást készíthet, de a windows belső működését nem ismerheti meg??? hát lehet hogy ezért van annyi hiba....
2006. ápr. 24. 14:57 | válasz | #4
" Többek között arról esik majd szó, hogy a Microsoft valóban visszaélt-e piaci helyzetével"
ezen vitatkoznak? tök mindegy ki mit hoz fel, ezt már előre eldöntötte az EU.

"A kérdés az, hogy a vállalatok fejleszthetik-e saját termékeiket új komponensek hozzáadásával, illetve hogy a sikeres cégek kötelesek-e megosztani értékes intellektuális tulajdonukat a konkurenciával"
Naná hogy fejleszthetik, ezzel fejlődik, minél több funkció kerül bele. A cégek általában azért lesznek siekresek, mert vagy felvásárlással vagy fejlesztéssel eljutnak egy programhoz, amelyet kiadnak, majd elterjed nagy rétegben. Melóztak vele, vgay megvették, lényegtelen, fizettek érte. Ezek után miért lennének kötelesek ingyér megosztani?
2006. ápr. 24. 10:44 | válasz | #3
most mit sírnak?
Ők akik a dupla clicket is szabadalmaztatni akarják!!!
A kiscég szabadalmaztatta, most fizessenek mint a katonatiszt. Egyék meg amit főztek.
2006. ápr. 23. 23:54 | válasz | #2
"A szoftvercég időközben az Autodeskkel közösen szabadalmi pert vesztett."
Ugyan mar, csak gyurnak tobbi tizenvalahany szabadalmi perre, ami meg rajuk var...
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. ápr. 23. 21:48 | galéria | válasz | #1
itt is csak a vita...