Crysis - amikor a világ összefog
2006. április 20. 11:43, csütörtök
Nem egyszer olvashattuk, hogy a Crytek legújabb üdvöskéje, a Crysis multiplatformos játék lesz. Nos a hírt cáfolták és bejelentették, hogy kizárólag PC-re fog érkezni az ígéretes fejlesztés.

Hirdetés

2019-et írunk. Hatalmas aszteroida közeledik a föld légtere felé és már nem kerülhetjük el a katasztrófát. A hatalmas kiterjedésű idegen test könyörtelenül bevágódik a Föld atmoszférájába és megkezdődik az emberiség legnagyobb harca a túlélésért. Észak- Korea és az USA is felderítő egységeket küld a furcsa képződmény felderítésére, de legnagyobb meglepetésükre a monumentális szikla szétnyílik és egy két kilométer magas idegen masina emelkedik a magasba, ami a perc töredéke alatt változtatja meg a földön az erőviszonyokat.

Egy globális energiagömb pillanatok alatt tönkrevágja a Föld hőháztartásának amúgy is érzékeny egyensúlyát és elkezdődik a harc, a küzdelem azért, hogy közös erővel kiűzzük az idegeneket, akik csak egy céllal érkeztek: minden élőlényt elpusztítani és kitörölni az emberiséget a történelem képzeletbeli forgatókönyvéből. Az egymással rivalizáló két hatalomnak nincs más lehetősége, csak az összefogás mentheti meg a világot a vérszomjas ragadozóktól.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Mi egy alakulat vezetőjeként vetjük bele magunkat a küzdelmekbe, ahol csak egy győzhet, aki véglegesen átírhatja az emberiség több évezredes történelmét. A program a CryENGINE 2-ben fog tündökölni, ami a képek alapján valami brutális vizuális élményt kölcsönöz a játéknak. További ígéretek közt szerepel a mesterséges-intelligencia tökéletessége, a fegyverek, páncélok szabad fejlesztése, alakítgatása, formálása valamint szemet gyönyörködtető és változatos helyszínek (dzsungel, hegyek, kihalt pusztaság, az UFO-k bázisa) továbbá sok-sok irányítható jármű kezdve a kamiontól a helikopteren át egészen a tengeralattjáróig.

Természetesen a játékból hogy is hiányozhatna a többjátékos lehetőség. Összesen egyszerre akár 32-en is összemérhetjük a tudásunkat. A Crysisre még várnunk kell, hiszen a DirectX 10 miatt, (amit a Vista támogat majd) 2007 februárjáig biztosan eltolódik az érkezése. Aki még nem tette, annak a nemrég kiadott videót mindenképpen érdemes letölteni, valami döbbenetes látványt nyújt.

Crysis bemutató videó

A játék hivatalos oldala itt lesz elérhető hamarosan
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. aug. 27. 21:51 | galéria | válasz | #53
Állítólag kiszivárgott netre valami xp demo. Nem komoly cucc: valami szobában fegyver nélkül lehet rohangálni. ISOHUNT-on van, 8-900 mega.
2007. máj. 01. 22:12 | válasz | #52
sajnos a gammát azért csinálják hogy reklámozzák a DX10 et és a gépigényt elnézve az én radeon 9600pro mon sem fog elfutni pedig az egy joo karinak számitott ...... az ilyenek miatt gondolkozom egy X360on
2006. jún. 25. 12:59 | válasz | #51
Nemtudom. De mindig (leginkább) azok siránkoznak akiknek olyan gépük van ami nekem kb csak 2 év múlva lesz. "jaj el fog futni egy 4 magos 3GHz-s Intel-en egy 512megás nVidia xy1200-as kárgyán 4 giga rammal? Vagy egy erőművet kell vennem?" Ó ti szegények. Szertem vegyél új gépet és ezt meg vágd ki az ablakon. Csak előtte szólj hogy hova dobod mert én ilyen gépről álmodtam ugyanis nem vagyok milliomos.

Bocsi a flame-ért de ez most és itt jött ki belőlem.

Amúgy meg szerintem ha okosak a skacok akkor nem számítástechnikát használó emberoiség 10%-ára írnak játékot hanem úgy oldják meg hogy a msotani gyengébb konfigokon is elfusson majd. Bár az kérdéses hogy 2007 nyarára mi számít majd gyengébb konfignak. De szerintem majd igyekeznek úgy optimalizélni a játékot hogy azért a mostani játlkosok 50-60-70%-ának ne okozzon gondott a futtatása, mégha alacsonyabb beállításokon is. Amúgy is az erős gép leginkább csak a videókariban nyílvánul meg. Nem véletlen hogy a videókarik teljesítménye már magával a számítógéppel vetexik. 512Ram, 1200Mhz frekik, meg ilyenek. És az áruk is már meghaladja a többi alkatrész együttes árát. Lényeg a lényeg. Ha nem oldják meg a programozók hogy majd menyjen egy alap konfigon is akkor elkönyvelhetik a bukást. Mert nincs mindenkinek 300k zsebben hogy beújjítson egy játék kedvéért. Pont.
2006. ápr. 29. 15:13 | galéria | válasz | #50
sztem jó kis sztorija van... mondjuk én egyik PC ujságban másképp olvastam a történetet... Grafika überkemény. legalábbis nekem nagyon bejön. az hoghy erőmű kell majd hozzá reméljük hogy nem... meg azt is hogy Vista nem minimum konfig lesz meghogy XP támogatja majd DX10-t... Vista naon drága lesz mikor kijön. szvsz... én várom már... remélem addigra lesz rá pénzem is :D most vettünk uj gépet de ez is sztem vmi középkatba lehet. itt van(lesz) aláírásomban hogy milyen a gépem. írjatok hogy szerintetek milyen meghogy el fog e kúszni rajta a gém
2006. ápr. 27. 00:00 | válasz | #49
lehet hudefasza grafikája ha monoton, szar a történet
MANy  
2006. ápr. 26. 23:06 | válasz | #48
Most néztem meg a videot és szerintem nagyon brutál lesz. Az, hogy egy erömű kell hozzá(mai szemmel nézve!) 101%. De hát nem erröl szól a számítástechnika?
2006. ápr. 26. 21:06 | válasz | #47
Olyan hülyék lesznek a botok benne, hgoy csak na.
Az antialiasing sem kényszerített térdre. Mire kijön , addigra minden engine tudni fogja ugyanezt. AZ erőgépen amin meg elfut tudsz majd 4 half-life-ot futtatni egyszerre... LOLOLO
2006. ápr. 26. 10:32 | válasz | #46
komolyan a tököm tele az ilyen világ megmentős, egymást szétlövős háborús témával....
2006. ápr. 24. 21:47 | galéria | válasz | #45
Láttam a videot is. Semmi Xtra, csak k*rva részletesek az árnyokok és böszme hi-res minden..
2006. ápr. 24. 19:50 | válasz | #44
Szovjet unio nem bomlik fol is macsikkal ki kell nyirni oket??? Akkor baromsag...OP red hammer
Akkor is Amcsik nem tudnak legyozni sem mosatni oroszorszagot sem regebbi Szovjetuniot!
Hajra russia :)
HöfEE  
2006. ápr. 24. 11:25 | galéria | válasz | #43
Szedd le a videót! HA a képektől nem is , attól tuti besz*rsz
2006. ápr. 23. 14:32 | galéria | válasz | #42
Nem mondtam h rossz. Csak annyit h nem vágtam tőle hanyatt magam.. Szvsz a doom3 óta kicsit lelassult a fejlődés.. Sebaj, majd a DX10.
2006. ápr. 23. 12:15 | válasz | #41
hát figy nem tudom de ha kicsit részletesebb texturákat raknának a mostaniak helett, akkor NEKEM már a film érzést keltené. nézd meg milyen szépen van odabiggyesztve az a halom fa, tiszta mint a vlóságban, szeritnem jó!
2006. ápr. 22. 21:48 | galéria | válasz | #40
Tényleg szép, de sztem abszolút nem überdurva.. A képeken nincs semmi amit egy mai csúcskategóriás kártya ne tudna.. (sm3.0, is4.0, HDR.. stb.)
Ennél szebb az új 3dmarkban a hajós-sárkányos rész.. (szvsz)
2006. ápr. 22. 15:09 | válasz | #39
Amugy ez nem 64-bites leszz??
xxx321  
2006. ápr. 22. 01:22 | válasz | #38
http://legyenpenzed.atw.hu---ha játékkal akarsz pénzt keresni
2006. ápr. 22. 00:27 | galéria | válasz | #37
Az egy nagyon buta híír volt.......
Én is láttam, de csak a virtuális memoria volt felhúzva abban a tesztben meg a lapozófájl méretét láttad...
2006. ápr. 22. 00:00 | válasz | #36
Postal 2 ott van lapát :)
12346  
2006. ápr. 21. 23:23 | galéria | válasz | #35
nekem olyan játék kéne, ahol az ilyen fps előtt felnövő pöcsöket lehetne lapáttal csapkodni^^
neked is ajánlom a pc mentes elfoglaltságokat
jerec  
2006. ápr. 21. 15:33 | válasz | #34
Operation Flashpoint Red Hammer
2006. ápr. 21. 15:29 | válasz | #33
Elvileg jön vmi Wold in Conflict de ebben is alternatív jövő ( A Szovjetúnió nem bomlik föl ) és ráadásul amcsikkal kell menni
2006. ápr. 21. 15:23 | válasz | #32
Lévén a sok játékfejlesztő és kiadó amcsi erre kicsi az esély pedig egy T-90-es tankoszlop egy amcsi kiszöggellés ellen vezetni sztem is jó móka lehetne
2006. ápr. 21. 13:03 | válasz | #31
Oroszok mar megint kimaradnak? miert mindig ezek a hulye Amcsik vannak? Oroszoknak a vilag egyik legjobb hadeserege van nem is beszelve a Kinarol...
Hulye Amcsik!!!!Mar kene olyan jatek ahol oroszokkal lehet olni amerikai katonakat! nem csak orosz mafia stb..;/
strogg  
2006. ápr. 21. 12:51 | válasz | #30
Szal linuxon nem fog menni???
Akkor ezis kimarad az életemből...

LowEnd  
2006. ápr. 21. 12:26 | válasz | #29
Mozgásban dedurva a cry2 engine!!! beszarok!

Egyébként Komolytalan, itt is egyetértek veled. Észak-Korea nagyhatalom, tetszik vagy nem az USA-nak. Ráadásul végigháborúzták a XX.századot, nem lehet őket néhány szőnyegbombázással térdrekényszeríteni. Gyakorlatilag mást, mint aggódva figyelni, óvatosan tárgyalni, kereskedelmi egyezményekkel fenyegetni, nem mer senki.
Szerencsére.
2006. ápr. 21. 11:14 | válasz | #28
Észak korea szárazföldi hadserege a világon a 4. legnagyobb, tengeri flottája azt hiszem a 8. legnagyobb, légierőt nem túl erős, de azért van neki. Korszerűség tekintetében ugyebár szárazföldi középhatótávú atomfegyverük van (Japánt elérhetik), anyahajó nincs, de pl. cirkálóik azok ultramodern francia teknők, és mindegyik parancsnoki cirkálókon van taktikai atomfegyver. Ez bő 100km hatótáv, pár 10 Ktonna, amit nem félnek bevetni túlerő esetén. Ezért is nem meri őket komolyan csesztetni az USA, mert ezzel ha megkennek egy anyahajó kötelléket, akkor több halott lesz mint az Öböl háborúban, Afganisztánban, meg Irakban együttvéve.
Szóval igen, Észak-Korea ha USAval, Oroszországgal és Kínával nincs is partiban, de Nagy-Britanniával, Franciaországgal simán.
2006. ápr. 21. 10:05 | válasz | #27
az elégetlenkedőknek,xp-hez is lessz dx10..
2006. ápr. 21. 09:37 | válasz | #26
Ha Vistáról beszélünk, említsük meg az AERO felületet. Ha az megy, akkor 600MB-ra áll fel a Windóz, és 1 GB-ot súrolja, ha futtatsz már egy IE7-et, pl.

De persze, ha kikapcsolod, annyit eszik, mint egy XP, 3-400 MB-al elketyeg. Persze sokkal lassab, mint a zikszpé.

Ezt nem olvastam, saját tapasztalat...
2006. ápr. 21. 09:01 | válasz | #25
"a Vista alap konfigja között ottvan a 2giga ram, és akkor ezt csak a windows stb. fogallja le"

Már az első béta is ment egy 500-as celeronon 512MB RAM-mal. Azóta pedig csak csökkent az erőforrásigénye.
állat  
2006. ápr. 21. 07:28 | válasz | #24
Szerintem nagyon jól néz ki a játék. Remélem a gépem is birni fogja a kiképzést.
2006. ápr. 20. 21:26 | galéria | válasz | #23
Ha már ennyire a Vistánál vagyunk, akkor elmondom, hogy annak nem kell 1GB RAM, csak az az ajánlott, hogy 1GB RAM-al játszani is tudj Vistán.
Az oprendszer megelégszik sokkal kevesebbel.

A játékot várjuk... de még elég keveset lehet róla tudni.:(
2006. ápr. 20. 21:19 | válasz | #22
ha nem hardware-esen követelmény a DX10 akkor egyszerűen... de a DX10 hardwarees követeléséig még el kell telnie a megjelenéstétől kb 1,5 évnek.. az eddigiek alapján ez így várható...
2006. ápr. 20. 21:17 | válasz | #21
sztem ez nem egy vista only game lesz.. csak nem árt hozzá. De az is csak a DX10 miatt.. de az már tuti hogy karácsonyra igencsak meg kell lepnem magam egy ikermagos, 4GBRAMos tápvideókártyás, Ageia PPU-s csaodával...nyaralás elmarad kell a pénz ea géphez... pedig csak jövő karira akartam konfigot cserélni... :P
2006. ápr. 20. 21:12 | galéria | válasz | #20
lehet hulye kerdes de ha nincs dx10 es karid akkor menni fog vele egy dx10 es gamma?
paxyene   "Rest in Peace paxyene" 
2006. ápr. 20. 21:10 | galéria | válasz | #19
majdnem, 6 THz...
2006. ápr. 20. 20:51 | válasz | #18
Hova sz*rjak? Nekem nem tetszik. És ez is egy Only Vista gém lesz nem hogy kiadnának egy XP SP3-at ami szupportálja a dx10-et. Ez is csak egy reklámjáték Bill Gates-nek. és milyen gép kell majd hozzá? 5Terraherz + 200 Gb ram?
2006. ápr. 20. 19:37 | válasz | #17
nemtom láttatok-e pár részt a Treshol c sorozatból. NAhh a sztori ahhoz hasonlít egy picit :D
gumikacsa   2003. 11. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 11. 02. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 02. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 02. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 02. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. ápr. 20. 19:27 | galéria | válasz | #16
Én azokkal a repülő szerkezetekkel nem vagyok kibékülve. Egyébként szép.
2006. ápr. 20. 19:22 | galéria | válasz | #15
akkor a NASA emberei, már örülhetnek, hogy nekik el fog indulni=)
Kornan  
2006. ápr. 20. 17:54 | válasz | #14
Szerintem erősen túlbecsülöd,még az első 20-ban sincs benne,csak arányaiban sokat költenek katonaságra,az amúgy is kevés pénzből.
2006. ápr. 20. 17:52 | válasz | #13
Amugy a vistanak min 412-ram de legalább 1GB ram kell..:)de amugy nekem a vedeokártyával van a gondom mert pl amit az oblivion-hoz ajánlottak az is 40ezer fellet van:(
2006. ápr. 20. 17:31 | válasz | #12
lehet hogy nem gazdasági, de katonai szempontból ott van az élmezőnyben(USA, Izrael, Kína mellet)
2006. ápr. 20. 17:20 | válasz | #11
Erosen meglepodnek, ha 2 gb ramot megenne az oprendszer. De meg 1 gb-on is.
VRSDM  
2006. ápr. 20. 17:13 | galéria | válasz | #10
a Vista alap konfigja között ottvan a 2giga ram, és akkor ezt csak a windows stb. fogallja le, még egykét futó alkalmazás , és akkor még nem is játszol ( ezt az adatot egy hivatalos tesztről mondom), bár ha azóta még javítják a Vistát, bár ez eléggé végleges infonak tünt a teszterektől. szoval leglább még 2giga kell a game-nak... ez minimumnak simán reális...
szurka  
2006. ápr. 20. 15:52 | válasz | #9
szerintem butított grafon egy mai közép-felső kategóriás gépen simán el fog futni, max nem gyönyörködhetünk esetleg a DX10-es effektekben. Ez a minimum konfig azért durva lenne (bár nem csodálkoznék rajta, főleg ha Vistá-ra lesz optimalizálva).
2006. ápr. 20. 14:39 | galéria | válasz | #8
Minimum 3.2 GHz, 2 GB RAM, DirectX 10.0, DX10-es VGA [512 MB VRAM]...
2006. ápr. 20. 13:55 | válasz | #7
de miylen lesz a gép igénye az engem érdekelne mert az hát sztem....
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. ápr. 20. 13:53 | válasz | #6
észak-korea, mint nagyhatalom :D
W B  
2006. ápr. 20. 13:46 | galéria | válasz | #5
Jó lesz! DE tényleg mért mindig akarnak minket kiírtani az idegenek???
Mért nem lenne az jó, az első fajjal szövetséget kötünk és erre a szövetségre támad egy másik faj?

2006. ápr. 20. 13:20 | válasz | #4
Nagyon szép a grafika és én is nagyon várom és remélem olyan lesz mint a farcry hogy szép grafika de gyenge gépen is lazán elmegy:)
HöfEE  
2006. ápr. 20. 12:50 | galéria | válasz | #3
A cikkben leirtak alapján annyit tudok hozzáfüzni hogy már várom :D
Zocsi  
2006. ápr. 20. 12:26 | válasz | #2
...ééés végra eszükba jutott a depth of field is! Gratula!
Zocsi  
2006. ápr. 20. 12:19 | válasz | #1
Gyoh! Azért ez télleg elég jól néz ki!
Mondjuk kitalálhattak volna valami kiforottabb forgatókönyvet... Nem értem miért kell mindig azzal kezdeni, hogy jönnek az alienek és már egyből ki akarnak minket irtani. Lehetne mondjuk valami affér a két faj között, ami aztán háborúban csúcsosodik ki. Persze így sem rosz! Már várom... Bár lehet, hogy 2007-ben már nem sok időm lesz játszani...