![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Biztonsági konferencián tart beszédet a NASA-hacker
2006. április 16. 17:06, vasárnap
A kiadatása ellen küzdő brit hacker részt vesz az Infosecurity Europe 2006 konferencián, ahol több „kollégájával” közösen előadást tart majd a számítógépes bűnözők tevékenységéről.
A hivatalos oldalon szereplő bejegyzés szerint McKinnon április 27-én, az Infosecurity Europe 2006 nyitónapján tart majd beszédet, a téma pedig a hackerek tevékenysége, illetve az őket körülvevő sztorik lesznek. Az előadáson részt vesz továbbá Bob Ayers, aki 29 évig dolgozott az amerikai védelmi minisztériumnál, Ivan Ristic, a nyílt forráskódú webalkalmazásokra szakosodott biztonsági szakértő, valamint az a Robert Schifreen, aki 1985-ben elsőként volt kénytelen a bíróság elé állni a számítógépen végzett tevékenységéért. Utóbbi a BT Prestel rendszerébe hatolt be jogtalanul, ám három éven át tartó jogi huzavona után végül felmentették. Alighanem nagy szerencséje volt, hogy a számítógépes rendszerek használatát szabályozó törvény, a Computer Misuse Act csak 1990-ben született meg. Amint arról a napokban beszámoltunk, McKinnon jelenleg éppen azt igyekszik elkerülni, hogy a brit hatóságok átadják őt az amerikai szerveknek. Teszi ezt azért, mert attól tart – vélhetően joggal -, hogy a tengerentúlon az igen szigorú terrorista-ellenes intézkedések hatálya alatt ítélnék el, és akár 60 évet is kénytelen lenne letölteni egy szigorúan őrzött börtönben, mint amilyen Guantanamo. A jelek szerint aggodalmában a bíróság is osztozik valamelyest, hiszen mindeddig nem született döntés a kiadatást illetően, az ítéletet egyelőre elhalasztották. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|