Kína is a PC-gyártókkal harcolna a kalózok ellen
2006. április 11. 12:42, kedd
A Microsoft után Kína vezetői is úgy gondolják, hogy a piacra dobott új konfigurációknak előre telepített operációs rendszert kell tartalmazniuk. A cél továbbra is a kalózkodás visszaszorítása.

Hirdetés

A Reuters értesülése szerint a kommunista ország a hazai PC-gyártókat szeretné rábírni az operációs rendszerek előre telepítésére, mégpedig annak érdekében, hogy az eddiginél jobban visszaszorítsák a szoftverkalózok tevékenységét. Erről a szándékról döntött az ágazatért felelős minisztérium az állami szerzői jogi hivatal és a kereskedelmi minisztérium embereivel közösen. A gyártóknak minden évben jelenteniük kell az értékesített PC-k, valamint a telepített operációs rendszerek számát.

"A belföldi számítógépgyártóknak mindenképpen telepíteniük kell valamilyen operációs rendszert, még mielőtt a termékek elhagynák az üzemet" - áll a jelentésben. Wang Ziqiang, a szerzői jogi hivatal részlegvezetője eközben azt igyekezett bizonygatni, hogy nem külföldi nyomásra cselekedtek. Állítása szerint ezt szolgálják az ország érdekei, és pusztán gazdasági szempontok alapján döntöttek így. Márpedig a külföldi nyomásról is érkeznek hírek: a hónap elején egy amerikai szenátorokat és képviselőket tömörítő bizottság ítélte el Kínát, amiért elhanyagolja a kalózellenes harcot. A politikusok Oroszország esetében még a Világkereskedelmi Szervezetbe való felvétel megvétózását is lehetségesnek tartják.

A Microsoft szintén az előre telepített operációs rendszerekben látja a megoldást, esetükben természetesen kizárólag a különböző Windows verziók jöhetnek számításba. A szoftvercég sürgeti a brit gyártókat és egyéb partnercégeket, hogy mellőzzék a csupasz PC-k árusítását, és minden esetben mellékeljenek operációs rendszert az új konfigurációkhoz. Ők még a csupasz konfigurációk 5, azaz öt százalékos arányát is magasnak tartják.

A kínai PC-gyártókat valószínűleg nem lesz nehéz döntésre bírni, hiszen többen már korábban ebbe az irányba mozdultak el. Példaként említik a TCL Group döntését, amely az elmúlt héten kötött a teljes asztali termékvonalra kiterjedő megállapodást a Microsofttal.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
noss  
2006. ápr. 13. 21:19 | válasz | #10
ja!

"mert ha nem akkor halálbünti!"
Kaadi  
2006. ápr. 12. 12:31 | válasz | #9
Microsoft - Kina Joint Venture: tankokat a kalozokra. Ki tudja, talan jovore a MS logo is piros lesz, csak azert hogy a kinai piac milliardos taborat meghoditsak.
echo  
2006. ápr. 11. 22:30 | válasz | #8
Basszus már a jó öreg Kínában sem lehet bízni

2006. ápr. 11. 19:49 | válasz | #7
Na GRAT!!! Miért is Hitlerhez hasonlítják billgenyót? Hát ja mintha vennél egy autót, amit csak a kijelölt útvonalakon használhatod a többi meg.... ne érdeklődj, tanulj,fedezz fel, stb csak azt csinálhatod amit mi mondunk... Ezt nevezik DIKTATÚRÁNAK!!!

Hát most megkapják ha minden igaz két ellentétes diktatúrikus szervezet magyarázza mi is a jó) Hát kína sem az emberijogok betartásáról híre. Most megnézhetjük hogy mennyire korrekt a mikrofos. Ugyanazt csinálja mint az az ország ami tankokat küldött a diákokra "szószerint rájuk". És még az ők csodálkoznak hogy közútálatnak örvendenek

MIKROFOS
2006. ápr. 11. 17:10 | válasz | #6
"Mi van ha elfüstöl a gépem és veszek egy újat de Op rendszerem már van?"

Ha OEM oprendszered volt, akkor így jártál...
2006. ápr. 11. 16:18 | válasz | #5
""A belföldi számítógépgyártóknak mindenképpen telepíteniük kell valamilyen operációs rendszert, még mielőtt a termékek elhagynák az üzemet" - áll a jelentésben. Wang Ziqiang"
miért is?
strogg  
2006. ápr. 11. 16:18 | válasz | #4
Vicces lesz látni Bill Gates, és Steve Ballmer arcát amikor kínában a futószalagról ezrével zúdúlnak le a Red Flag Linuxal előtelepített gépek. Kevés dologra vagyok kíváncsi az életben, de ezt megnézném vazze :))
2006. ápr. 11. 15:20 | válasz | #3
Egyszerű, nem kell mindenféle szir-szar előre összerakott konfigot vásárolni kisebb vagyonokért, hanem le kell ülni és átgondolni, saját izlésünk és kedvünk szerint összerakni alkatrészekből a gépet.

Aki nem ért hozzá, annak nem való, ennyi...
2006. ápr. 11. 14:44 | válasz | #2
Az elméletet értem, de az élet fel fogja rúgni az elképzeléseiket.
Mi van ha elfüstöl a gépem és veszek egy újat de Op rendszerem már van?
Mi van ha alkatrészenként veszem meg?
Mi van ha (tudom hogy a MS-nek hihetetlen) pl Linuxot vagy egyebet akarok?
Azt hiszem ezek a lehetőségek jócskán túl lesznek 5%-on
aaaaa  
2006. ápr. 11. 14:05 | válasz | #1
"A Microsoft szintén az előre telepített operációs rendszerekben látja a megoldást, esetükben természetesen kizárólag a különböző Windows verziók jöhetnek számításba."

Érdekes az EU ott harcolt az MS ellen, hogy a média player, meg a versenyellenes árukapcsolódások. Mi ez most, ha nem pont ugyanaz...
Más szoftver már nem is létezik ???
Ez ellen kellen fellépni, nem a hülye média player ellen. Hogy is képzelik ezt, hogy aki nincs velük, nem várárol tőlük, az ellenük van, és kiirtandó ellenség, kalóz. Kicsit elszálltak maguktól...