A német fiatalok 70%-a használ másolt szoftvert
2006. április 11. 11:20, kedd
A német fiúk sokkal több illegálisan másolt szoftvert, filmet, játékot és zenét töltenek le a világhálóról, mint a lányok. Ez derült ki a Business Software Alliance (BSA) németországi egyesülete által végzett legújabb felmérésből.

Hirdetés

A német BSA szervezet és a Decker & Lang Ügynökség által közösen készített felmérés egyik fő megállapítása, hogy a német fiatalok 70 százaléka ismerte el, hogy a számítógépén valamilyen illegálisan másolt szoftvert vagy filmet használ, illetve tárol. A német fiúk 67, a lányok 65 százaléka kedveli az illegális zenei kópiákat. Ugyanez az arány a kalózfilmek esetében 60 százalék a fiúknál és 51 százalék a lányoknál. Az illegálisan másolt szoftvereknél sem kedvezőbb a kép: a végeredmény a fiatalembereknél 53, míg a gyengébb nem képviselői körében 28 százalék lett.


Főként zenét és filmeket másolnak

A tinédzser fiúk 10 százaléka ismerte el, hogy már legalább egy esetben fogadott el pénzt egy illegális zenei, film-, játék- vagy szoftverkópiáért. A szerzői és a szomszédos jogok által védett tartalmakat a kamaszok 30 százaléka az internetről töltötte le, míg 45 százalékuk már legalább egyszer másolt át illegális másolatokat CD-re vagy DVD-re.

A fiatalok válaszaiból kiderült az is, hogy a fiúk 71, a lányoknak azonban csak a 49 százaléka rendelkezik saját otthoni számítógéppel. Ennek megfelelően a fiatalemberek használják gyakrabban az internetet, 35 százalékuk hetente 7 vagy több órát tölt a világhalón, a lányoknál ez az arány 22 százalék. A felmérésben a két cég összesen 4400 német általános iskolást és gimnazistát kérdezett meg.


A heti internethasználat hét óra alatt marad

"Mindig meglepődünk a végeredményen, mert ekkor szembesülünk azzal, hogy a legtöbb fiatal kitűnően kiismeri magát az internet világában, ám fogalmunk sincsen arról, hogy mit tehetnek meg és mit nem, mi a jogellenes és mi nem" - nyilatkozta Stephan Lang, a Decker & Lang Ügynökségnél a BSA által delegált és az iskolai helyzetet felügyelő szakember. A kamaszokat látszólag egyáltalán nem érdekli, hogy bűncselekményt követnek el, 42 százalékuk egyáltalán nem aggódik a következmények miatt.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 12. 17:38 | válasz | #21
bírom az ilyen kutatásokat... ez a legjobb benne: "Főként zenét és filmeket másolnak" az a szép benne h azt itt (magyar o) még legálisan meg is teheti, vagy fogalmazzunk inkább úgy h ha megtalálják is nálad otthon, akko se büntetnek szal nem értem mi a fenéért jó nekik h ijesztegessék a jónépet ?:D
zaki  
2006. ápr. 12. 14:49 | galéria | válasz | #20
Elképzelem, hogy börtönben beszélget 2 rab: Te mit tettél? Áááá, én főbe lőttem az anyósomat... És te? Letöltöttem pár filmet a netről és eladtam! :D
Helcat  
2006. ápr. 12. 12:40 | galéria | válasz | #19

kis hazugság -> nagy hazugság -> statisztika
Egyébként éppen azon gondolkozom, hogy csinálok egy exkluzív felmérést, amiben bebizonyítom, hogy a zeneletöltések okozzák a globális felmelegedést és a rákot. Szerintetek megvenné a BSA?
W4r3Z  
2006. ápr. 11. 23:02 | válasz | #18
Végünkvanmindmeghalunk!!!4
2006. ápr. 11. 19:40 | galéria | válasz | #17
"A tinédzser fiúk 10 százaléka ismerte el, hogy már legalább egy esetben fogadott el pénzt egy illegális zenei, film-, játék- vagy szoftverkópiáért."

Bazzeg tisztára mintha a warez drog vagy prostitúció kaliberű ténykedés lenne

Ez a felmérés kb olyan komolytalan mint maga a BSA, SZÁNALOMTENGER!
2006. ápr. 11. 19:23 | válasz | #16
És az az érdekes az egészben, hogy ők még meg is tudnák fizetni...
echo  
2006. ápr. 11. 19:18 | válasz | #15
Igen, másolt szoftvert használok és másolt zenét és büszke vagyok rá
2006. ápr. 11. 19:12 | válasz | #14
trasz=transz
2006. ápr. 11. 19:10 | válasz | #13
Najó a trasz lurkókat nem vettem figyelembe, de ez akkor is matematikai hiba!
2006. ápr. 11. 19:09 | válasz | #12
Megjegyezném az első grafikon láttán, hogy ha fiúk 67, a lányok 65 százaléka használ illegális zenét, akkor a teljes fiatalságra vetített illegális használat SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT SEM LEHET 68% !
Kaadi  
2006. ápr. 11. 17:20 | válasz | #11
A gyerkőcök csak nagyzolni akartak, hogy ők bizony milyen nagy banditák... arra nem gondoltak hogy ezután majd figyelik a netszolgáltatókon keresztül az adatforgalat (mert ugye 9-11 után bármit lehet) és hogy egy szép napon majd jön a bírósági idézés a logokkal és a számlával mellékelve.
2006. ápr. 11. 17:06 | válasz | #10
Hát ez az, minek ezt még be is vallani? Pont a BSA-nak vagy akármilyen közvéleménykutató ügynökségnek. Még ha anonim is. Gyagyások. Bár lehet csak koholmány az egész, nem is volt valójában semmilyen felmérés
Kaadi  
2006. ápr. 11. 16:49 | válasz | #9
Nem kell őket Lengyelbe vinni,van ott is elég kalóz fiatal. Ha jól sejtem majd a szülők fogják kifizetni a számlát, mint ahogy az USA-ban is történt. Az arány valszeg valamivel magasabb mint azt kimutatták, mert nem minden kölyök idióta hogy bevallja az illegalitást. én sem tenném meg (annak idején sem tettem meg, amikor a tanáraim kérdezősködtek).
Vorpal  
2006. ápr. 11. 15:59 | válasz | #8
"Auswitzban szappan gyár" -- Na az egy másik aggályt vetne fel, miszerint, hogy vigyék a szoftverkalózokat Lengyelországba,))
fawcet  
2006. ápr. 11. 15:07 | válasz | #7
Ennek a felmérésnek egy célja van keresztes hadjárat megindítása.
2006. ápr. 11. 14:15 | válasz | #6
Jah, érdekes a megfogalmazás... :D
Yv@n  
2006. ápr. 11. 13:40 | válasz | #5
"A német fiúk 67, a lányok 65 százaléka kedveli az illegális zenei kópiákat."

Kedveli :) Jobban szól, vagy mifene...
Gabest  
2006. ápr. 11. 13:12 | válasz | #4
Ezt már veres pál is megmondta, a fiatalok 99%-a ..., a többi meg úgy hülye ahogy van :P
NeoMaN  
2006. ápr. 11. 12:22 | válasz | #3
LOL ehez miért kellett felmérés (biztos nem ingyé)?
Barmok.
2006. ápr. 11. 12:11 | válasz | #2
Ha így folytatódik a keresztes hadjárat a németeknél a letöltők ellen, lesz még Auswitzban szappan gyár. Természetesen nem az izraelitákat, hanem a fiatal lányokat és fiúkat kezeli majd Ciklon B-vel a RIAA, MPA és társai, hogy leszokjanak egyszerre és mindörökre a fájletöltögetésről. Lassan a németek elérik, hogy náluk lesz a legtöbb regisztrált köztörvényes bűnöző! Gratulálok! Szép teljesítmény......
2006. ápr. 11. 12:05 | válasz | #1
A magyar fiatalok esetéban valószinűleg :-) jobban nézne ki az 1. diagram.