Zeneszerkesztő szoftvert fejleszt a Microsoft
2006. április 10. 22:52, hétfő
Az amerikai konszern új programját az Apple által kifejlesztett, rendkívül sikeres, az Ilife nevű csomag részét képező Garageband riválisának szánja. A Microsoft által fejlesztett új szoftver kódneve Monaco.

Hirdetés

A Monaco - a Garagebandhez hasonlóan - lehetővé teszi majd, hogy a felhasználók a számítógépük előtt ülve szerezzenek zenét, illetve, hogy zenei dallamokat játszanak fel és ezeket rögzíthessék. A programhoz számtalan ingyenes kiegészítő jár és az amerikai vállalat külön zenei keresőalgoritmust is készít hozzá. A tervek szerint a Monaco könnyen kezelhető, felhasználóbarát, de ugyanakkor professzionális felvételek elkészítésére is képes alkalmazás lesz és bátran használhatják majd akár a hobbi-, akár pedig a profi zenészek és együttesek is.

Mint az Mary Jo Foley, a Microsoft Watch szerkesztőjének tudósításából kiderül, a Microsoft egyik munkatársa már megerősítette az új alkalmazás fejlesztését. A Monaco körülbelül ugyanolyan sok funkcióval fog rendelkezni, mint az Apple által készített konkurense. A zeneszámokat fel lehet majd játszani akár egy különleges MIDI-billentyűzet, akár pedig egy hagyományos szintetizátor vagy más billentyűs hangszer segítségével is.

Számos kérdés azonban továbbra is tisztázatlan. Így például nem lehet tudni, hogy a Monaco csak a Vista alá lesz elérhető, esetleg az új operációs rendszer szerves részét képezi-e majd vagy elfut majd a Windows XP-n is. Az Apple által kínált Garageband az iMovie, az iDVD, az iTunes és az iWeb szoftverekkel közösen képezi az iLife programcsomagot, amelynek ára 79 euró. Ahhoz tehát, hogy a Monaco legalább annyira sikeres legyen mint a konkurense, a Microsoftnak ennél jóval olcsóbban kellene kínálnia az új szoftvert.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
jpeg  
2006. máj. 28. 23:05 | válasz | #8
Na, M$-ék megint unatkoznak... fejlesztenének inkább DOS-t, még ahhoz értenek a legjobban
2006. ápr. 11. 20:38 | válasz | #7
http://sourceforge.net/softwaremap/trove_list.php?form_cat=120

intrex  
2006. ápr. 11. 17:32 | válasz | #6
"Ahhoz tehát, hogy a Monaco legalább annyira sikeres legyen mint a konkurense, a Microsoftnak ennél jóval olcsóbban kellene kínálnia az új szoftvert."

Sikeres sosem lesz, csak szükséges rossz. A microsoft sosem az innovációval, ötleteivel, vagy újdonságaival hatott a világra, hanem a mindent elsöprő pénzügyi nyomással.
z5oTtu  
2006. ápr. 11. 13:07 | válasz | #5
vicces ez az M$
Macc  
2006. ápr. 11. 11:16 | válasz | #4
kivancsi leszek ra. Egyelore viccesnek indul. Volt az a photoshop killer hasznalhatatlan applikaciojuk is, azzal milett? Behalozta mar a foldet? :)
mousee  
2006. ápr. 11. 08:26 | galéria | válasz | #3
Ha jó terméket csinál, akkor azt mondom, hogy miért is ne... De egyenlőre nem túl sok jó terméket adott ki... :)
Abator  
2006. ápr. 11. 08:00 | válasz | #2
A microsoft úgyis arról híres, hogy végül akkor is az ő termékeinél kötsz ki ha nem akarod:)
mousee  
2006. ápr. 11. 07:09 | galéria | válasz | #1
Hát, nagyon bele kell húznia az MS-nek, ha utól akarja érni a zeneszerkesztők piacát... Én a Fruity/soundforge kombinációval mindent meg tudok csinálni, amit csak akarok :)