Mona Lisa pettyes mosolya
2006. április 9. 18:48, vasárnap
Több millió láthatatlan pettyben rejlik Leonardo híres műve, a Mona Lisa mosolya, állítja a UCLA Da Vinci tanulmányokkal foglalkozó Armand Hammer Központjának konzulense, Jacques Franck.

Leonardo technikája az elemzések szerint hasonló a 19. század végi francia neoimpresszionista festők pointillizmusához. Valójában a Mona Lisa számtalan pettyrétegből tevődik össze, amit az úgynevezett mikrofelosztás technikájával ért el a mester. Erre a technikára már az ókori Rómában is akadt példa.

Leonardo azonban a lehető legmélyebben aknázta ki a benne rejlő lehetőségeket, ahogy előtte még senki más, magyarázta Franck a Discovery News-nak. Módszere, a "sfumato", melynek elnevezését az olasz "fumo", azaz "füst" szóból képezték, majdhogynem háromdimenziós hatást kelt a vásznon a rendkívül finom ecsetkezelésnek köszönhetően, mellyel szinte észrevehetetlenül kapcsolhatók össze a fények, az árnyékok és a kontúrok.

Da Vinci soha nem fejtette ki bővebben, hogy hogyan tudta így, alig észlelhetően összekötni az árnyékot és a fényt. A sfumato technikára egyetlen utalást találtak eddig, miszerint a "fényt és az árnyat vonalak és keretek nélkül kell összekapcsolni, a füst módján".

Franck első lépésként egy másik Leonardo festményt, egy drapéria tanulmányt vett alaposan szemügyre, ami a Louvre-ban található, melyen felfedezte az aprólékos ecsetvonások alkalmazásával elért háromdimenziós hatást. Itt különösen jól követhető a technika, mivel a mester temperát használt, míg egy olajfestmény esetében ezeket a nyomokat elrejti egy finom velatura, egy erősen hígított, fátyolos festékréteg.

Franck, aki maga is festőművész és gyermekkora óta másolja Leonardo munkáit, Mona Lisa szemének hat pannón, hat lépésben történő újraalkotásával igazolta mikrofeloszlási elméletét. A művelethez, Leonardóhoz hasonlóan egy nyárfalapot használt, amit gipsszel és állati enyvvel kezelt, majd fekete krétával megrajzolta a szemet.

Ezután egy félig áttetsző, higított olajbázisú festékkel lágyított a kréta vonalakon, majd mikroszkopikus ecsetvonásokkal kiretusálta a részleteket. Jó pár pöttyréteget fel kellett vinnie, mire egymásba vegyültek.

Franck szerint több részlet is, mint például a szem, vagy a híres mosoly milliméterenként 30-40 ecsetvonást tartalmaznak, így elvileg egy négyzetmilliméter akár egy napot is igénybe vehetett, míg a teljes mű elméletileg tíz éven át készült. A végeredmény azonban elképesztő, hiszen Lisa di Antonio Maria Gherardini, azaz Mona Lisa a mai napig ámultba ejti a művészetet szeretőket, pedig valamikor a mester életének utolsó éveiben készült el.

A 16. századi művész és író Giorgio Vasari által "inkább isteni, mintsem emberi"-nek titulált mosoly megmagyarázására számtalan elmélet született. Volt, aki úgy vélte, hogy a nemes hölgy éppen boldog terhességét élte, volt, aki szerint asztma, mások szerint arcbénulás kínozta, de olyan is akadt, aki a fogcsikorgatás eredményének tulajdonította a mosolyt, éppen ezért Franck elmélete nem kis vitát váltott ki a történészek körében.

Bal oldalon a szem újraalkotása a parányi pettyek segítségével, jobb oldalon az utolsó rétegek is felvitelre kerültek, létrehozva a 3D-s hatást

A brit Martin Kemp, az Oxford Egyetem művészettörténelem professzora teljes egészében valótlannak nevezte Franck állítását, mondván, hogy ő maga nagyítóval is megvizsgálta az eredeti festményt, de egyetlen pettyet sem fedezett fel. Franck erre azzal vágott vissza, hogy tudományos lehetetlenség felismeri a pettyeket egy nagyító alkalmazásával. A fény minden pettybe behatol, visszatükröződést, elhajlást és szétszóródást hozva létre, ezért ha ránézünk a festményre a felülete homogénnek tűnik, nem látható egyetlen petty sem, magyarázta Franck, hozzátéve, hogy saját munkáiban ezek a pettyek három év alatt teljesen eltűntek, feltehetőleg a Mona Lisa esetében is ez játszódhatott le.

Röntgensugárral azonban már más a helyzet. Franck és Leonardo munkájáról készült röntgenfelvételek nagyon hasonló eredményt mutatnak, ugyanazt a füstszerű festék eloszlás figyelhető meg rajtuk. Az sem elvetendő, hogy Franck elmélete a Louvre laboratóriuma által a Mona Lisán elvégzett anyagvizsgálatok eredményeit is alátámasztja.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 24. 11:50 | válasz | #32
Engem pl. veszettül érdekelne, mi a poén, úgyhogy légyszi.
gp32  
2006. ápr. 14. 10:18 | válasz | #31
én muvészi gimnáziumba járok, és igen, nem a mosolya miatt iylen 'nagyszeru" ez a kép, ez a tipikus nem hozzáérto emberek mondják egymásnak...:\

egyébként a háttérben van a lényeg...(de nem irom, le snekit nem uinttatok vele...:),

nearo  
2006. ápr. 12. 19:53 | galéria | válasz | #30
najó, ez nem volt komoly, bocs...
nearo  
2006. ápr. 12. 19:51 | galéria | válasz | #29
jaja, a bajusz alatt meg takony és kajamaradék... lol
2006. ápr. 12. 16:05 | válasz | #28
Eredetileg mona lisa férfinek készült ... a rétegek alatt, egy bajusz látható.
2006. ápr. 12. 09:43 | válasz | #27
http://www.monalisamania.com/
2006. ápr. 12. 09:39 | válasz | #26
Mindenki tudja, hogy Chuck Norris adta Mona Lisának a mosolyt :-)

2006. ápr. 11. 14:22 | válasz | #25
Néha már azt gondolom, hogy a net az ördög legnagyobb trükkje. Azt imádom, hogy vannak emberek, akik itt cikkeznek, általában üresfejüeknek szóló semmitmondó témákról, aztán van pár szuperintelligens ember, aki megosztja velünk zsenialítását, és hozzászól a támához, és megmondja, párszáz év távlatából, hogy a felfedezés igaz, vagy sem. Kicsit gondolkodjatok már, mielőtt hozzászóltok valamihez! És elhiszem, hogy édesanyád annak idején azt mondta neked első nap az oviban, hogy te vagy a legokosabb és a legszebb, de talán már rájöttél te is, hogy ez nem biztos hogy így van!

Szóval kedves művészettörténészek, festőművészek és polihisztorok! Kérlek kíméljetek meg a hülyeségeitektől!

Ha valahol lehetőség van hozzászólásra, az nem azt jelenti, hogy mindenkéép írnod kell valamit!!!

Elnézést a kifakadásért, de felment bennem a pumpa !
2006. ápr. 11. 11:27 | válasz | #24
mosolyog vagy nem akkor is ronda
2006. ápr. 11. 00:07 | válasz | #23
Amúgy az, hogy mosolyog, vagy mit csinál, hát szvsz tökéletesen jelentéktelen. Ilyen dolgokon az értetlenek szoktak cívódni. Nem ez határozza meg a kép művészi értékét.
2006. ápr. 11. 00:05 | válasz | #22
Egy olyan emberről beszélünk, aki mértani pontosságú kört vetett fel egy ecsetvonással egy arra alkalmas felületre. Ha jól tudom kb 50cm átmérőjűt. És ismerve valamelyest a munkásságát, a tudományokban való - korát évszázadokkal megelőző - jártasságát, én ezt a milliméterenként 30-40-et közel sem tartom _tőle_ lehetetlennek.
Grusi  
2006. ápr. 10. 21:59 | válasz | #21
Teljesen készek ezek a hozzászólások, de a #15ös telitalálat :DDD
Hege15  
2006. ápr. 10. 21:02 | válasz | #20
nemtom szerintem élőben egész másés én egyátalán nem tartom ezt baromságnak leonardo zseni volt és ha aztmondják hogy miliméterenként 30-40 ecsetvonás akkor én ezt nem tartom lehetetlennenk
2006. ápr. 10. 15:53 | válasz | #19
Sztem biztos vmi qrvaegyszerű technikával csinálta, csak ma már túlbonyolítják. Egyépként is egy csomó idő eltelt azóta. Lehet már egy csomóan összeköpködték, leöntötték kávéval...stb. És azért ilyen. Meg már egy csomóan azt mondták hogy mosolyog mert szar a szemük és akinek meg jó lenne már az is úgy látja. lool
nenad  
2006. ápr. 10. 14:45 | galéria | válasz | #18
sg kremje, es a muveszet, ez is lehetne a cime a hozzaszolasoknak :D
2006. ápr. 10. 13:29 | galéria | válasz | #17
ez nagyszerű:?
2006. ápr. 10. 12:52 | válasz | #16
:D

Amúgy sztem se tökölt vele ennyit, irreális :)
2006. ápr. 10. 12:37 | válasz | #15
Lehet, hogy én vagyok a hülye, de szerintem hót gáz ez a festmény és főleg a rajta levő csaj, aki mindet csinál csak nem mosolyog, de mégha mosolyogna akkor is gáz lenne.
Találóbb lenne a festménynek az a cim, hogy mona lisa bámul mint a bambabirka.

2006. ápr. 10. 12:06 | galéria | válasz | #14
Na, most azt árulja el nekem valaki, hogy ki az a barom, aki azt gondolja, hogy hihető az a négyzetmilliméterenkénti 30-40 ecsetvonás!!!!!!!
Műszaki rajzoló múlttal rendelkezve tudom, hogy mindezt egy 0.1x-es tustollal sem lehet egy könnyen produkálni...
Leonardo korában pedig maximum kecskeszőrből, vagy lófarokból készített ecsetek voltak, vagy 8x vastagabb méretben!
Cat 02  
2006. ápr. 10. 12:01 | galéria | válasz | #13
bizti volt fény gépe és meg PS elte Leonardo :P
bld  
2006. ápr. 10. 10:13 | galéria | válasz | #12
na za mekkora szánalom még...
2006. ápr. 10. 08:34 | galéria | válasz | #11
Holnap meg megtalálják a Hp fotópapír logóját a hátoldalon :DD
12346  
2006. ápr. 10. 08:19 | galéria | válasz | #10
szal nyomtatták^^
Sadist  
2006. ápr. 09. 22:34 | galéria | válasz | #9
tökjó
2006. ápr. 09. 21:54 | galéria | válasz | #8
CopyCon már rég rájött az igazságra!
2006. ápr. 09. 21:30 | galéria | válasz | #7
ahh...
2006. ápr. 09. 21:27 | galéria | válasz | #6
Leonardo mosolya van a képen
NeoMaN  
2006. ápr. 09. 20:59 | válasz | #5
ez lesz majd az új nvidia karcsik dobozán... :)
Andris  
2006. ápr. 09. 20:12 | válasz | #4
Azta... :-o mosmár ez is 3d-s? :)
2006. ápr. 09. 20:05 | galéria | válasz | #3
Ez a legnagyobb baromság:

"Franck szerint több részlet is, mint például a szem, vagy a híres mosoly milliméterenként 30-40 ecsetvonást tartalmaznak, így elvileg egy négyzetmilliméter akár egy napot is igénybe vehetett, míg a teljes mű elméletileg tíz éven át készült."

kicsy  
2006. ápr. 09. 19:13 | válasz | #2
Valaki nagyon ráér.
djukel  
2006. ápr. 09. 19:13 | válasz | #1
hujeseg