Ismét támadások kereszttüzében a Google Earth
2006. április 8. 12:14, szombat
Biztonsági programot dolgozott ki a német kormány az idén megrendezendő futball-világbajnokság miatt. Az esemény lebonyolításában résztvevő mintegy 200 000 szakember átvilágításán túl kiemelt szerepet kapnak a stadionbiztosítási feladatok is.

Hirdetés

Az utóbbi terület kapcsán támadták ismét sokan a Google Earth nevű szolgáltatást. A mostani érvek hasonlóak a korábban felvetettekhez, miszerint a fellelhető fotók segíthetik az terroristákat a tervezett cselekmények elkövetésében. A németek azt az elvet vallják, hogy jobb félni, mint megijedni és 2001. szeptember 11., valamint a madridi robbantások óta ezt a hozzáállást aligha vonja kétségbe bárki is. Ráadásul az 1972-ben, a müncheni olimpián elkövetett támadás is óvatosságra inti a futball-világbajnokság házigazdáit, akik szeretnék, ha egy ilyen esemény még egyszer nem következne be.

Klaus Dieter Matschke, a KDM frankfurti biztonsági tanácsadó cég vezetője szerint a Google Earth azért lehet veszélyes, mert például az előhívott fotókon látható a vb mérkőzéseinek otthont adó 12 stadion, így például a hamburgi AOL Arena pontos földrajzi koordinátái, így bármelyik terrorista könnyedén, a lebukás és plusz befektetés nélkül megszerezheti ezeket az adatokat. Matschke úgy véli, hogy az online szolgáltatás a jelenlegi formájában működve biztonsági kockázatot jelent a fontos eseményeket rendező nemzetek és városok számára.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A szakember nem beszél a levegőbe, ugyanis 1972-ben, Münchenben ő is egyike volt azoknak a biztonságiaknak, akik akkor csődöt mondtak. A támadásnak ugyanis nem lett volna szabad megtörténnie. Mint ismeretes, a Google Earth tavaly nyár óta elérhető és műholdas, illetve légifelvételeket tesz hozzáférhetővé bárki számára. Az adott területre vagy épületre bárki ránagyíthat és mint látható, még a pontos földrajzi koordináták is az illető ölébe hullanak. Az adatok nem csak földrajzi fokokat és ívperceket, de ívmásodperceket is tartalmaznak, ami azt jelenti, hogy a felbontás nem 1115 méter, mint egy ívperc esetében, hanem 18,6 méter.

"Ezekhez az információkhoz még a Szövetségi Térképészeti és Geodéziai Hivatalban sem férhetne hozzá senki, lévén még ott sincsenek ennyire precíz légifelvételek" - nyilatkozta Reinhard Zölitz-Möller, a Greifswaldi Egyetem geográfiai professzora. "A problémát az jelenti, hogy számos olyan földi célpontok elleni rakéta létezik, amelynek a pontossága 300 vagy akár 50 méter. 2004 júniusában például a Jane's Defence Weekly című neves szaklap arról számolt be, hogy egy ukrajnai vonatból eltűnt a megsemmisítésre szánt 1942 darab S-185 rakétának a háromnegyede. Ezekről azóta sem tudja senki, hogy hova lettek. A feketepiacon azonban bárki beszerezhet ilyen fegyvereket" - mondta Klaus Dieter Matschke.

Rövid, legfeljebb 300 kilométeres hatótávolságú rakétákkal támadható lenne például a gelsenkircheni, a dortmundi, a hannoveri, a hamburgi és a berlini stadion. Szakértők szerint ugyan ez paranoiának tűnhet, de 2001. szeptember 11. előtt sem gondolta senki, hogy ilyesmi megtörténhet. A The InsideDefense nevű online magazin idén januári cikkében ráadásul egy másik dologra is rávilágított. Eszerint az Amerikai Kongresszus 10 millió dollárért egy olyan tanulmány elkészítését támogatja, amely azt a kérdést vizsgálja, hogy lehetséges-e átlagos kereskedelmi hajókról ballisztikus rakétákkal támadásokat intézni például az Egyesült Államok ellen.

A világ óceánjain és tengerein jelenleg körülbelül 200 000 kereskedelmi szállítóhajó van úton naponta. Az UPI hírügynökség tavaly augusztusban megszólaltatta Henry Obering altábornagyot, az amerikai ballisztikus rakéta-védelmi szervezet (MDA) vezetőjét: "Kipróbáltuk, hogy el tudunk-e indítani egy Scud-rakétát egy átlagos tengeri hajóról. Az eredmény megdöbbentő volt: a feladat rém egyszerűnek bizonyult" - mondta a tiszt. Ilyen támadások lehetőségére egyébként már 2004-ben felhívta a figyelmet Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter is.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A német szakemberek nem pánikot akarnak kelteni, csupán szeretnék, ha az idei futball-világbajnokság a jó meccsekről, a szép gólokról és cselekről maradna emlékezetes és nem pedig valami más miatt. Mi is csak azt remélhetjük, hogy ezekből a tervekből soha sem lesz valóság.

Az MTI tudósítása szerint eközben Indiában is hasonló aggodalmak merültek fel: az ország vezetői úgy vélik, veszélyeztetik a nemzetbiztonságot a Google internetes keresőn található nagy felbontású képek. Az indiai védelmi miniszter szerint e képek közül egyesek hadászati fontosságú katonai támaszpontokat mutatnak az ország északi részén, s ez előnyt jelent azoknak a csoportoknak, amelyeknek nincs saját műholdjuk, de szeretnének többet megtudni a bázisokról.

A miniszter azokra a gerillacsoportokra utalt, amelyek Kasmír függetlenségéért vagy a Pakisztánhoz csatolásáért harcolnak a tartomány indiai ellenőrzése alatt álló részén. Újdelhinek azonban más csoportok fenyegetésével is szembe kell néznie, így a maoistákéval, akik az ország több keleti államában tevékenykednek, valamint azokkal a gerillákkal, akik az északkeleti országrész elszakadásáért harcolnak.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 11. 08:52 | válasz | #19
Tiltsuk be az oktatást is, vagy legalábbis züllesszük le annyira, hogy fogalma se legyen az átlagembereknek, hogy mik azok a koordináták. (Mondjuk az USA a legjobb úton halad efelé, hisz ott a népbutítás már generációk óta folyik.) Nevetséges a fenti elgondolás, de sajnos ebben élünk, ha lesz elég anyagi érdek ez mögött akkor meg is valósul majd.

Persze nem csak átlagember követhet el terrorista akciót, de minél kevesebben képesek rá annál nagyobb a biztonság. Hiszik ezt sokan a terrorelhárítók közül. Pedig szerintem annál nagyobb, minél kevesebbnek van rá oka, hogy ilyesmit elkövessen. Igaz, az okot megszüntetni nehezebb...
2006. ápr. 10. 19:28 | galéria | válasz | #18
Ez csak egy példa volt, de rossz. Ezzel azt akartam mondani, hogy BÁRMIT lehet ártó szándékkal használni.
ksgy  
2006. ápr. 10. 12:14 | válasz | #17
es ha nem volna google maps, fogna a kis gps-es pda-jat, beulne autoba, es elautokazna a stadionhoz. es lon, megvannak a koordinatak! tiltsuk be az osszes gps-t, az osszes papirterkepet (mert jobbakon ugye azon is rajtavannak a koordinatak), sot, a tollakat, ceruzakat, nyomdai gepeket is, hogy utana meg veletlen se lehessen kinyomtatni 1 db terkepet sem, hogy nehogy terrorcselekmeny legyen....
uniu  
2006. ápr. 10. 10:19 | válasz | #16
vazze:) amugy, mire kikapnad a tollat, vagy 10 testor torne el a kezed...
2006. ápr. 09. 23:25 | galéria | válasz | #15
Mellesleg egy toll is alkalmas terorrtámadásra. Kikapom elnök úr zsebéből és szemenszúrom, be egészen az agyáig....
2006. ápr. 09. 22:52 | válasz | #14
Ez a gond ezzel a fránya technikai fejlödéssel :-)
Egyre több olyan dolog lesz Bárki által elérhetővé ami 20 évé Sci-Fi-nek számított, 10 éve meg párszor 100.000$ kértek érte.
eax  
2006. ápr. 09. 20:31 | válasz | #13
" a Google Earth azért lehet veszélyes, mert például az előhívott fotókon látható a vb mérkőzéseinek otthont adó 12 stadion [...] pontos földrajzi koordinátái, így bármelyik terrorista könnyedén, a lebukás és plusz befektetés nélkül megszerezheti ezeket az adatokat."

ROTFL. GPS a hatizsakba, aztan elmegy varosnezni. Ez ennyire bonyolult?
lazly  
2006. ápr. 09. 19:57 | válasz | #12
A nyugati uldozesi mania ezekszerint ismet aranykorat eli... Remek!
uniu  
2006. ápr. 09. 17:24 | válasz | #11
"...az Amerikai Kongresszus 10 millió dollárért egy olyan tanulmány elkészítését támogatja, amely azt a kérdést vizsgálja, hogy lehetséges-e átlagos kereskedelmi hajókról ballisztikus rakétákkal támadásokat intézni például az Egyesült Államok ellen."
Igen. Kerem a ZS-t! Nemtom miert ne lehetne egy hajorol inditane egy raketat ? Vagy csak tipikus amerikai barmomsag ?
2006. ápr. 09. 10:18 | galéria | válasz | #10
A probléma az, hogy a SCUD-nak kilóméteres szórása van. Stadiont el sem találnál vele....
nenad  
2006. ápr. 09. 08:22 | galéria | válasz | #9
hat jah, ez rohej, es az is ha a koordinatak pontossagaban ennyire biznanak (marmint a google earth-jeben)
Kaadi  
2006. ápr. 09. 07:28 | válasz | #8
ja es meg egy megjegyzes: joval a Google Earth kitalalasa elott leteztek olyan kereskedelmi forrasok amelyeken keresztul muholdkepeket lehetett szerezni a legkulonfelebb objektumokrol. ezek a szolgaltatasok nehany szaz dollartol nehany tizezerig terjedtek a komplexitastol, felbontastol, merettol fuggoen. valoszinuleg ha egy csoportnak van penze fegyvert vasarolni es becsempeszni azokat egy idegen orszagba akkor nem nehany szaz vagy ezer dollaron mulik hogy elkovetnek-e egy terrorcselekmenyt vagy se. A Google csak egy jatekszert adott a nagykozonseg kezebe es terrorista eszkoznek minositeni ezt... hat... idiotasag.
Kaadi  
2006. ápr. 09. 07:17 | válasz | #7
ez a duma amolyan biztositek ezeknek a barmoknak, hogy ha esetleg tortenik valami akkor legyen mire fogni a dolgot es lehessen kijelenti hogy "mi bizony megmondtuk!". tanultak a fiuk a CIA-sok hibajabol, akik nem kiabaltak eleg hangosan amikor kellett volna es most nyakra-fore vizsgalgatjak oket.
amugy meg ha kinyirnak 1-2 turistat talan megint megkerdezi a vilag hogy erdemes-e amerikanak megengedni hogy haboruzzon a vilag masik felevel.
Cobra.  
2006. ápr. 08. 19:38 | válasz | #6
Ráadásul messze nem élő kép, amit én néztem Bp-ről pár hónapja, az legalább 6 hónappal azelőtt készült. Nagyfelbontású kép meg eleve csak nagyvárosokról van, szóval az indiaiak is úgy nyafognak, hogy lehet nem is látták mit mutat a GE, mert hogy azon semmi olyan nem látható, amit távcsővel ne látnának, az biztos.
Kornan  
2006. ápr. 08. 18:22 | válasz | #5
Szerintem csak egyszerűen túlzásba viszik az óvatosságot,nem állnak semmilyen érdekek a háttérben.Én is szoktam használni a google earthot ha vhova kell mennem a térképen felül még megnézem hogy néz ki a környék,így a helyszínen jobban tájékozódom.De nem sokra mennek a terroristák vele,a koordináták szerintem más internetes térképes oldalon is fent vannak,csak ott nem társul hozzá élő kép,mellesleg élő képpel sem mennek sokra annyira azért nem pontos.Talán egy hajszállnyit megkönnyíti a dolgukat de ennyi az egész.
2006. ápr. 08. 15:37 | válasz | #4
Lehet, h naiv vagyok, de nekem eszembe sem jutott ez a veszély. Én sem hiszem, h ha egy terrorista reálisan meg akar támadni egy létesítményt, a terve a GE-n áll v. bukik. Aki meg beszerzett már egy ballisztikus rakétát alighanem arra is rászánná magát, h a célkoordinátákat is megszerezze, "valószínűleg" utóbbi a könnyebb. Jó szó az, h "sunyi" üzleti érdek, vö. előző hozzászólás.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. ápr. 08. 14:13 | galéria | válasz | #3
Ez megint hülyeség. Egy ember, ha akar gugliört nélkül is simán hozzájut ezekhez a koordinátákhoz.
Sztem is üzleti érdekek állnak a háttértben.
2006. ápr. 08. 13:51 | galéria | válasz | #2
Mi köze van szegény Google Earth -nek ehhez? Aki terrorizálni akar az egyszerűen kimegy a helyszínre és 0,5 - 1mm pontosággal feltérképezi a terepet az csókolom.

Sztem sunyi üzleti érdekek állnak a háttérben.
Noffir  
2006. ápr. 08. 12:42 | válasz | #1
Na jó, nekem most van elegem ebből a hülye paranoid világból.
Esetleg nem akarnak erkölcsi bizonyítványt is, mielőtt beengednek abba a rohadt stadionba?
Igen, és lehet az őserdőbe kellett volna építkezni, az építészek szemét meg kiszúrni mikor végeztek és akkor semmiféle átkozott terrorista nem találná meg őket - igaz senki más sem de milyen biztonságban lennének! Vagy tévén sem kellene közvetíteni, mert felismerhetik az épületekből hogy hol van a mérkőzés és akkor a világ összes gonosza éppen egy szutyok focimeccsen akarja majd kinyilvánítani a beteges világnézetét.