IT-gyártók a halmozott jogdíjak ellen
2006. április 6. 18:30, csütörtök
Az európai informatikai és a szórakoztató elektronikai ipar érdekeit képviselő szervezetek, valamint a digitális tartalmakat kínáló cégek közösen hirdettek harcot a tervezett európai jogdíjak ellen.

Hirdetés

A harc koordinálására az érintett vállalatok megalapították a Copyright Levies Reform Alliance (CLRA) nevű szervezetet. Céljuk annak elérése, hogy a vásárlóknak és a gyártóknak ne kelljen egyszerre több jogdíjat is fizetniük egy adott termékért. A szórakoztató elektronikai és az informatikai ipar képviselői szerint miközben a kiszabott összegek elméletileg az előadók érdekeit szolgáljá, jelentős megterhelést jelentenek a fogyasztóknak és a gyártóknak. Utóbbiak kénytelenek emiatt emelni termékeik árát, ami az eladások csökkenését okozza. A jogdíjak megjelenése tehát azonnal megmutatkozott az üzleti eredményekben és a munkahelyek számában is. A legtöbb cég szerint ez a megoldás egész egyszerűen elavult. A magas összeg senkit sem gátol meg abban, hogy lemásoljon egy szerzői jogok által védett zenei albumot vagy filmet.

A CLRA nyilvánosságra hozott egy tanulmányt is. E szerint 2006-ban 1,57 milliárd euró jogdíjat vetnek ki a termékekre, ám 2009-re ez az összeg már 2,12 milliárd euróra fog emelkedni. Ez egyrészt káros az iparnak, továbbá sérti a vásárlók érdekeit és ellentétes az Európai Unió azon törekvésével is, miszerint egyszerűsíteni kell a szerzői jogdíjak beszedésének rendszerét. A legtöbb jogdíjat Németországban vetették ki, ez az összeg az idén elérheti a 353 millió eurót.

A CLRA alapító tagjai között van a hazánkban is jelen lévő és a jogtiszta szoftverek használatáért kampányoló Business Software Alliance (BSA), az Európai Amerikai Üzleti Tanács (EABC), az Európai Digitális Média Szövetség (EDiMA), az Európai Információs és Kommunikációs Technológiai és Fogyasztóelektronikai Szövetség (EICTA), valamint az Európai Zeneipari Szövetség (RIAE).

A jelenleg hatályos magyarországi jogdíjak


A Heise német hírportál által idézett szakemberek - például Mark MacGann, az EICTA főigazgatója és a CLRA szóvivője - szerint az elavult jogdíj-beszedési gyakorlat helyett a digitális másolásvédelmek elterjedése jelenthetne megoldást a problémákra. Kiemelik, hogy elítélendő az is, hogy valaki ugyanazért fizessen jogdíjat az írható lemezek, a DVD-írók és a merevlemezek után, vagyis háromszor-négyszer fizeti meg annak az egyetlen esetleges illegális másolásnak a díját.

Jelenleg különböző jogdíjakat kell fizetni Belgiumban, Németországban, Finnországban, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, Ausztriában, Spanyolországban, Svédországban és Magyarországon. Semmilyen jogdíj nincs viszont a szórakoztató elektronikai és az informatikai termékekre Nagy-Britanniában, Írországban, Luxemburgban, Máltán és Cipruson. Hazánkban korábban számos vita robbant ki az Artisjus által többek között az írható CD-kre, DVD-kre, legutóbb pedig a memóriakártyákra kivetetett jogdíjak miatt. Eddig azonban ezek az elképzelések nem vezettek sikerre és maradtak a matricák.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 07. 21:39 | válasz | #18
Ezt csak úgy kérdeztem , de nagyobb könyvekre gondoltam ( pl: Harrypotter). Azt már tényleg nem nagyon éri meg otthon kinyomtatni..
2006. ápr. 07. 20:30 | válasz | #17
én speciel kb 3 könyvet szeretnék kinyomtatni itthonami kb 200 oldal,és nemkapható a boltokban,(tudomásom szerint).Mellesleg 3 hónapja nézegetam a nyomtatókat minőség\ár\patron ára\mennyit bír a patron- alapján és kb az utolsó 2 szerint válogatok...
Papíron jogdíj????hmmm
Ez a kis táblázat meg jó dolog.Tudom hogy mennyit takarítok meg ha nem boltban veszem a dvd-ket:)
2006. ápr. 07. 20:03 | válasz | #16
Itt már a nyomtatókon is van jogdíj és a fénymásoló eszközökön. + a tinták is tartalmaznak bizonyos %jogdíjat...
Csak azt nem tudom, ki akar kinyomtatni egész könyveket otthon? Mire kész van, majdnem annyiért meg is veheti a boltban ( mert a papíron is van jogdíj, kérdezzétek csak meg! )
Szal húzzák rólunk a bőrt ezerrel!!!
Utána meg sírnak, h a szar filmekre nem tolonganak a nézők , nem veszik a méregdrága jegyeket... nem beszélve a manapság zenének titulált ritmusos zajokról.. hát aki ezekért pénzt ad ki...(háát)
strogg  
2006. ápr. 07. 11:57 | válasz | #15
Csak szólok nem így van:)) Az a jogdíj "kompenzációs díj"-ként van megállapítva. Nem jogosít illegális tartalom tárolására. :)) Egy dologra jogosít, ezért a díjért biztonsági mentést készíthetsz a lemezre. de ismétlem: Ekkor is fel kell tudnod mutatni az eredetit, amit rámásoltál. Ez minden.
Mondom, hogy tiszta lehúzás. :)
2006. ápr. 07. 11:50 | válasz | #14
"vagyis háromszor-négyszer fizeti meg annak az egyetlen esetleges illegális másolásnak a díját."

Ha megfizeti akkor nem illegális, vagy nem jól gondolom? Tehát a jogdíjas lemezeken és tárolókon tárolt tartalom sehogy nem lehet kalóz. Erre van ugye az üres adathordozót terhelő jogdíj.

Tanulság: illegális másolatokat jogdíjas meghajtókra és adathordozókra kell tenni, hogy legálisak legyenek, legális (pl. saját vagy ingyenes) tartalmakat lehet tárolni jogdíj nélküli eszközökön, adathordozókon.
strogg  
2006. ápr. 07. 11:11 | válasz | #13
Jaja. Azt érték el vele, hogy a legális piac súlyos helyzetbe került. Csodálkoznak, hogy máshol veszik a lemezt? MEllesleg ezek az 2illeáglis" lemezek csak attól illegálisak, hogy néhány civil(!!!) szervezetnek nem fizettél. Tehát ha jól megkenek pár politikust, akkor elérhetem, hogy a "tiszta sajtot" civil szervezetem matricája nélkül a trappista illegális legyen.

Ez nagyon szánalmas. Ezért szoktak el az emberek a legális boltban vásárolt Cd-ről. (mellesleg szvsz sokkal több CD lenmez kel el, mint amiről tudnak. Pontosan azért, mert a "legális" helyek adatait veszik)
2006. ápr. 07. 10:14 | válasz | #12
Lehet vásárolni matrica nélküli DVD-ket. 120Ft-ért már márkás 16x lemezt kapsz.
2006. ápr. 07. 08:56 | válasz | #11
mikor wc-re mentek képzeljétek azt h az Artisjus és a többi pincsi egy nagy wc csésze, és higyjétek el, olyan jól fog esni a megkönnyebbülés, hogy ezentúl mindig erre fogtok gondolni :)

Annyira rühellem ezt az "ál" jogvédést.

mixam  
2006. ápr. 07. 08:31 | válasz | #10
Abból a pénzből baszogatnak téget, ami te fizetsz nekik a hordozók után jogdíj-matricákkal.
Ha okosan átgondolod inkább vásárolsz olyan külföldi EU tagállamból ahol nincs matrica. Lehet rendelni is, és EU szabályok miatt teljesen legális.
intrex  
2006. ápr. 07. 08:29 | válasz | #9
Osztom Mixam véleményét, nem szabad moziba menni, és nem szabad eredeti DVD filmet vásárolni, így nem lesz bajunk az artisjus nevű maffiávl. Az már csak kellemes plusz, hogy így még a maffiaadót sem fizetjük. A filmkészítő cégeket sajnálom, így elesnek a bevételtől (nem veszteségük lesz, ahogy az artiskjus félreértelmezi). Ha az artisjus ezt akarja, akkor ez lesz. Egyre kevesebben mennek moziba.
2006. ápr. 07. 08:16 | válasz | #8
Elmennek a francba! Jogdíjat fizethetünk lassan a levegő után is.
Fizessen az embera dvd leezek után 300Ft-ot mikor lehet hogy a saját home videóit írja rá. Ez rablás!

Ez az Artisjus meg egyébként is milyen jogon vet ki jogdíjat valamire? Én most alapítok egy másik szervezetet és kivethetek még jogdíjakat és meggazdagodok, vagymi?
2006. ápr. 07. 08:08 | válasz | #7
Én fizetek a hordozók után jogdíjat, de akkor ne baszogassanak a letöltések miatt.
Rathor  
2006. ápr. 07. 07:04 | válasz | #6
Vámpír banda...
2006. ápr. 07. 06:49 | válasz | #5
Röhej!
Éppen venni katam egy 512-es vagy nagyobb MP3 lejátszót, de mostnézem, hogy 2500 Ft jogdíjat tartalmaz. Elmennek ezek.... A saját eredeti CD-im MP3-ait hallgatnám rajta és még ezért is fizessek...

Aprópopó, valaki matrica nélküli forrásból nem tud szerezni ilyeneket olcsón?
Írjon a zotyoking at freemail dot hu-ra. Thx...

mixam  
2006. ápr. 07. 01:06 | válasz | #4
Így van, a pénzt amit műsoros DVD-re, mozijegyre vagy CD-re fordítassz egy olyan maffiaszervezetnek megy, ami azután téged fog szivatni a ügyvédeivel, üres DVD-matricákkal és egyéb jogdíjakkal. Vagy beperel gestapós pribékjeivel, ha talál egy letöltött mp3-mat a lejátszódon.
Ezért jobb ha be se tesszük a lábunkat egy moziba sem, nem veszünk gyári DVD-ket CD-ket, sőt még üres írható DVD-t is csak szlovákiából, matrica és 90 Ft egy üres DVD.
2006. ápr. 07. 00:01 | válasz | #3
Kivancsi lennek milyen alapon van jogdijj ebben a ruhes orszagban pl egy DVD lemezen amire a sajat ketkezu keszitesu videot masolom ra (pl homevideo), a kamerarol...es a MiniDV kazettan amire a rogzitem a felvetelt?!
2006. ápr. 06. 23:53 | válasz | #2
150 forint 1 egyrétegű DVD-re, kétrétegűre meg 300Ft LOL....mennyi lesz a Blu-ray 2 rétegűn? 3000Ft? Ezért nem szabad boltban vásárolni lemezt.
2006. ápr. 06. 23:43 | válasz | #1
elmennek a francba hogy a memóriakártyákra is jogdijat tesznek