400 dollárért készülnek az új optikai meghajtók
2006. április 6. 15:05, csütörtök
Az optikai meghajtók piacáról készült elemzésben 400 dollárra, vagyis mintegy 84 ezer forintra becsülik a lejátszók előállítási költségét. A számítások szerint ez gyorsuló ütemben csökken majd.

Hirdetés

Az In-Stat elemzői cég az egész piac változását vizsgáló tanulmányában kitért a gyártók költségeire és az elkövetkező években várható változásokra. Az senkit sem lep meg, hogy ebben a piac további bővülését jósolják, az viszont már sokkal érdekesebb, hogy a következő generációs meghajtók mellett a hagyományos DVD tartalmak forgalma is tovább növekszik, egészen az évtized végéig. Az ok a magas költségekben és az elérhetőségben rejlik.

A cég szerint a DVD lejátszókból és felvevőkből tavaly összesen 140,8 millió egység talált gazdára, míg 2010-re ez a szám egészen 176,6 millióra növekszik. A régiók közül Európa áll majd az élen, 38,4 millió értékesített példánnyal. Az In-Stat a hagyományos tartalmak további terjedését elsősorban a kéklézeres megoldások magas költségeivel magyarázza, amely számításaik szerint 400 dollárra tehető minden egyes meghajtónál. Ebben benne vannak az alkatrészek, a H.264 tömörítés, illetve a licencdíjak - ez nevezhető a három legnagyobb tételnek. Szerintük az utolsó kivételével a költségek jelentősen csökkennek majd az évtized végére, de ez hosszú folyamat lesz és nem várható gyors áttörés.


"A piac megújulásának lehetőse a nagy felbontású, kék lézerre épülő technológiákban rejlik, ám ez a megújulás távolabb van, mint szeretnénk" - jellemezte a jelenlegi helyzetet Chris Kissel, az In-Stat elemzője. A cég nagy általánosságban elfogadja azon vélekedéseket, miszerint a HD DVD esetében kisebb költségekkel kell számolnunk - a Toshiba 500, míg a Samsung 1000 dollárért kínálja majd megoldását -, azonban hangsúlyozzák, hogy a hagyományos DVD jókora előnnyel rendelkezik ezen a téren.

Amint arról a napokban beszámoltunk, a Toshiba már megkezdte HD DVD lejátszóinak árusítását, egyelőre Japánban. A Samsung eközben elhalasztotta elsőként megjelenő Blu-ray meghajtójának debütálását, amely május helyett csak júniusban mutatkozik be az amerikai boltokban.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 07. 00:05 | galéria | válasz | #4
500$ amcsiban, ez szokás szerint európában euróban lesz ugyanennyi.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. ápr. 06. 18:40 | galéria | válasz | #3
Hát lesz is vesztesége a sonynak a ps3 miatt jól :)
Majd egy idő után lesz nyereséges, ha sok játékot vesznek (ők ekkor húzzák le az embert). A sima lejátszógyártók, már rögtön nyereséget akrnak.
koliz  
2006. ápr. 06. 17:38 | válasz | #2
És a lemezek ? 15-30 ezer ft ?
craesh  
2006. ápr. 06. 17:18 | galéria | válasz | #1
400 dodó? má bocs, de a PS3 kezdöára 400-500$. Nagyon nagyot kell majd ennek esnie, hogy sokan vigyék eztet.