Falut vehetünk az interneten
2006. április 5. 22:21, szerda
A legtöbb gazdag embernek van saját luxusvillája, jachtja, egyeseknek még repülőgépe is. A többség rendelkezik legalább egy szélvészgyors sportautóval, partikra jár, élvezi az életet. Azonban csak kevesen mondhatják el magukról, hogy saját szigetük vagy falujuk is van.

Hirdetés

A vállalkozó kedvű gazdagok figyelmét igyekszik felhívni egy igazi gyöngyszemre egy dél-kaliforniai falu, Bridgeville jelenlegi tulajdonosa. Az induló árajánlat 1,75 millió dollár vagyis mintegy 370 millió forint, az alatt szóba sem áll senkivel a település jelenlegi tulajdonosa. A kaliforniai falura az eBay-en lehet alkudni.

Bridgeville-re helyi idő szerint kedd este óta lehet licitálni, 30 napon keresztül. A falu összesen hét házból, egy üresen álló kávézóból és egy 136 éves postahivatalból áll és 33 hektár föld tartozik hozzá. Az 1865-ben alapított települést - ami a híres vörösfenyő erdők közelében fekszik és autóval négy órányira található San Fransiscótól - már korábban is megvételre kínálták az eBay-en. Akkor a legmagasabb ajánlat 1,78 millió dollár volt, azonban kiderült, hogy a nyertesnek mégsincs ennyi pénze, így kútba esett az üzlet.


Bridgeville-t végül 2004-ben vásárolta meg - áron alul, mindössze 700 000 dollárért - egy hirdetésre jelentkező dél-kaliforniai pénzügyi tanácsadó. "Azóta több százezer dollárt költöttem a falu felújítására és kicsinosítására. Remélem, hogy sikerül valakit találnom, akinek megtetszik ez a gyönyörű vidék, a közeli tiszta folyó és hajlandó megvásárolni tőlem, nem sajnálva érte azt a közel kétmillió dolláros összeget" - mondta a dpa német hírügynökségnek Bruce Krall.

Az új tulajdonos akár magánbirtokot is kialakíthat, de szabadidő és pihenőközpontként is használhatná az idén 141 éves települést, amit ha kedve tartja, át is nevezhet. Az árverés május első csütörtökjén ér véget.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
iko  
2006. ápr. 07. 00:28 | galéria | válasz | #12
hú de gyenge volt...
iko  
2006. ápr. 07. 00:27 | galéria | válasz | #11
mé itt most milyen az ágy?
2006. ápr. 06. 23:29 | galéria | válasz | #10
ilyen regen is volt
de akkor adtak hozza jobbagyot is
2006. ápr. 06. 16:11 | válasz | #9
éljen a feudalizmus...
következő mi lesz röghözköti a "parasztjait" ?

senoy  
2006. ápr. 06. 14:53 | válasz | #8
Mo.-n is van ilyen,igaz nem magan kezben.
Persze nem sok hianyzik hozza,hiszen asszem 7 vagy 8 lakosa van osszesen.
Ja,egyebkent Szanticska a neve.Borsod-Abauj-Zemplen m.-ben talalhato.
2006. ápr. 06. 14:39 | válasz | #7
sztem ha kitartóan keresel találsz itthon is.. a baj csak az lenne vele hogy sokkal többe kerülne felújítani és nem lenne belőle semmi hasznod
2006. ápr. 06. 14:18 | válasz | #6
Kár hogy messze van. Magyarországon nincs egy eladó?
2006. ápr. 06. 12:00 | válasz | #5
Tiszta Gálvölgyi Show! :-D Gyúrunk Wazze... :-D
2006. ápr. 06. 11:55 | válasz | #4
francba :))))))))))))))) ez tetszik ;)
Axon  
2006. ápr. 06. 09:32 | galéria | válasz | #3
Pont ugyanezt akartam írni én is, amikor a cikket elolvastam.
Lám megelőztek :-)
2006. ápr. 06. 09:00 | válasz | #2
eddig kétszer adtam el az országot az e-bay-en.
sajnos mindíg visszahozták, hogy hibás :)
szombi  
2006. ápr. 06. 07:38 | válasz | #1
Nagy az Isten állatkertje...