Véget érhet az internet aranykora
2006. április 4. 08:36, kedd
A tengerentúli telekommunikációs vállalatok és a kábelhálózatokat üzemeltető cégek azt szeretnék, hogy ha megszűnne a világháló mostani ingyenessége, és az emberek fizetnének mindenért.

Hirdetés

Az internet szabad - ez a közhellyé vált mondás nagyon jól jellemzi a mai napig, hogy miért is olyan töretlenül népszerű már évtizedek óta a világháló. Bár egyre több korlátozás van érvényben, például az internetszolgáltatók és a különböző jogvédő szervezetek kíméletlenül harcolnak a nem megfelelő tartalmak (warezoldalak, pornográfia stb.) eltűnéséért, maga a háló megmaradt ingyenesnek. Ezt a szakemberek által csak aranykornak nevezett időszakot zárná le számos távközlési multicég. A mai formájában ismert internet veszélyben van - erre hívja fel a figyelmet a Financial Times.

Az óriásvállalatok tervei között szerepel, hogy közel sem lesz bárki számára, bármikor szabadon hozzáférhető a világháló, illetve számtalan weboldalt nem lehetne elérni. A ma ismert demokratikus net egy gazdasági alapokon működő vállalkozássá alakulna át. Az amerikai cégek ötletét korántsem lehet kósza fellángolásnak minősíteni, mert az elképzelés már felkeltette az amerikai képviselők figyelmét is. Köztudott: a pénznek nincs szaga, és minél több van belőle, annál jobb. Ezen elv alapján könnyen felkarolhatja egy politikus vagy egy képviselőcsoport az ötletet.

Az elképzelések szerint a szélessávú internetszolgáltatók kiegészítő díjakat vezetnének be a hálózataikon le- vagy feltöltött, illetve továbbított nagy adatmennyiségek után. Ezek a díjak egyaránt vonatkoznának a magánfelhasználókra éppúgy, mint a Skype-ra, a Google-ra vagy az Apple-re.

"Mi és a hálózatok tulajdonosai, valamint üzemeltetői dollármilliárdokat fektettünk be, és aki azt hiszi, hogy nem akarjuk a pénzünket viszontlátni és eltűrjük, hogy egy magánember vagy a Yahoo ezeket a rendszereket ingyen használhatja, az nem normális" - nyilatkozta még tavaly novemberben Ed Whitacre, az AT&T amerikai távközlési konszern elnöke. Az AT&T vezetője mellé időközben felsorakoztak a Comcast, a Bell South és a Verizon vezetői, valamint a német Deutsche Telekom első embere, Kai-Uwe Ricke is. A kérdés, miszerint egy cégnek miért kellene eltűrnie hogy drága pénzen felépített hálózatát ingyen használhassa például a Skype, jogosnak tűnik.

Másrészt viszont ilyen alapon mindenki benyújthatná a számlát. Kezdhetné például Vint Cerf vagy Sir Timothy Berners-Lee, esetleg más elismert, az internet felvirágoztatásában szerepet játszó szakember. S akkor még nem beszélt senki a világhálót naponta használó emberek és cégek érdekeiről, a szakmai irányítás valószínűsíthető eltűnéséről, a médiapolitika átformálásáról. Reméljük, hogy ez csak egy rossz vízió.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 10. 13:35 | válasz | #128
Rendben, de azert az nonszensz, hogy mi fizessunk ra az o -meg a befektetok- idegessegere. Vagy ok mar nem hallottak a kockazatrol? Megprobaltak valamit, egy darabig csordogalt a le, aztan jott valami uj es elapadt a forras... Hat Istenem, IJ! Vagy ok nem nyelhetik le a bekat, csak mi? Csak velunk lehet mindent megetetni? Szar dolog elveszteni a hatalmat, de ez van...
2006. ápr. 09. 06:15 | válasz | #127
Végig olvastam az összes hozzászólást (huh).
Közbe elemeztem a fenti hírt és annak hátterét.
És én ez alapján arra a megalapításra jutottam, (lehet, hogy tévesen) hogy a hírben idézett „úr” (Ed Whitacre) kicsit kikelt magából a ránehezedő probléma súlyától, és ezért tett ilyen felelőtlen és marketing szempontból meggondolatlan, taszító kijelentést. Ami viszont tény, hogy az „úr” egyáltalán nem beszél mellé.
Lehet, hogy a többségnek nehéz ezt megérteni, de az így van rendjén, mert pillanatnyilag (úgy 150-200 éve) csak így képzelhető el fejlődés. E-nélkül megállna, sőt visszasüllyedne az emberiség a középkorba. A fent említett „úrnak” abból adódót ez a stresszes helyzet, hogy neki meg kell oldani a „folyamatos és fenntartható növekedés” problémáját (ami jelenleg mindenki legsúlyosabb problémája) és valljuk be egyáltalán nincs könnyű helyzetben (nem sajnálni akarom, és nem támogatom az ötletét). Konkrétan az a problémája, hogy az ő által képviselt cége(ek) és azok tulajdonosai (tőkései) joggal elvárják tőle, hogy a rábízott tevékenységet profittal (lehetőleg kimagasló és egyre növekvő profittal) végezze. Mivel a tulajdonosoknak is egyre növekvő költségeket kell viselniük. (Növekvő benzin árak, növekvő energiafogyasztás mivel a kisrészvényes és nagyrészvényes fia új 2 dupla SIL-es Pentium 4 5000 MHZ gépet vett a fiának stb.…). A problémát viszont az jelenti, hogy ez nem nagyon sikerül neki, sőt ebben az iparágban senkinek sem sikerül összehozni az elvárható profitnövekedést, ami előre vetíti hosszútávon az ágazat összeomlását. Ennek oka az, hogy nem bírja követni az ágazat a rendkívül gyors fejlődést, és ezért nem valósul meg az a profitnövekedés, amire akkor számítottak (amivel kalkuláltak), amikor befektették azokat a milliárdokat. Sok olyan új technológia jelent meg az utóbbi pár évben, ami lehalászta azt az extra profitot, amire akkor számítottak, amikor elkezdték fejleszteni az internetes struktúrát.
Gondolom ezek a cégek nagyon pontosan, kiszámolták és megtervezték hosszútávra,(10-15 évre előre) hogy milyen új technológiákat, szolgáltatásokat kell kifejleszteniük, hogy megtérüljön az óceán alá fektetett, horribilis összegű kábelek és más hasonlóan drága eszközök és kutatások ára. De valamit elszámoltak, vagy nem volt szerencséjük. Az első percben, amikor ennek az ágazatnak a fejlesztésével kezdtek foglalkozni azon törték a fejüket, hogy, hogyan lehet egy olyan szolgáltatást ebből kifejleszteni, amiért sok ember sokat fizet. Ezt ki is találták. Egy rég jól bevált módszert választottak, amit ez az ágazat már egy-párszor sikeresen végigcsinált. (telefon kontra távíró stb.…) A módszer pedig a következő: fejlessz valami olyat, akármilyen költségek árán, amivel egy régi elavult szolgáltatást le lehet váltani egy korszerűbbre, ezt add a klienseidnek olyan áron, hogy hamar elhagyja a régi szolgáltatást és az teljesen megszűnjön. Ezután a kliens rád lesz szorulva, ezt az egészet ettől kezdve add olyan áron, hogy szűken megérje és még az előtt, megtérüljön az ára, mielőtt elavulna. Közben építs be a szolgáltatásodba minden olyan lehetőséget, amivel extraprofitot nyerhetsz, de nem drága a kifejlesztése. Most ezzel próbálkoznak a nagy telekommunikációs cégek, láthatóan nem túl sok sikerrel. Ezért ideges a fent említett „úr”.
Egyébként szerintem a WLAN-ban is vannak olyan lehetőségek, amivel ki lehetne váltani az egész vezetékes ITERNET infrastruktúrát, ez csak technikai fejlesztés kérdése. De a fejlesztés nagyon sok pénzbe kerül, és aki azt a pénzt egyszer beleteszi előbb utóbb ki is, akarja belőle venni. Minden bizonnyal hasonló módszerrel, mint az elődei, tehát először beetetés, megszüntetni az előző technológiát (pl.: vezetékes internet) függőség kialakítása, extra szolgáltatások hozzáadása a rendszerhez, stb.… vagy valami hasonló.
Ez folyik jelenleg a TV adóknál, vagy a rádióadóknál is. Nem azért akarják létrehozni a digitális műsorszórást, mert a filmeket már nem lehetne élvezhetően nézni a hagyományos analóg technológiájú tv-ken. A cél az, hogy megszüntessék az analóg tévét, rádiót, függővé tegyék tőle a nézőket, hallgatókat (nem lesz más mód a tv nézésre, hírek, időjárás, stb.) mert a digitális tv-ét, rádiót lehet kötni előfizetéshez, célzott reklámhoz, spemhez stb.…. így megvalósulhatnak az extraprofitot biztosító extra szolgáltatások.
Jól látható hogy a szolgáltatások terén jelenleg csak ezen az úton, és csak ilyen módszerekkel lehet fejlődni, sőt a versenyképesség is csak így képzelhető el.
Bocsi a hosszért de csak ilyen terjedelemben tudtam egy ekkora témát és ennyi felvetést értelmesen összegezni.

2006. ápr. 07. 11:31 | válasz | #126
nem ugyanarrol beszelunk...
2006. ápr. 06. 13:45 | válasz | #125
Igen szerzdés szegés...és? Bepereled? Egy ilyen per minimum 1évig elhúzódik! Meg a felmerülő kölcségek (ügyvéd stb...) Emlékeztek amikor a trécom nemis olyan rég "kidobott" pár előfizetőt? A korlátlan szót úgy tűnik ők máshogy értelmezik (lényegtelenek a szerzőijogok, az nem ide tartozik hogy mit töltött). Aztán az lett a vége hogy a trécom egy zárt tárgyaláson megbeszélték a dolgokat. Az előfizetőket felkarolta egy másik szolgáltató és ha jól emléxem 1 hónapig télleg ingyen ment a net!
2006. ápr. 06. 11:04 | válasz | #124
Hogyan is van ez?
Szerzodest kotottunk egy szolgaltatoval, hogy havi x Ft-ert biztositja szamomra a vonalat x idore. Mert persze ez mar nem mehet ugy, mint pl. a TV elofizetes, hogy ha ugy gondolom, akkor kovetkezo honaptol lemondom... Neeem, ez csak ugy megy, ha meghatarozott idore kotsz szerzodest! No mindegy, a szerzodes modositasa mindket felet erinti, mint ahogy te sem szuntetheted meg egykonnyen, csak bizonyos feltetelekkel (kifizeted a hatralekot, stb.), igy eppen ezert ok sem kotelezhetnek arra, hogy csak ugy minden szo nelkul ezekre a haracsolo ingyenelokre hivatkozva megemeljek az altalad fizetett dijat, ezzel ugyanis szerzodest szegnenek...
Idezet:
"Elõfizetõ a szolgáltatásért a Szolgáltató díjszabásában foglalt díjat fizeti meg, a Szolgáltató számlája alapján, a számla kézhezvételétõl számított 8 munkanapon belül. Elõfizetõ a Szolgáltató által kibocsátott díjszabást az ügyfélszolgálaton vagy a Szolgáltató WEB lapján megtekintheti. Díjváltozás esetén a Szolgáltató köteles az Elõfizetõt a díjváltozás érvényesítését legalább 30 nappal megelõzõen értesíteni. Elõfizetõ az értesítés kézhezvételétõl számított 15 napon belül dönthet a díjváltoztatás elfogadásáról vagy elutasításáról. Amennyiben Elõfizetõ 15 napon belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, mintha a díjváltoztatást elfogadta volna. Abban az esetben, ha az Elõfizetõ a díjváltoztatást nem fogadja el, a szerzõdést bármely fél azonnali hatállyal felmondhatja."
Szoval szerintem nyugi es azert net nelkul is lehet am elni, mint ahogy lehet gyalogolni meg tomegkozlekedesi eszkozzel jarni. Aki meg azutan is megengedheti maganak, az fizessen. Ha meg nem lesz senki, aki hasznalja odahaza (mert ugye a ceges eseteket ne vegyuk egy kalap ala az otthoni felhasznalokkal), akkor meg majd nekik is muszaj lesz befogni a lepenylesojuket. Nem kell itt gyilkossaggal meg robbantassal, atommal, egyaltalan barmivel fenyegetozni, vannak kevesbe veres modszerek is, amivel lehet, hosszabb ido alatt, de ugyanazt erhetjuk el, ugyanolyan hatasosan.
Szerintem...

mixam  
2006. ápr. 05. 18:28 | válasz | #123
"Gondolj arra az 500-600ms-es pingekre ami alapjaiban élvezhetetlenné válik igen sokfajta felhasználás, pl. onlány játékok, IP telefonálást, VPN, stb."
Jelenleg használják, mint írtam tőkünk keletre sok helyen, ott azért mert nincs megfelelő vezetékes alternatíva. Természetesen a mai feltételek mellett ahol van, célszerűbb a vezetékes kacsolódás a globális internet felé. Egy itt vizionált forgalomdíjas vezetékes kacsolat mellett, már valószínüleg a többség VSAT-ot választana, ha ott nem kell fizetnie potyára forgalmidíjat. Ez zsebre megy.
geostaciónárius pálya 36000Km, ami az egyenlítő felett mérendő. Mi észekabbra vagyunk így a távolság nagyobb ez naggyábol sázmolhatunk 36000KM-el is. (36000*2)/300000=0.240 nem olyan vészes és ez ugye egy jól beállított VSAT esetében kevesebb mint az említett 500-600ms, ami a netes kapcsolat további szakaszai miatt jöhetett létre. Én gyakran szoktam ausztráliával beszélgeni Skypon. A kettőnk közötti kacsolat során az ip csomagok által megtett út nagysága összemérhető 2*36000KM-el, azaz a VSAT-ra fel le érő adatcsomag által megtett úttal. A kábeles kapcsolat sem nyílegyenes természetesen, ezét jóval hosszabb mint a légvonalbeli távolság. Ausztráliába gyakran USA-en keresztül mennek az adatcsomagok. És a nagy távolság ellenére sincs oly zavaró késlekedés a Skype beszégetés alatt.
Aki amcsi game serverre csatlakozik, az teljes vezetékes kapcsolat esetében is számíthat 400-800ms pingre. A keleti szomszéd kisebb mikrohullámú és lan-os szolgáltatók pedig általában értéknövelt szolgáltatásként gyakran özemeltetnek a saját gyors elésérű hálózatukon game servereket sőt még dc hubokat is. VPN? attól függ mire használod a VPN felhasználás oldaláról túl általános fogalom. Mellesleg az interkontinentinális kapcsolatok kiegészítésére ma is használnak VSAT kapcsolatokat.
joszer  
2006. ápr. 05. 18:05 | válasz | #122
ttp145 - csatlakozni tudok csak hozzad!Teljesen megorultek ezek a barmok!
ttp145  
2006. ápr. 05. 14:44 | válasz | #120
Ha megteszik remélem irán beküldi nekik az atomot és bekaphatják
2006. ápr. 05. 14:14 | válasz | #119
Sztm itt megint arról van szó hogy bizonyos embereknek egyszerűen nem elég a sok pénz hanem nekik mégtöbb pénz kell! Elégé hülyén hangzik hogy "pótdíjat" kell fizetni hogy le vagy feltöltök...akkor miért szerepel a szerződésben a "korlátlan" szó. Amiért fizettem az jár :)

Ők akkor nemértik a világháló lényegét...csak profitot látnak benne.
Ha ezt képesek lesznek megcsinálni akkor drasztikusan csökenni fog a netezők száma. Mert azért elég kevés az a réteg aki fizetni fog egy weboldal megnézésért.

Kiskapuk mindig vannak és a Magyar ember előszeretettel használja őket :D!!
10FT egy több millós vagy milliárdos filmért nem hiszem hogy belemennének :)!
Marko lehet azért kell érte mert az valahol fent van és nem ingyen "tárolják".
Amiben van igazság server "ingyenNET".

És azt ne felejcsük el hogy az internet befojásolja a fejlődést..teljesen egyet értek Riddick-el

Vagy pedig mindenki előveszi az olvasó jegyét és bemegy a könyvtárba (nem netezni), olyan inteligensek és műveltek leszünk hogy ihaj :)
Mire elolvastam az összes kommentet uhhh..

(ingyen net 13 000/hó....akarja fizetni az ingyen netemet?)
2006. ápr. 05. 12:44 | válasz | #118
Egy cégnek legalább annyira érdeke, ha látogassák a weboldalát, mint a látogatónak, hogy valami, információt megtudjon az adott termékről. Persze, azt gyorsan tegyük hozzá, hogy a kívánt tartalomhoz csak bannereken át lehet eljutni.
A banner meg forgalmat eredményez, tehát ebből az következik, hogy a reklámokért is fizetni fogunk.

Buti time, buti time, cross the USA…
mhzl  
2006. ápr. 05. 12:39 | válasz | #117
Hát mihelyt komolyabb lépések történnek a dologgal kapcsolatban, lázadás fog kitörni. Abban én is benne leszek! Frász nekik! Még a levegőt is megadóztatnák, amit a polgártársak beszívnak a becses orrukon!
Mberke  
2006. ápr. 05. 10:01 | válasz | #116
Ez biztos nem fog menni nekik, nézzétek csak meg a wapot, ott szinte minden tartalomért fizetni kell, és senki nem használja. Ha neten lesznek fizetős oldalak akkor azt csak pár ember fogja nézni, és nem jön be az ára a szolgáltatónak. Ha meg felemelik a netelérés árát akkor az ember megy egy másik szolgáltatóhoz. Én nem félek, de akkor is borzalmas!!!!!
zentus  
2006. ápr. 05. 09:42 | válasz | #115
Az internet most sem ingyenes, most is fizetünk a szolgáltatoknak akkor még plussz pénzel le akarnak huzzni? ez a nem mindegy. Akkor a reklámok amik fentartanak oldalakat azokkal meg mi lesz. Amerika hírdeti a szólás szabadságot ejjjj. Aki kérhetne jogdíjat az aki a webet feltalálta Tim Berners-Lee és ő lemondot erről.
gregor  
2006. ápr. 05. 09:38 | válasz | #114
Már mint az ami a rádió készüléken hallható,na jó ez megoldhatatlan!De kábelen terjesztett rádiócsatornák esetében,már megoldható,a fizetős rádió állomás!
gregor  
2006. ápr. 05. 09:37 | válasz | #113
108-as:Szerintem is igy lesz, lesz fizetős tartalom,és ingyenes!Ahogy pl.ul vannak fizetős tv csatornák (pl.ul HBO)és vannak ingyen (csak a kábelért fizetünk!)elérhető tv csatornák.A Fizetős rádió csatornákon is el lehetne gondolkodni:)))
gregor  
2006. ápr. 05. 09:34 | válasz | #112
Ezekszerint hamarosan,minden eggyes weboldalért,külön fizetünk?
A google is gondolom fizetős lesz.
Hisz a keresőn keresztül talál meg saz ember rengeteg weboldalt.
hypno  
2006. ápr. 05. 08:19 | válasz | #111
"... megbasszák ezek a kurva anyjukat..."

Ennél találóbban és tömörebben nem is lehet megfogalmazni.
Még oda biggyeszteném, hogy "...köcsögök..."
2006. ápr. 05. 08:15 | válasz | #110
Értem, tehát miután már hozzászoktatták a nagy tömegeket, most már fizessenek is érte... Kicsit hasonlít ez a Rambus DDR-piacon tanúsított magatartásához...
Fenjoy  
2006. ápr. 05. 07:44 | válasz | #109
Ezeket a köcsögöket, nem semmik:) Simán megtérült már nekik a befektetés... ingyen net...ÜberLoL... ennyi erővel Ők meg fizethetnének az amerikai hadseregnek, hogy anno az Arpanetet kifejlesztették, mert nélkülük még Internet sem lenne:) Mondjuk Itthon Lendület Feri meg társai simán benne lennének ebben a kettős adoztatásban, ez itthom már gyakorlat lásd kocsiknál, adozol majd megint adozol Regisztrácios dij formában:) Nem baj, majd lesznek más kisebb részhálozatok, és ezeket a cégeket meg folyamatosan "támadani" fogják... ha ez kell nekik:) De lehet hogy Összekéne fognunk és Gyűjtenyi kéne "szegény" hálozat épitőknek, nehogy éhen haljanak...ÜberLoL, megprobálom a szomszédomat idézni: "... megbasszák ezek a kurva anyjukat..."

Szép Napot!
:)
2006. ápr. 05. 07:24 | válasz | #108
a múltkor volt egy cikk hogy pl a Google nemtom hány milliárd dollár bevételt hozott az üzemeltetőknek, pedig ingyenes és még nincs is mondjuk reklámbanner a keresőoldalon... Az internetezők már megszokták az ingyenes tartalmakat, ha minden fizetős lesz majd jönnek akik ingyenes tartalommal árasztják el a hálót, és ezek lesznek majd keresettek. Lásd opensource vs. piaci szoftverek...
2006. ápr. 05. 06:42 | válasz | #107
lesz majd internet 2 csak nem most egyelőre még csak kisérleti stádium de ki tudja mit hoz a jövő
2006. ápr. 05. 01:48 | válasz | #106
Praetor: a jenkiknel sem ingyenes, 40-70$ per honap (floridaban), attol fuggoen, hogy miota, vagy kapcsolatban, mennyire megbizhato vevo vagy az adott szolgaltatonal.
shabba  
2006. ápr. 04. 23:12 | válasz | #105
A VSAT nem igen lesz már gerinchálózat leváltó technológia, nem véletlenül lett nélkülözve ilyen jellegű felhasználásra már úgy 10 év óta. Igazából ilyet csak ott használnak már, ahol semmi más megoldás nem létezik, kényszer szülte megoldás nem pedig a legoptimálisabb.

Árban ez sem olcsó, csak ott fogja megérni ahol van elégséges számú előfizető ami ki tudja termelni a költségeit, és kapcsolat nem lesz valami hű de nagyszerű. Gondolj arra az 500-600ms-es pingekre ami alapjaiban élvezhetetlenné válik igen sokfajta felhasználás, pl. onlány játékok, IP telefonálást, VPN, stb. A műhódas kapacitások elég szűkösek, épp ezért drága lesz az ilyen jellegű garantált sávszél bérlete, az optikai szál kapacitásban nagyságrendekkel felülmúlja a műhód kapacitását és még késleltetés problémák sincsenek.

Újabb gond az VSAT-tal hogy a műhód tulaj egységes egy nyugati nagyvárosban, a telephelyén fogja letenni a földre a biteket és egy magyar oldal megtekintése esetén onnan még vissza is kell jönni kábelen Mo.-ra. Viszont az itthon hostoló szolgáltatók nemzetközi sávszélje sokkal korlátosabb erőforrás mint a belföldi kapacitásuk, így ez könnyen lassú vagy korlátozott elérésű lehet. Szóval nem elég a magas ping még ez is korlátozni fogja a kapcsolat minőségét.

És akkor most gondolj el két ilyen kapcsolódáson csatlakozó kisvárosi ügyfelek, akik mondjuk pár tíz km-re élnek egymástól. Ha mondjuk VoIP beszélgetnéni szeretnének egymással az helyből 1000-1200ms-es pingeket fog szülni, kétszeresen korlátos nemzetközi vonalon való áthaladást,stb. Nem lesz egy leányálom, nem véletlenül nem erőltetik már ezt a fajta kapcsolódást. Ezenkívül semmiképp nem mondanám hogy ez valami túl költséghatékony megoldás. Nem véletlenül kopott ki úgy egy évtizede.

Szóval a VSAT-tól kár azt várni hogy komoly alternatívája lesz az optikai kábelnek.

DT és TeliaSonera nemzetközi hálózata közel egyformán kiterjedt, de talán a DT-é jobban. DT hálózatáról itt található egy Flashes térkép , bár az itt található adatok nem épp a legfrisebbek, de URL=http://www.teliasoneraic.com/ts/teliasonera/sidtypTS_16.do?channelId=-100525&channelPage=%2FsidtypTS_16.do&tabId=4]Telia weboldala sem túl informatív és gyakran frissülő, évekkel ezelőtt is pont ugyanez szerepelt rajta mint most. Ráadásul ott még egy nyomorult térképet sem tudtak felrakni.

Egyébként ezeket a nemzetközi hálózatokat összevásárolják ezek a nagy cégek, nem ők fektetik az egészet. Jogot vesznek dark fiber használatra vagy ha épül egy link oda befektetnek és cserébe használati jogot kapnak. Pl. ha épül egy tenger alatti kábel akkor több tucat nagy távközlési cég összedobja a pénzt és annak arányába jogot kapnak adott számú szálpáron, adott számú csatorna használatára.

És hogy miért veszi T-Com Teliatól is a nemzetközit? Ezek szerint az anyacég ad nekik akkora mozgásteret hogy piaci alapon mástól is vásárolhassanak. Egyébként sem lenne célszerű egy nagy cégnek csupán egyetlen kapcsolódással rendelkezni, a redundancia megköveteli hogy két teljesen független infrastruktúrával rendelkező céghez célszerű kapcsolódást venni. Így aztán egy T-com egyik linkje Teliás, a másik DT-s
2006. ápr. 04. 23:01 | galéria | válasz | #104
"szolgáltatót lehet váltani"

Hát ezt se mindenhol vagyis elég nehezen. Legalábbis nálunk a Monornet kiskirálykodik, ami annyit tesz hogy ISDN-el, ADSL-el 2-3 évet lemaradt(mind időben és sebbeségben) és most is csak azért kapjuk negyed annyi sebbeséget ugyanannyiért mint mások mert egyszer kétszer megszolta a versenybizottság.
Naszoval arra akartam ezzel kilyukadni hogy más szolgáltato meg se probál bejönni ide mert nem érné meg neki olyan árat diktál az MTT.
exxile  
2006. ápr. 04. 22:20 | válasz | #103
Adnak en ezeknek, csak nem penzt hanem atompukkot a fejukre!
Amugy meg nem letfontossagu ez a kibaszott net.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. ápr. 04. 22:02 | galéria | válasz | #102
A könyvtárba fizetünk a könyvért? Gyakorlatilag a tagdíjat. Ez meg van az elektronikus "könyvtárnál" a netnél is, csak havidíjnak hívjuk.
A könyvtárba másolhatunk? Igen. Mennyibe kerül 1 oldal? 10 Ft kb.

Rendben én ebben is benne vagyok.
Mission Impossible 3-at szeretném letölteni... 10 Ft lesz!
Extrák, borító, sallang nem érdekel!
Remek ki is fizetem azonnal

Ha így nézzük legyen pénzes a net már holnaptól
mixam  
2006. ápr. 04. 20:47 | válasz | #101
"A microhullámú kis cégek önmagukban életképtelenek mert ahogy írtam gerinchálózat nélkül maximum kis elszeparált LAN-okat tudnak kialakítani. Ahhoz hogy összekapcsolódhassank az internernet hálózatával kellenek a nagyon gerinckábelei, mivel ilyen beruházásokra a kis cégek képtelenek meg nem is akarnak költeni, mert nincs annyi pénzük."

Nem kell nekik a nagyok gerinckábelei, csak addig amég megfelelő áron kínálják nekik. Ha drága lenne egyből átállnak VSAT-ra. Keleti szomszédunknál, nem egy ilyen területi szolgáltató kapcsolódik VSAT-on keresztül a külvilágra, mert náluk épp nincs megfelelő vezetékes szolgáltató. És természetesen a nagy kábeles szolgáltatók között is csak egy két levitézlett egykori nagynév hangoztatja ezt a lázálmot. Ha saját rendszereiken ezt bevezetnék, egyből megenné reggelire őket a többi, elmúlt 1.5 évtizedben naggyá vált vezetékes szolgáltató. Mekkora globális hálózata van a t-comnak és mekkora pl a Telianak? A t-com a nyomába sem ér, sőt a magyar leányvállalatuk is tőlük veszi a nemzetköszi sávszélessége nagyrészét és nem a Deutsche Telekomtól. Miért is? Ezen kellene elgondolkozni.
Peetor  
2006. ápr. 04. 20:27 | válasz | #100
Nem lesz ebből szerintem nagy gond, sokkal inkább az IP címekkel,mivel egyre kevesebb van. Maradjon az IP4, vagy váltsanak IP6-ra, de ezt nem tudom elképzelni hogy lehetne megcsinálni. Lehet hogy lesz INTERNET 2 is, kitudja mit hoz a jövő!
Peetor  
2006. ápr. 04. 20:25 | válasz | #99
Többek között ezért is nem tartom valószínűnek hogy ezt megcsinálnák!
Peetor  
2006. ápr. 04. 20:24 | válasz | #98
Én csak annyit fűznék hozzá a cikkhez, illetve a hozzászólásokhoz, hogy maga az Internet ingyenes, bárki szabadon használhatja. Ezért az Internet létrehozásakor úgy határoztak, hogy a domain nevek joga az amerikai állampolgároké, tehát nem egy emberé, vagy cégé. Az Internet használatáért természetesen fizetni kell, ugyanis az Internet szolgáltató cégek nekünk felhasználókank bizonyos szolgáltatásokat nyújtanak, üzemelik a szervereket stb. . Nekünk ezért kell fizetni, maga az Internet szabadon használható, nincs korlátozva "elvileg", hogy ki férhet hozzá. Persze bizonyos cégek részéről az elmúlt években voltak visszaélések, de az más tészta!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. ápr. 04. 20:23 | galéria | válasz | #97
Én aztán nem, mert magyarországon nem valószínű hogy támadnának, mert nincs okuk, itt a politikusok csak nyalják az amcsik hátsó felét, de igazából nem támogatják őket jelentősen. Ezért nincs okuk az arab terroristáknak pl Magyarországot támadni, inkább azokra fordítják a figyelmüket, akik jelentős segítséget adnak az amiknak. Hidd el nem fognak csak úgy robbantgatni mindenhol...
Aquli  
2006. ápr. 04. 20:18 | galéria | válasz | #96
Tomcatnek volt egy elég találó írása az internet egyre kommerszé válásáról, nincsen tartalom, érték, de mindenért regisztrálni kell, sőt, lassan már fizetni is.
Én pl. Warcraf 3-azok, így a top klánok (4K, mYm, NIP, mondjuk az SK kivétel) oldalát szoktam látogatni. A híreket még ingyen el lehet olvasni mindenütt, a cikkekhez, fórumokhoz már regisztrálni kell, de ahhoz, hogy az ember letölthesse a demókat, a különböző hangfájlokat, a videóba elmentett interjúkat, ahhoz már fizetni kell sms-en, vagy PayPalon keresztül. Úgyhogy amit a cikkben leírtak, nem is annyira a jövő.
2006. ápr. 04. 19:36 | galéria | válasz | #95
Habzószájú, vérben forgó szemű geek-ek hadát vízionálom, akik kiontják ezeknek a gyíkoknak a beleit!!! El tudjátok képzelni mennyi elmebeteg gémer van? Aki doomon nőtt fel, most online gémet nyom, és hirtelen bepöccen! Muhaha..
Ez életekbe fog kerülni h így folytatják
"yes, there will be blood.."
Sun1  
2006. ápr. 04. 19:36 | válasz | #94
Akkor kompjúter lekapcsol, előfizetést meg elköltöm könyvre. Ennyire egyszerű...
Kornan  
2006. ápr. 04. 19:27 | válasz | #93
Először azt hittem megint valami április elsejei vicc amit csak mostanra sikerült megírni.A hozzászólásokat gyorsan végigfutva szerintem nagyon sok embernek nem tetszene,biztos akad köztük néhány befolyásos emberke is.

Egyébkén kísértetiesen hasonlít arra mikor Vespasianus császár az ókori rómában megadóztatta a nyilvános WC-ket,innen is a mondás a pénznek nincs szaga.

shabba  
2006. ápr. 04. 19:02 | válasz | #92
Azért a WiMax-tól ne várj csodát mert roppant nagyot fogsz csalódni. Először is jó ha 2009-10 lesz mire szélesebb körben elterjedhet, ha addig lemegy a költségszintje olyan mértékűre hogy megérje foglalkozni vele.

Másodszor hogy gondolod ezt a nem lesz szolgáltató rendszert? Akkor ki fogja a hálózatot kiépíteni és karbantartani, urambocsá fejleszteni? Vagy majd jancsi,pista elmegy a sarki fűszereshez vesz egy WiMax AP-t meg CPE egységeket kiszórják a faluban és... És hogyan tovább ez még csak egy LAN, valakihez kapcsolódni is kell. Majd a szomszéd falu azt mondja gyertek nyugodtan használjátok ingyen a hálózati erőforrásainkat, meg az azzal szomszédos település is és így tovább.

A wireless technológia sem teljesen homogén wireless, a AP-ket optikai kábelek kötik be egy nagy hálózatba amit ugye valakinek le is kell fektetnie ami nem kis pénz. Ráadásul a településeket, országokat vagy kontinenseket összekötő hálózatok kialakítását hogy gondolod el szolgáltatók nélkül pusztán WiMax-szal. Igencsak soványka lesz oda a WiMax kapacitása és hatótávolsága, wireless megoldásokkal nem igazán lehet kiváltani az optikai kábeleket.

Tudom ott volt a végén a smylie, de azért nem árt tisztába tenni a gyereket, mert sokan vannak itt a fórumon a hsz.-ek alapján akik hisznek hasonló mesékben.
2006. ápr. 04. 19:01 | válasz | #91
Fú komolyan mire végigolvastam ezt a sok kommentet már el is fogyott a vacsora :)
Amúgy 1et értek mindenkivel. A net sohasem volt ingyenes, és (valszeg) nem is lesz az soha. Innentől már csak lefele mehetnek az árak, megy a versenyezés, stb. Szal ez nekünk csak jó.
Amúgy ahogy észrevettem itt szombathelyen (ahol van upc, trékom, meg a kisebb szolgáltatók is) gombamód szaporodtak el a kisebb noname (szal számomra full ismeretlen) tv-internet szolgáltatók, akiknek egészen lenyűgöző ár-szolgaltatás arányuk van. Komolyan mintha ráeszmélt volna pár ember, h nem muszály nyögni a nagyoktól, hanem lehet jobbat szebbet is csinálni. Ha nem lenne hűség-nyilatkozat, már régen váltottam volna, de ez már a jövő zenéje...
shabba  
2006. ápr. 04. 18:44 | válasz | #90
Csak ha megnézed a Zalaszámot és Zelkát akkor ők nem országos szolgáltatók hanem Zalaegerszegen rendelkeznek egy behatárolt kiterjedésű lokális hálózattal. Nekik is kell gerinchálózati szolgáltató ami ahogy nézem a GTS. Kérdés az optikai kábelt ami a GTS hálózatát alkotja Zalaegerszegig ki fektette és tulajdonolja. Mert lehet hogy tényleg a GTS, vagy inkább az anyacége a GTS-CE fektette, de lehet hogy ők is csak bérlik a dark fiber mondjuk épp a Tícomtól. És akkor máris hoppsz kiderül az infrastruktúra kialakítása során a fő beruházó mindig a gonosz,utálott inkubens telcok. De a végén kiderül ha ő nem fektetne be és nem építette volna anno ki a hálózatot akkor semmi nem lenne, mert a nélkül a többi vállalkozás életképtelen lenne.

És persze most nem azt mondom hogy az inkubens telcok 100%-ban kezükben tartják a piaci irányítást, de nagyon sok dolog náluk folyik össze. Olyan is ami első blikkre nem is nyílvánvaló de mégis az ő infrastruktúrájuk felelős azért hogy működik és egyáltalán létezhet. Soxor igen nagy a fűggőség a nagy telecom cégekkel szemben, és ha nincs is alternatív aki kiépítene saját infrastruktúrát akkor nem is nagyon lehet helyettük mást választani. Márpedig ha bérelt vonali szisztémába a nagykereskedő beilleszti a cikkben említett gyakorlatot hogy nem csak a link után kell fizetni hanem a forgalom után is akkor az a kiskereskedő cég aki megveszi nem nagyon tehet más mint továbbemeli a saját üzleti modelljében és ráhárítja a folyatóira.
Vorpal  
2006. ápr. 04. 18:41 | válasz | #89
Ezzel naggyából ki is végeznék az internetet.

Mégjó, hogy a szabadpiaci versenyben, ahol szolgáltatót lehet váltani ott : szolgáltatót lehet váltani
ReTeK  
2006. ápr. 04. 18:33 | galéria | válasz | #88
az adatok osztályozása -videostream-web-stb elég pofátlan lépés lenne, nem elég hogy adatforgalom szerint szeretnének számlázni még azokat is különválasztanák ...

ha ennyire aggasztja őket a lebonyolított adatforgalom akkor talán a rengeteg/haszontalan spam ellen tehetnének valamit elsőnek, de inkább megvárják hogy törvény kötelezze rá őket
shabba  
2006. ápr. 04. 18:30 | válasz | #87
A google olyan tevékenységet folytat aminek jobb a nyereség termelő képessége. A távközlési cégek a távközlést választották évtizedekkel ez előtt olyan gyorsan nem válthatnak profilt. Elvégre ha minden gyorsan profilt váltana csak azért mert nyereségtermelési képesség számít akkor minden fegyverkereskedő, strici vagy nagykódíler lenne.

Az pedig messze nem igaz hogy a távközlési cégek nem változnak, ahogy írtam az előbb nagyobb is követik az aktuális trendeket és piaci igényeket. Teljesen más a portfóliója egy mai távközlési cégnek mint 10-20 évvel ez előtt. Ha nem alkalmazkodtak volna akkor még ma is csak azt árulnák mint akkor és azzal tutira csődbe is mentek volna, de e helyett alkalmazkodtak.

Hogy miért nem csinál az AT&T fejlett keresőt? Anno az internet elején a tartalomban még nem volt akkor pénz ezért nem is láttak akkora fantáziát benne a távközlési cégek. Ma meg már nehezen tudnák megvetni a lábukat. Helyette ők a távközlési és média üzletágat célozták meg. Mindkettő ezer milliár dolláros piac amcsiba, szóval ezekből akár egyetlen százalék birtoklása is nagyobb bevételt hoz mint a Google éves bevétele.

Hogy miért nem csinált az AT&T Skypeot? Minek? Abban mi az üzlet hogy ingyen beszélgessenek az emberek? Üzletileg nincs benne ráció. Ráadásul ahogy írtam a Skpye bevétele pont e miatt olyan csekély hogy abból soha senki nem fog meggazdagodni. Egyedül az alkotó tették azzal hogy eladták milliárdokért az Ebaynek, de ehhez kellett egy olyan balek is mint az Ebay aki fizetett. Habár lehet őket saját aukciós üzletágukba történő beintegrált kommunikáció renderként érdekelhette a dolog és lehet ezzel növelni is tudják a fő üzletáguk bevételét, de mint önálló telefonos megoldáson tuti nem fognak meggazdagodni rajta. Ahogy írtam nagyon minimális a Skype bevétele, annyi hogy az Ebay által kifizetett vételi ajánlatot 22 évnyi bevételből lehetne visszahozni, és hogy a valódi nyereség tudja azt fedezni ahhoz 100 év sem lenne elég.

Ahogy írtam a telekom cégek az IP alapú infrastruktúrában annak költséghatékonyabb jellege miatt látnak fantáziát, sők térnek is át rá vagy vannak távlati terveik ezen váltásra. A szükséges eszközök és protocolok, szabványok egyre letisztultabbak ezen a fronton. A mobil és vezetékes üzletág is konvergál a jővő fejlesztései úgy tűnik erősen az IMS körül fognak lezajlani.

A microhullámú kis cégek önmagukban életképtelenek mert ahogy írtam gerinchálózat nélkül maximum kis elszeparált LAN-okat tudnak kialakítani. Ahhoz hogy összekapcsolódhassank az internernet hálózatával kellenek a nagyon gerinckábelei, mivel ilyen beruházásokra a kis cégek képtelenek meg nem is akarnak költeni, mert nincs annyi pénzük.
2006. ápr. 04. 18:19 | válasz | #86
Szerintem az ilyen embereket,akiknek a pénz fontosabb mintsem hogy az emberiség fejlödjön,hogy közhasznú dolgok jöjjenek létre és mükdöhessenek úgy,hogy az minden egyes felhasználójának az előnyére válljon,nos ezeket 20 évnyi kényszermunkára itélném fejenként! Nem érdekelne,semmilyen társadalmi morál,vagy hasonló dolog. Aki ártani akar,vagy akadályozza az emberiség fejlődését azt egyszerüen kivonnám a forgalomból. És jobb lenne a világ.
yajirobe   "Rest in Peace yajirobe" 
2006. ápr. 04. 18:16 | válasz | #85
2006. ápr. 04. 17:41 | galéria | válasz | #84
Erről van szó. A WiMax is km-eket fog átívelni, később még durvább wireless hálózatok lesznek, egyszer el fogunk jutni oda hogy nem kell szolgáltató a nethez, mindenki wireless netezik, p2p alapon. Jól megszűnnek a szolgáltatók, nem lesz több tartalomszűrés, név és cím kiadás a BSA-nak, MPAA-nak. :)
mixam  
2006. ápr. 04. 17:38 | válasz | #83
Jól emlékszel. Online services volt a nevük, compuserve, prodigy, aol. Az utolsó kivételével mind eltünt már süllyesztőben, és az aol is internet szolgálgatóként tudott túlélni. Egyedül ők kapcsoltak, hogy az internet a jövő.
Vannak akik semmiből nem tanulnak, lásd Ed Whitacre. Nyugdíjban van már a helye.
2006. ápr. 04. 17:34 | galéria | válasz | #82
Ha ezek ellen küzdene, még támogatná is őket a világ, de sajnos az arab terroristák nem ezt teszik, mindenkit megölnek aki szembejön, te is célpont vagy!
2006. ápr. 04. 17:34 | válasz | #81
"A mai napig köszönik szépen és nagyon jól megvannak a t-com nélkül. Most már hiába viszi oda megkésve az adslt, senkinek sem kell. A Skype féle viop szolgáltatásokkal pedig egy két éven belül megszabadulhatnak a telefonvonalaiktól is, mert már most felesleges." <- Tökre igazad van! Zalaegerszegne /ami kisváros/ Jelenleg 3 szolgáltató netjét választhatom. Trékom, Zalaszám, Zelka. Tök függetlenek egymástól. Trékom a vonalas szarján, Zelka a Tv antennán/kábelen/,Zalaszám mikrohullámon. És kénytelenek egymás alá licitálni! Most 1 éves szerződéssel a valóban korlátlan net 1Mbites 6000Ft és nincs semmi + díj! És mindenhol az ilyen több rétegű hálózatok terjednek,már kisebb falvakba is bekötötték mind! Az amcsik+ a Trékom bekaphatja!
2006. ápr. 04. 17:32 | galéria | válasz | #80
Mi és a hálózatok tulajdonosai, valamint üzemeltetői dollármilliárdokat fektettünk be, és aki azt hiszi, hogy nem akarjuk a pénzünket viszontlátni és eltűrjük, hogy egy magánember vagy a Yahoo ezeket a rendszereket ingyen használhatja, az nem normális
Aki ilyeneket nyilatkozik, az a nem normális. Senki nem kérte hogy fektesse bele a pénzét. Ha mégis megtette, nyilván azért, mert kaszálni tud rajta így is, akkor meg ne sírjon a szája!

Másrészt viszont ilyen alapon mindenki benyújthatná a számlát.
Na ezaz. Kezdem én: lehet nekem fizetni a sok elszenvedett reklám, spam, vírus, érdektelen szemét hírek miatt. Kp-ban is elfogadok befizetést.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. ápr. 04. 17:29 | galéria | válasz | #79
Na már megint az amcsik... És még az al-kaidát tekinti a fél világ közelenségnek...
mixam  
2006. ápr. 04. 17:20 | válasz | #78
Inkább ez az érvelés kicsit begyepesedett amit írtál. Mint egy francia márki a forradalom kitörése előtt. "Ugyan kérem nem lesz itt soha új világ" :P
Hiába van nagy forgalam ezeknek a telekomminkációs dinoszauruszoknak, a nyereségarányuk közelébe sem ér a google féle cégekének. És a szakembereik sem. Sokan vannak mégsem képesek semmi eredetit alkotni ami nagy nyereséget hozhatna nekik.
Vajon miért nem az AT&T csinált olyan fejlett keresőt mint a google, olyan jó viop programot mint a skype, olyan hatékony online boltot mint az amazon??
Mert a begyepesedett managementjük képtelen bármi újat kitalálni. Az a naiv aki ezt a javaslatot komolyan veszi. Ezzel csak a saját bukásukat siettetik.
A magyar t-com nemtörődöm magatartása miatt, itt magyarországon sokan komoly gyakorlati tapasztalatokat elternatív költséghatékony internethálózat építéséről.
A kisvárosok falvak nem is léteztek a t-comnak, ezért egész térségekben alakultak ki fél megyényi területű mikrohullámú, néhol lézeres internethálózatok. A mai napig köszönik szépen és nagyon jól megvannak a t-com nélkül. Most már hiába viszi oda megkésve az adslt, senkinek sem kell. A Skype féle viop szolgáltatásokkal pedig egy két éven belül megszabadulhatnak a telefonvonalaiktól is, mert már most felesleges.
jerec  
2006. ápr. 04. 17:15 | válasz | #77
Aha. A K***a anyjukat!
2006. ápr. 04. 16:50 | válasz | #76
Nekem úgy rémlik, mintha már lett volna régen hasonló rendszer, ahol minden tartalomért fizetni kellett. Csak jött az internet, és elsöpörte. De lehet, hogy rosszul emlékszem.
shabba  
2006. ápr. 04. 16:42 | válasz | #75
Itt erősen arról van szó hogy bevételek üzleti modelljét akarják megreformálni a nagyon, persze a saját elvárásaik szerint.

Ugye eddig adtak átalánydíjban netet. De az évek során a kapcsolódások sebessége nőtt, az árak pedig csökkenő tendenciát mutatnak. A növekvő sebesség miatt a kapcsolatok áteresztő képessége nő, a lebonyolított adatforgalom is nő így a költségek is nőnek. Miközben a bevételi oldal a csökkenő havidíj tendenciát miatt csökken. Ez hosszútávon egy profitorientált cég számára nem túl jó alternatíva.

Ezért megpróbálják olyan tényezőhöz kötni a bevételt ami növekedést mutat. És erre jó az adatformalom mert az folyamatosan és igen jól növekszik, ha ezzek kötik a cégek a bévetelük egy részét akkor az is növekedő pályát fog leírni.

Ráadásul az adatforgalmon belül is differenciálni szeretnének ezek a cégek alkalmazától függő árazást alkalmazva. Pl. több pénzt szeretnének 100Mbyte realtime videostream átviteléért a hálózatukon mint ugyanekkora adatmennyiségű webes tartalom után. És persze itt is úgy alakítják az árazást hogy azon tartalmak amiknek a jővőben egyre nagyobb szerepe lesz, lehetőleg a drágább arázásba kerüljenek.
2006. ápr. 04. 16:40 | válasz | #74
"A Skype fizet? Nem, neki ingyen van. Beszed tőled pénzt? Igen."

A Skype helyett te fizetsz, mert a te sávszélességedet használja.

"Az itt nem jut eszébe senkinek, hogy az internetelőfizetés lehetne olcsóbb, ha a Google vagy a Skype fizetné egy részét?"

A Google viszont keményen perkál a sávszéleésségért, nem tudja a tiédet elcsórni.
shabba  
2006. ápr. 04. 16:25 | válasz | #73
Jah csak hiszed hogy ez ilyen 1xű, próbáld meg amcsiban kikerülni ezeket a cégeket. Nem lesz olyan könnyű. A broadband piacnak ez a négy cég teszi ki majd 60%-át, a távközlési infrastruktúrát pedig még nagyobb mértékben kézben tartják. Ráadásul többük világméretben domináns távközlési szerepet tölt be. Márpedig a piac olyan hogy igen könnyen a nagyok után megy ha azok elkezdenek valamit.

Az AT&T,Verizon,BellSouth,Comcast négyes kb. olyan mintha azt mondánk a magyar piacon hogy a Tícom,Invitel,UPC. Idehaza ez a három cég kiteszi a piac 80-90%-át, ha ők eldöntenének valamit a kicsik idővel beállnának mögéjük mert kicsi jellegük miatt függenek a nagyok infrastruktúrájától így aztán nincs sok választásuk. Ha nincs min összekapcsolódni akkor a kis cégek hálózatai csak kiterjedt elszeparált LAN-ok nem pedig internet.

Az internetnek nincs központja de nagyon is hierachikusan felépülő hálózatok szövetsége. És legfelül a Tier 1 szolgáltatók vannak akik hálózatán kontinensek vagy országok közötti kapcsolódások valósulnak meg, és ezek cégek száma nem olyan magas. Ezekhez a nagyokhoz kapcsolódnak és veszik a netet kisebbek és azoktól a még kisebbek és így tovább. Ha a piramis csúcsán elindul egy folyamat az nagyon könnyen végiggyűrűzhet az alatta futó rétegekben.

Pl. ha holnaptól a fatáv bejelentené hogy csak adatforgalom alapú nagykereskedelni ADSL-t biztosítani és megszűntetné az általányos konstrukciót, akkor a kiskereskedelmi partnereinek nem lenne más választásuk mint áttérni erre az új modellre. Ha maradna pár olyan lázongó akik ennek ellenére korlátlan, átalányos netet adnának továbbra is akkor az őket megrohamozó hardcore userek nagymértékű adatforgalmának költsége nagyon hamar csődbe jutattná, szóval ez ilyen partizánakció és lázadás a rendszer ellen nagyon hamar eltörölné az ilyen cégeket. És mivel a fatáv ADSL-je a legdominánsabb a magyar piacon ez nagy valószínűséggel azt váltaná ki hogy a többi piaci szereplő is hasonló megszorításokat vezetne be. Mert nekik sem érdekül hogy fényévekkel jobb ajánlatot kínáljanak épp elég egy fokkal jobbat kínálni mint a többi, úgy tudják a költségszintjüket optimális szinten tartani. Minden üzleti szereplőt azonos célok mozgatnak, bevétel és profit maximizálás, kár hiú ábrándokat kergetni. Ez is ugyanolyan üzlet mint a többi.
2006. ápr. 04. 16:20 | válasz | #72
Ezt majd a cégek leboxolják egymás között:)
Mellesleg miféle ingyenes tartalomról van szó? Kb 10000 HUF/hó vazze! Ingyenes a balhorgom, de nem az internet:) Aranykor? Itt az nem volt és nem is lesz.

2006. ápr. 04. 16:08 | válasz | #71
Kicsit elkésett ez az április 1-ei hír. mekkora hülyeség ez!!!
shabba  
2006. ápr. 04. 16:05 | válasz | #70
Roppant naív olgondolás az hogy majd a Skype kicsinálja a távközlési óriásokat. Csak mosolyogni lehet ezen. A Skype egy picsa kis cég, bevétel szempontjából porszem. Talán van éves szintjen 100-120 millió dollár bevétele. Még a Googlenek is csak 6 milliárd van. Egy nagyobb távközlési cég mint pl. a DT 60 milliárd euros bevétellel számol, de felsorolt nagy amcsi távközlési szolgáltatók is 50-100 milliárd között. Szóval nagyságrendi különbségek vannak.

Ráadásul ezek a távközlési cégek most is és a jővőben is akár kétszámjegyű milliárd dollár/euro összeket költenek hálózat fejlesztésre és modernizálásra. Az új IP alapú infrastruktúrán pedig ők is költséghatékonyan IP alapon fognak telefon szolgáltatni a régi PSTN pedig egy évtized múlva kihal. Egyébként a vezetékesre sokkal nagyobb fenyegetettséget jelent a mobil, viszont a mobil is ezen távközlési szolgáltatók tulajdonát képezi, nem hülye cégek ezek több lábon állnak és reagálnak a piaci változásokra. Pont azért akarják most a forgalomhoz és a tartalomhoz kötni a bevételüket mert annak jővőbeli tendenciája növekedő.

Ezek a szolgáltatók elég kikerülhetetlenek amcsi piacon mivel domináns szerept töltenek be, a Skypepal felkötheted magad ha nincs infrastruktúra amin használni tudnád, mivel a Skype azt nem teszi a segged alá. Mert ha azt is megtenné és megfizetné az árát akkor máris nem lenne olyan olcsó és széles körben elérhető.

A nagy távközlési cégek folyamatosan változnak kötvetve a piaci trendeket és mindig oda fektetnek be ahonnan bevétel várható. Anno ezek csak vezetékes cégek voltak, de közben áttértek mobilra is, sőt adathálózatokat építettek és netet is elkezdtek szolgáltatni. És idővel áttérnek IP alapú hálózatra és azon fognak a Triple-play keretében hangot,adatot és videot szolgáltatni. És a video által már belépnek a média piacra konkurenciát teremtve a kábeltv-s,műholdas cégeknek. Persze ezt nem nézik tétlenül a kábelesek ők is 3play-ben nyomulnak egy ideje.
mixam  
2006. ápr. 04. 15:32 | válasz | #69
Ezeknek a cégeknek végük van, a nettelefon cégek mint a skype pár éven belül kicsinálják őket. Ez lehet az utolsó lövésük. Az érvelésük kabaré, most is fizet mindenki a sávszélességért. Lesz majd helyettük más, a mai feltélelekkel, ha ilyen ostoba lépést tennéenk és forgalmi díjat számláznának.
Az internet olyan technológiai forradalmat hozott és ezzel olyan versenyt, amit nem bírnak a régi elkényelmesedett kommunikáción trónoló hájas médiacézárok. Közeleg a trónfosztás napja. Nem adok egy évtizedet és be fog csődölni az összes régi monopóliumban ellustult telefoncég, a zene és filmiparral együtt.
2006. ápr. 04. 15:13 | válasz | #68
Nézd meg az oldalam. Senki sem ad 1 rohadt fillért sem, mégis műxik, van letölthető teljes verziós progi, és csinok most 1 érdekesebb oldalt. Mindent lehet ingyen, csak hozzáállás kérdése. Támogatás persze nem árt.
Razgon  
2006. ápr. 04. 14:47 | válasz | #67
Szerintem ez nem működne, ezen hálózatok helyét átvennék más hálózatok és kész. A netnek nincs központja, ezek a hálózatok is csak részhálókat jelentenek.
2006. ápr. 04. 14:46 | válasz | #66
"A Skype fizet? Nem, neki ingyen van. Beszed tőled pénzt? Igen."

na itt szólalok meg én kőkemény kapitalista létemre... szerintem ez nem áll, a netért igenis fizetünk, bár én fizetek, és valószínűleg te is. A másik dolog, hogy a Skype nem fizet, de te fizeted, és a Skype keres, mert innováció által használja a rendszert amely nem ingyenes, de neki igen, szóval miért nem csinált az AT&T vagy a Deutsche Telekom skypot, miért nem ők keresik most vele a pénzt, mert lusták, mert nem tudnak mozogni és mert olyan innovatívok mint öreganyám. Szóval a kapitalista és a piacgazdaság úgy működik, hogy amikor valami elterjedt, amikor úgynevezett comodity lesz belőlle, akkor már nincs pénz, nem lehet gazdagodni stb. A piaci gazdaság innovációkat keres és csak azokat jutalmazza meg. Ez kb. olyan volna, mintha a Rolexal megakarnák fizetetni az acélművek, hogy néhány gram vasat annyiért eladnak mint amennyiért ők neki egy tonnát adtak belőlle, pedig ez nem az a Skype hozzáadott a telekommunikációs infrastruktúrához egy értéket, egy új szolgáltatást és megvan neki minden joga, hogy ezen extra profitot szedjen be, míg a telekommunikációs cégeknek amelyek valójában csak összeszerelték a szemétszámra megvehető alkatrészeket és semmi innovációra nem képessek elégedjenek meg azzal amit most is kapnak, mert még ez is több mint amennyit munkájukkal vagy befektetéseikkel megérdemelnek. Szóval azt hiszem, hogy ebből nem lesz semmi, mert ez két tábor-t érint és nem birnak egymás nélkül, különben a telekommunikációs infrastruktúra nem lenne semmire sem alkalmas, ha nem lennének a Skype-hoz vagy a Google-hoz hasonló innovatív cégek amelyek értéket adtak a kopasz és alapjában véve értéktelen vashoz. Szerintem nem kell félni a net csak olcsobb lehet, drágább semmi képpen sem.
hiba  
2006. ápr. 04. 14:21 | galéria | válasz | #65
a szolgalatopiacon ez egy bevett szokas hogy kezdetben elterjesztik szerintuk ingyenesen - szerintunk nem - aztan ha mar mindeki fuggove valt akkor meg elkezdik fizetosse tenni, de sztem ez nem fog mukodi meg egy joideig - szerencsere - vagy soha :)
hiba  
2006. ápr. 04. 14:18 | galéria | válasz | #64
de az ingyenes sem ingyenes csak olyan mint pl a freemail egy alapitvany vagy vmi van mogotte tehat nem ingyen dolgoznak tartjak karban stb vagy eltartja magat de nem kell elofizetni de nem ingyen mukodik mert akkor mar reg nem mukodne
ReTeK  
2006. ápr. 04. 13:59 | galéria | válasz | #63
Fáj nekik hogy régen mindenért KÜLÖN lehúzhatták az embereket, most meg viszonylag ingyen telefonálnak korlátlanul akárhova, ha valamit sokan használnak akkor arra úgyis lecsap valaki és megpróbálja majd megsarcolni egy magáncég vagy az állam
hetti  
2006. ápr. 04. 13:02 | válasz | #62
malyd ha a zacsimat nyalogatják azok a muftik!!
2006. ápr. 04. 12:57 | válasz | #61
Az is eszembe jutott, hogy mi van ha az USA-ban itt-ott tényleg ingyenes a net, és most erről van szó? Vagy hogy 1 multicég ingyen kap nagy sávszélt és jó pénzért tovább adja. Szerintem ez sem elképzelhetetlen.
2006. ápr. 04. 12:54 | válasz | #60
Nem tettszik...ki nem ***** le őket? Nem tehetnek semmit! Az online Zene eladások mint lehetőség pl 1 francia cégnek már feltűnt, és lassan az a helyzet,hogy tőlök többen vásárolnak zenét mint a boltból, mert olcsón adják, mivel felfogták a hazai előadók is, hogy az MP3 nem egyenértékű egy stúdió felvétellel, ezért olcsóbban is hallgathatják őket a felhasználók, sőt ugye van digitális jogkezelő rendszer is. Megoldható, hogy csak x dbszor hallgathatják vagy x órát. És így még olcsóbb a letöltés vagy ingyenes! És a kiadóknak sem lázadozni kéne hanem gondolkodni.
2006. ápr. 04. 12:51 | válasz | #59
"Ezek a díjak egyaránt vonatkoznának a magánfelhasználókra éppúgy, mint a Skype-ra, a Google-re, vagy az Apple-re."

A Google látnok.. erősen gyanítom hogy már megérezte ezt előre.. és ezért kezdett saját hálózat kiépítésébe.. és jött össze a NASA-val.. ami arra enged következtetni hogy majd Google távközlési műholdak lesznek amire mi majd rácsatlakozunk akárhonnan és akkor ezek akik ugatnak hogy "ingyé használjuk a netet" (ja mint én havi 10000ért) felnyomhatják maguknak hálózatukat!

2006. ápr. 04. 12:46 | galéria | válasz | #58
Nincs para. Majd az NFORCE-on eccercsak ottlesz h FULL_INTENET_CRACK_RELOADED*REL*2008, azt mindenki felrakja és megy minden a régi kerékvágásban.
FUCK THE USA
hiba  
2006. ápr. 04. 12:26 | galéria | válasz | #57
Ezeket a szolgalatatokat multicegeket foelg az zavarja hogy egyreszt a net masreszt szinten a net :) miatt egyre kevesebb ahagyomanyos (telefonvonal) elofizeto, a matav is folyamatosan nyomul ezen a frontor, pedig qrvara nem eri meg kiveve ha az embernek minden rokonak a ugyan olyan szolgalatos stb...de kia francnak kell mamar vezetekes telefon.

Ez kb olyan haboru ami a CD/DVD es foleg a "hanglemez" iparban folyik. Mar az elenvezes sem allja meg a helyet...
Meg most is alig kepesek felfogni az onlnie jelentosseget, azt hogy nem kell album, nem kell draga borito meg lemze meg tok stb de inkabb csak harcolnak a regi jolbevalt modszrekert. De az mar veszett fejsze nyele. Mint ahogy ez is. A kontroll kicsuszott a kezukbol ugye usanak ez sem tetszik tulsagosan.

2006. ápr. 04. 12:20 | válasz | #56
Méghogy ingyenes? és akkor a havi számla az micsoda?
risp  
2006. ápr. 04. 12:17 | válasz | #55
Vagy legvégső esetben mindenki átmegy a szomszédhoz és bedugja a kábelt a gépébe, aztán lesz internet...
2006. ápr. 04. 12:17 | válasz | #54
Egy jó cikk ismét amiről lehet beszélni...szal az Amcsik bekephatják az öszes fa***! Hol ingyenes a net? Itt nem! Hogy gondolták a globális korlátozást? Elvágják a vonalakat? :-D Mint a nevében is van InterNet, azaz Hálózatok közötti csatorna /Inter Network/. Tehát ha egy hálózatot pénzessé tesznek megukat szivatják mert nem kell majd a kutyának sem! Ezek nem normálisak. Agyatlanok. Totálisan. Az Internet napról napra bővül több ezer héppel több száz hálózattal! Mindegyik mindegyikkel kapcsolatban áll! Köszönhetően többek között a DHCP /IP osztogató/ szervereknek ! Hogy korálozzák ezeket a magánkézben lévő szervereket? Rengeteg információs csatorna a neten megy át pl telefon, fax, TV és még ki tudja mi. Ha lóvés lenne /ami technikailag nem oldható meg/, akkor egy részük megszűnne! Már megint ez a ****** kapitalista ***** talált ki egy olyan dolgot, aminek se füle, se farka. Mi az hogy az ő rendszerük? Levédettek minden hálózatot? Ezek hülyék. Tipikus amerikai. Még ahoz sem ért amihez kéne ,hogy értsen. Vagy csak be volt ba***-va. Na kimérgelődtem megam.:-) /Bocs a helyesírási hibákért most keltem nem látok még. :-D/.
2006. ápr. 04. 12:17 | válasz | #53
Méghogy ingyen van az internet! Persze a két szép szemünkért kábelezték tele az országot és a kontinenseket és vették a méreg drága eszközöket, hogy Steve, Géza, Hans a kedvére böngésszen a világhálón! A havidíjat meg akkor miért is fizetjük? Szerintm inkább megpróbálnak még egy kis pénzt kisajtolni az előfizetőkből, mert látják, hogy tudnának még többet is, és vérszemet kaptak! Remélem ez is csak a hülyék kontinensén, amerikában fog megvalósulni! Valamit remélem ez lessz az első olyan dolog, amit nem másolunk le róluk. Ha van még egy kis értelem az amerikaiakban, akkor ezt a próbálkozát csírájában elfolytják!
risp  
2006. ápr. 04. 12:16 | válasz | #52
Nem lehetne nem gazdasági alapon felépíteni az internetet mint rendszert? Valami alapítvány kezébe adni? Vagy nem tudom...

[Mindenki fizetne napi 10 forintot, és máris minden sínen van :)]

hiba  
2006. ápr. 04. 12:13 | galéria | válasz | #51
De azert igen erdekesen alkulna a helyzet, vagyunk pl egy online jatekot.
Nem emelek ki konkretat de kozelisuk meg felhasznaloi koltseg oldalrol.

Adott maga a jatek, pl 10.000 Ft es ezert kapunk pl 3 honapj online jatszadozasi idot. Ha ez letelik vehetunk havonta online hozzaferest, ami monjduk legyen 2000 Ft/hó.
Amellett kell ugy egy internet hozzaferes, legyen monjduk 10.000 Ft/hó (akinek kabelje van jol jar akinek ADSL + 3000 Ft/hó)

A szerver ahol jattszik mondjuk nem magyarorszagon hanem az usaban.
Ezek utan az usa szolgalalto meg ezeken a koltsegeken felul nekunk szamlazna a havi 1000 Mbytos forgalomert pluszba?
Vagy a jatek szervert uzemelteto cegken szamlaznak ezt ki aki aztan rajtunk behajtana?
Es mi van azokkal a szoglaltatokkal akiken keresztul eljtuk aza adat? OK is vamolnanak ?
Nyomunk egy pinget , ami megkeruli a foldet aztan kapunk egy szamlat 22 helyrol?

Tudom ez nagyon sarkos volt es a celpontban a nagy es jolmeno netes vallalkozasok vannak aki "csak" a sajat nethozzaferesuket fizetik meg aki oket hasznalja azoket ugye nem...

snorbi  
2006. ápr. 04. 12:12 | válasz | #50
Már itt is van egy beépített emberük... :)
hiba  
2006. ápr. 04. 12:06 | galéria | válasz | #49
Vajon egy DDOS tamadas utan is benyujtjak majd a szamlat a forgalom miatt?
hiba  
2006. ápr. 04. 12:04 | galéria | válasz | #48
Az hogy annyira hulyek a multicegek hogy nem ok jottek ra es kezdtek elterjeszteni ezt a netes telefonalasos lofaszt most fel akarjak boritani az egesz rendszert. Valljuk be a fejuk fole nott a rendszer es annak ellenere hogy hasznuk az van belole oriasi csak nem hajlandok elviselni hogy rajtuk kivul mas is gazdagodik a netet kihasznalva.

Minden internetszolgaltato minden beruhazasat megfizetteti az elofizetoivel, karbantartja a halozatot, oszzekoti a tobbi szolgaltatoval es baromi sok penzt aldoz bele valoban, de a sajat zsebebol kihuzott penzt tobbszorosen vissza is kapja az elofizetok szazezreitol, es itt ne csak az magan elofizetokre hanema szerverparkok es cegek elofizeteseire is gondoljuk.
Mirol beszelnek?
Igazabol nincs ingyen, aki akarja haszalni a skypeot kell egy netes vegbpont amilyert vagy o vagy a cege vagy valaki fizet.
A hasznalatert igy vagy ugy tortenik fizetes, a skype is biztosan fizet a netert az mar mas kerdes hogy adott esetben direkt kapcsolatot hoz letre, de ez olyan dolog mintha VÁM rendszert vezetnenek be a netre, es ha bizonyos utvonalakon jarsz (pl nem a te szolgaltatod altal epitett vagy fentartott vonalon) akkor plusz koltsegeket kene fizetned.
Igen ez volt a mult szazadi telefonvonal rendszer alapja, egyik halobol mentel a masikba es fizettel mindenert, ezt valtotta fel a csillagpontjaival a net, es a netszolgaltatok akik kepesek onmagukat eltartani az elofizetoikbol. Ez az ami nem tetszik a multiknak mert regen tobb bort le tudtak huzni errol.
Ezt teljes mertekben megszuntette a net.
Barki barmit barhova egy helyi hozzaferes mefizetesevel.
Viszont nem ugy nez ki hogy a mukodeskeptelenseg es anyagi gondok miatt akrnak bevezetni a regi rendszert, csupan a tesztuzem kezd lejarni es valljuk be igen jol mukodik, sot sokkal jobban mint azt valaha is gondoltak.
Igyhat kezdik zarni a kapukat es szedni a vamot...