Júniustól partnercég is gyártja az AMD chipjeit
2006. április 3. 11:23, hétfő
Júniustól az AMD-vel kötött partneri szerződés révén a Chartered Semiconductor is legyártja az első x86 chipeket, amelyek révén a szakértők szerint jócskán megnövekedhet az Intel riválisának súlya.

Hirdetés

A Semiconductor Fabtech értesülése szerint az AMD június hónapban kapja meg az első példányokat, amelyek már a Chartered Fab7 nevű gyártósorán készülnek. Ennek nagy előnye, hogy 300 milliméteres szilíciumszeletekkel dolgozik, vagyis egy ostyából több chipet tudnak előállítani, mint a processzorgyártó 200 mm-es változatokkal dolgozó saját üzemei. Bár az AMD már tavaly megnyitotta második - szintén 300 milliméteres - drezdai üzemét, a Fab 36 termelése csak az elkövetkező hónapokban lendül majd fel.

A két cég közötti megállapodást még 2004 novemberében írták alá, és akkor 2006 elejére prognosztizálták az első példányok megjelenését. Már akkor jelezték,hogy a Chartered ambíciózus tervei a termelés gyors felfuttatását irányozzák elő, ami tovább csökkentheti a processzorok árát. Igaz, a 65 nanométeres chipek gyártására helyett egyelőre a 90 nanométeres gyártástechnológiára koncentrálnak, de nem kell sokáig várnunk az újabb generációváltásra. Az AMD reményei szerint a megállapodás révén képesek lesznek kielégíteni a növekvő piaci igényeket, amelyek idén olyan szintet érhetnek el, amelynek a gyártó egyedül már nem tud megfelelni.

Piaci elemzők a partner és a drezdai Fab 36 fellendülése révén jócskán megnövekedett kínálatra számítanak az Athlon 64, Opteron és Sempron chipek terén egyaránt. Ez természetesen alacsonyabb árakat jelent majd nekünk, felhasználóknak. Utóbbi üzem eleinte szintén a 90 nanométeres példányokra helyezi a hangsúlyt, de néhány hónapon belül elkészülhetnek a 65 nanométeres változatok, amelyeket jövőre ígér a gyártó. Kapacitását havi 13 ezer ostyára becsülik, ami még inkább megmutatja a Chartered jelentőségét, hiszen a szingapúri cég üzeme az év végére havi 18 ezres kapacitással bír majd, de idővel akár a 30 ezres álomhatárt is elérheti.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 04. 12:48 | válasz | #9
háhá, az amd is igy született :)
pár év múlva Intel-Aamd-CS lesz?
2006. ápr. 03. 18:56 | válasz | #8
Bizony, sokat fejlodtek a sempronok is idokozben.
dez  
2006. ápr. 03. 18:44 | válasz | #7
Nem véletlenül két másfajta tokozásút hasonlítasz össze?
dez  
2006. ápr. 03. 18:43 | válasz | #6
A nagyobb volumen miatt lemehetnének az árak...
Laslow  
2006. ápr. 03. 17:51 | válasz | #5
(... 1-2 éven belül ...)
Laslow  
2006. ápr. 03. 17:50 | válasz | #4
Hát, ez talán megoldja végre azt a fura helyzetet, hogy többet kérnek most ugyanazért a Sempron prociért, mint amikor vásároltam, azaz hogy emelkednek a CPU-árak. Gondolom, mert nagyobb a kereslet a kínálatnál.
2006. ápr. 03. 17:48 | válasz | #3
"13 ezer ostyára becsülik" Valamit elolvashattatok... árak nem szerepelnek. Arról van csak szó, hogy 1-re többet gyártanak.
2006. ápr. 03. 14:30 | válasz | #2
DE AZTÁN ODAFIGYELNI A MINŐSÉGRE IS!!!

arty  
2006. ápr. 03. 12:19 | galéria | válasz | #1
ideje lenne már a 10-12ezres sempronoknak ...