Töredékére csökkenthető a motor olaj­szük­ség­lete
2006. április 2. 11:34, vasárnap
Új kenőanyagot mutattak be az Egyesült Államokban, amiből az eddig használt olaj mennyiségének a századrésze elegendő a motorok védelméhez.

A lengyel-amerikai találmány egyéb származékai, melyek ugyanazon az úgynevezett tribopolimerizáción alapulnak, mint a kenőanyag, enyhíthetik a motor kopását, növelve a teljesítményt és csökkentve a károsanyag kibocsátást. A tribopolimerizáció lényege, hogy egy folyadék parányi molekuláival vékony polimer hártyát képeznek a kenést igénylő felületeken, csökkentve a kopásukat és sérüléseiket.

A találmányt Michael Furey, a Virginia Tech gépészmérnök professzora, valamint Czeslaw Kajdas, a lengyel Radom Műszaki Egyetem munkatársa és kutatócsapata jegyzik. Furey elmondása szerint a folyamat kizárólag a molekuláris szerkezetből adódik, a rendszerhez nem kell semmiféle polimert adni, illetve a felületek bevonásával sem kell foglalkozniuk, mivel az apró molekulák, a monomerek közvetlenül hozzák létre a védőbevonatot a súrlódó felületeken, és csak azokon a területeken, ahol valóban szükséges.

A nemzetközi csapat 1981 óta dolgozik a tervezeten, azonban csak az elmúlt pár évben sikerült célegyenesbe juttatni az eljárást. Megtalálták a hártyaképződés folyamatának pontos mérését, új összetevőket fedeztek fel, és három szervezettel is megállapodtak a technika továbbfejlesztéséről és értékesítéséről. Jelenleg 16 motort kezelnek az új kenőanyaggal, melyek mindegyike károsodás jele nélkül üzemel a teszteken. Egy másik gyárban időközben megkezdték további 24 motor előkezelését, számolt be Furey, hozzátéve, hogy eddig ezeknél a szerkezeteknél sem lépett fel semmilyen rendellenesség, így az eredmények több mint jónak mondhatók.

A technika csökkentheti a dízelüzemű járművek és gépek kellemetlen szagú gázainak kibocsátását is, magyarázta a professzor. Sok európai országban és amerikai államban alkalmaznak korlátozást a dízel üzemanyagok kéntartalmára, mivel a kén-dioxid az egyik legbüdösebb szennyezőanyag.

A gond ezekkel az, hogy a csökkentett kéntartalom következtében felgyorsul az üzemanyag-befecskendező és az üzemanyagpumpa elhasználódása, ezen azonban segíthet egy szintén tribopolimerizációval készült dízel kenőadalék, ami ellensúlyozza az alacsony kéntartalmat, ugyanakkor megtartja az alacsonyabb károsanyag-kibocsátást is.

A szakértők szerint is jónak tűnik az új kenőanyag, különösen a fémfelületeken, ezek közül is elsősorban az acélon működhet hatékonyan, mivel ahhoz könnyedén hozzá tudnak tapadni a molekulák.

A csapat tagjai szeretnének további tanulmányokat elvégezni a magas felületi hőmérsékletek és más, a motorokban előforduló tényezők az új anyag teljesítményére mért befolyásolásáról. A feltalálók ezzel együtt nem igazán hiszik, hogy kenőanyaguk felválthatja a hagyományos motorolajt, viszont úgy vélik, a kísérleti motoroknál és mechanikai rendszereknél teret nyerhetnek vele.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. máj. 14. 22:24 | galéria | válasz | #62
No, most pályázhatna gróf spanyol úr, mert az amerikaik adnak pénzt. többet is, mint amennyire gróf úrnak szüksége van:
http://index.hu/tech/tudomany/hidro060512/
2006. ápr. 26. 12:56 | galéria | válasz | #61
Na, tessék!
dez  
2006. ápr. 19. 23:06 | válasz | #60
Itt is be lett linkelve.
2006. ápr. 19. 22:33 | galéria | válasz | #59
Szerintem ez a hozzászólás inkább a http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1142456150 topikba illene.
2006. ápr. 19. 12:05 | válasz | #58
Tisztelt Topic!

Ez a cikk az sg.hu tudomány rovatából érhető el. Hasonlóan más cikkekhez ehhez is érkezik olyan hozzászólás amely Gróf Spanyol Zoltánt és a vízhajtású autóját, és a plazmaégetését élteti. Mint fizika szakos tanár szeretnék némi kétkedést felébreszteni azokban akik gondolkodás nélkül hirdetik és dicsőitik.

Sajnos számtalan cikk jelent meg az elmúlt öt évben. Tudomásom szerint, kivétel nélkül egyoldalúan világszenzációnak állították be. Nem kivétel ezalól a közmédia sem. Tudatlan zsurnaliszták, akik a középszintű fizika érettségin sem felelnének meg, és olyanok akik szélsőséges politikai irányzatokhoz tartoznak írtak eddig erről. Céljuk a szenzációhajhászás, mindenáron. Ők vagy szolgalelkűen lemásolták a valahonnan átvett cikket, vagy csak egyoldalúan a nemesi származású feltalálót idézték, természet-tudományos ismeretek és gondolkodás nélkül.

Tehátát a szenzációhajszoló sajtónak és a képzetlen zsurnalisztáknak tartozunk sok-sok köszönettel, azoknak akik az ismeretterjesztést és a tudományos újságírást messziről sem ismerik. Bíztatok mindenkit, hogy keressen a neten, hány írás és riport jelent meg. Azon újságírók eközben hallattak akik elsődleges feladata lett volna beszámolni, ha lenne „nemzetmentő feltaláló” vagy „világtalálmány”! Tegyük fel a kérdést: Miért nem foglalkozott a Természet Világa, a MTV Delta és az Élet és Tudomány ezzel a témával? Aki nem tudja a választ annak javasolom, kérdezzék meg Őket, ha kellően nagy lesz a kérdezők száma, akkor majd születik egy részletekbe menő mű amely bemutatja, hogy mekkora szélhámosság mindez.

Szeretném megosztani a tapasztalatomat, amit személyesen idén a METESZ székházban tartott Gróf Spanyol Zoltán előadásán szereztem. Az előadás kb. 50 percig tartott, amit egy látványos szemfényvesztés követett. Egy orosz gyártmányú (http://www.multiplaz.com/about.php) hegesztőgéppel vasat olvasztott. (Az eszköz elektromos árammal vizet bontva hidrogént és oxigént állít elő, éppen a sztöchiometriai arányoknak megfelelően.) A 2,5KW teljesítményű hegesztőgéppel olvasztott és átlyukasztott egy vas lemezt, és megolvasztott egy porcelán csészét is. Az szinte senkinek nem jutott eszébe, hogy elektromos áramot szolgáltató konnektor nem fog rohanni a vizhajtású autó mellett, főleg nem ingyen. Ezért mondom, hogy ez szemfényvesztés volt. Az előadás egy laikusoknak szánt szélsőségesen nacionalista szöveg volt, tele természet-tudományos képtelenségekkel. A neten van egy cikk amely nagyon jól érzékelteti mindezt (http://www.lakatospal.hu/article_print.php?id=807). Akinek van kedve gondolkodni, azok kedvéért megemlítem, hogy a "feltaláló úr" állítása szerint a vizet, vizzé égeti és közben energia keletkezik!!! Csak azt nem volt hajlandó megmondani a kérdésemre, kérdésünkre (negyedmagammal, mindannyian fizikus végzettséggel), hogy mi módon. Azt viszont elmondta, hogy a szabadalom kritizálása bűncselekmény! A legnagyobb szégyen nem ez volt, a szervező is védte őt, „itt termék ismertetés van és nem vita” tokolt le mindannyiunkat, „így tudományos kérdésnek helye nincs”. Pedig még szívesen megkérdeztem volna, hogy akkor mi a fenének az első feltöltés után víz, hiszen a kipufogóból kiáramló forró vízgőz lecsapatva ismét használható lenne az autó hajtására!?

Valaki hiányolta az egyik topcban a Műegyetem elhatárolódását, már meg van, olvasható is (www.bme.hu www.szkeptikus.bme.hu/spanyol ). Erre pedig azért volt szükség, mert a "feltaláló úr" többszöri felszólításra sem hajlandó a megtévesztő szövegén változtatni. Úgy fogalmazta meg a találmány honlapján a "Kik vizsgálták meg a talmányt" c. fejezetet, hogy az érthető úgy is, hogy a BME elismerő véleményt adott.

Azok, akik azt hiszik, hogy irigylem a „páratlan nagy hatású, az egész emberiség energiagondját megoldó feltaláló” sikerét szeretném, ha tudnák, nem irigylem. De az verte ki a biztosítékot nálam, hogy már az adófizetők személyiadójuk 1 százalékát gyűjtögeti ez a szélhámos. 2001-ben írtam az első cikket (https://sunserv.kfki.hu/pipermail/fizinfo/2001-May/002282.html ), és beszéltem először erről a témáról. Akkor még naívan, viccelődve. De ma már „A NAGY NEMES” természettudományos képtelenségre gyűjtöget, és szélhámos módon elveszi pl. egy PET vagy egy CT elől mindannyiunk pénzét.

Mégegyszer mondom, ezek után bárki adjon, ha úgy ítéli meg, hogy érdemes, de csak a SAJÁTJÁBÓL. Joga van hozzá, tájékozódjon, és döntsön. Megkurtítani az az államháztartást, a Műegyetem hírnevével visszélve azt már nem!

Jó gondolkodást, és sok sikert a döntéshez!

Härtlein Károly
BME Fizikai Intézet
dez  
2006. ápr. 12. 05:54 | válasz | #57
Ismétled? Pedig sokszor azok.
2006. ápr. 10. 13:29 | válasz | #56
Ismétlem : "De hiba lenne ezeket egyedüli oknak gondolni."
2006. ápr. 08. 03:14 | válasz | #55
Kb. 100 év az az idő, mióta az emberiség környezetszennyezése, össz-szaporulata, életminősége (nem mindenhol), várható élettartama (születéskor), életének "sebessége", a felhalmozott információ sebessége rohamosan megnövekedett, ezen dolgok közül sok nem lineárisan nőtt meg, hanem exponenciálisan(?)
dez  
2006. ápr. 08. 02:38 | válasz | #54
"olyan betegségeknek, amik idősebb korban jelentkeznek, vagy a gyengébb immunrendszerűeket támadják."

Nem csak azokat támadják.

"De hiba lenne ezeket egyedüli oknak gondolni."

Te csak tudod. Ha adott esetben nem egy ezek (+ egyéb) közül, akkor összességükben, az általuk okozott/jelentett túl sok és halmozódó stressz nagyon is okot szolgáltat. Évtizedek óta ismert a dolog biokémiai és fiziológiai háttere.
2006. ápr. 08. 02:09 | válasz | #53
dez  
2006. ápr. 07. 23:54 | válasz | #52
Ó, látom, most már ebben is szakértőnek érzed magad... :) Miközben olyanaokat jelentesz ki, aminek nem sok köze van a valósághoz. :P
2006. ápr. 07. 13:18 | válasz | #51
"Szted nem karos az atomeromu ?"

Attól függ. Biztosan kevésbbé káros, mint a fosszilis tüzelőanyagok. Megfelelő technológiával, és hozzáértéssel biztonságosan és tisztán üzemeltethető.

"1. Ha a Dunan megepult volna a vizeromu lenne "ingyen" aramunk, mert csak a termeszet kell hozza."

Minden elsődleges energiahordozó ingyen van. A kitermelés és az árammá alakítás viszont mindegyiknél pénzbe kerül. A víznél is. De az is igaz, hogy a költségek nagy részét kifizettük, sőt még most is fizetünk a nemlétező erőműért.
De azt se szabad elfelejteni, hogy egy ilyen erőmű alaposan megváltoztatja a folyót, és így károsítja a környezetet (persze messze nem annyira, mint egy szénerőmű).
2006. ápr. 07. 13:12 | válasz | #50
"Hogy érted, hogy "előjött"? Felszínre került? Korábban is ugyanolyan számban fordultak elő, csak nem foglalkoztak vele? Mert akkor rosszul gondolod: a civilizációs és krónikus betegségek száma valóban drasztikusan emelkedett!"

Úgy értem, hogy mivel a betegségek és az éhezés hamarabb végzett az emberekkel, mint a civilizációs betegségek, akik meg életben maradtak, azoknak erős volt a szervezetük. Szóval nem volt sok esélye a modern betegségeknek.
Amikor a várható élettartam hirtelen megduplázódott, és a gyermekhalandóság közel nullára zuhant, sokkal több tér jutott az olyan betegségeknek, amik idősebb korban jelentkeznek, vagy a gyengébb immunrendszerűeket támadják.
Természetesen sok más is közrejátszik. Pl. az életmód, a táplálkozás, és a környezetszennyezés is biztosan. De hiba lenne ezeket egyedüli oknak gondolni.
solyka  
2006. ápr. 06. 16:50 | válasz | #49
Hali. Gróf Spanyol Zoltán!!!http://vizenergia.freeweb.hu/Grof_Spanyol_Zoltan.html
Ez a jövő,az a kis kőolaj származék meg ami a motor kenéséhez kell az abszolút elenyésző!
2006. ápr. 06. 05:31 | válasz | #48
És a halak?
hugi_0  
2006. ápr. 06. 00:48 | válasz | #47
© sokadikgab 2006. ápr. 03. 08:35 | Privát | Válasz | #22

Hat akkor epitsunk atomeromuveket, es a koolajos arabokat meg hagyjuk a fenebe...


Szted nem karos az atomeromu ?
Sztem igen.
1. Ha a Dunan megepult volna a vizeromu lenne "ingyen" aramunk, mert csak a termeszet kell hozza.
2. Talan tudnank nemileg szabalyozni a duna szintjet (ez epp aktualis lenne).
2006. ápr. 05. 20:50 | válasz | #46
De több gyereket is csináltak!(nem igazán saját vélemény)
dez  
2006. ápr. 05. 20:33 | válasz | #45
"Pontosan. És mivel a modern civilizáció ezeketet jó alaposan visszaszorította, előjött a többi probléma."

Hogy érted, hogy "előjött"? Felszínre került? Korábban is ugyanolyan számban fordultak elő, csak nem foglalkoztak vele? Mert akkor rosszul gondolod: a civilizációs és krónikus betegségek száma valóban drasztikusan emelkedett!

"Viszont ennek a módszernek megvan az a hátránya, hogy nagyon sokan egész fiatalon meghalnak, és csak kevesen élnek sokáig."

Természetesen nem arra céloztam, hogy jó "módszer" lett volna. Nem is lehet valami jó, ha 10-ből 9-en belehalnak.
2006. ápr. 05. 15:37 | válasz | #44
"Akkoriban másfajta kórokban haltak meg, főleg fertőző betegségekben, alultápláltságban."

Pontosan. És mivel a modern civilizáció ezeketet jó alaposan visszaszorította, előjött a többi probléma.

"De aki ezeket elkerülte, jó esélye volt a 80-ra."

Naná, hiszen csak az erős immunrendszerűek élték túl. Viszont ennek a módszernek megvan az a hátránya, hogy nagyon sokan egész fiatalon meghalnak, és csak kevesen élnek sokáig. Nem hiszem, hogy ma etikailag elfogadható lenne a gyengébb gyerekek mesterséges kiszelektálása, úgyhogy kényetelenek vagyun együttélni azzal, hogy az immunrendszerünk gyengébb.
2006. ápr. 05. 14:51 | galéria | válasz | #43
Megmondom őszintén, nem értettem meg teljesen a cikket.
A Prolong ismertetői sem közérthetők, de talán épp ez a cél.

Ha nem tévedek, akkor arról van szó, hogy a kenőolajba olyan adalékanyagot tesznek, amely fokozza a kenőolaj kopásgátló tulajdonságait.
De mi ebben a szenzáció, hisz régóta köztudott, hogy vannak jobb kenőolajok, csak nagyon drágák?
kiisb  
2006. ápr. 04. 13:17 | válasz | #42
OLAJ:
Olvasd csak el a címet? "...csőkkenthető..." Azaz nem szükségszerűen lesznek ilyen motorok a következő generációs Trabantokban. Ez is egy kedves kis találmány, ami majd mindenféle gardasági megfontolások miatt polcra kerül, mint eddig jó pár társa. (Csak egyszer férhetnék hozzá ahhoz a polchoz! )

-magas vérnyomás
-érelmeszesedés
-szívinfarktus
-agyvérzés
-rák
-cukorbetegség stb.
http://www.freechoice.hu/index.php?site=felreertes

Spec. rák:
http://www.vitaminkiraly.hu/shop/item.asp?itemid=93
2006. ápr. 04. 09:36 | válasz | #41
Még egy dolog eszembe jutott. Azok közül az emberek közül akik sokáig élnek, a legtöbbnek volt valamilyen dúrva "kalandja" (pl. hadifogság, néhány hónapos nagyonrossz táplálkozás, háború stb.) és őket ez is megedzette, testi és lelki síkon egyaránt. Átgondolták a dolgokat és az élniakarásuk megerősödött. Nem mondom, hogy hiányoznak a fent említett dúrva kalandok, de az életkorra jó hatásuk van szerintem.
2006. ápr. 04. 09:30 | válasz | #40
A motorolajat nem fogja leváltani olyan anyag amiból kevesebb is elég, mert az ezzel foglalkozó lobbiknak ez egyáltalán nem érdeke. Sem olyan motorok gyártása amik ezzel a kenőanyaggal működnek optimálisan.

Az életkori rész szerintem sokkal összetettebb, bár elemeit már előttem említik többen is, mégis összefoglalnám a teljesség igénye nélkül.
1. táplálkozás: régen nem ettek ételfestéket, 64 féle tartósítószert, ízfokozót, és egy csomó egyéb más szemetet amit jelenleg az élelmiszeripar belénkerőltet a profit érdekében.
2. stressz: régen nem voltak a mindennepok részei a közlekedés és a létbizonytalanság akkora fokon mint manapság. Persze volt stressz, csak mértékkel, úgy meg nem káros.
3. Egészségügy: Annyira felhígult már az élő populáció minősége az egészségügynek köszönhetően, hogy szinte nem is él olyan ember közöttünk aki a 100-150 évvel ezelőtti körülményeket kibírta volna. Sokunk orvos nélkül már meg sem született volna, vagy ha igen elviszi valami gyerekbetegség (ezzel nem akarok senkit bántani én sem éltem volna túl a 6-7 éves kort orvosok nélkül). Az immunrendszerünket generációról generációra örökítjük, az pedig velünk együtt satnyul. Idővel már csak folyamatos gyógyszeres kezelés mellett lesz képes fennmaradni az emberiség, bár ennek jelei már most is megvannak, védőoltásnak hívják.
dez  
2006. ápr. 04. 00:53 | válasz | #39
Akkoriban másfajta kórokban haltak meg, főleg fertőző betegségekben, alultápláltságban. De aki ezeket elkerülte, jó esélye volt a 80-ra. (Természetesen akkoriban is majd minden volt mint ma, de az arányok némileg megváltoztak.)
dez  
2006. ápr. 04. 00:51 | válasz | #38
Akkor te a "halálos népbetegségekre" gondoltál. :) (Ilyen kategória-név nem nagyon van egyébként.)

"Az viszont biztos hogy a sziv es errendszeri megbetegedsesek ma mar rutinnak szamito kezelese, megelozese miatt ezek a betegsegek sokkal ritkabban, illetve kesobb jelentkeznek. Ennek ellenere magyarorszagon a vezeto halalozasi ok meg mindig a sziv es errendszeri megbetegedes"

Te nem látsz itt némi ellentmondást? :) A rutinnak számító kezelés a vérnyomáscsökkentő, a bypass-műtét, és hasonlók, amik csak elódázzák a rosszabbodást, a "megelőzés" meg a koleszterinszint-csökkentők (ami sok szakember szerint téves stratégia, nem itt a probléma gyökere), és slussz. (Az más, ha valaki önszántából egészségesebben él.)

Nem feltétlenül ugyanazok betegednek meg az egyikben, mint a másikban.
2006. ápr. 04. 00:09 | válasz | #37
Aki 100 éve születtet közülük elég kevés élte meg a 80 éves kort.
Pl elvitte a háború, vagy a tifusz vagy az éhezés ami utána jött.
a várható élettartam elég kevés volt, nem kell ez a "most miylen szar az élet itt ülök a net elöttés szidom a rendszert" hozzáállás.
2006. ápr. 04. 00:07 | válasz | #36
3 Ft 70 fillér volt 1970 ben a benzin.
Az átlagfizu meg 1 200 Ft.
Azaz 324 liter benzint vehettél belőle.

Ma az átlagfizú 90 000 Ft. 260 as benzinnel számolva 346 litert vehetsz
Erről ennyit, nem csak azt kell szajkozni milyen kevés volt a benzin meg kenyér hanem azt mennyi volt a fizu...
Tehát most mégis jobb...
fako  
2006. ápr. 03. 23:31 | válasz | #35
Nincs pontos adatom a rakos megbetegedesekrol, igy nemtudom hogy mennyivel fiatalabb korban jelentkezik. Az viszont biztos hogy a sziv es errendszeri megbetegedsesek ma mar rutinnak szamito kezelese, megelozese miatt ezek a betegsegek sokkal ritkabban, illetve kesobb jelentkeznek. Ennek ellenere magyarorszagon a vezeto halalozasi ok meg mindig a sziv es errendszeri megbetegedes ugyhogy ezeket figyelembe veve szerintem nyugodtan allithato hogy a szivbetegsegek megelozik a rakos megbetegedeseket idoben.
Nepbetegsegen pedig a halalos kimeneteluekre gondoltam. Allergiaban is biztos meg lehet halni, de az az allergiasok szamahoz kepest elenyeszo.
Egyebkent a sorrend amit mondtam az atlagra vonatkozik. Elofordul hogy valaki veletlenul immunis valamelyikre, de nem ez a jellemzo. Nekem is volt rokonom akinek se szivbetegsege, se rakja nem volt, de 90 eves korara mar nemtudott kimenni a klotyora, es beszelni sem nagyon tudott.
2006. ápr. 03. 23:14 | válasz | #34
Sok sikert nekik, ha lesz jó marketingjük, még akár lehet is belőle valami, bár kitudja, ez még a jövő zenéje(avagy túl sok embernek az érdeke h ne javítás hanem csere legyen?)
jonnie  
2006. ápr. 03. 20:34 | galéria | válasz | #33
A cikkhez hozzászólva: marhaság, a motorban az olaj nem csak a hengerfalat és a dugattyút keni hanem a főtengelyt és a vezérműtengelyt is, valamint kell a hidraulikus szelephézagállításhoz, és a fejlettebb motoroknál (Honda V-tec, Toyota VVT-I/VVTl-I ...)a vezérműtengely szöghelyzet állításhoz, elszállítja a leválló fémzészecskéket, és mindemellett egy megfelelő rendszernyomásnak is kell lennie, belátható hogy ehhez kell legyen belőle pár liter. Ha kisebb a kéntartalomtól a tüzelőanyagszivatyúnak semmi baja nemlesz. Sőt benzines autóknál a szegényeverékes üzem csak igen alacsony kéntartalmú benzinnel működhet (a közvetlen befecskendezéses motorokról beszélek) így magyarországon ha veszel egy közvetlen befecskendezéseh Toyotát, v. Audit, bukod a legnagyobb környezetvédelmi előnyét.
A témához hozzászólva: Az átlagéletkor a higiéniás körülmények javulásával egyre nő. A nagypám 80 éves, dohányzik, szalonnát szalonnával eszik, és bort iszik, mostanában már sűrűn látják a rókus kórházban, és csak 2szer annyit kapál kézzel egy óra alatt mint én, igen, öregszik (én meg rég nem kapáltam :))

dez  
2006. ápr. 03. 14:58 | válasz | #32
Nem egészen így van. Akkor lenne így, ha a rák későbbi életkorban jönne, mint a szívroham (pontosabban szív- és érrendszeri betegségek), és az utóbbi miatt sokan nem érnék meg az előbbit. Ehelyett egyre fiatalabb korra tolódik ki a rák, és terjedőben van. Függetlenül a másiktól. Azaz más oka van. Mégpedig az életmód (stressz, rossz étkezés, testmozgás hiánya), és a környezetszennyezés. Mellesleg van még jópár egyéb népbetegség: allergia, izületi gyulladások, stb. stb.
fako  
2006. ápr. 03. 14:14 | válasz | #31
Az eletkor elorehaladtaval mindig van egy uj nepbetegseg. Ezek jelenleg a kovetkezok: szivroham, rak, alzheimer kor. Amig a szivrohamot nemtudtak megelozni/kezelni addig a rak elenyeszo merteku volt. Ha majd a rak is kezelheto lesz akkor az alzheimer kor lesz az amiben a legtobben meghalnak. (az alzheimer kor az agy idoskori leepuleset jelenti, akinek van idos rokona lehet hogy tapasztalta mar). Ha ezis gyogyithatova valik akkor biztos jon valami teljesen uj dolog.
2006. ápr. 03. 11:19 | válasz | #30
A bolygó rövidebb változata?
2006. ápr. 03. 11:13 | válasz | #29
"3. Régebben az emberek egészségesebbek voltak? Ugyanmár! Azért mert most már tudod mennyi fajta nyavalya van és azt kezelik is azért nézd meg mekkora volt 100 éve a várható élettartam és most (fele)"
Füllentés<hazugság<statisztika.
Csak arról beszélnek, hogy egy születendő gyermeknek mennyi a várható életkora, de pl olyan statisztikát néztél-e, hogy aki megérte a 20. életévét, annak mennyi a várható életkora? 100 éve ez volt kb 80-90 év, most meg 60 se (gyakorlatilag a nyugdíjkorhatár e fölé van kalibrálva).
Régen rengeteg volt a csecsemőhalálozás, a gyerekek kb fele nem érte meg a felnőtt kort. De aki megérte, azt agyon se lehetett verni (a szó szoros értelmében, jó kis falusi verekedések meg bicskázások volt a hétvégi program, nem drog meg fű a dizsiben).
2006. ápr. 03. 11:09 | válasz | #28
30-40 éve 2Ft volt max 1 liter benzin, most meg 270. Új kitermelési eljárásokat alkalmaztak, ami akkor nem érte volna meg, most meg nincs más, így jóformán a tehénszarból, na jó valójában csak az olajhomokból is tudnak benzint/diesel olajat csinálni (más kérdés hogy kib.szott drágán).
uniu  
2006. ápr. 03. 10:31 | válasz | #27
Ez mit jelent :"bojgó" ?:)
lmisi  
2006. ápr. 03. 09:52 | válasz | #26
No csak lassan az örömködéssel a nyersanyagok-kőolaj elfogyásával kapcsolatban. Közlöm az összes nyersanyag ára meredeken megy fel. A réz, ezüst, arany, földgáz. Soha ilyen hosszan nem voltak még ilyen drágák. Szerintem az éves átlagáraik 2006-ban rekordot fog dönteni. De attól tartok ez be fog következni ezután minden évben. A nagy nyersanyag igényű cikkek ára rakétaként fog emelkedni. Ha továbbra is fosszilis alapokon fog nyugodni nagyrészt a közlekedés, akkor búcsút mondhat az átlagember az autós munkábamenetelnek, illetve az olcsó repülőjegyekne. Tulajdonképpen ujra jöhet az infláció. Viszont ez végre rászoríthat a takarékosabb, környezetbarát tecnológiákra végre:-)
2006. ápr. 03. 09:43 | válasz | #25
Egyszerü új olajmezőket fedeztek fel. De a gáz igazán az, hogy az olaj taltja a hatalmat a kezében. Addíg erről a bojgóról nem megyünk sehová, míg az olaj tart. Ha megyünk, akkor azért mert elfogyott.
2006. ápr. 03. 09:30 | válasz | #24
Én kb 30 éve hallgatom hogy 30-40 éven belül elfogy a kőolaj.
És most is azt hallom 30-40 év és elfogy a kőolaj...
Úgy látszik sosem fogy el...
2006. ápr. 03. 09:05 | válasz | #23
Régóta azt kelett volna csinálnunk!!!
Már csak azért is mert a kőolaj elöbb elfogy.
2006. ápr. 03. 08:35 | válasz | #22
Hat akkor epitsunk atomeromuveket, es a koolajos arabokat meg hagyjuk a fenebe...
2006. ápr. 02. 23:30 | válasz | #21
Amúgy birom ezt az oldalt mindenki szakértője minden témának és nem vélemény nyilvánít hanem kioktat.
2006. ápr. 02. 23:29 | válasz | #20
Te villanymotoros gyerek szted a villanymotorba honnan jön az áram??? Há megsúgom nem a semmiből, hanem jó kis kőolajból meg szénből stb.
2006. ápr. 02. 21:57 | válasz | #19
nah ez kell a Simsonomba!
2üteműeknél új keverési arány kell majd? :D
2006. ápr. 02. 20:12 | válasz | #18
Ez jó volt röhögtem rajta vagy 5 percet!
2006. ápr. 02. 20:11 | válasz | #17
Hihetelen baromságokról vannak cikkek.
És a reakciók is hihetetlenek.

1. Nem sok magyar Nobel díjas van, legfeljebb csak magyar származású, de amerikai állampolgár akik a kinti kutatásaikért kaptak díjat
2. A rák mint betegség az okori egyiptomban is létezett, a mumiákon kimutatták. Csak most tudjuk mi az és megtudod miben halsz meg akkor meg csak sorcsapásnak tekintették.
3. Régebben az emberek egészségesebbek voltak? Ugyanmár! Azért mert most már tudod mennyi fajta nyavalya van és azt kezelik is azért nézd meg mekkora volt 100 éve a várható élettartam és most (fele)
4. Pasztorozés. Ha nme lenne pasztörizálva elvinne a TBC. Szép halál.
5. Teleshop. Ott csakk baromságok vannak. Legutobb egyik termékük ellen bemutatták azt a BMW-t amelyből minden segédanyag nélkül kiengedték a motorolajat és még ment 1000 km-t.
Egyszer 3 teljesen új Ducatti motorral mentek 50 000 km-t 3 váltott vezetővel. 2 ben volt valamilyen segédanyag kopásgátló a 3. nem csak a gyári olaj.
Szétszedték ablokkokat és csodák csodája maiben nem volt semmi az kopott a legkevésbé
2006. ápr. 02. 18:51 | válasz | #16
Ja valszeg hiába tök jó a termék ugy vagyok vele mint a tecsó termékkel, lehet, hogy van 1 jó, de a tálalás miatt nem veszem meg.
Ackro  
2006. ápr. 02. 18:12 | galéria | válasz | #15
az valszleg nem véletlenül nem terjedt el, mint sok más teleshopos bóvli sem.
ott volt vagy van aza hülye kence amit ha rákensz az autódra és felgyújtod a kocsit, rászaratsz egy barlangnyi denevért majd leöntöd kénsavval, a fényezésnek semmi baja nem lesz csak letörlöd egy ronggyal és kész!
betiltanám a teleshopot! nemtom, hogy a fogyasztóvédelem ezeket hogy engedélyezheti.
uniu  
2006. ápr. 02. 16:19 | válasz | #14
Biztos a sok megivott aludt tejtol!:)
2006. ápr. 02. 16:05 | válasz | #13
Az én nagypapám is aludt tejet+ "igazi" tekjet is szerette, sokat ivott /nohát/ dohányzott rendesen, mégsem volt soha baja.
2006. ápr. 02. 16:04 | válasz | #12
Szép és jó dolog, de még mindíg jobban örülnék ha váltanának a robbanó motorról a villanyra!
dez  
2006. ápr. 02. 15:18 | válasz | #11
A rák tényleg nagyon terjed. Inkább az az érdekes, hogy az miért hétpecsétes titok, hogy bizonyos rákokat akár gyógynövényekkel is meg lehet gyógyítani. És a megelőzésért is lehet tenni. Ja, hogy a rákgyógyszerek milliárdos üzlet. És a bélflóra épsége tényleg nagyon fontos. Nagyapádnak még biztos egészséges bélflórája volt. Csak mondjuk egy olcsó de jó (persze élőflórás) joghurt is megteszi. A régi emberek nem pasztőrözött tejet ittak (ami az esetleges káros mikroorganizmusok mellett a hasznosakat is megöli - ja, hogy a nagyüzemi állattartásban lévő beteges állatok tejét nem lehet máskülönben emberi fogyasztásra alkalmassá tenni), aludttejet csináltak belőle maguknak, stb. Nekünk meg felborítja a bélflóránkat a sok adalékanyag (tényleg), de így legalább az élelmiszeripar is több profitot hoz.
2006. ápr. 02. 14:37 | válasz | #10
Bocsi a betű hibákért de borzalmasan másnapos vagyok :D
2006. ápr. 02. 14:36 | válasz | #9
ne aggód fakó az egy nagy átverés volt!!

Amúgy te is tudsz egy hasonló homokos kísérletet csinálni, mivel ott a csóka vizzel locsolta a hengert (elvágta a hűtővíz kerinfető csövet) miközben homokot szort a motorba. No amíg a kisérlet tartott bármilyen hihetetlen az a vizecske ellátta a hűtési kenési folyamatokat, de ha nem folyik rá a víz akkor is szinte bármilyen motor bírná (valamiddig) Továbbá ne felejtsük el, hogy egy ilyen felvételt akárhányszor meg is váhatták.
2006. ápr. 02. 14:03 | válasz | #8
Őszinén én nem hiszek ebben a dologban esetleg akkro ha külön erre az olaj tipusra fejlesztik ki a motort pl egy ladába nem teném bele az fix :)
nenad  
2006. ápr. 02. 14:02 | galéria | válasz | #7
nem mindenki szuletik hasonlo adottsagokkal.
ok relative tisztabb enviromentben eltek, es ami azt illeti sokkal erosebbnek is kellet hogy legyenek ha eletben akartak maradni/megeleni.
a mai vilag mas. itt mashogy kell alkamazkodni.
fako  
2006. ápr. 02. 13:51 | válasz | #6
Hat en 2-3 eve lattam ezt az anyagot a tv-shop-ban. Ott ugy mutattak be hogy sokkal kevesebb kell belole mint az olajbol raadasul meg jobb is. A csavo kulonbozo kiserletekkel mutatta be a termek mukodokepesseget, pl hogy homokot szortak a motorba, meghogy elvagtak a hutes csoveit.
Termeszetesen a motor ment tovabb homokkal is, es tulmelegedve is. Mondjuk ilyen eredmenyek utan nem is ertem miert nem terjedt el meg ez az anyag.
2006. ápr. 02. 13:31 | válasz | #5
Mi nem okoz rákot?
Minden létező anyag rákkeltő, csak az általu kibocsájtott sugárzás mértéke eltérő.
Nagyapám leszarta, hogy mi rákkeltő, meg miben mennyi a koleszteriin, mg biffizuszeffenzisz blabla. 80évesen halt meg,de 72évesen még akkoraq fizikai ereje volt ami nekem sosem lesz. Talán máshogy kellene megközelítnünk ezeket a dolgokat.
Minden ami meg van süte rákkeltő. Akkor nyersen együnk v mi? ÁÁ túl van lihegve ez a dolog, úgy mint a madárinfluenza. (Ami egyébként már sok évvel ezelőtt is mutattak ki M.o.-i állatokban.
2006. ápr. 02. 13:24 | válasz | #4
Hasonló terméket már 5-8 éve láttam, még suliban. Egy magyar mókus mutatta be, meg magyarázott róla. Igaz, akkor még a környezetvédelem nem szerepelt a szerepelt a szempontok között.

Ennek is át kéne mennie még egy két vizsgálaton, mert nem szeretném, ha kiderülne, hogy olyan, mint az azbeszt: van egy jó tulajdonsága, amúgy meg csak rákot okoz.
2006. ápr. 02. 12:55 | válasz | #3
Ez már előfordult ebben a putri országban párszor.
Nézd meg hány magyar Nobel díjas van amcsiban...
2006. ápr. 02. 12:49 | válasz | #2
Multévben a Miskolci Egyetemen is kifejlesztettek hasonlót.Valami díjjat is kaptak érte.Asszem a Magyar Állam nem engedélyezte...
JZO  
2006. ápr. 02. 12:31 | válasz | #1
Király, mikortól lehet kapni ?