Nintendo Revolution részletek
2006. március 31. 21:31, péntek
Felbukkantak a világhálón az első részletek a Nintendo stílszerűen Revolution névre keresztelt következő generációs konzoljáról, amely 50 százalékkal magasabb órajelen fut elődjénél.

Hirdetés

Az első részletes információ az IGN magazin jóvoltából került fel az internetre, amely egy játékfejlesztő cégre hivatkozva szellőztette meg a hírt. Értesülésük szerint a Revolution - a Microsoft Xbox 360 és a Sony PlayStation 3 Nintendós ellenfele - 729 MHz-es processzorral lát napvilágot, míg a grafikus chip 243 MHz-es frekvencián üzemel. A DSP-támogatással kibővülő konzol a fejlesztő szerint riválisaival ellentétben csendes, szerény és egyben megfizethető lesz.

A magazin forrásai szerint a Revolution az előd, vagyis GameCube Gekko és Flipper kódnévre keresztelt architektúrájának kiterjesztésén alapul, így a szoftverfejlesztőknek nem lesz nehéz dolguk az átállással. A Broadway kódnevű központi processzor - amely a cég állítása szerint saját kívánalmaiknak megfelelően készül az IBM üzemében - 729 MHz-en fut, szemben az előd 485 MHz-es erőforrásával. Ez tehát várhatóan nem veszi fel a versenyt a konkurensekkel, már ami a puszta erőt illeti, de a Nintendo szerint nem is ez az elsődleges cél, hanem hogy a vetélytársakkal ellentétben egy csendes, megbízható és olcsó termékkel rukkoljanak ki. Kérdés, hogy ki hajlandó feláldozni a teljesítményt a kisebb zajért cserébe?

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az ATI által kifejlesztett Hollywood grafikus processzor még ennél is szerényebb, mindössze 243 MHz-es órajelen végzi munkáját, amely az elődhöz képest szintén előrelépés, ám valós erejét éppúgy lehetetlen megbecsülni, mint magát a konzolt. A chip DSP-támogatással és 3 MB textúra-memóriával bír, míg a teljes rendszer 24 MB belső 1T-SRAM memóriára támaszkodik, amelyet 64 MB külső memória egészít ki. Ez összesen 88 MB-ot jelent, szemben a két rivális 512 MB-jával. A fejlesztők állítása szerint a külső memória elérésében nem tér el a belsőtől.

Az első információk tehát megvannak a konzolról, bár a cég továbbra is ragaszkodik stratégiájához, és egyetlen apróságot sem hajlandó megosztani a készülőben lévő termékről. A fenti információk fényében elmondhatjuk, hogy a Revolution nem készteti komoly versenyre a két nagy riválist, mivel technikai paraméterei között nincs hasonlóan nagy durranás. Az újítás a konzol vezérlőjében mutatkozik meg, amely a cég nagy reménysége.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Yurij  
2006. jún. 25. 07:56 | válasz | #38
Szerintem a nintendo akkor remenykedhet ha normalis jatekokat is fejleszt a gephez.
Mert ugye Mario jatekok nem nagy vasarlo reteget fog vonzani.Bar a kis gyerekes szuloknek jo valasztas lesz.En azert nem vettem Gc mert kb 5 jatek van ra max ami erdekel.Igencsak nem erne meg nekem,ha annyira ugri bugri jatekokal akkarok jatszani az meg van ps2 xbox-ra is na es a legtobb meg jobb is mint a mario.Jo volt ez nekem mig nem volt mas utana szepen lassan valtoztak az igenyek.
Remelem lehet majd kapni normal iranyitot is a gephez mert ez a teglalapos mozgas erzekelo nagyon gazzzz.
2006. ápr. 04. 14:59 | válasz | #37
'Kérdés, hogy ki hajlandó feláldozni a teljesítményt a kisebb zajért cserébe?'

lol sg

zomg az xbox 360 bebizonyitotta hogy muanyagbol ontott egerpenisznyi kulonbseget nem lehet eszrevenni spontan egy currentgen es egy nextgen gem kozott jelen pillanatban lol nagyitoval meg nem alok neki pgr3azni lawl

olol es a ds is bebizonyitot tvalamirt pspvel szemben uyge roflmao1
Dzson  
2006. ápr. 03. 10:39 | galéria | válasz | #36
Amikor majd a PS3 lemossa az X3,6-ot grafikában, akkor azt fogod beirkálni, hogy nem minden a grafika hanem a játékélményt kell nézni stb stb. Ismerlek titeket, hardcore igzesek. :))))
Caro  
2006. ápr. 02. 22:44 | válasz | #35
Egyébként ez hogy jött ide!???
Na jó, késő van :)
Caro  
2006. ápr. 02. 22:43 | válasz | #34
Chuck Norris asszi nagy, hogy tudja a Pi utolsó számjegyét?
Én is tudom, 1, mert ha 0 lenne, akkor nem az lenne az utolsó.(persze kettes számrendszerben)
Ma2ska  
2006. ápr. 02. 19:01 | válasz | #33
Na de ha még jól is nézne ki, csak jobb lenne nem? Mégegyx mondom vizuális müfajrol beszélünk, fontos a látvány, de nem kizárólag az számit, ezt is mondtam, hanem igy együtt mindennel amitöl jó lehet egy játék, egy része, de fontos része. /aztán a látványnak is több eleme van/, de egy erősebb gép mindenképpen több lehetőséget hordoz magában, nem csak a kinézetet de azt is befolyásolhatja hogy a játék készitőjének esetleg hw korlátok iatt nem kell visszafogni a fantáziáját, vagy kompromisszumos megoldást választani. Igy értettem a mondókámat.
barret  
2006. ápr. 02. 16:32 | galéria | válasz | #32
Akinek nincs penze ujj draga tv-t venni a nagy felbontas miatt,annak ez a gep tokeletesen elegendo teljesutmenyu lesz.
De ugyis a jatekok adjak el majd a masinat!
Zenty  
2006. ápr. 02. 13:16 | válasz | #31
Igen a Nintendo elejétől kezdve nem volt veszteséges a gamecube!
Nem voltak oriási eladásai igy lett a harmadik,bár az xbox egyálltalán nem nagy fölényel lett a második...
Japánba meg vicc az xbox! Mostani eladási hírekbe volt ,hogy mai nap több gamecube fogy el mint xbox360... :D:D Ez az égés szerintem :D
Szal a Nintendot nem kell félteni valszeg megint ö lesz a harmadik!Felváltja az elözö generáciot és érdemeseb lesz ezt venni mint mondjuk a ps2 ha jól csinálják!

2006. ápr. 02. 10:25 | válasz | #30
Téged kéne odaültetni a Nintendo élére, az éleslátásod és a tájékozottságodat csak a hozzászólásod formai és tartalmi igényessége múlja felül!

Te biztos tisztában vagy vele, ezt a többieknek írom: eladás alapján a Gamecube a harmadik helyen végzett, de talán érdemes lenne megnézni, hogy anyagilag ez mit jelent. Az Xbox 2 milliárd dolláros veszteséget produkált. Gratuláció a második helyhez!

Azt, hogy a fejlesztők, hogy fognak viszonyulni a revohoz még nem lehet tudni, de ami tény: a dev. kitek 2000 dollárba kerülnek (nagyon olcsó), meglévő, bejáratott és egyszerű a rendszer, a fejlesztés olcsó lesz rá.

Nemrég hasonló "kontruktív" hozzászólások voltak a psp premierjekor, a nintendo és a szánalmas ds halálának jövendőlésével. Csak feleannyira legyen igazatok, mint akkor.

Téged meg megkérlek, hogy semmi esetre ne vegyél ocska Nintendos szarokat és minden létező fórumba menj fröccsögni ellene. De úgye ezt nem kell nagyon kérnem... megy ez magától is... :))
2006. ápr. 02. 10:16 | válasz | #29
nem akarok nagyon beleszólni, de szerintem igenis nagyon számít, hogy egy játéknak mennyire van "lelke". hogy csak egyszer végignyomod azt kész, vagy máskor is leülsz elé, mert tetszik. most ez egy sz*r példa, de passziánsszal nagyságrendekkel többen játszanak, mint bármelyik konsolos játékkal, és ott a vizuális élmény annyiban ki is merül, hogy látod a lapokat. mégis úgymond 'kijátszottad' egyszer és utána mégis leülsz elé megint. vagy ilyen még a tetris is. kis vacak piaci bóvli, de ha egyszer elindítottam, akkor 3/4 óra múlva rakom le leghamarabb. nem azt mondom, hogy nem kell a grafika, mert én i szeretnék ekkora felbontásban farcry-ozni:

http://img.hexus.net/v2/screens/Dell3007/FC.jpg
de azért dolgoztassa meg az agyam is. úgy lesz jó egy játék.

és chuck norris tud osztani nullával.
Giorgiooo   "Rest in Peace Giorgiooo" 
2006. ápr. 01. 23:39 | válasz | #28
Chuck Norris meg tudja gyújtani a hangyákat egy nagyító segítségével...Éjszaka
CSOCSO  
2006. ápr. 01. 22:44 | galéria | válasz | #27
arrol nem beszelve hogy a rohadt ds-t is ugy kellett volna kihozni hogy legyen olcsobbik ilyen kinezetu.. ami jo a kisgyerekeknek mert nembaj ha chipszezes kozben nyomulnak meg mondjuk egy kisse dragabbik ertelmes minosegu muanyagbol osszerakott cucc.. nameg hogy ertelmes power legyen abban is... hogy ne legyen vicces a psp mellett... oke.. a ds jobban fogy szarabb grafikaval.. nahja de a handheld piacon a nintendonak mar fix helye van... eddig ott o volt az uralkodo. mig a konzol piacon hatul kullog.. ide keves lesz egy ilyen uzletpolitika hogy legyen olcso.. legyen hig de legalabb izletes.. hat hurra..
CSOCSO  
2006. ápr. 01. 22:41 | galéria | válasz | #26
a gc 2-3szaz mhz val azt tudja mint az xbox 800 mhz val. most a "gc" lesz 800 mhz-s... ha jol emlexem a 1t sramokbol 1 mega volt a gc ben.. abbol most lesz booooooven

nem tudom mit fog tudni grafikailag a gc... mindenesetre szvsz szanalmas amit a nintendo muvel...
kellett volna csinalnia egy hasonlo izmos gepet miont a ps3.. es emellett ez a taviranyitos biszbasz.... hat fonyeremeny lehetett volna a konzol. de igy???.... arrol nem is szolva hogy elriaszt magatol mindenkit...
1) a fejlesztoket azert mert nyugos egy jatekot revora is kihozni.. tehat a multiplatformokat felejtsuk is el:(
2) a janika meg a kis dzsonika meg a ghunter meg a luszeszito meg a kis pong meg az osszes gyerek a vilag korul ugyis a ps3 at fogja valasztani mert fubazmek hogy nez ki....
2006. ápr. 01. 15:45 | válasz | #25
Nézzétek,legalább nem kell csúcsrajáratni Paksot amikor megnyomod a "power" gombot
Playstation 3 powered by small nuclear reactor
mb66  
2006. ápr. 01. 15:07 | galéria | válasz | #24
Látom nem jött le, hogy kissé irónikusan írtam a csendességet... A másik meg, hogy persze hogy beírom ide, a HÍR KOMMENTJEI közé, ami nem tetszik vele kapcsolatban, hiszen ezért van. És mindaddig be fogom írni, amíg totális hülyeségek kapnak helyet a cikkekben. Igen, ezt a cikket én is jobban meg tudtam volna írni. Egyébként pedig szerintem nem volt alázó amit írtam, de ez a véleményem.
bry  
2006. ápr. 01. 12:48 | válasz | #23
Szerintem a saját fejlesztésű játékaival,az online letölthető régi játékaival és a relatív olcsóságával szeretné a vásárlókat megnyerni magának a Nintendo.
A csendesség és a kis méret, csak másodlagos előny lehet.
Vucli  
2006. ápr. 01. 12:38 | válasz | #22
Ti tényleg azt hiszitek a Nintendo a csendességgel, és a kis mérettel akar vásárlókat megnyerni magának
jeez nem vagytok semmik

bry  
2006. ápr. 01. 12:37 | válasz | #21
Teljesen jól látod, Én anno az Eternal Darkness miatt vettem meg a GameCube-ot.Fantasztikus a története és a hangulata, nem bántam meg. Persze azóta más progikat is vettem a GC-hez.
Tehát tényleg nem minden a grafika, de azért azt hozzá kell tenni, hogy újgen. gépről beszélünk, azért van egy min. elvárható grafikai teljesítmény amit produkálnia kell a gépnek.
A specifikációt elnézve ezt azthiszem teljesíti.
2006. ápr. 01. 12:24 | válasz | #20
Remek ötlet, a csendesség mindenek előtt. Remélem összejön a Nintendo-nak, hiszen szegények az utóbbi években valahogy mindig "kicsit" lemaradtak.

Amúgy nem értem ezt a primitív magatartást tőled, ha ennyire rossz cikkeket vannak itt, akkor minek olvasod? Pláne minek írsz a forumba? Vagy, miért nem írsz közvetlen a cikk írójának priviben? Miért áztatod őt mindenki előtt? Vagy, ha ennyire ügyes vagy, miért nem írsz akkor magad cikkeket?

Viselkedjünk már értelmes emberek módjára! Tényleg nincs veled sem bajom, és a cikk írójával sem, de ezt kultúráltabban is el lehet intézni.
Laza   2001. 01. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 12. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. ápr. 01. 12:17 | galéria | válasz | #19
Azert tegyuk hozza, 2006-ot irunk, es van egy minimalis elvarhato grafikai minoseg, de persze nem csak errol szol az ipar :)
Mondjuk pl egy Oblivion utan igencsak megnonek az igenyek tartalom es kulalak teren bizonyos stilusokban :D
Nem beszelve arrol, hogy a grafika is hozzatartozik a jatek hangulati elemeihez (de nem csak ez :)

Mar csak az a kerdes, hogy mi lesz az a szint, amit ki lehet majd preselni ebbol a masinabol.

Pl nalam az hogy kicsi a gep merete, semmitsem szamit egy asztali konzol eseteben, igy barmilyen hivatkozas erre a masina eseteben NULL erteku :)
Anubys  
2006. ápr. 01. 08:55 | galéria | válasz | #18
Már ne haragudj, de ez elég szánalmas beszólás volt a részedről... :(
Ha te egy játéknak esélyt sem adsz azért, mert nem csilivili 765759 miliárd poligonos, bump és normal map-es object-ekkel van tele, amire még ráhúznak egy pixelshader 89-et, akkor igazán nagy játékokról maradsz le. Ott van pölö az Eternal Darkness, ami az egyik legrondább Gamecube (és a legrondább GC-only) játék (leszámítva a ps2-átiratokat), de a hangulata, a játszhatóság és egyedisége és története olyan szintre emeli, hogy már csak azért az egy játékért érdemes GC-t venni, és nem csak szerintem, hanem mondjuk a külhoni fórumosok kb. 80%-a szerint is.
Szerencsés dolog, ha a jó grafika jó játékkal párosul, de sajnos ez elég ritka...
Caro  
2006. ápr. 01. 08:51 | válasz | #17
Semmi köze a játékélménynek a grafikához, 10 évvel ezelőtt jó volt a Titus the Fox is, pedig milyen 2d volt már, 286-os procin, cga moncsin.
De még ma is el tudnék vele játszani(ha lenne rá időm :)), mert soha nem vittem még végig.
És igaz ez egy csomó régi jó játékra is, mert akkor tudták, hogy a gépből többet nem lehet kihozni, ma meg már csak lehúzás megy, hogy húú, úgy írjuk meg az enginet, hogy majd mire ki tudunk jönni, az akkori csúcskonfig majd vinni fogja.
És ezt nevezik ma fejlődésnek, hogy több ram több proci, több 3d, de ettől még egy játék sem lesz jobb.
Persze vannak üdítő kivételek(pl Blizzard-ban sohasem csalódtam), de sajnos ők vannak kevesebben.
És szerintem is az az út, hogy a számítógép minél kevesebbet fogyasszon, és minél kevesebb mozgó alkatrész legyen benne, nameg a magyaroknál nem nagyon számít a hangerő, csak a teljesítmény, de civilizáltabb országokban nem nagyob szeretik a repülőgéphangú fémdobozokat...
Ma2ska  
2006. ápr. 01. 07:35 | válasz | #16
Ezzel a hw rel vicc kijönni és ehhez nem kell grafika-vérpistikének lenni. A látvány egyébiránt a videójáték egyik legfontosabb eleme, lévén vizuális müfajról van szó, ezért kicsit müvinek tartom amikor valaki egy hótt randa játéknál a játékélményre hivatkozik üdvözült arccal.
Ma2ska  
2006. ápr. 01. 07:31 | válasz | #15
Persze hogy nem minden a teljesitmény, de azért az be tudja szükiteni a lehetőségeket a játékoknál, mert lehet csinálni rá jó játékot de nagyobb teljesitményü gépre még jobbat lehet, ennyi erővel nem is kellene uj gépet csinálni, elég akkor a kocka, készitsék rá tovább a zseniális játékokat.
ONi  
2006. ápr. 01. 06:39 | válasz | #14
Ezek az adatok elég "gyengék" a másik 2 nextgenhez képest :/ Remélem megmutatják, hogy nem csak a grafika a lényeg (és megint lesz mit lenyúlni a riválisoknak a Nintendotól :P )
Bith  
2006. ápr. 01. 03:04 | válasz | #13
Hehe, mondassz valamit...
Lehet, hogy a kisebb teljesítmény miatt kénytelenek jobb minőségű játékokat készíteni rá.
Bith  
2006. ápr. 01. 03:00 | válasz | #12
Mi az a "piacninetendó" és miért akarja veszélyeztetni a nintendo (gy.k. rövid o) ezt?
2006. ápr. 01. 00:48 | válasz | #11
Újabb Nintendó bukás..sajna.
ddfg  
2006. ápr. 01. 00:16 | válasz | #10
Ha igaz, amiket hallok, akkor ez a konzol lesz az elso, ami erdekel annyira, hogy elgondolkodjak rajta, hogy megveszem. Evek ota hianyolok a jatekokbol egy fontos alkotoelemet: a tortenet, es a kornyezet kidolgozottsagat (nem, nem a grafikai megjelenest...) Ha csinalnak egy, a csili-vili aramzabalo, radiatorteljesitmenyu cuccokkal nem versenyzo, amde olcso konzolt, es ha irnak ra erdekes (bar nem annyira csillogo) jatekokat, akkor jo befektetes lehet
2006. márc. 31. 23:52 | válasz | #9
ja igen.. és sztem ezt a gépet nem a grafika/effekt/stb-t imádó vérpistikéknek tervezik :)
2006. márc. 31. 23:50 | válasz | #8
a nintendó úgy tűnik veszélyeztetni akarja a piacninetendók/psek helyzetét... és az jóóó...akinek mariózni van kedve megveszi, pláne ha olcsó lesz.
de poén a mérete és a megjelenése...
2006. márc. 31. 22:57 | válasz | #7
Nem tudom, de szerintem jó ötlet egy olcsóbb gépet piacra dobni az olcsóbb rétegek számára!
Nekem tetszik!:D
mb66  
2006. márc. 31. 22:45 | galéria | válasz | #6
"Nintendo szerint nem is ez az elsődleges cél, hanem hogy a vetélytársakkal ellentétben egy csendes, megbízható és olcsó termékkel rukkoljanak ki"
Igen a Nintendo arra megy hogy minél csendesebb gépet készítsen.. Pff SG kezd rosszabb lenni mint a Blikk
mb66  
2006. márc. 31. 22:41 | galéria | válasz | #5
A Gamepad a N ötlete volt az első kvarcjátékain, majd pedig a NES joyon
mb66  
2006. márc. 31. 22:40 | galéria | válasz | #4
Ez még nincs megerősítve, az SG megint pletykából ír cikket
Vucli  
2006. márc. 31. 22:25 | válasz | #3
Cikkiró bácsinak egy saját mondata volt az is cinikus és buta "Kérdés, hogy ki hajlandó feláldozni a teljesítményt a kisebb zajért cserébe?"
FecaA  
2006. márc. 31. 21:45 | válasz | #2
99 dolcsiért lesz helye a PS3 mellett...
schrank   "Rest in Peace schrank" 
2006. márc. 31. 21:45 | galéria | válasz | #1
a nintendó vezette be a gamepadot anno vagy másé volt az ötlet mert az a joystick-hoz képest egy óriási fejlődés volt