 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Oké, persze. De én meg azt próbáltam közölni, hogy az első kategóriába tartozó 'eredmények' is korlátosak. (És amúgy több a zaj, mint a jel. :))
|
A hallucinogén szereket használták, ill. használják vallási, törzsi ritusoknál, de egyszerüen bóditószernek is, a két dolgot nyilván nem lehet összekeverni, a szer egyik esetben eszköz, másik esetben cél ill. magán tul nem mutat az alkalmazása. Igy értettem.
|
Hát, inkább az alkalmazott módszer/dolog függ az elérni kívánt hatástól.
|
Na igen mint mondtam minden az alkalmazás módjától és az elérni kivánt hatástól függ.
|
"A végeredmény ugyanaz" - Ez nagyon is félreérthető... Vannak hasonlóságok, az igaz, de vannak különbségek is, hiba azt hinni, hogy a kettő már szinte ugyanaz. És sajnos bárhogy alkalmazod a füvet, nem tudsz mindent elérni, amit (profin végzett) meditációval.
Az egyik nagy különbség, hogy a szerekkel nagyjából azonnali, de időleges, részleges, és korlátozott hatást lehet elérni (egy bizonyos szinten nem jutsz túl, sőt ott le is ragadsz), a meditációval jóval hosszabb idő alatt, de folytonos fejlődést. (Itt hatékonysági problémák léphetnek fel technikától függően.) Nem beszélve arról, hogy az elsőnél függővé válsz egy anyagtól (ráadásul az egyre kevésbé váltja ki a várt hatást), a másodiknál éppenhogy egyre függetlenebbé válsz.
|
Ha ez jött le volna a mondókámból, akkor itt félreértés van. Ill. némi magyarázatot kellett volna füznöm hozzá de azt hittem érthető. Na mindegy. Ami közös a szakrális technikákban és a tudatmódositó szerekben hogy egy másik tudatszintre visznek, ha igy megfelelel, és használják eszközként ehhez. Mindig az számit , hogyan alkalmazzuk, és mit akarunk elérni általa, már ha el akarunk valamit érni egyáltalán.
|
Több tévedést is írtál. A sámánok nem a füvet használták. A fű hatása nem feltétlenül kitágult világosabb tudat. Inkább az asszociációs készséget turbózza fel, de amit így kitalálunk, nem feltétlenül igaz - de akkor, és akár még jó ideig ezt nem látjuk világosan. Mind a füvezők, mind a nem-füvezők között vannak beszűkültek és nyitottak. A fű jó esetben nyitottabbá tesz az átlagnál, de egy bizonyos határon nem jut túl. Így egy nem-füvező adott esetben lehet még sokkal tágabb tudatú. A füvezés és meditáció végeredménye nem ugyanaz. Persze az alkoholizálás sem jobb (én pl. egyátalán nem iszom).
|
Mindig jól szórakozok mikor tisztes alkoholisták, könnyü drog ellenes tüntetésekre bármikor aktivizálható szent meggyőződéssel vonulnak. Valóban a szorgos hangya, profittermelő, és fogyasztó emberke az ideál,a "rendes dolgos ember" ezt sulykolják mindenütt, ez a mult század közepén a tuományokba is bekerült, amikor a pl normálisnak csak a szexualitásnak a szaporodásra irányuló részét fogadták el, minden más a perverzió kategóriába tartozott. Mivel fogyasztó csak abbólkeletkezik ugye, az örömszerzés meg valami járulékos , lényegtelen dolog.
|
A fü általad emlitett hatása valóban létezik, egyes kulturákban, természeti népeknél gyakran használták, sámánok tudattágitó hatását " szellemvilággal való kapcsolat" felvételére stb stb. A függőség itt valóban inkább pszichológiai, egy kitágult világosabb tudat élménye nem mindennapi dolog, főleg ma, ahol erösen beszükitik. És ezáltal valóban az eddig megszokott dolgok helyett mást csinálsz. A hatás hasonló mintha valamiféle szakrális technikáthasználsz, jógázol meditálsz stb. A végeredmény ugyanaz. A társadalmi megitélés szintén, hülye, drogos stb. Mivel ma normálisnak az van elismerve, aki szuperalkalmazkodó, a többség véleményét szajkózó, a tömegböl semmilyen irányban ki nem lógó életmódot folytat. Ilyenre ebben a fórumban is láttunk példát. A fü helyett inkább mégis a jógát ajánlom, mint tudattágitó eszközt. Az alkoholfogyasztásban én megálltam a mértékkel sörözgetés, borozgatás, közben beszélgetés, társasági élményénél /un szociális ivás, milyen hülye kifejezés/, voltam már párszor totál részeg, de az egyáltalán nem jó érzés semmilyen szempontbol. 
|
Bizonyos drogokat egyenesen a gyógyszergyártók kisérleteztek ki, de a leírt okból kifolyólag nem vezethették be. Sőt, egyes drogok minősége (tisztaság, tablettaforma, stb.) olyan jó, mintha komoly gyógyszergyárban gyártották volna... Illetve pl. az amfetamint amcsi katonáknak legálisan adják (ha beleegyezik).
|
Bizonyos drogok valóban kizökkentik a személyt a szokásos gondolkodási sémáiból. Bár sokszor egyszerűen csak egy másik vágányra teszi, ami nem feltétlenül jó irányba visz.
|
"Hidd már el, hogy ez a fő oka amiért betiltották. Nem lehetne olyan jól "rabszolgának használni a tömegeket.""
Sezrintem drog a legjobb eszköz a rabszolgasághoz. Aki függő, az mindent megtesz a következő adagért, és közben nincs ideje gondolkodni, mert vagy ki van ütve, vagy az elvonási tünetektől szenved. Persze ez inkább a kemény drogokra vonatkozik, de nem vagyok benne biztos, hogy olyan éles határ van a kettő közt.
|
Ez alapján azért tiltották be a drogokat, mert sokan gyógyszerként adták el, és a mellékhatások elég durvák voltak.
|
"A fű kiszakít a mindennapi taposómalomból és elkezdesz gondolkodni."
Azért az is gáz, ha valakinek a gondolkodáshoz ez kell. Egyébként én úgy tudom, hogy épp ellenkezőleg hatnak a drogok (persze én nem vagyok szakértő).
|
Szerintem kicsit túlértékeled a fű társadalmmódosító hatásait, semmivel sem szakít ki jobban, mint az ital, vagy bármilyen másik drog. Amúgy az illegális drogok (1-2 kivétellel) azért vannka betiltva, mert nincs fogyasztási tradíciójuk. Pl. arab országokban simán szívhatsz füvet, de enm ihatsz, mégse mondanám, hogy az arabok nem fanatikusok. Elég sok drogot próbáltam, egyikre se szoktam rá semmilyen szinten, és a fű semmiben nem emelkedik ki ilyen szempontból. Talán akkor már inkább a szipu, az tényleg valami nagyon más világot mutat meg- csak sajnos rettentően egészségtelen.
|
A fű sem gyógyír mindenre. Főleg hogy a füvező számára kibogózhatatlanul keveredik a realitás kicsivel(!) nagyobb darabja a fantáziával. Magyarán nem egészen úgy vannak a dolgok, ahogy befüvezve látod.
|
Pezsgő-bomba rulz!!
|
Én eddig úgy tudtam, h azért iszok energiaitalt, hogy hamarabb és jobban beüssön. A VBK-sok sem csak az íze kedvéért isznak olyat. A kóla és az energiaital mind gyorsítja az alkohol felszívódását, nem még hogy 'kevésbé érezzék az ital hatását.'
|
Piával semmikép. Fűvel már annál inkább. Hidd már el, hogy ez a fő oka amiért betiltották. Nem lehetne olyan jól "rabszolgának használni a tömegeket. És ne legyél olyan ego:) hogy folyton magadra gondolsz. Tömegekről beszéltem végig.
|
Ja az legjobb amikor a depis füvezik, akkor aztán történnek fura dolgok... ehh.
|
Én értem amit mondasz, de engem az ilyen barátokközt és rokonai nem tudott soha meghatni, talán mert nem bírom magam rávenni, hogy nézzem. Amit a kihasználásról mondasz azzal egyetértek, de nekem ehhez változatlanul nem kellett fű, hogy rájöjjek mindezekre. Aki egy kicsit is figyel a dolgokra az nem bambán teszvesz egész nap és nézi amit elé raknak, persze sajnos sok ilyen ember van. De nem hiszem, hogy csak fűvel, meg piával lehet kizökkenteni a népet ebből az állapotból..
Skype : nzaazn, CRC,LFS : _--NZ--_[HUN]
B I K E T R I A L S - OUR SPORT FOREVER
trial-gyor.fw.hu
|
Ezek után nem lennék biztos, h segít az önkritikában. (drogot is beleértve) Ha vki le akar szokni a drogról, de csak szöveg szinten, vagy éppen mellé áll, azért van, mert nincs elég önuralma, akaratereje a lemondáshoz, vagy még nem látta be, hogy mekkora barom,állat tud lenni ilyenkor, vagy utánna. Mi lesz, ha nem lesz pénz drogot venni??? Jo lenne, ha az embereket az útról (nyáj, bárány) beterelnék egy nagy utasszállítóba és börtönlátogatásra vinnék?
|
Inni...? Jó móka? Szerintem egy nagy hülyeség. Mostanában eléggé megfordult az evolució. Ma hajnalba mentem haza és egy kicsipet csinibaba totál volt, a földön vánszorgott. Ennek láttán undor fog el és sok kérdés tódul az agyamba, mint az alkohol, csak valamivel okosabb kovetkeztetésre jutok. Az alkolhol arra jo, hogy takarjuk hiányosságainkat. Bulizni józan ésszel is lehet.
|
A füvet is nyugodtan ide sorolhatod, ugyanis az elvonási tüneteid igaz, hogy hamar megszűnnek de az esetek 90% százalékában az emberek egyszerűen nem akarnak leállni a fűről. Ilyen szinten pedig a marijuana is drog. Mivel nyugtató hatása van ezt a megnyugvást amint kitisztulsz "visszafizeted". Ingerlékenyebb és idegesebb leszel másnap egész addig amíg el nem szívod az aznapi első szál füves cigidet. Csak mértékkel tolerálom a füvet mert úgy viszont nagyon pozitív hatása van és igenis mélyebben elgondolkodsz a saját tetteiden. Végülis az önkritikát azt nagyon magas szinten fejleszti.
|
A birka szó alatt leginkább a kihasználást értem. Amerikában kezdték a betiltását ugyebár. Amerikában rengeteget dolgoznak az átlagemberek. Amúgy te nem tudom mennyi adót fizetsz de biztos vagyok benne, hogy téged is kihasználnak. Nem szeretem a Franciákat, de megmondom őszintén nagyon szimpatikus ami most ott történik. Sirak sory nemtom hogy írják, már be is nyújtott valami módosítást és tudod miért? Mert az irodaablakából látja ahogy a feldühödött tömeg rugdalja a kerítést. Itt is ezt kellett volna csak már sokkal régebben. Sajnos birkák vagyunk dolgozunk és arra megyünk amerre terelnek közben a munkánkból olyan emberek gazdagodnak meg akikről fogalmunk sincs kicsodák.
Vegyük csak a tv-t. Már a barátokköztben is észreveszem, hogy elkezdték a "hülyítést". Ez kőkemény pszichológia és ahogy elnézem tökéletesen működik. A lényeg, hogy dolgozz és kussolj. Munka után irány haza a tv elé ott majd jól meggyőznek, hogy jól csinálod amit csinálsz. Azt másnap irány dolgozmi a nagyoknak. Na ez a birkaság. Erre parázik rá egy-két ember amikor elszívja a füvet mert az ugyanis kiszakít ebből a taposómalomból és felülértékelteti veled a saját helyzeted. Persze nem mindenki ilyen de az egyszerű emberek hidd el, hogy igen. 
|
"Nem az a drog ami jól esik, hanem amire rá tud szokni a szervezeted és a hiánya miatt elvonási tüneteid lehetnek."
Pl: a levegő. Ha azt megvonják elég hama mutatkoznak a jelek. Ezt nem tudtam kihagyni.
|
Nekem nem kell fű, hogy ne legyek birka, de ha egyeseknek igen... az szomorú.
Skype : nzaazn, CRC,LFS : _--NZ--_[HUN]
B I K E T R I A L S - OUR SPORT FOREVER
trial-gyor.fw.hu
|
Nem az a drog ami jól esik, hanem amire rá tud szokni a szervezeted és a hiánya miatt elvonási tüneteid lehetnek. Ilyen a nikotin, a kofein, alkohol stb. A csoki max "lelki függőséget" okozhat :P
ก็็็็ก็็็็ RADIOCRON.NET ก็็็็ก็็็็
|
A csoki is drog, a cigi is, minden bármi más amit beviszel a szervezetedbe és neked jólesik.
Ha alszom megéhezem, az evéstől meg elálmosodom!
Szép az élet!
|
én ismerek olyan srácot aki semmit nem ivott(evett) :) és mintha mondom piázott vagy szívott és teljesen úgy tűnt mintha a gátlások feloldódtak volna és közben nem olyan stifler style hétköznapokon is teljesen "hülye" alapból olyan mint más piál stb. ő neki nem kell buliban "hangulatfokozó"(attól függ milyen hangulat :)
"Amikor a szeretet hatalalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ megismeri a békét"
|
Hidd el ha józanul ülnétek le dumálni ugyanolyan felejthetetlen hangulata lenne. Csak esetleg még le se ültetek annyian egyszerre józanul beszélgetni. Bebaszáson kívül pedig még rengeteg dolog van amivel pihenni és kikapcsolódni lehet. :)
|
Tévedés, az alkohol nehéz drog. Ugyanúgy mint a kokain és a heroin.
|
Úgy szerintem semmi értleme nem lenne, ha egyáltalán nem ízlene, és ez érvényes a fiatalokra is.
Nem mellesleg viszont szerintem megérthető a másképp akaro látni a világot felfogás is. Túlhajszoltak a felnőttekhez képest a diákok is, így néha rájuk is rájukjön, hogy most pihenni akarnak kicsit, kikapcsolni, és éjólesne bebaszni. Ilyenkor természetesen vedelés lesz a dologból, ámde nem feltétlenül, hiszen mi is rentgetegszer ülünk össze a haverokkal pár sör mellé dumálni egy kicsit, és ezeknek a beszélgetéseknek felejthetetlen hangulata van.
Mától nem vitatkozom buta emberekkel. - 2011. 07. 03.
|
A fűnek mindig jó hangulata van. Esetleg neked nincs. :)
|
De az igazi dolog amiért a füvet elkezdték betiltani az igazából a tudattágító hatása. Így nem lehetne annyira birkaként kezelni a tömegeket mint ahogy most teszik...
|
Úristen ez nagyon szánalmas.. Neked aztán rendesen legyalulták az agyadat a médiával barátom. A fű rávilágít a belső énedre, gondolom kipróbáltad és halálparát kaptál mert amit láttál attól rosszul lettél és megijedtél. Tudod akinek minden rendben van belül az nem ezt érzi a marijuanától... A fű kiszakít a mindennapi taposómalomból és elkezdesz gondolkodni. Néhányan ezért ilyednek meg tőle. Kapatósan csajozni persze nagyon jó dolog de ez inkább fiatalokra jellemző. Majd eljön az idő amikor már nem annyira fog érdekelni ez a dolog. Ha pedig ti csak kapatósan tudtok jókat beszélgetni az azt bizonyítja, hogy jónéhány gát feloldódik az alkoholtól. Ergo, nem jó társaságban vagy illetve tele vagy lelki problémákkal. Lehet nagyon jól esik amikor az alkohollal ezt leküzdöd, de másnap megint visszatér a beteg éned és legbelül szégyelni fogod magad.
Persze mindkét dolog rendkívül ártalmas ha nem tud az ember mértéket tartani belőle. Hozzáteszem ez a füveseknél és az alkoholistáknál is kb. 90% Az alkohol azért káros mert roncsolja majdnem az összes létfontosságú belső szervedet és az agyadat. A fű pedig azért mert egész egyszerűen lusta leszel tőle és nem akarsz semmit csinálni max játszani vagy haverokkal henyélni bambulni a tévét stb.. Döntsd el te, hogy melyik a károsabb. 
|
Nincs is jobb a JimBEAM + Red Bull-nal!!! 
|
Jóccakát nektek! :-)
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Én vmit azért iszom ,mert finom.Pl az előttem szóló is elmíttette az Aszút! na aaaz... amikor megkérdik hogy milyen pálinka ez akkor szagolgatom ,és megkóstolom ,öblögetem.Az tény hogy szétkaparja az orcám ,de érzem az ízét(amelyik igazi)
Energia lötyit meg azért is lehet hozzá inni hogy a) ne legyél fáradt,többet ugrálj b) hajnalban haza is juss egy hosszabb nap után
Minnél több időt töltök emberek között ,
annál jobban szeretem a kutyámat.
|
HEHE
En immar 34 vagyok, de annakidejen en is azert ittam mert "maskep" akartam latni a vilagot. Nem is izlett, de a buli "szaga" sokkal jobb volt.
A csajozas is jobban ment :-))
Ma csak Aszu-t iszom vagy Tequilat, (esetleg Martini pezsgo) mindegyiket a sajat modjan.
|
Hogy ne ízlene neki a 10-edik pohár után. Főleg ha egy gyerek bever annyit ami már egy felnőttnek is kezdene elég lenni már a denaturált szeszt is olyan szájízzel nyelné mint a szörpöt.
Gigabyte GA-P35-DS4 ł Intel E6420 @ 3,6 Ghz ł 2x2Gb A-data VEE800+ @ 1080 ł Sapphire Radeon 4870 512Mb @ 790/1000
2x160Gb WD SATAII in RAID-0 ; Zalman CNPS9500 ł Audigy 4 in 5.1 ł Vista 64-bit
|
A fűnek is van hangulata, csak nem mindig jó :)
De fölösleges bármi pozitívat is írnom, túl elfogult vagy ahoz hogy megértsd, vagy elfogadd
ก็็็็ก็็็็ RADIOCRON.NET ก็็็็ก็็็็
|
atlagos keretek kozott ezek a dolgok ugyanolyan karosak... ha tud vigyazni magara, es nem kattan ra, csinalja, a sajat elete
|
Zárójelben megjegyzem, a legtöbb fiatal azért iszik, mert be akar állni és nem is ízlik neki:) Csak röhögök, amikor azt mondja, hogy szereti(!) a vodkát vagy a hp-t.Aha, persze.
|
Akárhány büntetőpontot kapok is érte, ez undorítóan gusztustalanul szánalmas!! Menőnek érzed magad, Nagy Kemény Füves Srác?? Mi értelme van a fűnek? Hú de vicces, miket képzelegtél és MEG-MERTED-CSINÁLNI??? Ha alkoholt iszol, mint már előttem leírták legalább a haverokkal beszéltek jókat, ott is szédülsz kicsit, de átlagos keretek közt messze nem olyan ártalmas. ÉS HANGULATA VAN!! Ezek az igazi élmények, amikor tudod barátok stb kicsit kapatosan 'csajozni'... Szerintem (és ez Catnek is szól!) nem az a szánalmas, ha valaki azért iszik, mert be akar állni(pedig nem is ízlik neki), hanem az, ha füvezik... Mondjuk legalább hamarabb meghal   !!!!!!! (persze a fű nem is káros, sőt, ponthogy örökéletet ad, mert így tisztítja a tüdőd stb... pfuj...)
|
Egyetértek. Az energiaitalok dobozára is azért írják rá hogy ne keverd alkohollal, hogy próbáld ki. Én is imádom azt mikor minden feleshez beversz még egy bombát is. A folyadék mennyiségétől annyit hugyozol mintha söröznél és csak annyira viseli meg a gyomrod a végére mintha vízzel öblítve ittad volna a sört, de amire túl leszel a 10.-ne már kezd tiéd lenni a világ. Amúgy nem teljesen tartom mérvadónak ezt a tesztet mert egyéni tapasztalatokból a józanok is bepögöttnek látják az ilyen minőségű ittas embert és találgatják hogy csak szeszelt vagy szed is valamit, mert a hatás tényleg jobb hasonlít egy kábítószerre mint az alkoholra. Ezért is kell vele vigyázni és csak ritkán inni, ahogy a szesszel is csínnyán kell bánni.
Gigabyte GA-P35-DS4 ł Intel E6420 @ 3,6 Ghz ł 2x2Gb A-data VEE800+ @ 1080 ł Sapphire Radeon 4870 512Mb @ 790/1000
2x160Gb WD SATAII in RAID-0 ; Zalman CNPS9500 ł Audigy 4 in 5.1 ł Vista 64-bit
|
najo, de ha a totalreszeg allapothoz kepest magamhoz terek (nem jozan leszek!), akkor most mirol van szo? :)
|
Igyon a tököm inkább tekerek egyet...
|
igen, a cikk pont erre az érzésre vonatkozik. Ugy _ÉRZED_, de a tesztek alapján (koordináció, reakcióidő) ugyanúgy teljesítesz, mintha az alkohol mellett nem ittál volna redbullt.
Arguing over the Internet is like being in the Special Olympics. Even if you win, you.re retarded.
|
en azt vettem eszre magamon, hogy pialas UTAN amikor benyomtam egy redbullt, ugy ahogy rendbejott a fejem, kepes voltam gondolkodni, beszelni, jarkalni... totalkarbol visszahozott valamennyire
|
szerintem az energia italok megnövelik az alkohol hatását, illetve jobban felpörgetnek
bomba+vodka meg ilyenek
én mondjuk nem szeretem
http://www.lohere.net - a MagyarChan
|
Háát igen az más kérdés, hogy nem befelé megy a pia hanem kifelé jön a cucc próbáltátok már a bulit pia nélkül(értsd alkoholos ital) vagy max 1-2bacardi breezer vagy sör szal próbáltátok már bulizni alkoholos ital nélkül, úgy is lehet jóót bulizni,jól érezni magad - csak jóó buli kell hozzá vagy max ezt a 1-2 breezer vagy sör hogy éppen érzed de nincs gond, ált. ilyenkor van az hogy még 1 még 1... :) ha meg sok a pia akkor nem sokra emléxel és mi értelme volt a bulinak
"Amikor a szeretet hatalalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ megismeri a békét"
|
Cat, pusztuljon a férgese! Aki nem tud dönteni saját magáról, és akinek csak mások véleménye számít,az meg is érdemli - természetes kiválasztódás megújult formában:)
www.infinity-universe.com
|
"1 jobban üt a pia 2 többet tudsz meginni azaz totálkár:)"
és ez trendi? kicsit spiccessen jobban élvezed a bulit, próbáld ki egyszer. És másoknak sem nagy élmény elvinni téged hánytatni.
Arguing over the Internet is like being in the Special Olympics. Even if you win, you.re retarded.
|
hát itt arról van szó igazán, hogy az energiaitaltól jobban be lehet rúgni! ez a lényege... energiaitallal keverne 1 jobban üt a pia 2 többet tudsz meginni azaz totálkár:) ajánlom a vodka+bang kombót!!!:)))
|
na igen, pont ez az a magatartás amit iszonytatóan gyülölök... annál undorítobb nincs, mint egy 15 éves kispöcs, aki EGYHAJTÁSRA megissza a fél literes sörét, hogy gyorsan berugjon. Észveszejtő és látványra is borzasztó. Izlelgesse, élvezze, közben dumáljon a haverokkal, legyen egy társasági élmény, ne pedig "odamegyek megiszon fél perc alatt aztán én vagyok a király".
Egyébként a szénsavas italokkal minden alkohol jobban üt, mert a kis pezsgés miatt jobban a fejedbe száll (ezért nagyon veszélyes a pezsgő más röviddel keverve). Ha pedig nem izlik a sör, ott vannak az édes italok (sangria, baileys stb.) Biztos van olyan alkoholtartalmú ital, ami ízre is bejön.
Arguing over the Internet is like being in the Special Olympics. Even if you win, you.re retarded.
|
Váze én meg eddig úgy tudtam hogy pl a pezsgő+bomba kombónak épp az a lényege hogy gyorsabban "üt" a pia. Mondjuk amikor kipróbáltam nem éreztem semmi különbséget, úgyhogy a bombát lecseréltem vodkára, úgy már ér is valamit. Ez már alkoholizmus? :)
2006-2008: Best of Gyurcsány sorozat
2010: A Mi Éveink
2012: Jön az új nagy durranás a 'zelmúltkétévről :) Info: http://facebook.com/greyhoundvideo
|
kössz a tippet, holnap iszok valami engeriaitalt is pl bombát:D
|
" Persze ez már ilyen módon jobban hasonlít a kábítószerre mint az alkoholra" Lol. Mint ha az Alkohol önmagában nem lenne egy közepesen veszélyes drog.
|
Már réges rég elmúltam 18 de menyniszer volt már úgy hogy ittam a wiski bombát aztán jól....am
|
minek? nem elég jók? én pl nem tiltakoznék ha a jobb oldali 2 el szeretne tölteni velem egy kellemes estét..
Aki pedig azért iszik hogy beb*sszon annak nem kell ilyen "józanító" effekt...viszont valóban nem kéne keverni a piát a energiaitalokkal mert csak azt fogják hinni hogy tudnak vezetni... pedig járni is már csak azért tudnak mert összekapaszkodtak páran...
Abit P5K, Q6600, 4X1GB RAM, Gigabyte 6870, WD Caviar 640GB HDD, PS2 :)
|
Hát ezeket a csajokat a képen még fel kéne turbózni egy kicsit jobban,))
- mondta a medve, és fejbe lőtte magát...
|
Szerintem rosszul fogalmazott a cikk egy kicsit. Nem az alkohol hatását érzik kevésbé hanem a mellékhatásokat. Nem forog a világ, nem lesznek rosszul, és olyan mintha józanok lennének, de mégis jókedvűen és részegen. Persze ez már ilyen módon jobban hasonlít a kábítószerre mint az alkoholra.
TURMIX - Szinkronparódia letölthető: http://turmix2005.uw.hu
|
lál ezt a képet nem kellett volna ide is bedobni:))
|
A 2 középső elég yo :))
| | ClearBox JS > http://www.clearbox.hu > (referencia: www.iwiw.hu :) |
|
"Bazze, én azért iszok mert érezni akarom"
kezdődő alkoholizmus :))))))))
| | ClearBox JS > http://www.clearbox.hu > (referencia: www.iwiw.hu :) |
|
én meg az energiaitalok helyett inkább a képen jobbról a második "energiabombát" próbálnám ki 
Az állatok nem hazudnak.
Én sem, mégsem vagyok....
|
én azért iszok mert finom és jó dolog berúgni néha a barátokkal. miért akarnék akkor kijózanodni??? akinek meg kell az h hamar kijóznodjon az ne igyon. majd az idő kijózanít...
radeon 983760 überpro - csörgő ventillátorral,
kólával leöntött kisegítő billentyűzet :D én nyertem
|
"Bazze, én azért iszok mert érezni akarom és mert finom :) nem iszok olyat, ami nem ízlik, nem vagyok hülye... ha meg iszik az ember, akkor már induláskor számoljon azzal hogy haza is kell jutnia valahogy."
Ezzel teljesen egyetértek.Ha mindenki így gondolkodna buli előtt nem lenne ennyi "discobaleset".A másik dolog meg csak azért inni mert a többiek is ezt csinálják meg ráadásúl nem is izlik hát elég nagy baromság. 
|
Ha az ember csak energiaitalt iszik, akkor tényleg elöfordul, hogy bizonyos ideig jobbak lesznek bizonyos képességei. Ez leginkább a taurin miatt van, ami valamennyire serkenti ugye az agyműködést. Ezt sokat tapasztaltam, éjjel hangosításokon, bulikon, amikor még össze is kell pakolni a bulik után, vagy menni kell köv, helyszinre alvás nélkül...
De az energiaitalok dobozára nem véletlenül írják rá, hogy ne keverjük alkohollal!
"Pitét evő lányok... nyalom a pitétek."
|
"az italozók kevésbé érzik az alkohol hatását"
Bazze, én azért iszok mert érezni akarom és mert finom :) nem iszok olyat, ami nem ízlik, nem vagyok hülye... ha meg iszik az ember, akkor már induláskor számoljon azzal hogy haza is kell jutnia valahogy.
Arguing over the Internet is like being in the Special Olympics. Even if you win, you.re retarded.
|
|