Ellentáma­dás­ba lendült a Torrentspy
2006. március 30. 10:09, csütörtök
Ezúttal úgy tűnik, masszív ellenállásba ütközik az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA). A szervezet megszokhatta, hogy bár tevékenységét nem szívlelik a "bűnös" személyek vagy oldalak, igyekeznek megegyezni vele. Nos, a Torrentspy-t más fából faragták.

Hirdetés

Mint ismeretes, az MPAA akciót indított az ISOHunt.com, a BTHub.com, a TorrentBox.com és a TorrentSpy.com ellen. Ezek a portálok maguk ugyan nem terjesztenek illegálisan másolt filmeket, szoftvereket, vagy zenei albumokat, de segítséget nyújtanak a fájlok megosztásához. Fő szerepük a letöltés elindításához szükséges un. torrent fájl tárolása, ami tartalmazza a tracker elérési címét, a letöltendő fájlokat - ugyanis itt nem kell egyenként letöltenünk a fájlokat - és a letöltendő fájl darabjainak azonosításához szükséges adatokat.

A szövetség az elmúlt hónapokban több tucatnyi ilyen oldalt perelt be és általában az ügyek többségét meg is nyerte, ez az eset azonban más. Ira Rothken, a Torrentspy védelmét ellátó ügyvéd ugyanis a Los Angeles-i bíróság illetékes tanácsát arra kérte, hogy utasítsa el az Amerikai Mozgókép Szövetség beadványát. A védő azzal érvelt, hogy maga a Torrentspy semmilyen illegálisan másolt tartalomhoz nem nyújt hozzáférést és az oldal korábban is együttműködött a hatóságokkal. Ira Rothken szerint korábban az üzemeltetők ha megkérték őket, mindig eltávolítottak minden olyan linket, ami a szerzői vagy a szomszédos jog által védett tartalmakra irányult, ráadásul a Torrentspy egy kereső, amit nem szavad összetéveszteni a warezoldalakkal.


Az MPAA célja minden bizonnyal az, hogy magára a BitTorrent fájlcserélő rendszer egészére rásüsse az "illegális letöltések melegágya" bélyeget. "Ez az első alkalom, hogy a hollywoodi stúdiók egy keresőoldalt perelnek be, amelyik még csak az illegális másolatokra mutató linkeket sem tüntet fel" - mondta a perrel kapcsolatban a jogász. Tény, egyre több cég használja legális célokra, például a különböző telephelyeken használt szoftverek terjesztésére a BitTorrentet, mert olcsóbb, egyszerűbb és hatékonyabb megoldás, mint a CD-ket szétküldeni több országba.

A per során a Torrentspy képviselői megjegyezték: "Ilyen alapon az MPAA a Google-t vagy a többi keresőt működtető céget is bíróság elé citálhatná, hiszen gyakorlatilag ugyanazt csinálják mint mi, és még kicsit jobban is végzik a dolgukat. Minden, amivel az oldalunkat vádolják éppúgy igaz lenne a Google esetében is. Nincs, ami a két portált megkülönböztetné egymástól." A jogvédő szervezet azonban egyelőre hajthatatlan és úgynevezett "secondary copyright infringement"-tel, vagyis szerzői jogsértéshez való segítségnyújtással vádolja a Torrentspy üzemeltetőit.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. ápr. 03. 17:02 | válasz | #47
az MPAA bezzeg ha igazi nagy hacker site-okat próbálna meg beperelni, másnapra eltűnne az MPAA honlapja örökre... de a warez társulat sajna ennyire nem istenkirály-számítógép-profi, ezért csak jogi úton tudják rendezni a dolgot... én a torrentspy-on kezdtem az egész torrentezést... szóval HAJRÁ TORRENTSPY!!!
h4x0r  
2006. márc. 31. 16:31 | galéria | válasz | #46
A dolog külön érdekessége, hogy ha kilőnek egy torrent oldalt, neadjisten egy egész hálózatot, akkor csak egy vákuum keletkezik a piacban, amit egy sokkal rátermedtebb szolgáltató fog betölteni. Így egyfajta evolúciós hajtóerőt adnak a fájlcserélők kezébe. Szóval ha kilövik a torrentspy-t, akkor egy sokkal jobb oldal lesz a helyén. Írták is itt, egy korábbi hozzászólásban a Napster->Kazaa->Bittorrent fejlődést.
Szóval hajrá RIAA, MPAA, közvetetten fejlesszétek csak ezt az ágazatot, az hosszútávon csak nekünk lesz jó. :D
blaze  
2006. márc. 31. 15:12 | válasz | #45
Bezárathatják az összes amcsi torrentes oldalt, nem érnek el vele semmit, max nem com meg org lesz a csúcsdomain, hanem mondjuk ch. Kínát meg eltudom képzelni, ahogy eggyüttműködik az MPAA-val meg a többivel.
2006. márc. 31. 14:52 | válasz | #44
érdekes, ilyen szervezetekben mindig vannak ráérős emberek akik mások beperelgetésével foglalatoskodnak. Nincs ezelnek családjuk ?
peca  
2006. márc. 31. 14:37 | válasz | #43
elmehet az MPAA a fa*zomba...

a TorrentSpy pedig remelem jol megmutatja ezeknek a g*ciknek, hogy nem tehetnek meg mindent amit akarnak...
dez  
2006. márc. 31. 12:37 | válasz | #42
Nem biztos, hogy az jó ötlet lenne: ők abban érdekeltek, hogy legalább a privát lemásolás, letöltés legális legyen.
2006. márc. 31. 11:52 | válasz | #41
A TorrentSpy az illegális tartalmak elérhetőségének elősegítéséből él. Még ha nem is nála van a tartalom, hanem megosztva a neten.
Ezt a biróság elég hamar belátja, és bezáratja a site-ot.
Kár érte, én is szeretem.
arty  
2006. márc. 31. 11:03 | galéria | válasz | #40
itmedia.sk

fosszuk meg az artisjust a fő bevélteli forrásától!
Caro  
2006. márc. 31. 10:02 | válasz | #39
Nem gond, ezután legfeljebb a .torrent fájlokat is torrenten cseréljük majd :D
2006. márc. 31. 06:46 | válasz | #38
Egyre szarabb filmeket csinálnak, valahonnan be kell hozniuk a kiesett milliárdokat. Azon filózom, Isten nevében be kellene perelni mindenkit szerzői jogbitorlásért, ugyanis a világegyetem és ergo annak minden származékos szerzői joga őt illeti meg.
mixam  
2006. márc. 31. 00:20 | válasz | #37
Bruhaha, ez törvény 2004 májusa óta hatályát vesztette. Szlovákiából, mint EU tagálamból teljesen legálisan lehet DVD-t behozni, természetesen vám és matrica nélkül. Ja, hogy ott nincs matricaragaszgató joga a gestapónak... hát ez van.
szivar  
2006. márc. 30. 22:57 | válasz | #36
Mert meg kell fizetni azt az összeget, ami elmarad akkor amikor, te (én, és mi mindannyian) elképzelhetően megsérted(megsértjük) a szerzői és szomszédos jogokat. Ez az feltételezés akkor is igaz, amikor te full legal cuccot pakolsz fel egy DVD-re vagy CD-re. És ha neadjisten rádvernek egy balhét, akkor is fizetned kell :(.

Úgy néz ki, hogy az ártatlanság vélelme ezen joggyakorlat szerint úgy működik, hogy kétféle ember létezik. A bűnös és a gyanús.
Jumpy  
2006. márc. 30. 21:53 | válasz | #35
De tényleg,és miért fizetünk többet a hordozóanyagokért a rajtuk lévő matrica miatt??
Ha a szerzőijogvédelem miatt,akkor viszont hadd tároljunk már rajta ilegálisan letöltött cuccoakt nem?Hiszen megfizettük a sápot!
Jumpy  
2006. márc. 30. 21:47 | válasz | #34
és kapják be..méghogy szerzi jogok...röhögnöm kell..
vajon egy 25 dolláros zene cd-ből,mennyit kap az előadó?
Na és mennyi csapódik le a különféle kiadók,terjesztők,egyebek zsebében..a hatalmas apparátus fizetésére??
2006. márc. 30. 21:07 | válasz | #33
Az egész Torrentezés és a tracker-ek fenntartása meg a keresőoldalak működtetése full legális.
Mert:
A tracker csak koordinál: kitől, mit, hova.
Amit leszedsz a kereső oldalról abban semmi illegális nincs, csupáncsak pár kilobájtnyi adathalmaz, aminek semmi értelme sincs.
A program, amit használsz, az is ingyenes, és legális, mint ahogy az egész torrent (mint módszer) is az.

Ezek után kérdezem én, h milyen alapon kiindulva akar pereskedni az MPAA.
Fenjoy  
2006. márc. 30. 20:45 | válasz | #32
Ezek még Isten-t is befogják perelni mivel minden tőle ered...

ÜBERLOL
2006. márc. 30. 20:00 | válasz | #31
Pereljék már be a levegőt is, mert aki beszívja, az akár le is tölthet illegális dolgokat! Azt pedig nem hagyhatják! :)))))))
Ackro  
2006. márc. 30. 18:54 | galéria | válasz | #30
én azt látom, hogy akinek a zenéjét/filmjét/programját érdemes warezként terjeszteni az nem trabanttal jár haza a szobakonyhás garzonjába zsíroskenyeret enni.
AKKORMEG? kinek a jogait védik?
akik jó produktumot tudnak felmutatni azok ígyis-úgyis meggazdagodnak.
azmeg a másik igazság (már itt is írta vki) hogy attól még nem leszek potenciális vásárló hogyha kiirtják az ingyen hozzáférés lehetőségét.
azaz ha ingyen nincs akkor nem kell és kész. :)

2006. márc. 30. 18:21 | válasz | #29
REmélem megszivatják az MPAA t rendesen egyszer!
2006. márc. 30. 17:11 | válasz | #28
Az MPAA tevékenységével elősegíti, hogy újabb és újabb warez oldalak bukkankjanak fel, mivel a nagyok eltűnnek, és a kicsik virágzásnak indulnak.

Pereljük be őket "secondary copyright infringement", vagyis szerzői jogsértéshez való segítségnyújtás vádjával! :)
Vorpal  
2006. márc. 30. 16:49 | válasz | #27
És egyáltalán - ha olyan kva csórik akkor miből tellik nekik ennyi ügyvédre meg perre?
Vorpal  
2006. márc. 30. 16:49 | válasz | #26
Kiitérdekel.

Perelgessen az MPAA milliókért.
Ha a Torrentspy t kilövik, holnap ujraterem egy másik néven egy másik cimen ingyé.

Erre basz rá a felhasználó -- a pereiket fizetjük a CD ken.
Visor  
2006. márc. 30. 16:44 | válasz | #25
Menjen a fenébe a MPAA. Menjenek a fenébe. Mit képzelnek ezek magukról?
Most ezzel nem érnek el semmit, hogy egy olyan keresőoldalt perelnek be, ami ráadásul nem tartalmaz illegális linket. (Hatóságok kérésére)
Ezek már kínjukból nem tudnak mit csinálni. Úgyhogy az "amerikai ASVA" visszafoghatná magát.
mixam  
2006. márc. 30. 15:57 | válasz | #24
Azaz helyesen a mondat:
'...Ha ezzel a nyakatekert gondolatmenettel érvelni lehet egy bíróságon, akkor akár be is perelhetjük
az mpaa-t a riaa-t bűnszövetségben a bsa-bal, a nemzetközi terrorizmus támogatása és szervezése miatt...'
mixam  
2006. márc. 30. 15:53 | válasz | #23
Ez az egász olyan abszurd. Az MPAA azért akar beperelni egy kereső oldalt, mert a segítségével olyan oldalak címére lehet rákeresni,
ahonnan olyan fileokat tölthetőek le,
amelyek maguk egy bitnyi jogvédett angyagot sem tartalmaznak ugyan,
de egy 3-ik helyről letölthető programba beolvasva,
ami egyébként szintén teljesen legális,
ESETLEG jogvédett anyagokat lehet letölteni.
Ha ezzel a nyakatekert gondolatmenettek érvelni egy bíróságon, akkor akár be is perelhetjük
az mpaa-t a riaa-t bűnszövetségben a bsa-bal, a nemzetközi terrorizmus támogatása és szervezése miatt. A 90-es években a kormányok és titkosszogálatok tiltották ill. korlátozták a titkosító algoritmusok használatát. A USA-ben kiviteli tilalom is volt, franciaországban pedit teljesen tiltva volt. Ezért is lett olyan gyenge a DVD-t CSS kódolása. Erre az mpaa és a többi terrorszervezet aktív lobbytevékenységbe kezdett, az erős titkosító algoritmusok teljes körű liberalizációja mellett. Ennek az eredménye lett a DRM (Digital Right Management), PUMA (Protected User-Mode Audio), OPM(Output protection management), PAP (Protected Audio Path), PVP (Protected Video Path) és a Digitális vízjel többek között. Tövábbi eredménye pedig az erős titkosítással ellátott szteganográfia, amire az al-kaida terrorhálózat lehallgathatatlan információs infrastruktúrája épül. Ezen keresztül szervezik tagjaik kiképzését és a merényleteiket is. Vigyük egyből Guantánamóra az mpaa riaa és bsa összes tagját a terrorista kollégáik mellé.
2006. márc. 30. 15:45 | válasz | #22
Ezek a nagyonköcsög hülyebarmok mikor tanulják meg végre, hogy az illegális másolást és letöltést egyszerűen NEM lehet megfékezni, legalábbis a köcsög perelgetős módszerekkel biztosan nem. 2000-ben ott volt a Napster, jól bezáratták, és pár nap múlva már indultak is a második generációs P2P rendszerek, Kazaa, WinMX és a többi, aztán amikor ezeket is elkezdték szorongatni (persze a mai napig sikertelenül), jöttek az igazi mai nagyágyúk, a Bittorrent, az eDonkey, meg a DC++ és még ki tudja mik... Vegyék már észre, hogy esélyük sincs, nem gondolják komolyan ha bezárják például a Bithument, akkor másnaptól az a kb 25000 fős felhasználói tábor a LehúzRecords Megastore-ban veszi majd tömegével a CD-ket DVD-ket, ugyan már...

Az meg felháborító hogy kiírom a digitális fotóimat CD-re, és az ehhez szükséges üres lemez megvásárlásával ezeket a csicska "civil" szervezeteket támogatom mint a (b)ASVA meg az Artisjus...

Tegnap a Duna Plazaban járva felfigyeltem egy plakátra, miszerint keddenként csak 790 a mozijegy. Na, ezt már értelmesebb lépésnek tartom a filmcégek részéről, kedvem is támadt moziban megnézni a Jégkorszak 2-t. Persze ha kijön DVD-n akkor azért letöltöm, de különben ha nem lenne torrent, akkor sem venném meg.
jeva  
2006. márc. 30. 15:15 | válasz | #21
es a hirnek kosoznhetoen most kicsit megugrik a torrentspy latogatottsaga es a letoltesek ;)
2006. márc. 30. 14:48 | galéria | válasz | #20
Torrent powa !!!!
Van és lesz is.Nemtudom hova erőlködnek.
2006. márc. 30. 14:06 | válasz | #19
Szerintem a Torrentspy semmiben nem hasonlit a Google-hoz. Míg a google leindex-el mindent tartalomtól függetlenül, addig a tspy szépen kategórizálva tárolja a 99%-ban illegális tartalom elérhetőséget biztosító torrenteket.
Az egy kicsit gyenge álláspont, hogy "véletlenül" illegális cucc is keveredett a tartalomba.

A Google elsősarban a legális tartalomból él, a TorrentSpy meg elsősorban az illegálisból.

Az más kérdés, hogy azt, hogy illegális letöltést elősegíti, azt mindenre rá lehet fogni.
2006. márc. 30. 13:29 | válasz | #18
le az MPAA-val éljen a torrent !!! :)
és ha már pereskedünk ne csak a software gyártókat pereljük hanem a HW gyártókat is... hiszen ők adják a technikát a "kalózkodáshoz" lásd DVD-író, HDD, VGAkari a megjelenítéshez stb...

ui.: rühellem ezeket a pénzsóvár köcsögöket, és a Jack Thompson szerű erkölcscsőszöket... ilyenkor legszívesebben lelőném őket csak hogy ne szenvedjenek, de tudom hogy azzal csak magamnak teszek rosszat, plussz mártírrá válnának
2006. márc. 30. 13:01 | galéria | válasz | #17
Ott a pont!
Ebben nagyon egyetértünk!!!
Legálisan semmit, amíg a pénzem 90% egy fölösleges gestapó szervezetnek megy, és a pénzt meg arra kötik, hogy negem szivassanak!
2006. márc. 30. 12:28 | válasz | #16
Azert vannak meg ellenallok. A thepir*tebay.org -on nezzetek meg a legal threats oldalt, hatalmas :)
2006. márc. 30. 12:27 | válasz | #15
na abba beletorne asszem a bicskajuk...nem hiszem hogy a google olyan konnyen adna magat...van penze megbizni egy egesz orszagnyi ugyvedet is:P
2006. márc. 30. 12:18 | válasz | #14
Én is így vagyok vele. Én még dr. tóth úrral, az egyik fizetett artisjusos gestapóval is felvettem a contactot, hogy megkérdezzek pár dolgot és hogy mi a kurva anyját csináljak, de rájöttem hogy értelmetlen, mert teljes sötétség uralkodik ezeknél az embereknél. Egy titkárnő kaliberű hülye jogász, asszonta hogy tanulmányoznom kére az a ram vonatkozo europai jogot, mert ő addig nem fog vitatkozni velem. Erre mondtam neki, hogy olyan nincs, hogy europai jog, max kozossegi job, mivel a Europa nem egyenlo EU-val. A kis picsa megsertodott, egy kurva szot nem tudott szolni utana. Szlovakia rulez!!!
mixam  
2006. márc. 30. 12:05 | válasz | #13
Ez is egy jó ok arra, hogy miért nem menjünk soha moziba, és miért ne vegyük meg a hivatalos DVD-ket. Még az olcsó himermarket DVD-ket sem. Irreálisan drágák a mozijegyek, és DVD-filmek. A pénzt, amit kifizetünk nekik, arra használják, igen a mi pénzünket, hogy perekkel fenyegessék meg kedvenc oldalainkat, barátainkat.
Még üred DVD-t is csak szlovákiából veszek, hogy a DVD matrica árát se kapják meg ezek a gestapós szemetek.
mixam  
2006. márc. 30. 11:57 | válasz | #12
Hős partizán TorrentSpy vs. gonosz náci mpaa birodalom.
2006. márc. 30. 11:33 | galéria | válasz | #11
Saját magukat is befogják perelni mivel ők csinálják a filmeket, vagyis miattuk kerülünk olyan helyzetbe hogy le tudjuk tölteni a filmeket :) .
2006. márc. 30. 11:19 | válasz | #10
Nekem is, eddig majdnem minden megtaláltam ott amire szükségem volt remélem nemjárnak sikerrel
Ezzel az erővel még a Microsoftot is beperelhetnék mert ugye legtöbben Windows alatt töltenek le és ugye így közvetve ők is segítséget nyújtanak a warezoláshoz.
2006. márc. 30. 11:17 | galéria | válasz | #9
hajrá torrentspy:)
Reggel  
2006. márc. 30. 10:53 | válasz | #8
a TorrentSpy.com az egyik kedvenc oldalam :)
moltam  
2006. márc. 30. 10:50 | válasz | #7
Igazuk van, mert ők nem csinálnak semmi illegálisat. Legális tartalmakat ugyanúgy lehet vele keresni, mint illegálisat. Pont mint a Google-lel.
DanyyX  
2006. márc. 30. 10:49 | galéria | válasz | #6
Mármint az egész Internetet
DanyyX  
2006. márc. 30. 10:49 | galéria | válasz | #5
Shut it down!
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. márc. 30. 10:39 | galéria | válasz | #4
"A jogvédő szervezet azonban egyelőre hajthatatlan és úgynevezett "secondary copyright infringement"-tel, vagyis szerzői jogsértéshez való segítségnyújtással vádolja a Torrentspy üzemeltetői"

Ennyi erővel az egész internetet is be lehetne perelni, minden szolgáltatót, hisz ők a legfőbb bűmösök abban hogy le tudunk valamit tölteni.

Andris  
2006. márc. 30. 10:22 | válasz | #3
Adják itt az ötkleteket az MPAA-nak :) ...holnap beperelik a Google-t is
2006. márc. 30. 10:22 | válasz | #2
A torrent jól ki van találva. Nem hülyegyerek volt aki kigondolta az egészet. Sok sikert a jogvédő szervezeteknek,mint az MPAA. Komolyan,hajrá!
2006. márc. 30. 10:18 | válasz | #1
Nehéz idők járnak ránk, de azért még akadnak olyanok akik ellenállnak.
A TorrentSpy álláspontja sztem megdönthetetlen, és sztem (talán) most az egyszer győzhetnek a jó fiúk is.