Rendkívül ügyes érmehamisítványra bukkantak olasz tudósok. Az érmék elkészítése a korát meghazudtoló kémiai szakértelmet feltételez.

Az ezüstnek tűnő, belül ólmot rejtő érmék több mint 2000 évesek, az ezüstréteg felvitelének módja azonban a korát meghazudtoló kémiai szakértelmet feltételez. Az érme egy i.e. 3. századi dél-olaszországi ezüstpénz korabeli másolata, amit sokáig a mai szakértők is valódinak hittek. Az érme több társával egyetemben 1948-ban került elő egy agyagedényben Parabita városa közelében, és csupán 2003-ban derült fény a turpisságra a közeli Lecce Egyetem kutatóinak vizsgálata során.

Most a római La Sapienza Egyetem munkatársai vették alaposabban szemügyre az ominózus hamisítványt Giuseppe Giovannelli vezérletével. Nem ez az első ókori hamisítvány, azonban az alkalmazott finom kémiai eljárásnak köszönhetően kiemelt figyelemre sikerült szert tennie. Az olasz kutatócsoport modern technikákkal vizsgálta meg az érmét, hogy kielemezhessék a felhasznált fémek szerke­zetét és össze­tételét, illetve rekon­struál­hassák az előállítás menetét.

Korábban már több hasonló esettel találkoztak, melyben az ősi hamisítók egy olcsó fémdarabot vékony ezüsthártyával borítanak, majd hő segítségével a felszínére olvasztják azt, vagy az amúgy nemesfémet nem tartalmazó ötvözetnek kémiai kezeléssel ezüstös vagy aranyszerű ragyogást biztosítanak. A mostani érménél az ezüstréteg mikroszkopikus szerkezete eltérést mutat az eddig megismert módszerektől: olyan, mintha egy jóval modernebb galvanizálási eljárással vitték volna fel, amit elvileg az akkori fémművesek nem ismerhettek.

A rejtély megfejtéséhez a kutatók kiagyaltak egy olyan eljárást, ami a galvanizáláshoz hasonló hatást hoz létre, viszont kizárólag az érme korára jellemző anyagokat és eljárásokat alkalmaztak. Az ólom darabot először réz-acetátba merítették - ezt az összetevőt kaphatjuk, ha némi ecettel rezet maratunk - majd az érme egy hígított ammóniával oldott ezüst-kloridból előállított oldatba került. A hígított ammóniát egyébként az ősi kémikusok vizeletből állították elő. Az eljárás az ősi hamisítványéhoz nagyon hasonló réteget vont az ólom köré. A kérdés, vajon a hamisítvány túljárhatott-e a kor kereskedőinek eszén?

A fémművesek már akkor is jól tudták, hogyan szűrhetik ki a hamis darabokat. Elsősorban Arkhimédész vízbe merítési módszerével állapították meg sűrűségüket, azonban egy forgalmas piacon bizonyára nem okozott gondot a haszontalan pénz valamilyen hasznos árucikkre cserélése.