![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Iraki blogot jelöltek brit könyvdíjra
2006. március 28. 13:24, kedd
Az idei Samuel Johnson díjra esélyes művek között szerepel egy tavaly kiadott könyv, amelyet egy iraki lány internetes naplója alapján állítottak össze. Az USA eközben kiadná a háború alatt lefoglalt dokumentumokat.
Nem lehet véletlen, hogy éppen egy iraki blog került fel a listára, bár többen pozitívan nyilatkoztak a naplóról, amely egy más szemszögből ismertetheti meg a nyugati világgal az elmúlt évek történéseit és feltárhatja az országban uralkodó állapotokat. Az már csak hab a tortán, hogy egy internetes naplót találtak érdemesnek a kiadásra, sőt, úgy tűnik, hogy már készül folytatás. A Marion Boyars szóvivője ugyanis jelezte, hogy a Baghdad Burning második része áprilisban, vagy májusban jelenhet meg. A BBC által szervezett díj nyertese 30 ezer fonttal, mintegy 11,5 millió forinttal lesz gazdagabb, vagyis nem kevés pénzről van szó. A szerencsés nyertes június 14-én veheti át a kitüntetést. A blogban számos érdekes bejegyzést találunk a háborúról, Irakról, az elmúlt évek történéseiről. A legutóbbi írás összefoglalja az elmúlt három év eseményeit, és egyben tudtunkra adja, hogy mi változott az országban. Riverbend - mint sokan mások - az egyre növekvő szunnita-síita ellentét miatt aggódik leginkább. Állítása szerint ugyanis míg gyerekkorában alig volt érzékelhető a különállás, mostanra annyira eldurvult a helyzet, hogy többen polgárháborúként hivatkoznak rá. Az Egyesült Államok eközben döntés született arról, hogy a nyilvánosság számára is elérhetővé teszik a háború alatt lefoglalt iraki dokumentumokat. Ezek egy részét jelenleg is megtekinthetjük az interneten, igaz, csak elvétve találunk köztük angol nyelvű változatot, a legtöbbjük kizárólag arab nyelven olvasható. Valamivel összeszedettebb adatbázis találhatunk a Combating Terrorism Center oldalán. Hírszerzési szakértők szerint a nyilvánosságra hozott anyag értékét egyelőre nem lehet felbecsülni. A háborúval, illetve a Bush-adminisztrációval szemben állók véleménye szerint ez erősen közelít a nullához, pláne miután a dokumentumokból eltávolítottak minden "kényes" részletet. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |